Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

tSZAfC-MÄGYARORSZÄG í 1WS2. szeptember ti,, szombat Magyar világjáró a Kilimandzsárón Nincs nap mostanában, hogy., valamelyik afrikai or- #zágripl- ne olvasnánk iap-- - jeinkban, ne hallanánk i híradást, a rádióban, . tele-' vízióban/ Gyakran szerepel fi hírekben ./Tanzánia, Szu­dán,1 Etiópia,-/ Kenya is. “Azért említjük: a fekete Al­inkéból éppen ezeket az or­szágokat, . mert amint al­kalmanként. a bennszülött icfegen vezetők '.paeg-nsegemf . ütik a hozzájuk,, érkezett külföldi turistáknak; ezek az országok egy . magyar felfedezővel is dicsekednek, nevezetesen Teleki Sámu­ellel. V- . Világjáró, felfedező, első­sorban Afrika-kutaló volt Teleki .Sámuel. Az erdélyi .Sáromberke községben szü­letett 1845. november 1-én, és Budapesten halt meg 1816. március 10-én. A göt- tingeni és a berlini egye­temen természettudományi taniilmányokat folytatott Járt Indiában, a kelet-indiai szigeteken, de a legnagyobb tudományos vállalkozása a kelet-afrikai útja volt Egy tengerésztiszt .barát­jával, a pozsonyi születésű Höhnel La jossal indult Af­rikába 1886 őszén, Zanzi- bárban a sziget szultánja, Szajid Bargasna készséggel segített neki nagy álmá­nak valóra váltásában, és­pedig a kilimandzsárói ex­pedíció előkészítésében. Háromszáz teherhordó bennszülöttét fogadott fel, akik 140 ládába csomagol­ták a felszereléseket élel­miszereket és cseretárgya­kat: kelméket, 28 mázsa színes üveggyöngyöt, gyű­rűket, karpereceket, tükrö­ket, késeket, gyermekjáté­kokat. Ezek fizetési eszkö­zül szolgáltak, de ilyen ajándékokkal nyerték meg a bennszülöttek kisebb-na- gyobb hatalmú szultánjait, királyait, fejedelmeit, törzs­főnökeit is. Zanzibár szigetéről 1887. január 23-án hajóztak átaz afrikai kontinensre, majd február • 4-én a Pergani fo­lyó mentén elindultak a Kilimandzsáró felé. Nap­égette, terméketlen, bozó­tos szavannákon haladtak perzselő hőségben, mígnem a hegyhez érkezve, „igazi afrikai paradicsomba” ér­keztek. Mindenfelé buja nö­vényzet, banánligetek, ösz- szefüggő dús erdőségek, s ezekben zsiráfok, orr-' szarvuk, zebrák, gazellák, antilopok csapatostul. Két csúcsa van Afrika legmagasabb hegyének: a Mawenzi 5149, a „jéggel koronázott fejű” Kibo 5895 méter magas. A kettőt egy szép hajlású, hosszúkás hegynyereg köti össze. Mindez együttvéve — a Kilimandzsáró, amelyet Af­rika tetejének szoktak ne­vezni. Telekiek a magasabb csúcsot, a Ki bőt választot­tak. Ekkorára a fekete kí­sérők száma a felénél is kevesebbre csökkent. So- • kan. megszöktek, mások be­tegség miatt maradtak le. A karavánt június köze­pén 4200 méternél letábo- roztátták, s csak Teleki és Höhnel folytatta felfelé az utat. Höhnel a ritkuló le­vegő okozta légzési zava­rok miatt nem bírta tovább 4900 méternél. Teleki el­lenben — írja róla Höhnel visszaem 1 ékezései béri — „hegymászó botjával föl­fegyverkezve a Kibo irá-i nyában útnak indult, segé­szen fürgén ugrott sziklá­ról sziklára”. Vagy másfél óráig halad­hatott csak, mert — amint később elmondta — „őt is elfogta az álmosság, sőt magát a bóbiskoláson is rajtakapta”. Így 5310 mé­ternél, az örök hó halárá­nál kénytelen volt vissza­fordulni. Mindenesetre Te­leki Sámuel, tehát magyar ember volt az első Afrika- kutató, aki ilyen magasra jutott a „Fénylő-hegyen”, ahogyan a bennszülöttek szuahéli nyelven a Kili­mandzsárót nevezik. Lent a hegy lábánál, Ta- vétában a megfogyatkozott karavánt újabb emberek­kel kiegészítve, a Kili­mandzsárótól, vagyis a mai Tanzánia és Kenya ha­tárától északi irányban 1888 végéig a mai Kenyád ban tovább folytatta Tele­ki Sámuel kelet-afrikai fel­fedező útját. Előbb a Ke- nya-hegyen feljutott mint­egy 4000 méterig,, majd et­től .