Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

1982. szeptember .11., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 P3 Eredményekről és kudarcokról — r Munkában a silókombájn A csobádi határban 200 hektáros területen van silókukorica. A halmaji Aranykalási Tsz dolgozója, Mező István egy E—280-as típusú silókombájnnal vágja az értékes takaimánynövényt. , Fotó: laczó József Jó néhány üzemben, vál- minden eddiginél jobban be­találnál . felettébb kesereg- " folyásolja a vállalati gazdál­kodás eredményességét, a jö­vedelmezőséget. Emberi tulajdonság, hogy a *véglelekre jobban felfigye­lünk, mint a középszerűség­re. Következésképpen egy vállalat munkája akkor iga­zi „téma”, ha nagyszerűen mennek a dolgok, vagy ha összecsapnak a hullámok. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat 32 esz­tendős léte alatt úgy tűnik, az elmúlt év végén megle­hetősen mélypontra jutott. Ahogy mondani szokták, a külső körülmények romlása összetalálkozott a vállalat belső gondjaival. A milliár­dos nagyberuházásokról át kellett váltani úgynevezett aprómunkákra — keresve a teljesítmények és a gazdasá­gosság között azt a fajta összhangot, amely egybeesik az ott dolgozók érdekeltségi rendszerével. Jóllehet, a leg­nehezebb napokon már túl­jutott az ÉÁÉV, azonban a tegnap kudarcaiból megfele­lő következtetések levonása elengedhetetlen. így hát Joósz Gábor igazgatótól a múlt­ról csupán annyit kérdezek, ami szükséges a jelen érté­séhez és a holnap elképzelé­seinek megvalósításához. — Kudarcnak tekinti ön, személy szerint azt a hely­zetet, ami az elmúlt év vé­,gén kialakult a vállalatnál? — Készben... Mégpedig azért, mert egy igen erős vállalat is nehezen tudta el­viselni azt, amit a termelési és nyereségtervében okozott a szerkezetváltás. Hajtunk kívül álló okok miatt, szinte 'egyik napról a másikra meg­szűntek a nagy gyárépítési munkák és mi erre voltunk felkészülve. Helyettük szét­szórt, apró feladatokat kel­lett, megoldani, szerte a me­gyében, sőt Budapesten, Du­naújvárosban és külföldön is. Ez volt az egyik ok. A má­sik : 300 milliós beruházással elkészült az új üzemünk, ahová át kellett telepíteni a gyártó, az előkészítő és a szakipari részleget. Ez tör­vényszerű visszaesést okozott. — Miért tekinthető ez tör­vényszerűnek? — Azért, mert amíg a gé­peket, a technikát áttelepí­tettük, hónapok teltek el. És hurcoJkodás közben nem le­het teljes kapacitással ter­melni. Ez a telepünk tavaly csak 30 millió értéket ter­melt, az idén viszont. 100 mil­liót tervezünk. Ennek a fele az év első felére megvolt. Ráadásul ezzel egyidőben az ÉKM-ben a várttól több hi­ánypótló munkát kellett el­végeznünk. — Ez utóbbit tekinthetjük saját, munkájuk kritikájá­nak? — Ez velejárója egy ilyen nagy beruházásnak. Bizonyos technológiai munkáknál, sze­relés és üzemindítás közben olyan elkerülhetetlen rongá­lódások történnek, amelyeket ki kell javítani. Meg azután a különféle bizottságok utó­lagos igényeit is teljesíteni kell. Sajnos, ezeket a mun­kákat nem lehet gépesíteni és nyereséget sem hoznak. — Ezek nagyjából külső okai a kudarcnak — hogy az alapkifejezésnél maradjak ... — Voltak belső okok is. Viszonylag jól működő vál­lalat a külső körülmények­hez nem tudott igazodni. Nem volt önálló építés- és művezetés. Ez átszervezése­ket igényeit és kisebb egy­ségekben történő gondolko­dást. A nagyberuházások csökkenése miatt a kiemelt pótlékok máról holnapra megszűntek. Ez 10—15 szá­zalékos jövedelemcsökkenést okozott a vállalatnál. Az em­berek keresték a pénzt... 1378-ban 15 millió forint volt .a kiemelt pótlék, két év alatt 3 és fél millióra csök­kent. jelenleg csupán a tö­redék. Ezt béremeléssel nem tudtuk korrigálni. — Ez a múlt, amelyből nyilván megfelelő következ­tetéseket vonlaié a vállalat- atczelcs. — A helyzet adott, a vál­lalat élni akar. Így hát át­fogó, komplex intézkedési tervet készítettünk, konkrét szervezési, pénzügyi, gazdál­kodási feladatokkal. Nagyobb önállóságot kaptak a terme­lőegységek, gondolok itt a döntések előkészítésétől a fe­lelősség-decentralizálásig sok mindenre. Egy-egy építésve­zetőség önállóan szerződhet, vállalhat és végezhet külön­féle munkát. A központ be­avatkozása minimális. És ennek az eredménye már az első fél évben meglátszott, hiszen jobb szerződéseket kö­töttek, keresték a munkát, köztük a szabadáras felada­tokat. Erre egyébként a ren­delkezések is lehetőséget ad. nak. Eddig ugyanis !)5 szá­zalékban maximált áras fel­adataink voltak, ami mini­mális nyereséget hozott. Szi­gorú költséggazdálkodást ve­zettünk be, szinte személyre bontott felelősséggel. Az ipa­ri üzem termelésére a ko­rábbitól nagyobb figyelmet fordítottunk, bővítettük acél- szerkezeti, gyártó-, asztalos- ipari és bet onelemgyártó ka­pacitásunkat. És minden vo­natkozásban erősítettük a gazdasági gondolkodásmódot. Átértékeltük, ösztönzőbbé (et­tük a premizálási feltétele­ket is. — Ez elég volt a fordulat­hoz? Ugyanis az első fél év végén 36 millió körül volt a veszteség. — A legutóbbi adatok sze­rint már csak 2,7 millió az adósság, ami hiba, de az év eleji helyzethez és az építő­ipar állapotához képest kive­zető utat jelent. — Milyen reális feltételei vannak a. kivezető út foly­tatásának., hiszen a kővetke­ző időszakban sem várhaló nagyberuházás, meg azután a szabályozók sem változnak lényegesen és a bérszínvonal sem emelkedhet ugrásszerű­en. — A javulás mindenkép­pen folytatódik, de mivel nincs és belátható időn be­lül nem is kezdődik nagy- beruházás, helyzetünk to­vábbra sem mondható ró­zsásnak. Szétszórtan kell dol­goznunk és a megyén kívül, főleg Budapesten is válla­lunk munkát. — A megyén kívüli mun­kát gyakran a szemükre ve­tik az ÉÁÉV-esőknek ... — Az exporttevékenysé­günket,' ami dollárelszámo­lásban idén eléri a 25 mil­lió forintot, kétségtelen, egy­részt a nyereség miatt vé­gezzük. De erre ösztönöz a központi akarat is. — És a megye érdeke? — Nem ütközik borsodi teendőinkkel, mert olyan nagy létesítmény kivitelezé­sénél, amire az ÉÁÉV képes, nincs lemaradás és igény sincs. 50—100 millió forintos munkákra van igény elszór­tan és főleg maximált ára­kon. Erre pedig rajiunk kí­vül is sok kivitelező van a megyében. Jelenleg nagy munkánk van, a kombinált acélműnél, Özdon, a Borso­di Ércelőkészítőnél és Í5ajó- bábonyban. Ezek azonban hamaros.in befejeződnek. így ismét ki kell mozdulni a megyéből. Szerencsére a Ganz-MAVAG-nól a távolság ellenére is bőven van gyár- építési rryunka és az is ex­portfokozó célokat szolgál. — Tehát bocsánatos bűn­nek tekintik, hogy kilépnek a megyéből...? — Ez nem bűn, hanem az egyedül járható út, mert a gépesítettségünk is olyan, hogy termelékenyen csak ilyen munkákon tudunk dol­gozni. — De itt Korsódban mil­liárdos nagyságrendű építő­ipari munkák' maradnak el­végezel lenül. őszintén — Ezek olyan jellegűek, amit mi nem csinálunk, vagy legfeljebb minimálisan. Egyébként sem volna helyes csupán tőlünk számonkérni mindezt, hiszen a 30 ezer építőmunkásból az ÉÁÉV alig több, mint 3 ezret tesz ki. És mi többségében maxi­mált áras munkát vállalunk, a többi pedig, főleg a ki­sebb egységek, rácsapnak a szabadáras feladatokra. — Elnézést, de a nyereség nagyobb része megyén kí­vüli munkákból van. — A legnagyobb nyereség­gel az exportfeladatoknál és a Ganz-MÁVAG beruházásá­nál számolunk. — Korábban azt mondtuk, a beruházás csökkenésével nagy kapacitásfelesleg lesz az építőiparban. Ilyen gond nincs? — Gond van, de nem a munka csökkenésével, ha­nem azzal, hogy a létszám gyorsabban csökken. Egy év alatt például 477-en mentek el a vállalattól. Elsősorban a fizikai létszám helyzete ag­gasztó. — Miért mennek cl? A pénz■ kevés, a munkakörül­mény rossz, vagy valami más az oka? — Az biztos, hogy a me­zőgazdaságban, a szövetke­zeti szektorban és a magán- kisiparban jobbak a kereseti lehetőségek. A mi szakembe­reinket azonnal fogadják, mert ácsra, kőművesre, fes­tőre, fűtésszerelőre minde­nütt szükség* van. És ezek a szakiparosok általában több pénzt kapnak. — Miért tudnak az iménti helyeken többet fizetni, mint önöknél? 1— Szakszerű választ nem tudnék adni, de azt tapasz­talom, amíg mi egy maxi­mált áras szerződésnél 20 ezer forintot keresünk, ha ugyan­ezt a munkát szövetkezettel vagy kisiparossal végeztetjük el, ők 50—60 ezret keresnek rajta, éppen a tőlünk elcsá­bított szakemberekkel. De a határidő érdekében akkor is megrendeljük náluk, ha a- saját nyereségünket viszik el. — A helyzet tartósnak Ígér­kezik. Miként akar talpon maradni ilyen körülmények közölt az ÉÁÉV? — Ma nem vonzó az épí­tőipar. Mégis ami a vállala­tot összetartja és az életké­pességet biztosítja, az a dol­gozók szakmaszeretete, a törzsgárda kitartása és az, hogy bízik a kollektíva saját erejében. A javuló tendencia a nehézségek, ellenére is ezt bizonyítja. — Az útkeresés és a ten- ntakarás' ma rövid átfutási időt feltételez — vetem közbe. — Így' igaz, és máris van­nak szép példák arra, hogy kikerülünk a hullámvölgy­ből. De megfelelő garancia rá, a műszaki, gazdasági és fizikai dolgozók tenniákará- sa, a társadalmi szervek se- gitőkészsége. Azok a tények, hogy a kombinált acélmű kettes ütemének gépei és egyáltalán az ottani munka 4—5 hónapos előretarlásban van, hogy egy iskolát az Avason 5 hónap alatt építet­tünk fel, hogy Ózdon is fel­gyorsult a beruházási mun­ka, erre utal. Persze gond­jaink is vannak, például Ka­zincbarcikán. — Mit vár ön az év vé­gére? — A termelőegységek tel­jes önállósulását, több gaz­dasági munkaközösség bein­dulását, a szakipari munkák leányvállalattá válását, a ter­melékenység növekedését és kimondom: 30 millió forintos nyereséget. ■— Ez így túl szép ... — Nem szép, mert ennél több nyereség kellene ilyen munka után, de a jelenlegi árképzésnél ennyire vagyunk kéjesek. Ebben maradtunk! Paulovils Agoslon nek a meglevő gazdasági gondok miatt. Gyakran eltú­lozzák s csakis a külső ne­hézségek következményeként tüntetik fel azokat. Arról vi­szont nem esik szó, hogy a gazdálkodóst nehezítő gon­dok egyáltalán nem mai ke­letűek. Megvoltak már ko­rábban, évekkel ezelőtt is, csak éppen nem éreztették hatásukat, mert akkoriban lényegesen kedvezőbbek vol­tak a gazdálkodás külső és belső feltételei. A világgazdaságban vég­bemenő válság azután egy­szeriben a felszínre hozta mindazokat a gyengéinket, hiányosságainkat, amelyek a gazdaságban, a gazdálkodás­ban jelenleg fellelhetők. Va­jon a kohászat fénykorában, amikor úgymond, mindent el lehetett adni, gondoltunk-e rá, hogy bővíteni kellene az értékesebb, magasabb fel- dolgozottságú termékek gyártását. Nem eléggé, hi­szen számos példa bizonyít­ja az értékesítéssel kapcso­latos mai gondjainkat. Ugyanez mondható el a vegyipar egynémely ágaza­táról is, ahol döntően alap­anyagtermelés folyik, ám bi­zonyos alapanyagok egy idő óla alig eladhatóak a kül­földi piacokon, vagy ha mégis akad vevő. áron alul, ráfizetéssel kell értékesíteni. Mindannyian emlékezhe­tünk azokra az időkre, ami­kor az energiahordozók óra olyan alacsony volt, olyan mennyiségű kőolaj, földgáz állt. rendelkezésre, hogy va­lósággal dúskáltunk felhasz­nálásukban. A pazarlás ná­lunk szinte éveken ót gya­korlattá vált. Hasonló volt a helyzet az anyagfelhasz­nálásban is. Azok az orszá­gok, amelyekben hosszú éveken, évtizedeken át ha­gyomány, természetes volt a minimális a nya gf el ha szn ál ás, időben és igen radikálisan alkalmazkodtak a nyers­anyagpiac változásához. Mi viszont —, bár köztudottan az anyagpazarló ország hí­rében álltunk — csak sok­kal később, a piaci pozíciók romlását tapasztalva kezd­tünk takarékoskodni. Nehéz megszokni. hogy ma merőben más idők jár­nak, mint öt, vagy tíz év­vel ezelőtt, s hogy a taka­rékosság egyre inkább nél­külözhetetlen elemévé válik a gazdálkodásnak. Olyannyi­ra, hogy ahol mindezt fi­gyelmen kívül hagyják, ott komoly gondok keletkeznek, mert a költségek alakulása Szerencsére mind több jel mulat arra. hogy vállalata­ink, üzemeink tekintélyes ré­sze felismerte a takarékos anyag- és energiagazdálko­dásban rejlő lehetőségeket. Az Ózdi Kohászati Üzemek­ben például az egyik leg­főbb feladatnak a költségek további csökkentését tekin­tik. Ennek elérését segítik a mór megvalósult és folya­matban levő fejlesztések és mindazok a tervbe vett műszaki-gazdasági intézke­dések, amelyeket, az energia- és kokszfelhasználás számot­tevő mérséklése érdekében foganatosítanak a vállalat­nál. Ennek a magatartásnak egyenes következménye, hogy például az első fel évben mintegy kilencvenmillió fo­rinttal tudták csökkenteni a termeléshez felhasznált anyag- és energiamennyiség költségét. A fenti problémakörhöz szorosan kapcsolódik egy másik, sokat vitatott kérdés: milyen legyen a készletállo­mány? A népgazdaság ösz- szes készletállománya tavaly például megközelítette az évi nettó nemzeti termelés értéket. A bekövetkezett készletnövekedés több tíz- milliárd forintra tehető. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a készletnövekedés — az elmúlt évek gyakorlatá­ból ítélve — általában együtt járt a behozatal, az import emelkedésével. Sajnos ná­lunk még elég gyakori, hogy a készletváltozást nem első­sorban a termelés alakulása befolyásolja. Ez pedig óha­tatlanul oda vezet, hogy mi- utáp figyelmen kívül hagy­juk a konjunkturális hullá­mok bekövetkezésének lehe­tőségét. számottevő árvesz­teségek érhetnek bennün­ket, mint ahogyan az nem egy esetben előfordult. Ezen túlmenően, a Celhalmazott készlet — előfordult, hogy három hónapra vagy ennél is hosszabb időre halmozták fel készletet • egyes vállala­tok különböző anyagokból és alkatrészekből — jelentős vállalati pénzeszközöket köt le, növeli a termelési költ­ségeket, csökkenti a fejlesz­tési lehetőségeket. A népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása gazda­ságpolitikánk kulcskérdése hiszen ettől függ a jövő ter­veinek valóra váltása. Ép­pen ezért igen ieientős ered­ménynek számít, hogy meg­levő gazdasági nehézségeink ellenére sikerült megállí­tani a gazdasági egyensúly romlását. Ezt döntően a be­hozatal mérséklésével, a be­ruházások és a fogyasztás visszafogásával, s az export­ra való ösztönzéssel értük el. A kényszerű intézkedé­sek, mint például a beruhá­zási célú felhasználás köz­ponti rendelkezésekkel tör­tént szabályozása, vágy a tőkés import erőteljes csök­kentése ez ideig célravezető eszköznek bizonyult orszá­gos gondjaink enyhítésé­ben. Ám. csupán visszaio- gással aligha tudunk hosz- szabb távon megfelelő ered­ményeket biztosítani. A jö­vőben csakis a termelés, a vállalati gazdálkodás minő­ségének erőteljes javításá­val, a többletteljesítmény el­érésével, az ösztönzés és a kényszer helyes arányú al­kalmazásával képes a gaz­daság talpon maradni. Külön fejezetet érdemel a nagyobb teljesítmények el­érésének gondolata. A dif­ferenciálásnak, a végzett munka elismerésének — vál­lalatok, kollektívák és egyé­nek között egyaránt — so­ha nem volt olyan fontos szerepe, mint napjainkban. Ezt azért hangsúlyozzuk kü­lön is, hogy a gyengén dol­gozó gazdasági egységek, az alacsony teljesítményt nyúj­tó kollektívák és egyének, ne jussanak többletjövede­lemhez, a jól. működő vál­lalatok, üzemek rovására. Azokat illesse meg a na­gyot) kereset, a több nyere­ség, akik a legtöbbet nyúj­tották a népgazdaság előtt álló feladatok teljesítésében. Az elmondottakkal kap­csolatban idézünk Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének Pécsett, a bányásznap központi ünnep­ségén elmondott beszédéből: ...... Elengedhetetlen, hogy a vállalati jövedelemszaba- lyozás, a bér- és keresetszabá­lyozás összhangban legyen a lehetőségekkel, a tényleges, értékesíthető, hasznosít h a tó többletteljesítménnyel. Na­gyobb mértékben kell a dif­ferenciálást erősíteni az irá­nyító, a gazdasági szervező munkában és a szabályozó­kon keresztül. Jobban meg kell fizetnünk azok«', akik ténylegesen többet teljesíte­nek, nagyobb hasznot hoz­nak a közösségnek, azokat az egyéneket és’ kollektívá­kat. akik többre képesek, és nagyobb lehetőségeket kell biztosítanunk azok számá- ra, akik tartósan többre ké­pesek ...” É. U

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom