Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-07 / 235. szám

A thaiföldi balett ludapesien A Fővárosi Operettszínházban a hónap elején megkezdte vendég­játékát a Thaiföldi Királyi Balett. A budapesti művészeti hetek ke­retében a Rámájana hindu eposz thaiföldi változatát Ramakien cimmel mutatták be. Szőlőből méz Szőlőből csinálnak mézet szál a virágzó fákon. A szár­® méhek a siklósi borvidé­ken. A különös jelenségre a szüretel ők figyeltek fel, ami­kor észrevették, hogy néme­lyik tőke körül úgy zsongá­snak a méhek, mint tavasz­nyas szüretelők útját a da­razsak készítik elő. A da­rázsszúrta szőlőszemekből ugyanis édes illat árad és ez vezeti a méheket a tőkére. Kereskedelem és szolgáltatás Segít a tanácsi külcsín Miskolcon, a Széchenyi út 3—9. számú épüléttömb föld­szintjén — a lebontott Ro- ráriusz cukrászda helyén — többfunkciós üzletközpontot alakítanak ki. Az elhúzódó építkezés gyorsítását Miskolc város Tanácsa kölcsönnel, il­letve vissza nem fizetendő támogatásokkal is elő kíván­ja segíteni. A tervek szerint az üzlet- központban a Borsodi Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat egy kisáruházat építtet. A beruházás kezdetekor a vállalat ígéretet adott arra, hogy a munkálatokhoz mint­egy 10 millió forinttal járul hozzá saját alapjaiból. A be­ruházás befejező szakaszá­ban azonban hirtelen pénz­ügyi nehézségek léplek fel, s ezért a BTK a tanácshoz for­dult segítségért. A tanács legutóbbi ülésén elfogadta a végrehajtó bizottság határo­zatát, ámely szerint az ösz- szeget gazdasági tartalékuk­ból megelőlegezik, ötéves visszafizetési határidővel. Vissza nem térítendő hoz­zájárulásért fordult viszont a tanácshoz a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet, amely ugyancsak ebben az épület­ben kívánja berendezni sza­lonját. A szövetkezet az OKISZ-tóI már kapott tá­mogatást, de az időközben bekövetkezett költségnöveke­dés indokolja a további, ta­nácsi segítségnyújtást. A szö­vetkezet „cserében” felaján­lotta tanácsi használatra ösz- szesen 250 négyzetméter alapterületű miskolci helyi­ségeit, amelyek a szalon megnyíltával felszabadulnak. Így mintegy másfél millió forint támogatásban részesült a tanácsi alapból. BANKRABLÁS A koblenzi bankrablók szerdán elengedték azokat a túszokat is, akiket mene­külés közben magukkal vit­tek. Mint közöltük, kedden az NSZK-beli Koblenzben két fegyveres' .— miután bankrablási kísérletük az alkalmazottak ébersége mi­att meghiúsult — kilenc embert túszul ejtett és egy­millió márkát követelve &- barikádozta magát. A rend­őrség végül megadta a kö­vetelt egymillió márkát és a rablóknak három tússzal együtt szabad elvonulást engedélyezett. A gengszte­rek nem bántak túszaikkal kesztyűs kézzel: egy bank- tisztviselőt lábon lőttek, egy nőt, akit szerdán me­nekülés közben raktak ki a kocsijukból, megsebesítet­tek. A legutóbbi jelentések szerint a rablóknak nyoma veszett. Utoljára a belga határ felé látták őket szá­guldani. LEHALLGATÁS Az amerikai hírszerzés naponta több ezer telefon- beszélgetést hallgat le a Német Szövetségi Köztár­saságban — közölte ked­den a Stern magazin. Az értesülést a lap a Cl A és az Amerikai Nemzetbiz­tonsági Hivatal volt alkal­mazottaitól szerezte. A le­hallgatást részi?' i a nyu­gatnémet titkosszolgálattal közösen , folytatták. Az amerikaiakat jelenleg fő­leg az épülő Szovjetunió— nyugat-európai földgázve­zetékkel kapcsolatos infor­mációk érdeklik — írja a Stern. NEMZETKÖZI KÖNYVVÁSÁR Nemzetközi könyvvásár nyílt szerdán az NSZK-beli Majna-Frankfurtban. Az évente megrendezett nagy­szabású könyvbemutatón ez alkalommal 88 ország könyvkiadói és terjesztői vesznek részt. A vásáron a szovjet kiadók is jelen van­nak. ÁRVÍZ AZERBAJDZSÁNBAN Azerbajdzsánban már egy hete a szokásos csapadék- mennyiség tízszerese, egyes helyeken a százszorosa hul­lik és a rendkívül nagy esőzések következtében ár­vizek keletkeztek. A ter­mészeti csapásnak ember­áldozata nem volt, de je­lentős anyagi károk kelet­keztek a mezőgazdaságban, valamint számos épületben és gyárban. Bakuban közel száz éve nem jegyeztek fel a mostanihoz hasonló, hir­telen és érős lehűlést. Nemrégiben a fran- 9 ciaországi Senlis vá­rosban nemzetközi ragasztástechnikai kollok­viumot rendeztek, a CE- TIM (Mechanikai Iparágak Technikai Kutató Központ­ja) égisze alatt. A kollok­viumon az egyik előadó felsorolta, hogy a francia repülőgépgyártás milyen tí­pusainál alkalmaznak ra­gasztási megoldásokat. 1961-ben a francia—hol­land—angol kooperációban készült Atlantic típusú ten­gerészeti felderítőgépnél már ragasztott szendvics­szerkezetet alkalmaztak. I9G9-ben a szuperszonikus utasszállító, a Concorde ragasztott csűrőlappal emel­kedett a levegőbe. A francia repülőgépipar­ban fémet fémhez, fémet műanyaghoz és műanya­got műanyaghoz ragaszta­nak. A műanyag-fém ra­gasztásának technikáját az Aerospatiale konszern mér­nökei 1954 óta fejlesztik. A francia helikoptergyár­tásban több évtizedes múlt­ra tekinthet vissza a ra­gasztási technika alkalma­zása. 1953-ban indították be az Alouette helikopter­család gyártását. Ennél a típusnál a fémből készült rotorlapát részeket, tehát fémet fémhez ragasztottak. A műanyagok széles . körű alkalmazása tovább siettet­te a ragasztási technika fejlődését. A Gazella, a Puma, a Dauphin és az Écureujl típusú francia he­likoptereknél alkalmaznak műanyagokat, és részben ragasztásokat a rotorok és más szerkezeti elemek ösz- szeszerelésénél. Képünkön: az SA 330 helikopter, ame­lyet katonai és polgári cé­lokra egyaránt alkalmaz­nak. Nyugatnémet magatartás­kutatók figyelték egy kakas magatartását, amelyet kikelé­sétől kezdve egyedül tartot­tak, és amely 163 napon át csak emberekkel érintkezett. A kakas rendesen kapirgált, csipegetett, tollazatát tiszto­gatja és csőrét köszörülte, annak ellenére, hogy társai­tól nem leshette el, sőt ku­korékolt is. A kutatók a kukorékolást közelebbről is figyelemmel kísérték. A kakas 75 napos korában kukorékolt először; 83 napos korától kezdve na­ponként kukorékolt, eleinte csak reggel. Kezdetijen kizá­rólag 6 és 7 óra között, s csak a 98. napon kukorékolt délben és a 100. naptól kezdve este is. Ha a kakas az éjszakát a teljesen sötét ólban töltötte, s abban egyszer bekapcsol­ták a világítást 30 percre, úgy e világos időszakban csak akkor kukorékolt, ha előtte legalább négy órán át ült a sötétben — háromórai sötétség után sohasem kuko­rékolt. A sötétségben töltött idő négy órán túli meghosz- szabbítása növelte a kukoré­kolások számát. Lakás - fiataloknak Miskolcon, az Avason rö­videsen elkészül a 334, a 335, és a 336-os épületekben — társasházként — 100 lakás. Az Országos Takarékpénz­tár ennek mintegy 25 száza­lékát szabadon értékesíti. Aki ezt a lehetőséget igény­be akarja venni, az október 12-ig jelentkezzék