északnyugatra felfedez­te a Rudolf- és a Stefánia- tavat. A két tó elnevezése is Teleki Sámueltól szár­mazik. Ezenkívül több ki­aludt és működő vulkánt, mintegy 230 ezer négyzet­kilométernyi területet ku­tatott fel, majd körülbelül 3000 kilométer út után 1889 első napjaiban hajózott vissza Zanzibárba, s onnan Magyarországra. Érdekességként hadd em­lítsük meg, hogy a napokban, levelet kaptunk Etiópiából, . éspedig ennek a velünk, barátságban levő országnak' abból a szögletéből, ahol Etiópia, Kenya és Szudán határa találkozik. Itt talál­ható a Rudolf-tó is, amely­ről a levélíró, az Etiópiá­ban már harmadik éve dol­gozó dr. Obzsut József, a. borkombinát közgazdasági főosztályvezetője azt írja, hogy lenyűgözően szép, de í a világhírű hazánkfia, Te-, leki Sámuel által felfede­zett Stefánia-tó már telje­sen kiszáradt, helyét be­nőtte a szavanna növény­zete: Hegyi József JSÉCÍ­Évforrinlá Emlékbizottság alakult pénteken Salgótarján ban, az 1983. évi; Madách-évforduló megünneplésének előkészí­tései-e; jövőre- lesz ugyanis Madách Imre születésének 160. és a Tragédia, első szín­re vitelének 100.; évforduló­ja. Az emlékbizottság mun­káját Déycsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács el­nöke irányítja. A kulturális élet helyi vezetői mellett neves Ma(3ách'-kutatók és művészek tagjai az emléke bizottságnak. Az alakuló ülésén megha­tározták az évforduló leg­fontosabb rendezvényeit. Közöttük szerepel Madách irodalmi vándorgyűlés, a Tragédia és a Mózes bemu­tatása Salgótarjánban, a Ci­vilizátor, a Madách-versek, levelek, cikkek pódiumelő­adása, Inke László színmű­vész Madáeh-műsora, a Nógrád megyei Madách-dij birtokosainak- találkozója. L Valamelyik nagy ház ® verandáján — szá­munkra egészen vá­ratlanul — megszólalt a tá­rogató. Sötét este volt mar, a nagy házak (milliónál tán csak rjéhány ér kevesebbet) ablakai mögött kéken vil­ióztak a képernyők; az ut­cán szinte senki. Itt nem ülnek ki a há­zak elé beszélgetni. A több­szintes paloták elé már nem is nagyon lehet. Ki támasztja szívesen a hátát a rácsos vaskerítésnek, a házfal terméskő vagy tégla­lábazatának? Meg hát a na­pi fáradtságot, gondokat, háborús históriákat ki le­hetett hozni a házalt elé, a tévét azonban bajos. Nincs is érteimé. Mikor még ke­vés készülék volt, összejöt­tek a szomszédok az újdon­ság kedvéért — most már minden családnak van té­véje. A színes sem ritka-( ság,.. A tárogatóid már nem le­het fiatul ember. Nemcsak a régi nóták árulják el, ha­nem a cifrázás, a merevedő ujjak, meg a kevés levegő. Mindazonáltal élvezem. Egy pillanatra felrémlik előttem Zs. Imre, a mi fa­lunk öreglegénye, aki nyári estéken felkapaszkodott ud­varuk terebélyes diófájá­ra, s ott szólaltatta meg tá­rogatóját. A nyári estén előcsalt emlékek egyszerre szétreb­bennek. Egy utcával arrébb megkezdődött a diszkó. A tárogató egy ideig nem akarja feladni. Most egy­szerre hallom a kurucok keserveit, s a tinédzserek tombolásjit. Nem sokáig; a fáradt tüdő nem versenyez­het a nagy teljesítményű hangszórókkal. Reggel szolidabb hangra ébredünk; kis kerti traktor pöfög el az ablak előtt. (Nem ritkaság ezen a tá­jon, legközelebb az egri áruházban lehet beszerezni.) Motoros fűrész azonban a falu műszaki boltjában is kapható. Az ára kis híján tízezer forint. Hat darabot játok a kirakatban. — Minek volna, ha nem vásárolnák! — így a bol­tos. Kellett nekem kérdezős­ködni— Tárogató A technikai civilizáció megannyi eszköze a leg­több háznál megtalálható. Bojlerek, fejőgépek, olasz tésztanyújtók-metélők. mi- xelök, villamos darálók. Sok a gépkocsi is. Kerék­páron inkább csak gyere­keket és öregeket látok. A kicsiknek játékszer, az öre­gek ezt szokták meg; túl gyors nekik a motorkerék­pár meg az autó. Pedig pénz voina rá. Már csak azért is, mert B.-n sok mindenből lehet pénzt csi­nálni. A. falu ugyanis für­dőhely. Immár több utcás víkendteleppel. bő áruvá­lasztéké üzletekkel, pavilo­nokkal. Szálloda meg kem­ping még nincs, s ez nem is olyan nagy baj a hely­beliek szerint, mert a leg­több háznál van egy-két ki­adó szoba. Sok rácsos kapu mögött egész kis piac; hagyma, zöldpaprika, paradicsom, bab. tojás. De, ha kell, füs­tölt szalonnát is lehet kap­ni. Aki azonban nem olyan kényelmes, hogy házhoz várja a vevőt, az felpakol két puttony árut (gyümöl­csök, száraz tészta, tojás, főtt meg pattogatott kuko­rica), s viszi a fürdő elé, s ha ott: nagy a kínálat., tíz kilométerrel odébb, a szomszédos fürdőtelepre. Háziasszonyunk fáslizza a lábát (ha orvos látná ezt a lábat, a legkisebb megeről­tetéstől is eltiltaná), de azért mindennap megtesz puttonyaival húsz kilomé­tert a pedált taposva. Gya­logosan is legalább ennyit; főzés közben, a ház körül a jószágokat gondozva, meg a kertben. A férje ugyancsak. Mire fölébredünk, már megjár­ta a határt. Ügy nyújtja a reggeli féldecit, mintha megszolgáltuk volna. Papírforma szerint már mindketten — évek óta — nyugdíjasok. Az, hogy így dolgoznak, B.-n senkinek nem feltűnő. Láttam náluk öregebb embert is, aki bot­ra támaszkodva — hátán permetezőgéppel — napon­ta ment a sznobé. Mellettünk emeletes háx épül. Tömegével szinte agyonnyomja V. bácsiék jól tagolt, szép, virágos portá­ját — ezt a mindenképpen emberi léptékű lakhelyet M. néni nem is veszi jó- néven. hogy a szomszédos emeleti ablakok bekukucs­kálnak az ő udvarára. — Régen nem Csináltak Ilyet az emberek! (Se ilyen házat, se ilyen illetlensé­get.) A ház azonban csak hét­végeken épül. Vagyis a szakmunkások. meg az iparban dolgozó családtagok szabadidejében. (Mostanság száz forint a kőművesek órabére.) Naphosszat fekszem a fürdő parkjában, s olvasok. Nem érzékelem, hogy mi­kor van ünnep vag.y hét­köznap. A községben sem igen érzékelik; mindig, mindenki dolgozik. Kivéve a gyerekek. Ök — kevés kivétellel — ugyanúgy téb- kiboLnak, mint a városiak. Meg a tévé előtt ülnek. Ezeknek a nagy házaknak ők lesznek az örököseik. De elég-e, ha csak a javakat öröklik? — Jöjjön a fürdőbe V. bácsi! — Hogyha nekem arra időm jutna... Talán majd a télen. Házigazdánk — raját be­vallása szerint — öt éve mártózott meg utoljára a gyógyvízben. Így vannak ezzel a többiek is B.-n. Kü­lönösen nyáron. Most min­den pen;c:et ki kell hasz­nálni. Télire meg — olyan hangokat hallani — bezár­ják a fürdőt. A gazdaságos­ság ugyebár... A lángossütők, ital méré­sek szomszédságában egy bazáros is kirakta portékáit a strandon. A kacatok kö­zött „Ijázi áldás” is kap­ható. „...Hol Isten, ott szükség nincsen í” — Veszik? — Minek volna, ha nem vennék! (gyarmatt) WM Hatzin,' az egykttri Rjji* beatzenész, efbatáro- gX'j zását követő második wíffl héten, miszerint a je­len légi és közei,jövőtoeH csillagállás semmiképp sem lehet kedvező számára, te­hát az évbén már nem hagyja el a lakását — ok­tóber közepe vott —rá­döbbent, hogy hibázott: azr éléskamra csaknem kiürült, s a hűtőszekrényből eltűn­tek a deites üvegek. Egy darabig ácsorgót! a szeme­tes konyhák övön, gyűröget- te a fürdököpeny szegélyét; házi kabát helyett viselte pizsama felett. Majd leve­tette a papucsát, s gyors, egymást követő mozdula­tokkal átkopogott a szom­szédba. ’ ., — Tetszik parancsolni, művész úr? — Az öireg- asszony torkából trónt le­hangolódott mandolinból támadtak a hangok. — Jöjjön ki az erkélyre! — kiáltotta Hatzin. — Már jöttem volna ma­gamtól is — válaszolta az öregasszony, ha lehet, még erőtlenebből. Hatzin egy kicsit megle­pődött, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a mondatnak. Átkacsázott a kifli alakú előszobán, el ol­dalazott a mennyezetig tor- nyozoítt, .erősítők, hangfalak mellett; belépett- a szobá­ba. írószerszám után kuta­tott. A zongorán szétdobál- ta a dal'osJtpnyveket; toll­betétet talált. Kottapapírra írta a rendelést. Kifeszítet­te az erkélyajtót. A két lakást közös erkély kötötte össze, eszébe juttató Tardí Gábor ván Hatzin nak az egykori négy szoba, összkomfortot, katonatiszt apját, anyját, kinek nem volt szüksége rá, hogy munkát vállaljon, még művészkedhie sem kellett, ami nem egyéb, mint meg­alkudni különböző zenei fórumok vezetőivel, s amely neki az utóbbi időben se­hogy sem sikerült. Az er­kélyen deszkák, cserépből kifordult virágok hevertek szanaszét. A képzeletbeli felezőpontnál, faltól a vas­rácsig spárga lógott lazán. A túloldalon állt az öreg­asszony. Görbe lábbal, haj­lott háttal. Arcán elmasza­tolódott a pirosító. Püspök- lila zsákruhában volt, nya­kában aranylánc lógott medállal. — Ügy éHink egymás mellett, mint az idegenek — mondta. Hatzin kezébe nyomta a papírt a pénzzel: — Ha majd lemegy vásárolni, le­gyen kedves, hozzon nekem is néhány dolgot: felírtam. — ígejjis — bólintott az öregasszony. — Amúgy is venni akáttám egy kis tej­fölt. Akkor hát bevásáro­lok. Magunknak — tette hozzá. — A C-vitaminokat se fe­lejtse el! ■— figyelmeztette » Hat^n? S vissza lepett as**: bába. Lődőrgött a bútorok kö­zött. Végigdőlt a vetetten ágyon. Később cigarettára gyújtott; ezt a káros szen­vedélyt megengedte magá­nak, mert csökkentette az étvágyát. — Nekitámaszko­dott a szekrénynek, ke­resztbe tett lábbal fújta a füstöt. Csengett a telefon. Hat­zin a füléhez tartotta a kagylót. Várt. — Hangszerelje meg a dalomat — hadarta egy nő a vonal másik végén —> kérem, nagyon kérem. — Téves. Hatzin a fotelban ült, karját az oldalához, tenye­rét a combjához szorította. Számlálta a perceket. Időn­ként a padlóra terített tér­képre pillantott; a bolygók ezerki lenes zá zhet venkettes állását ábrázolta. Az öregasszony a botjá­val kocogtatta az erkély- ajtót. Bal kezét tömött be­vásárlótáska húzta. — Tetszett olvasni a hir­detésemet? — kérdezte. — Semmiféle hirdetést nem olvastam. — mondta Hatzin, és megpróbálta el­venni a táskát. — Hála a nagy égnek — sóhajtotta az öregasszony, — Elvafkült^ágömhan hä-, zassági hirdetést adtam lel,1 idegennel akartam összead­ni magamat, nem kaptam észbe, hogy mi ketten már évek óta, úgymond közös fedél alatt élünk, hála a nagy égnek ... Köhögési roham fogta eL Hatzin összehúzott szemmel figyelte, majd egy alkalmas pillanatban megragadta a táskát, s becsapta az er- kélyajtól. A konyhában kipakolta a kalóriaszegény élelmiszere­ket. Maga alá húzott egy hokedlit. Zsebkésével teasü­temény méretű falatokat darabolt. Kenyeret nem evett. Csengettek. Hatzin az aj­tóhoz lopakodott, kiiesetti Zentai, a szabadfoglalkozá­sú iró álldogált odakint. — Mi van? — kérdezte az egyik. — Mi lenne? — kérdezett vissza a másik. — Dolgozol? — Nem. Hát te? — Én sem. Bementek a szobába. Hatzin leült. Zentai nyug­talanul sétált körülötte. — Azért iöttem. hogy el­menjünk valahová. — A Hungária kávéház­ba nem megyek. A Gong presszóba sem megyek. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom