Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

ESZAfC *vfl£GYARQR-ZÄG 4 “iTOraf! 1982. szeptember 18., szombat Fiímperek Üzenet az asztalon: .i. „Ze­netár nyüt az abaújszántói könyvtárban. Ha érdekli, kukkantson be egyszer.” És miért ne érdekelne? Ze­netárral szőkébb pátriánkban legfeljebb városi, járási könyvtárakban találkoztam... * — Hogy adták rá a fejü­ket? Kardos József,- a nagyköz­ségi tanács elnöke; — Mondjam azt, hogy ná­lunk, szerencsére már „csak” a kulturális dolgok vannak napirenden? Hogy a keres­kedelmi hálózatunk rendben van, s nincs olyan gondunk, hogy nincs időben kenyér? Mert fogalmazhatok úgy is, hogy épp ideje, hogy erre is nagyobb gondot fordítsunk... Abaújszántó olyan szerencsés helyzetben volt, hogy már akkor volt óvodája, amikor még ritkaságszámba ment. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy ami hajdanán „nagy szám” volt, az mára már el­avult, s ha lépést akarunk tartani, korszerűsíteni, bőví­teni kelL — A pénznek persze — gondolom —, ezer helye van... — Azt akarja kérdezni, hogy miért éppen zenetárat alakítottunk ki? Ami igaz, az igaz; nem fontossági sor­rend bén, de jó lenne egy helyre hozni a diákotthont, a másik iskolában is megcsi­nálni a központi fűtést, mert az egyikben már megvan, korszerűsíteni kell az óvodán­kat is. A kultúrház nagyjá­ból rendben van, ott inkább a tartalmi munkát kell ja­vítani. Jó lenne visszaszer­vezni a nagy kórust, ami volt, de amit évek óta kép­telenek vagyunk összehoz­ni... Visszatérve; a zene­szobához kaptunk egv kis biztatást — ámbár mi kez­detben csak esv zenese »’ok­ra gondoltunk de e-'és köz­ben jön meg az étvágy, meg több mindenre is kihasznál­ható — és némi Dénzt. áO ezer forintot a Kulturális Alaptól... És tudja, gondolni kell a fiatalokba is... A nagyközségben néevezren él­nek, s csak diákból van ezer ... Úgy gondoltuk, kul­turált, igényes hétvégi szó­rakozás lehet számukra a ze­nehallgatás, és nyelvtanfolya­mokat is lehetne szervezni ide, oroszt, németet, angolt, meg eszperantót... Hivatalosan még nincs egy hónapja, hogy működik a zeneszóba. Nem hivatalosan régebben. Széphalma Imola, a könyvtár vezetője azt mondta; nem volt lelkűk el­küldeni a kíváncsiskodó­kat ... Márpedig a hírre, hogy zenét is lehet hallgatni a könyvtárban, sokan bejöt­tek kipróbálni... És azóta is. Délutánonként mind a hat programot futtatják a diá­kok, merthogy azért ők a legszorgalmasabb látogatók. Eddig is gyakori vendégek voltaic, újságot olvasni, házi feladatot készíteni sokszor és sokan ide járnak. Nem be­szélve a napközisekről meg a diákotthonosokról, nekik rendszeresen tartanak foglal­kozásokat. Lemezjátszó ko­rábban is volt — ilyenkor előkerültek a meselemezek, az irodalmi feldolgozások. Nos, a jövőben akár ének­órát is tarthatnak itt... In­dulásnak 27 ezer forintért vettek lemezeket — elsősor­ban persze komoly zenét — és magnófelvételeket... És a tanács ígérte; a póthitel-lehe- tőséget nem mulasztja el... Lehetőség... Hogy véleke­dik erről a másik „oldal”, az iskola? Czina Imréné, az Ilosvai Selymes Péter Általános Is­kola igazgatóhelyettese: — Mi már évek óta hasz­náljuk a könyvtárat. A saját kis iskolai könyvtárunk egyébként is kevés arra, hogy ellássa az osztályainkat. És a legkülönbözőbb tantárgyak­ból, ha a téma úgy kívánja, egyre gyakrabban élnek a „több könyvvel” a pedagógu­sok. És szerencsések is va­gyunk, mert a könyvtárral nagyon jól tudunk együtt dolgozni... — A zeneszóba viszont új dologi Radi Jánosáé, az iskola énektanára: — Ügy gondolom, feltétle­nül tudjuk majd használni. Én magam már körbenéz­tem mindent, beszélgettem is a könyvtárosokkal; lehetne énekórát is tartani, zene- hallgatást is szervezni. Az új tanterv elég sok zenehallga­tást ír