Miskolcon a pénzintézet Széchenyi u. 29. sz. alatti ingatlanértéke­sítési csoportjánál. Feltétle­nül szükséges elmondani, hogy az említett 25 százalé­kos lakáskeretből 5 darabot olyan fiatalok részére bizto­sítanak, akik legalább 5 éves ifjúsági takarékbetéttel ren­delkeznek. Egyébként a jö­vőben minden ilyen átadás­nál 5—5 lakást ilyen felté­telek mellett érlékesílenek. szer Október 7-én, csütörtökön a 32. alkalommal kezdődik meg a borítékos sorsjegyek árusítása. Ezúttal tizenkét­millió darab „sport” sors­jegy kerül a piacra, mégpe­dig egymillió darabos soro­zatokban, milliónként 387, 389, 391 és 396, továbbá 396- tól 403-ig terjedő, úgyneve­zett sorozatszámjelzéssel. A sorsjegyek ára az előző ki­bocsátással azonosan 5 fo­rint. A nyeremények most is 50 000, 20 000. 10 000, 5 000, 1 000. 500, 200, 100, 50. 20 és 10 forint összegűek lesznek. A legkisebb nyeremény 5 fo­rintnak felel meg és arra biztosít lehetőséget, hogy a játékos újabb sorsjegyet húz­zon. Az ilyen nyerő sors­jegyre pénznyeremény — a szabályok értelmében —csak akkor fizethető, ha újrahú­zásra nincs lehetőség. A bo­rítékos sorsjegyek színe ez­úttal kék, piros, barna és zöld. Az első-bw-ítékpS'-sorsjegy­kibocsátás 15 évvel ezelőtt 1967-ben volt, azóta, a mosj tanival együtt, összesen 40jli millió sorsjegyet adtak ki. ____________________________14 D ivatsarok Fepeik - kerek ante Akinek kerek arca, vagy ahbgyan mondani szokás „aimaképe” van, ne ken­dővel kösse be a fejét, mert a kendő még jobban ki­hangsúlyozza. Sokkal előnyösebb és csi- . nosabb ilyen típusnak a ■ sapka. Ám nem minden I sapka áll jól azoknak sem, I akiknek az arca nem kes­keny vagy ovális. Három javaslatunk közül bizonyá­ra találnak az érdekeltek olyant, ami illik hozzájuk. 1. Az úgynevezett baszk- sapka féloldalasai! az egyik t ül re húzva viselhető. 2. A kötött, sapka lehe­tőleg puha. habos tonaiból készüljön, homlokba húz­va viselhető, ha az arc két oldalát haj keretezi. ' .3. A horgolt kalapot sok­féle módon lehet viselni, de kerek arcúaknak akkor a legsikkesebb, ha kari­máját. egyik oldalon fel, a másikon lefelé hajtják. B. K. Kevesen ismerik azt || szemvizsgáló komputert, amin lyet Budapesten, a Népköz-; társaság útja 31. sz. alatti üzletében működtet azOFOi TÉRT. A gép nyújtotta szolt gáltatás lényege, hogy orvosi si vizsgálat helyett ennek; segítségével állapítják meg, szükséges-e szemüveget vii selnie a „páciensnek” és ha igen. az milyen erősségű le­gyen. A vizsgálat — miként a hagyományos orvosi kezelés is — ingyenes, s további előny, hogy a komputer ál­tal „felírt” szemüveget »z OFOTÉItT pár nap alatt el­készíti — igaz, ezt már 30 százalék felár ellenében. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abööí • Zemplén megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. út 15 —• 3527J Postacím: Miskolc. Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: L6-4Su kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049. levelezést rovat oa- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím Miskolc, Pf. 178 Felelős kiadó: VERES Mill At Y Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel- Miskolc Széchenyi út 15—17 — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a hfrlapkézbesftnknéV Az előfize­tő* (tója egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133—0357, Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom