Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-19 / 272. szám
Százéves a Törley Pezsgőgyár Mai piramis Megyénk szómos részén láthatók ma már az összepréselt, több mázsányi szalmahengerekböl felépített piramisok. A Törley Pezsgőgyár csütörtökön ünnepelte alakulásának 100. évfordulóját. A nagyhírű budafoki üzem a centenárium évére egy év alatt megkétszerezte a termelést; csaknem 20 millió palackot töltenek meg az idén az italkülönlegességek- kel. A gyár 12-féle pezsgőt állít elő, s termékei kétharmadát exportálja. Ugyancsak csütörtökön avatták Budafokon a felújított Francois Pezsgőgyárat, amelyet 1886-ban alapítottak. Az üzemben a második világháborús károk miatt szűnt meg a termelés. Épületeit most felújították, korszerű francia gépsorokat szereltek fel, s az összesen mintegy 30 millió forintos beruházás eredményeként ismét megindul a pezsgőgyártás. Energiatakarékos kompresszorok Az Egri Finomszerelvény- gyárban továbbfejlesztették a kompresszorgyártást: a most elkészült új szerkezetek háztartási hűtőszekrénybe beépítve mintegy húsz százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint1 a korábbi gyártmányok. Ezeket az energiatakarékos kompresszorokat már a jövő év elejétől sorozatban gyártják és folyamatosan küldik a hazai és a külföldi piacra. Ez a korszerűsítés — a belföldi kereskedelem egész évi igényeit figyelembe véve — mintegy 14 millió forint megtakarítást hozhat a lakosságnak és ezzel együtt a népgazdaságnak. Az új egri kompresszorok előnye még. hogy kevésbé zajosak mint a régebbiek. Teherautók Színának A Csepel Autógyár egyedi gyáregységében Szíriái exportra gyújtják a 750-30-as típusú teherautókat. A billenő platós teherautóból 140 darabot szállítanak a közel-keleti megrendelőnek. Az első teherautók még novemberben útnok indulnak, az év végéig pedig 100 darabot szállítanak ki. A képen: Készülnek a teherautók a s*e- celösoron. lelet felez a hósármány A hideg idő közeledtét jelzi a madárvilág a Fejér megyei Sárréten: a füves pusztára megérkeztek a szárnyas téli vendégek, a cserjésekben, s a ritkás erdőszéleken feltűntek a süvöltők, a csízek, a zsezsék, a zöldikék és a hósármányok népes csapatai. Több ezer apró énekesmadár hangjától zajos a puszta ezekben a napokban. A magasba nyúló faágakon messzire piroslik a süvöltők tollruhája, s pirkadattól napestig hallani a szürkésbarna hátú, kármin- vörös homlokú zsezsék fémes csengésű „beszélgetését”. Az erdőszéleket. a ritkás cserjéseket az olívzöld tollú téli pintyek „szállták meg”, s a megfigyelők gyakran látják a fehér sávval tarkított szárnyú hósármányok csapatait is. A téli vendégek egy része nálunk tölti a hideg téli hónapokat. kisebb csapatuk pedig rövid pihenés után tovább vándorol. A Sárrét — a vánMa este a képernyőn: / K I .sä oraja A mozikban igen nagy siker volt a Ken Annakin rendezte, 1965-ben készült amerikai film, A halál 50 órája, amely a második világháború utolsó telén, 1944 decemberében játszódik Nyugat-Európában. Az Ardennekben néhány kimerült amerikai hadosztály állomásozott, akik már igen közelinek érezték a győzelmet. Róluk, az ő drámájukról szól a film, amelynek szereplői között olyan személyiségeket találunk, mint Henry Fonda, Robert Shaw, Robert Ryan, Dana Andrews, Charles Bronson, vagy a nálunk egészen más jellegű filmekből ismert és népszerű Telly Savalas. (Képünkön ő látható jobboldalt, s így bizony nehéz (elismerni Kojak alakitóját.) A film az első műsorban 21.30-kor jelentkezik. dormadarak őszi, téli találkozóhelye, gazdagon terített asztalt kínál a kis énekeseknek, a bokrok, fák bogyótermése, magvaj egész évre elegendő eleségét biztosítanak számukra. Ausztráliának nemcsak állatvilága sajátos, hanem növényvilága is. Növényei közül talán a legjelentősebbek az eukaliptuszok. Több, mint hatszáz fajuk van, változatos nagyságú és alakú fák. Némelyik faj egyedei valóságos óriások (60—80 méter magasra megnőnek, de akad köztük 105 méteres példány is). Az eukaliptuszok meglepően „hajlékonyak”, kitűnően alkalmazkodnak a különféle élőhelyekhez, nemcsak őshazájukban, hanem idegen kontinenseken is. Jelentősek még azért is, mert gyorsan nőnek. Érthető tehát, hogy a műit század elején elkezdődött különböző eukaliptuszfajok más országokba telepítése. Európában Spanyolország és Portugália létesített jelentős eukaliptuszerdőket, a franciák legsike-. resebb kísérlete a korzikai volt. Az eukaliptuszok azonban elsősorban Észak-Ame- rikában, Afrikában és Dél- Amerikában terjedtek el. Brazíliában már hatalmas eukaliptuszerdők vannak. Afrikában Madagaszkár szigeté és Etiópia váltak az eukaliptuszok igazi otthonává. MM§\ felívás A Borsod megyei Rendör- főkapitánysag Vizsgálati Osztálya eljárást folytat csalás bűntettének alapos gyanúja miatt NAGY JÓZSEF miskolci lakos redőnykészítő és képkeretező mester, valamint üzletkötői ellen. Nevezett Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs és Hajdú megye területén több személytől előleget vett fel redőnykészítés, illetve üvegezés ürügyén, azonban a vállalásokat nem teljesítette. Kérjük a károsultakat, hogy — akiktől nevezett előlegét vett fel, s a megrendelést nem teljesítette — jelentkezzenek a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán, Miskolc, Zsolcai kapu 32. 