elő. Lemezeink egyéb­ként nekünk is vannak. A törzsanyaghoz tnegkapjuk... Mondjam? Mondom. Az a helyzet, hogy a mi eszköze­ink, a lemezjátszónk már nem tökéletes. Semmiképpen sem vetekszik a könyvtáré­val __És most azt gondolom, h a másért nem, azért érde­mes lesz oda szervezni le­mezhallgatási órákat, hogy tökéletes, szép hangzásban élvezhessék a gyerekek... Szóval, örülök, hogy a könyv­tárban van a szántóiaknak. zeneszobájuk. Különben is; itt van hagyománya a zene­tanulásnak, működik ének­karunk, kamnrakórusunk. Mindez persze elképzelés, hi­szen ilyen órákat még nem tartottam ... De alighanem érdemes lesz kipróbálni ... Csulorás Annamária Fotó: Fojtán László A magyar tévénéző közön­ség hirdetésekkel általában , úgy találkozik a képernyőn, hogy előre megjelenik egy felirat, amely jelzi, hogy most pedig reklámok követ­keznek. Most érkezett a híre, hogy 22 olasz filmes kerese­tet nyújtott be a nagy nyu­gati televíziós társaságok el­len, mert filmjeik vetítését reklámokkal szakítják félbe. A filmesek között olyan nagy nevek vannak, mint Pietro Germi, Mario Monicelli, Francesco Kosi, Lina Wert- müller és Frederico Felli­ni. Azt kérték a bíróságtól, hogy tiltsa meg a tévéállo­másoknak minden olyan film bemutatását, amelyek­ben a reklámbejátszások mi­att változások következnek be. A rendezők 12 tévéállo­mást neveztek meg, amelyek­kel szemben kártérítési igé­nyekkel is fellépnek. Régi barátság fűz egyik jó hírű településünk művészeti­közművelődési életének mo­torjához, a több évtizede munkálkodó népművelőhöz. Csendes, baráti látogatás közben beszélgettünk erről, arról, községének művelődési életéről, az ő tevékenységé­ről, s bizony nemcsak pozi­tívumok, negatívumok is jócskán szóba kerültek. Ami­kor a beszélgetőpartnerből előbújt bennem az érdeklődő újságíró, és egy-egy kérdést mélyebben akartam megis­merni, sőt notesz, meg ce­ruza után kaparásztam, rög­tön bezárkózott és nagyon kért, már csak régi barátsá­gunkra hivatkozva is, hogy felejtsem el mindazt, amit mondott, nincs neki kcdve-a következmények miatt vitáz­ni helyi vezetőiekéi, egyálta­lán nem azért mondta, hogy megírjam, ne szólj szám, nem fáj fejem, jobb a bé­kesség. A megye egy másik sarkán sok éve ismert peda­gógus, tiszteletdíjas népmű­velő panaszolta el a község művelődési nehézségeit, a munkáját nehezítő körül­ményeket, s amikor fel akar­tam néhány adatot jegyezni, rögtön elkomorult, mond­ván, én elmegyek, ő ott ma­rad a községben, nagyon kér, ha nem akarok neki ár­tani, ne bántsam a község állapotait, mert annak csak ő inná meg a levét. Egy ter­melőszövetkezeti közműve­lődési felelős a harmadik példám, aki rendkívül szé­leskörűen ecsetelte, mennyi­re rapszodikus az elnök hoz­záállása a művelődési teen­dőkhöz, mennyire nagyvona­lú egyes esetekben, és mi­lyen mereven elzárkózik máskor, s ezzel milyen mér­tékben gátolja a tervszerű, egyenletes közművelődési munkát. Rögtön hozzátette, ha ebből bármit is megírok, úgyis letagad mindent, mert nem akar rossz viszonyba kerülni az elnökkel. A három példán túl igen sok hasonlót sorolhat min­denki, aki közművelődési munkásokkal találkozik, ve­lük foglalkozik. Nem indo­kolatlan hát a kérdés, miért rosszkedvű a népművelő? Sőt: miért fél a népművelő? Egy hónappal ezelőtt, az alkotmány napját megelőző népművelői kitüntetések nap­ján csupa elismerés hang­zott e! a népművelők mun­Otféle zenei folyóirat, újság is segíti az érdeklődők tájékozódását Templom a Vologda-folyó pártján Lenkey Zoltán rajza kájáról, és nagy számú ki­tüntetés is hullott. Mindez a megbecsülést látszik igazol­ni. Azt a megbecsülést, amelynek hiányára viszont nem egy helyen panaszkod­nak maguk a népművelők, mert hisz, ha ez meglenne, nem lennének rosszkedvűek, és nem kellene félniük a fe­lettes tanácsi vezető, vagy munkahelyi vezető esetleges retorziójától, ha negatívumok szóba kerülnek. Tudunk nép­művelőkről, akiket rendsze­resen bevonnak a tanácsi munkába, a község életének alakításába, meghallgatják észrevételeiket, javaslataikat, kéréseiket. Ugyanakkor el­lenpélda is akad jócskán. Scóc hely tapasztalataiból vonható le az a következte­tés, hogy a népművelőnek nincs meg mindenütt a meg­felelő rangja, munkájánál: nincs megbecsülése. Merev elutasítással ugyan ritkán ta­lálkozik, hiszen a közműve­lődési törvény és a közmű­velődési párthatározat egy­aránt kötelezi munkájának támogatására a tanácsi, a gazdasági vezetőt, de a tör­vény erejével előteremtett támogatás még nem azonos az elismeréssel, a megbecsü­léssel. Nem egy népművelő még úgy érzi, hogy nagyon kiszolgáltatott. Nemcsak sze­mélyi megbecsülését hiá­nyolja, hanem azt a vezetői magatartást sérelmezi, amely­ben valamiféle személyi jó­indulattól függő „kegy” gya­korlása érezhető, amely ese­tekben tanácsi és gazdasági felettes vezető úgy hallgatja meg a népművelőt, mint amikor hajdan a kis parókia plébánosa instanciára ment a templom kegyurához, ugyan, legyen már olyan jó, hozassa rendbe a tetőt, mert beázik a templom, vagy ami­kor a kevés felsőbb iskolába küldött falusi gyerek elment megköszönni a földesúmak a jóindulatát, hogy besegítette a gimnáziumba, vagy éppen támogatja valamivel. A közművelődési törvénj’ és a korábbi párthatározat kötelezően írja elő minden irányító beosztásban dolgozó számára a közművelődés tá­mogatását, a közművelődési munka anyagi ás erkölcsi se­gítését. Senki nem gyakorol hát kegyet akkor, amikor en­nek az állásfoglalásnak a szellemében cselekszik. A' munkahelyi közművelődés dolgozói, a szövetkezeti köz- művelődési íelelősök, vagy. akár' a művelődési intézmé­nyek munkatársai annak a közművelődési törvénynek a végrehajtói, amelyeket az említett vezetők támogatni kötelesek. És ha e támogató munkában jelentkező szaka­dékok nem maradnak ti­tokban, vagy a községben, vagy szövetkezetben a folya­matos közművelődési élet­ben döccenők, hiányosságok jelentkeznek, s azok nyilvá­nosságra is kerülnék, úgy semmiképpen sem a népmű­velők elporolása lenne a kör vetkező lépés, hanem a köz- művelődést támogató tevé­kenység átértékelése. Neve­zetesen nemcsak azt kellene ilyenkor megfontolni, vajon jól végzi-e a munkáját a népművelő, vajon a hiba ki­zárólag az ő személyéből adódik-e, hanem hogy aa egyetlen népművelő milyen támogatást kap, megkapja-e, amit a törvény előír, s ami ennél fontosabb, a gazdasági vezetők, vagy tanácsi veze­tők hi vatali kötelességén túli hozzáállása mennyiben segíti az adott területen folyó munka végzését. Az előbb már említett ta­pasztalatok arra utalnak,1 hogy a népművelő „gazdái” nem szeretik, ha területük közművelődési életénél: eset­legesen árnyékosabb oldalai is idegen szemek elé kerül­nek. Ha mégis sor kerül rá, akkor jaj a népművelőnek. Pedig nemcsak ő a felelős . minden esetben. Tárgyi okok is lehetnek, és lehet a gyen­ge eredmények oka a vezetői támogatás is. A bevezetőben említett három példa nép­művelő szereplői rosszked­vűek és retorzióktól félnek. Félelemben pedig eredmé­nyes munkát nagyon nehéz végezni. Egyébként a közmű­velődési munkának nem az a célja, hogy a ritkán odave- tődő újságíró, vagy felettes ellenőrző szerv küldöttei előtt tűnjék jó színben a terület élete, hanem az ott élők’min­dennapjaiban kell. hogy az eredmények tapasztalhatók legyenek. Ha pedig, akik ott vannak, ott élnek, s nem ta­pasztalják az eredményt, azok elől úgysem lehet el­titkolni az árnyoldalakat, nem marad titokban a veze­tői hozzáállás, a támogatás hiánya sem. Benedek Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom