Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. szeptember 11., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 5 KW Á személytelen, gépies gyógyításról, az orvos — beteg kapcsolatról Beszélgetés dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyettessel A magyar orvostársadalom egyik szaktekintélye megrázó élményeként mondottad, hogy járt olyan amerikai kórházban, ahol a beteg bemegy a kapun, egy magnetofon felveszi a panaszait, ennek alapján az orvos anélkül, hogy személyesen találkozott volna a beteggel, előírja a vizsgálatokat. Amikor azok elkészülnek, a szakorvos a leletekből megállapítja, hogy a betegnek epeköve van. Műtőbe kerül, az operatőr csak a műtéti területet látja, a beteg arcát egyetlen egyszer sem. Egy párizsi nemzetközi pszichiátriai kongresszuson az amerikai ideggyógyászok olyan készüléket mutattak be, amely kikérdezi a beteget.de nemcsak meghallgatja a panaszokat az okosan beprogramozott gép, hanem az elmondottak alapján tovább kérdezi. Az orvos a „beszélgetést”, a kórelőzmény-felvételt a szobájában meghallgatja magnetofonról, és esetleg ennek alapján dönt a beteg sorsáról. Nálunk, Magyarországon a gyógyítás gépesítésének, dehumanizálódásának ilyen foka ma és a jövőben is elképzelhetetlen. S bár a legtöbb orvos szemlélete beteg- központú, mégis sokan szóvá teszik, hogy nem egy helyen a gyógyítás személytelén, arctalan, az ellátás bürokratikus, mechanikus. Erről beszélgettünk dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyettessel. — Elöljáróban megjegyzem: nem tekintem bürokráciának az egészségügyi adal- szolgál látási kötelezettséget. Sokmindent kell tudnunk ahhoz, hogy reálisan megtervezhessük a lakosság szükségleteihez igazodó egészségügyi ellátás személyi és tárgyi feltételeit, ezek fejlesztését. Sőt, még ma sem renddkezünk számos fontos információval. Például olyanokkal, amelyekből megismerhetnénk, hogy bizonyos betegségben szenvedőknek mi lesz a sorsuk, mivel és hogyan kezelik őket. A gyomorfekélyes betegek közül hányat gyógyítanak gyógyszerrel, mennyi kerül szanatóriumba, vagy műtőasztalra. Miképpen kezelnek égy tüdőgyulladásos beteget falun, klinikán, vagy kórházban. Lehet, hogy ugyanazt a gyógymódot alkalmazzák, de lehet, hogy mást. Mindezekre a kérdésekig az úgynevezett szúrópróbák nem adnak teljes választ. Ezárt nem tudhatjuk pontosan, hogy menynyire érvényesülnek az országos intézetek által kidolgozott szakmai irányelvek, a gyógyító tevékenység elemzése és értékelése pedig inkább benyomásokra hagyatkozhat. Ahhoz, hogy az egészségügy irányítói a betegellátást és a megelőzést meghatározó helyes döntéseket hozzanak, nem nélkülözhetik a statisztikát, még akkor sem, ha ez többletadminisztrációval jár. Természetesen arra törekedni kell. hogy az adatgyűjtés minél kevesebb manuális munkál hárítson az orvosokra. Ezért alaposan megvizsgál- tL'-. vannak-e felesleges adatkérések. Találtunk is ilyeneket. ezeket megszüntettük, újabbakhoz pedig csak kivételesen és indokoltan járulunk hozzá. — Aj orvosi munkának ezt a vonatkozáséi -a betegelc legfeljebb csak akkor érzékelik, ha emiatt, kevesebb idő jut rájuk. A közvélemény az egészségügy bürokratikus vonásainak a lélektelen, gépies bánásmódot, a felesleges küldözgetést, a ridegséget tekinti. Azt, amikor a rendelő ajtajában végre megjelenő asszisztensnő az új betegtől nem azt. kérdi: mi a. baja hanem, hogy hol lakik? — Ez nem bürokrácia, hanem embertelenség, a hivatástudat hiánya. A szocialista állam minden magyar állampolgárnak biztosította az egészségügyi ellátáshoz való jogát. Évente több mint két és fél millió beleget gyógyítanak a kórházakban, több mint százmillióan keresik fel a szakorvosi, illetve a körzeti rendelőket. A népbiztosi- tás szervezettséget kíván. Például