1/138. számú hivatalos helyiségében. Jelentkezni lehet levélben — a felvett pénzről készült jegyzéket kérjük mellékelni —, vagy telefonon 36-141/171- es melléken. A Szovjetunió ma Véget értek — a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Lapkiadó Vállalat által szervezett — „A Szovjetunió ma” című országos vetélkedő területi döntői. A Budapesten, Miskolcon, PécSé-tt és Székesfehérváron megtartott vetélkedőkön a közlekedési és szállítási vállalatok szocialista brigádjai vettek részt ÖSSZEOMLOTT A LELÁTÓ A kolumbiai Caliban szerdán összeomlott a Pas- cual Guerrero-stadion túlzsúfolt lelátója. Egy labdarúgó-mérkőzés végén a közönség a kijárat felé tódult amikor bekövetkezett a szerencsétlenség. A baleset során huszonnégy személy meghalt, mintegy, öt- venen megsebesültek. POLITIKAI GYILKOSSÁG NICARAGUÁBAN Nicaraguában ellenforradalmárok meggyilkolták a Sandinista Front egyik helyi n vezetőjét. Ahmed Antonio Campos Corren, aki Nicaragua középső vidékén a Sandinista Front egyik városi politikai titkára volt, bujkáló) banditák csapdájába került és tűzharcban életét vesztette. POKOLGÉPES MERÉNYLET Bomba robbant tegnap az új-zélandi Wanganiuban a város számítógépközpontja előtt. A rendőrség közlése szerint a pokolgépet elhelyező személyt a robbanás megölte. A merényletet követően biztonsági intézkedéseket foganatosítottak az egész országban. DUNA—DNYEPER- CSATORNA A Szovjétunióban elkészültek a Duna—Dnyeper- csatorna tervei. Megépítés se és a hozzá kapcsolódó öntözőrendszer kialakítása azért vált elkerülhetetlenül szükségessé, mert a csapadékszegény dél-ukrajnai területeken a vízhiány már ma is érezhetően fékezi a mezőgazdasági termelés fejlődését. Mint a tervről beszámoló Szoeialisztyi- cseszkaja Indusztrija című lap közölte, a tekete-tenge- ri partvidék közelében haladó csatorna 280 kilométer hosszú és 130 méter széles lesz. Bőséggel termett az idén Is, tele a piac vele. Miként gyakorlatilag minden évben. Tele a piac, de azért maradt szépen a fákon, a fák alatt is, sok gyümölcsösben járva taposhatunk az avaron pirosló almákon, mikből • egy-két ki- lócska igen jól jönne a télen. Megtermett hát bőséggel az alma és megtermetté az ugyancsak minden évben szokásos gondokat is, nincs elég munkáskéz a leszedéshez, kevés a láda, mindig is kevés volt, a piaci árakat a termelők, eladók alacsonynak találják, mi vásárlók nagyon is magasnak. Meg más baj is van. Amennyire a világ országai között élen járunk a gyümölcsök leveinek elfogyasztásában, mármint a kis üstökben kifőzött levele elfogyásztásában, úgyany- nyira hátul kullogunk a nyers gyümölcs fogyasztásában. Nem megy. Nem kell. Szívesen meghallgatjuk az egészségügyiek összes tanácsát, bólogatunk rá, teljesen egyetértünk a gyümölcs hasznával és marad minden a régiben. A Fogyasztók Megyei Tanácsának pár napja megtartott 6 ülésén tette szóvá valaki: •' vajon miért elképzelheted í len nálunk a vendéglők | asztalán egy-egy kosárka j! alma? Csakis a tepertős I pogácsa képzelhető el. Az | van. Pedig a betévedt vendég már csak unalmában is elrágogathalná, amíg valaki megkérdi, miért jött. Almát a vendéglők asztalára! Visszaköszön a té- / ma. Sok évvel ezelőtt a £ Parlamentben megtartott jj egyik sajtótájékoztatón a í belkereskedelmi miniszter ugyancsak ezt ajánlotta. Azóta ki tudja hányszor virágoztak, termettek az almafák. ki tudja mily hatalmas mennyiségeket hagytunk a fán rohadni, tapostunk a sárba, de a vendéglők asztalára nem jut belőle, legföljebb pálinka formájában. Különben: alrna. (priska) Áfor Szíriák Orvosi szempontból a jószívű embereknek ritkán van jó szívük. * Don Juan modern meghatározása: az a férfi,, akinek a kedvéért sok nő tablettát szed. * Sok ' orvosi kiadvány papi ] tus/, i győzelem a betegségek fölött. * A tudományban ellenpápáknak kell lemiiük —. a csalhatatlan dogmatikusok ellen. * Az üzem légköre a főnök fagypontjához igazodik. * Egyesek hisznek a halál — mármint a házastárs ha-, lála — utáni életben. j ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-A’aaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő- WTRTH LAJOS. Szerkesztőséé: Miskolc. BaV-sy-Zs út 15 — 3527. Postacím: Miskolc. Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-45C kult.úrrovat: 16-067 sportrovat: 16 04!) levelezési rovat pa- naszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky üt 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pt 178 Felelős kiadó: VERES MIHAl V Telefoni 36-13! Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlaokézbesftőknél Az előfizetés dija egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft egy évre: 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető; KILIAN BÉLA.