azt, hogy a szakorvosi rendelőintézeteknek, kórházaknak „telvevőterüle- tei” legyenek. Mégsem ez a forrása az említett magatartásnak, sokkal inkább a közömbösség, a feladat elhárítása. Nemrégiben a mentőszolgálat egyik fiatal tisztje is szóvá lette: megérkeztek a kórházba a mentőautóban újraélesztett beteggel, a helyszínen levőknek nem az volt az első kérdése, mi történt vele, miképpen sikerült a klinikai halálból visszahozniuk, hanem, hogy honnan jöttek. Ez azért is antihumánus viselkedés, mert bármely súlyos állapotban levő beteget — függetlenül attól, hogy területileg illetékes-e a kórház, vagy az osztály — köteles felvenni és ellátni. Az „i 11 eték leien ” betegei 1 át ásért még sohasem vontak senkit sem felelősségre. Olvastam egy francia regényt, ami nem az irodalmi értékével, hanem mélységesen igaz mondandójával ragadott meg. Egy szakmailag kitűnő, lelkiismeretesen, korrekten dolgozó tüdőgyógyász főorvosnő akkor döbbent rá, hogy valamit évtizedeken ót rosszul csinált, amikor maga is beteg lett. A broncholó- gusok kimérten, tényszerűen közölték vele véleményüket: lehet, hogy műtét kell, lehet, hogy nem. Főnökének pedig, aki mellett vált orvossá, mindössze az a megjegyzése: „Hát igen! Az osztály vezetésével ideiglenesen az egyik kollégát bízom meg, de. hogy kivel tudom majd az állást véglegesen betölteni, azt még nem látóin előre.” Az orvosnő összeomlott, kalartikus élménye volt az a felismerés, hogy egészségesen ő sem volt megértőbb a betegeivel. — Aj arctalan gyógyításban, a személytelenségben nem játszik-d szerepet az. hogy a beteg nem egyetlen orvossal, hanem egy gyógyító csoporttal áll szemben? Gyakran hallani: az az ideális, ha a beteg nem egy orvos, hanem egy intézmény iránt érez bizalmat. — Ürügy ez is lehet, de csak ürügy. Az orvostudomány fejlődésével a teammunka mind az intézményekben, mind az alapellátásban szükségszerű lett. De ez a módszer megkívánja — akár a körzetben, akár a kórházban — legyen egy orvos, akivel a beteg közvetlen kapcsolatban van, aki nemcsak a betegségét, hanem előzményeit. sőt életvitelét is ismeri. Aki válaszol aggodalmaskodó kérdéseire, megnyugtatja, feloldja szorongását. A területen ez a körzeti orvos, a kórházban az úgynevezett osztályos orvos, aki azonban nem egymaga dönt a beleg gyógykezeléséről, hanem konzultál felettesével. Napjainkban módo.sKanunk kell az orvos szerepéről, feladatairól alkotott elképzeléseinket. Az állandóan készenlétben élő, vasárnapot, ünnepeket, de olykor még a nyugodalmas'éjszakát sem ismerő orvos a régi modell. Ma már az orvosnak is meghatározott munkaideje van (illetve kell. hogy legyen), hogy ideje jusson a szellemi „feltöltődésre”. a pihenésre, a kiegyensúlyozott családi életre. Ennek azonban előfeltétele az orvosok közötti munkamegosztás, például az öthat falut összevonó körzeti ügyelet rádióteletonnal, gépkocsival. Ezt azonban olykor nemcsak a betegekkel nehéz elfogadtatni, hanem az orvosokkal is. — Kétségtelen, hogy a modern diagnosztikai és terápiás gépek, műszerek biztonságosabbá, pontosabbá teszik a gyógyító munkát. De vajon nem csábitanak-e felesleges vizsgálatokra, beavatkozásokra is? — A jó orvos számára a beteg nem egy keresztrejtvény, amit meg kell fejtenie. hanem gyógyulásra váró, gyakran kétségbeesett, elkeseredett ember. Az orvoslás jeleni bizonyos intellektuális izgalmat, de ugyanakkor állandó feszültséget is: jó-e a diagnózis, megfelelő-e a kezelés módja? Minden orvos életében van olyan időszak, amikor éjszaka is felriad e nyugtalanító gondolatokra. A stresszállapotot csak az enyhítheti, ha minden olyan vizsgálatot elvégez, amit a korszerű gyógyítás és a lel- kiismerete előír. Ebben van olykor „túlbiztosítás” is. Előfordul, hogy fizikális vizsgálattal — hallgatódzással, kopogtatással, tapintással, stb. — már meggyőződött arról, hogy a betegnek milyen betegsége van, mégis csak akkor nyugodt, ha ezt az „okos” gép is alátámasztja. A régi idők orvosa — s ezt nem valamiféle nosztalgia mondatja velem — meghallgatta íonendoszkópjával a beteget, megállapította például a tüdőgyulladást, azonnal hozzálátott kezeléséhez. Ma tíz esetből kilencben csak «a röntgenótvilágitás után fogadja el saját helyes kór- megállapítását, Az orvosok, mint említettem, általában nagy feszültségben élnek, ez is oka a túlbiztosításnak. És még valami. A szinte napról napra gyarapodó tudásanyag elbizonytalanít, ezért, csupán kevesen merik a kizárólag egyszerű eszközökkel, vizsgálatokkal felállított diagnózist véglegesként elfogadni. Azl már szinte etikai vétségnek tekinthetjük, ha azért írnak elő bizonyos vizsgálatokat, mert meg vannak hozzá a technikai feltételek, de a gyógyeljáróson nem vál- tozlatnak, a .beteg számára kellemetlenek, kockázatosak. — Az orvos—beteg kapcsolatot előnyösen befolyásolja-e az integráció? — Sok mindent várunk az integrációtól, amely egyetlen szálra fűzi a kórházakat, a szakrendelőket, az alapellátást. Egyebek mellett azt is, hogy bizalomteljesebb lesz a gyógyítók és a betegek kapcsolata. Amikor egyazon orvossal találkozhat a beteg a kórházban és a rendelőben, amikor a körzeti orvosát is megpillanthatja kórházi ágya melleit, mindent személyre- szól óbbnak, otthonosabbnak érez. Továbbá reméljük, hogy a kórházzal egyesített szakorvosi rendelőkben megszűnnek az idegesítő várakozások, ami ingerültté teszi a légkört. rontja az egészségügyi dolgozók és a betegek kapcsolatát. ii ilälllptt A képen: előtérben egy korszerű cukorgyár termelésirányító vezérlőpultja látható, a háttérben pedig a jókora méretű technológiai berendezések, amelyeket az úgynevezett cukorkampány ideje alatt egyfolytában mintegy 100 napig üzemben tartanak. Sínig a répából cukor lesz A cukor karrierje még 0 ma is, amikor az élelmiszerek jelentősen felértékelődtek, ritkaságnak számít. Az elmúlt három évtizedben ugyanis földünkön a cukortermelés és -fogyasztás nagyjából megháromszorozódott, s napjainkban évente több mint 80 millió tonna! S ha időszakosan változik is a kereslet—kínálat mértéke — és ezzel együtt természetesen a világpiaci ár is —, a korszerű módon való cukortermelésnek feltétlenül hosszú távú jövője van. A répa hosszú technológiai soron fut át, amíg cukor lesz belőle. Az első állomás: átvétel a termelőktől (a cukortartalom és a súly együttes mérésével), azután következik a tisztítás, az úsztgtá- sos mosás. A gyártás első fázisa: a cukorrépa felszeletelése. A répaszeletekből diffúziós eljárással (kioldással) nyerik a cukrot. Ezt követően a gyártási folyamat kettéválik. A már cukormentesre lúgozott szelet szárított vagy préselt formában visz- szakerül a mezőgazdasági üzemekbe, ahol takarmányozásra használják. A cukortartalmú nyers léből pedig több fokozatú mészkarbpná- tos eljárással kiszűrik azokat az anyagokat, amelyek nem cukortartalmúak, majd a tisztított cukorlevel bepárló állomáson besűrítve kristályosítják. A végterméket a kristályosítással nyerik. A melléktermékeket, a melaszt pedig szeszgyári, illetve takarmányozási célokra értékesítik. A cukor tárolására legújabban óriás betonsilókat használnak, ahonnan azután egész évben folyamatosan elláthatják a csomagolóüzemet. Pataki János lélszáz műve közeli Először mutatkozhat be a Miskolci Galériában Pataki János, a Leninvárosban élő festőművész. Miskolcon már több esetben volt tárlata más helyeken, sok szállal kötődik ide, hiszen itt élt, ilyen keretek között — ötven alkotással — most nyílik módja először szeretett városának közönsége előtti feltárullcozásra. Pénteken késő délután nyílt meg kiállítása és október 10-ig látogatható. Pataki János művészi fejlődésére Bernáth Aurél és Ruzicskay György gyakorolt jelentékeny hatást, de annak beérlelését, kiteljesedését már a későbbi környezet formálta. Miskolc, majd Le- ninváros dinamikus élete, az iparvárosok mozgalmassága hatott rá igen erőteljesen. Egy lexikonszerű értékelésben azt olvashatjuk róla, hogy művészi törekvéseiben az ember lelkivilágának drámai erejű expresszit: megjelenítéséi tartja fontosnak; problematikájához sajátos karakterű, elvont festői nyelvet kísérletezett ki. Valóban sajátos karakterű festői nyelvezete, valóban több áttétellel szól hozz.ánk mondandója, de minden művén átsüt a környezet nyújtotta élmény, jelenünk és holnapunk igenlése, a szép vágyása. ötven müve sorakozik most a Miskolci Galéria belső termének paravánjain. Közöttük mindössze három korábbi születésű: a kislányát idéző Carola, a Jeanne d'Arc és A hegedű halála. A többi nt legújabb szűk időszak termése. Mit akar elmondani ezzel a válogátás- sal, arra fogódzót találunk a kiállítás katalógusában olvasható feljegyzésében: „Engedtem a kényszernek: a festés. a rajzolás kényszerének, az ábrázolással a negyed-takarék gyötrődést, a ^spórolós túlélést szeretném legyőzni, a leírás öregével kibírni az életet.” Olajképek, colláge-ok és néhány plasztikai munka adnak számot Pataki gondolatéi, látásvilágáról. A bejárattal szemközti falon látható a hatalmas, százötvenszer százötven centiméteres Borsodi panoráma, mintegy a művész ars poeticájaként, mintegy vallomásként aszű- kebb pátriához való ragaszkodásról. A hatalmas táblaképen a gazdag színvilágból kirajzolódik, ki-kisejlik a megye sok-sok jellegzetessége, mindenféle didaktika nélkül, ott van a borsodi embernek otthont, munkát adó környezet, érződik az ipari háttér és beragyogja a borsodi életet az optimizmust jelző szivárvány. Nem könnyen „emészthetők” Pataki képei. Meg-nieg kell állni, többször is elgondolkozva átnézni mindegyiket, de megtalálhatjuk • valamennyin azt a pontot, amelyről elindulva felfejthetjük a mondandót. Így van ez például az árnyakkal teli Miskolc Fő utca című képén, a Csábítás címűn, a Napsütés-nudizmuson, a külön figyelmet érdemlő col- lage-okon. De egy képre még ezen felül is érdemes felhívni a figyelmet: Deeper than Love (Mélyebb a .szerelemnél) a címe a kozmikus indulatokat, mozgásokat idéző, köralakú műnek. S nem lenne teljes a figyelemfelhívó ajánlás, ha a néhány plasztikai műre, sokféle eljárással készült téralkotásra — A la Újházi, Aranymadár, Hagyj küzdeni halálomig — nem utalnánk. A régi, tematikusán lenin- városi, meg a későbbi, a sportrepülés és ejtőernyőzés rabja Patakinak nyoma sincs ezen a tárlaton, viszont ott van töretlenül gazdag színvilága, legyőzhetetlen élet- igenlése, s ha egyik-másik műve befogadásához hosz- szabb együttgondolkodás is kell. megéri a fáradságot, meg kell nézni ezt a tárlatot. (bcncclck) fiimoexport naponta több mint 200 vagonnal Megkezdődött az almaexport, a Hungarofruct szervezésében az első 40 ezer vagon friss gyümölcsöt már el is szállították a legnagyobb megrendelőnek, a szovjet partnereknek. Jelenleg naponta 200—250 vagont töltenek meg, főleg jonatánnal goldennal Szabolcs. Bács-Kis- kun. Zala és más megyék almáskertieiben, s indítanak a határ felé. A legforgalmasabb átrakóhely a tuzsén ., almapályaudvar’', ahol az idén újabb rámpát építettek ki a rakodás meggyorsítására. Szükség van az ütemtervek betartására, hiszen a 30 fokos őszi kánikulában a termés kevésbé bírja a szálli- tás megpróbáltatásait. Mindenesetre a szovjet átvevők elégedettek a minőséggel. A szoviet export mellett, a napokban indul az NDK-ba és Csehszlovákiába is az al- makivitel. A csehszlovák partnerek tartályládákat küldtek a szállítás menetének megkönnyítésére.