Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-11 / 187. szám

1982. augusztus 11., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 7 SPORT SPORT SPORT Vágyaink persze lennének... Vitorlázás Csokoládé Kupa Felhőtlen, ragyogó kék ég, a fénylő napsugarak láncolnak, az enyne szel iouro/.za a Malyi-to víztükrét. A tó partján nupiurdö- zo emberek sokasága, de a víz­ben is szép számmal vannak lu­bickoló gyerekek, s a mélyebb részén az uázó, íürdőző fiatalok és felnőttek, itt-ott néhány vitor­lás szeli a fodros vizet, « báto- ezéllovusok gyakorolnak több-ke­vesebb sikerrel . . . Vasárnap délelőtt 10 óra után megcsendül a kolomp és rajthoz szólítja a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Csokoládé Kupa vitorlásverseny résztvevőit. A Szerencsi Csokoládégyár véd­nöksége alatt megrendezésre ke­rülő vitorlásversenyen négy hajó­osztályban 40 egység rajtol. Két osztályban egységenként egy, a másik kettőben két szeméíy igyekszik megzaboláznl és szol­gálatába állítani a szelet. Az in­dulók között n 7 éves gyerektől az 50 éves felnőttig minden kor­osztály képviselve van. Az elmúlt évekhez viszonyítva némileg ki­sebb a mezőny, de ez érthető, hi­szen a házigazda Justitia és a MEMTE vitorlázói közül többen a velencei-tavi magyar bajnoksá­gon szerepelnek. Egyétjként mindegyik futamhoz kegyes az időjárás, s n kedvező széljárás segíti a jó versenyzést. Valnmeny- nyi hajóosztály vetélkedőjének győztesei és helyezettjei közel két kilogramm súlyú, csokoládé­ból készült kupát kapnak. A hetedik Csokoládé Kupa győz­tesei és helyezettjei: Optimist: 1. Lovas K.. 2. Apró, 3. Békés (mindhárom MEMTE). Kadett: 1. Nagy Tt.—Tóth Gy.. ?.. Sidló—Ko­vács TT., 3. Várkonyi—Kovács I. (mindhárom Justitia). Kalóz: 1. Kiss—Gajdán (MEMTE), 2. Molnár —Temosi (Justitia), 3. Garász— Bkribanek (MEMTE). Finn dingi: 1. Kinter (MF.MTE). 2. Bernién (Justitia). 3. Bódy K. (IvrEMTE). Innen onnsn A Csorba telepi tavon B-típu- aú serdülő és úttörő kajak-kenu versenyt rendeztek. Eredmények, férfiúk, a ítyöztesek, hosszú táv-: Zclci (Szolnok), Vidéki (Szolnok). Haraszti (PGSK), Molnár (Szol­nok), Szőllősi (IJVTK), Dullbán (MVSC), Gyöngyösi, Tóth (Szol­nok), Okolicsányl, Várbíró (Szol­nok). Nők: Makatura (DVTK). Itövid táv, férfiak: Kovács (Mis­kolci VSC), Galambos (MVSC), Czinjmer (PGSK), Munkácsi (Szolnok), Dulibán (MVSC), Sar- kadl, Szép (Szolnok), Szépe, Ko­vács (MVSC), Zclci (Szolnok). Spit'zmilllcr, Karsza (MVSC), Kretz (MVSC), Bokor, Kecskemé­ti (MVSC), Haraszti (PGSK), Vi­déki (Szolnok). Nők: Makalura (DVTK), Krappai, Broszmann (MVSC). * A kanadai Edmontotrbrm a sza­badfogású birkózó-világbajnoksá­gon, amely holnap kezdődik, sző­nyegre lép a DVTK három kitű­nősége: Szabó Dajos. Szalontai Imre és Szalontai Zoltán. * Egerben férfi kézilabdatornát rendeztek, A MEMTE csapata 36: 26-ra legyőzte a Zalka SE együt­tesét, majd a elöntőben az Egri Einoinmccbanika ellen is Jobbnak bizonyult 23:21 arányban, igy megszerezte a végső győzelmet. ii Már egy jó órája ülünk és beszélgetünk az MVSC labdarúgócsapatának jövőjé­ről, amely — kár lenne szé­píteni a dolgokat — cseppet sem tűnik gondoktól mentes­nek. Az viszont kifejezetten imponál, amilyen hittel és elkötelezettséggel bíznak az idők jobbra fordulásában a zöld-fehérek háza táján. Bi­zony, nagyon vissza kell for­gatni a labdarúgás történetét megörökítő könyv lapjait, hogy hasonlóan gyászos hely­zetet felidézhessünk. Való igaz, most aztán alaposan a „gödör mélyére” ásta magát az együttes, s akik már pró­báltak kikecmeregni onnan, tanúsíthatják: talán nincs is ettől nehezebb feladat. A területi bajnokság Mát- ra-csoportjának alighanem legpatinásabb együttesét tisz­telik az ellenfelek az MVSC- ben. Igaz, ezt a megkülön­böztetett figyelmet szívesen elengedték volna a vasutasok háza táján. Csakhogy az el­múlt bajnokságban gyorsan kiderült: a zöld-fehérek kép­telenek lesznek megbirkózni az előttük tornyosuló nehéz­ségekkel — és itt nemcsak a pályán eltöltött 90 percekre gondolok.... Köztudott, hogy az MVSC nem éppen listave­zető a tehetős egyes ül etek so­rában. Olyan tény ez, amely sorsának jövőbeni alakulását alapvetően befolyásolhatja — s esetleg a szurkolóknak is meg kell barátkozniuk a tar­tós harmadik vonalbeli sze­repléssel. Jól tudják azonban a zöld-fehérek felemelke­déséért küzdő vezetők, hogy az éremnek ez csupán az egyik oldala. Érdemes véle­ményüket közreadni. Marosi József (jelenleg el­nökhelyettes, korábban csak­nem két évtizeden keresztül kergette a labdát a gyepen zöld-fehérben, felügyeli a szakosztályban folyó mun­kát): „— Valamennyien tisz­tában vagyunk azzal, hogy egyik évről a másikra nem lehet visszakerülni a maga­sabb osztályba, hiszen ehhez pillanatnyilag a feltételek sem adottak. Arra készülünk, hogy tervszerű munkával olyan együttest alakítsunk ki, amely majd három-négy esz­tendő múlva képes lehet na­gyobb feladatok megoldására is. Elsősorban utánpótlás­terveznek az nevelésünkben bízhatunk, számunkra nincs más járható út. Vérveszteségeink jelentő­sek, hiszen az idény közben eltávozott Kissi és Thuryt az átigazolási időszakban Leiszt is követte, a közelmúltban pedig Czerva költözött Le- ninvárosba, de remélem, hogy felül tudunk emelkedni a nehézségeken. Többek között azért esett a választásunk Balázsi Istvánra, mert fiatat, ambiciózus ember, s említet­tem már: hosszú távra ter­vezünk. Nem siettetjük az eredményt. Sokat köszönhe­tünk a bázisvállalatunknak, hiszen sikerült zökkenőmen­tesen „átállítani” labdarúgó­inkat. Valamennyien a kép­zettségüknek megfelelő mun­kakörben kaptak lehetőséget ismeretanyaguk bővítésére.” Balázsi István (edző, koráb­ban a MEMTE-nél, a SÜM- SE-nél és a Borsodi Volánnál tevékenykedett. Jóval a negy­venen innen vállalta az MVSC edzéseinek irányítá­sát): „— Mi tagadás, legyez, gette a hiúságom, hogy kife­jezetten hozzám ragaszkod­nak a vasutasok háza táján. A felkérést nagy megtiszteltetés­nek vettem, ugyanakkor tu­dom jól, hogy az MVSC pa­tinája az elmúlt években jócskán veszített fényéből. Mielőtt igent mondtam, sokat vívódtam. A vasutasoktól töb­ben eltávoztak, kevés hasz­nálható labdarúgó maradt. A keret jó része azokból áll, akik öt évvel ezelőtt is sze­repeltek — csak közben né­hány vezéregyéniséggel lettek szegényebbek, s persze az idő sem múlt el nyomtalanul fe­lettük. Hiba lenne elhallgat­ni: a rendelkezésre álló játé­kosok képessége behatárolt. Azt mindenki tudja, hogy a MVSC-nél védelmet kell elsősorban sta­bilizálni, lehetetlen állapot, hogy évek óta mindig zsák­számra kapja a gólokat az MVSC. Szeretném elérni a posztok elmosódását, s olyan fizikai állapotba hozni a lab­darúgókat, hogy ne okozzon számukra a sok mozgás lég­szomjat... A teljes tavalyi középpályás sor kidőlt a sor­ból, váltani kell. Elképzelhe­tő, hogy a Krémer, Lengyel, Barla összetételű trió lép az elárvult helyekre.” Herr István (szakostdály- vezető. pályafutását az MVSC- nél fejezte be, határozott közbelépéseiért megkülön- böztetett tisztelet övezte csa­tárberkekben): „— Legfonto­sabb feladatunknak a fejek­ben való rendteremtést tar­tottuk. Szeretnénk, ha azápo- rodott levegő a kinyitott ab­lakokon frissre cserélődne. Elsősorban jó közösséget aka­runk létrehozni, olyat, amely­ben az idősebb játékos barát­ja a fiatalnak, nincs félté­kenykedés, egyet akar min­denki. Tavasszal nyolc ifjúsá­gi korú játékos szerepelt. Most négyen vannak nálunk közülük, a többiek egyetem­re, lőiskolára kerültek. So­kat foglalkoztunk velük em­berileg, jellemző, hogy egyi­kük sem dohányzott. Mond­hatni, a kényszer, a szükség vitt rá bennünket, hogy tűz­be dobjuk őket. A megálla­pítás lényegében igaz, de ré­szünkről ez tudatos tevékeny­ség is volt, hiszen sorsunk korán eldőlt. Igyekszünk na­gyon odafigyelni az első csa­patra, havonta rendszeres szakosztály-értekezletet tar­tunk, s ha látjuk, hogy vala­mi nincs rendjén, beavatko­zunk.” 4= Az MVSC-nél tehát szerényen, mértéktartóan terveznek. Nem ringatják magukat és szurkolóikat álomban, pedig vágyaik nekik is lennének. A realitás azonban nem enged magasröptű célokat, az előrelépés csak fáradságos, következetes, megalkuvást nem tű­rő munkával kerülhet kézzelfogható közelségbe. A szakosztály vezetésében fiatal, tennivágyó emberek kaptak lehetőséget. Ügy gondolom, rajtuk nem fog múlni a siker. Kérdés viszont, hogy lobogásukat átveszik-e a labdarúgók? Nekik tisztá­ban kell lenniük azzal, hogy szurkolóik szeretetét, megbecsülését csakis a pályán szerezhetik vissza. A helytálláshoz szükséges ala­pokra viszont kizárólag a hétköznapokon lehet szert tenni. Ha ve­zetők és játékosok elképzelése találkozik, akkor egy „csapáson”, vállvetve menetelhetnek. S ha majd lelkes, harcos játékot szemlél­hetnek a Csokonai úton a szurkolók — könnyebben is felejtenek... Darr*» László Palotai „pihen” — Csendes búcsú — „Totómese” Palotai Károly szeptember 7-ig nem vezethet NB-s lab­darúgó-mérkőzést ... Ez a meglepő hír jelent meg egyik népszerű hetilapunkban. Már az okok is napvilágra kerül­tek. Palotai Szegeden két fi­zikai tesztet nőm tudott tel­jesíteni, mert sérüléssel baj­lódott. Az országos JB ragaszkodik a saját maga alkotta szabá­lyokhoz: aki nem tesz eleget a tesztvizsga követelményei­nek, nem fütyülhet a zöld gyepen. Álláspontjuk túlságosan merev; kár, hogy bizonyos paragrafusokat képtelenek rugalmasan kezelni. Az or­szág legjobb futballbírója en­nek következtében kénytelen „pótszabadságot” kivenni. Gyengébb képességű kollégái pedig, — akik túljutottak az oly fontos 50 és 400 méteres futás időre történő teljesíté­sén — bíráskodnak majd. Hiába, első a testületi fe­gyelem! Maradjunk még a játékve­zetésnél. Egyik korábbi írá­sunkban arra hívtuk fel a JB vezetőinek figyelmét, hogy az új keretek kihirde­tésekor ne feledkezzenek meg annak kommentálásáról. Ne­vezetesen azt kértük, hogy a szűkítések következtében az NB U-es keretből kiesőkről mondjanak véleményt. Ezzel ugyanis megelőzhették volna a szóbeszédet, az intrikus megjegyzéseket. A JB-bcn döntöttek. An­nak végtelenül örülünk, hogy mind a négy borsodi állva maradt, de egy-két társuk búcsújáról semmit sem tu­dunk. Tisztább kép alakulha­tott volna ki bennünk, ha mondjuk olvashatjuk: „X. Y.-tól azért váltunk meg, mert rosszul alkalmazta az előnyszabályt, tíz mérkőzésé­ből nyolcszor az eredményt ■befolyásoló hibát vétett, to­vábbá nem tudott partjelzői­vel megfelelő kontaktust te­remteni és helytelenül alkal­mazta a sárga és piros lapo­kat." Ha védik a mundér becsü­letét, a szakma tekintélyét a fizikai tesztek esetében, ak­kor helyes lett volna az őszinteség az utóbbi esetben is. * A labdarúgó NB n. rajtja előtt az a példátlan helyzet állt elő, hogy a 20 csapatból 18 (!) kérte: mérkőzése ne szerepeljen a totószelvényen. Még szinte meg sem kezdő­dött a küzdelem, az edzők többen is panaszkodtak, hogy tevékenységük egy részét az teszi ki: figyelik a csapatuk körül váratlanul, de menet­rendszerűen leibukkanó ide­geneket. Ügy látszik, egyesek igen tanulékonyak. A hírek sze­rint az történt, hogy néhány nagypénzú totózó összeállt, s igyekeznek úgy keverni a „la­pokat”, hogy a fax egyesnek tűnő mérkőzés kettesre vég­ződjön. Játékosokat keresnek meg, s a csábító ajánlatok­nak nehéz ellenállni. Nem is olyan régen Olasz­országban a labdarúgó-szö­vetség drasztikus módszerrel teremtett rendet. A,nagy múl­tú AC Milan azóta sem tud talpra állni. Valami eredmé­nye azonban mégiscsak volt az ügyködésnek, hiszen a vi­lágbajnokságot — Olaszor­szág nyerte! Talán itthon sem kellene tétlenül várni a kézzelfogható bizonyítékokra. Az egyértel­műnek túnó találkozók után határozott döntéseket lehetne foganatosítani. Megérné. * Sajószentpétcren alig egy éve fiatal ökölvívóedző kez­dett munkálkodni. Lelkesen, szép tervekkel oktatta tani1 - ványait. Nem eredmény nél­kül! A közelmúltban egyik neveltje országos juniorbaj­nokságot nyert, s mások is bontogatják szárnyaikat. Mellesleg az edzőt Takács Gábornak hívják. Aki hal­lott a nevéről, annak nem szükséges magyarázni a kéz­zelfogható előrelépés „részle­teit ...” D. L.—K. T. Naptár ________ 1 982. augu^ztu? 11.. szerda A nap kelte 5.34, nyugta 20.04 órakor A hold kelte 23.19. nyugta 12.22 órakor Névnap: Zsuzsanna, Tiborc Évforduló________ K ilencven évvel ezelőtt, 1892. augusztus 11-én született, és 65 éves korában, 1957-ben halt meg Giuseppe di Vittorio neves olasz kommunista szakszervezeti vezető. Időjárás_______ V árható időjárás ma estig: változóan felhős idő lesz, több napsütéssel. Számítani kell záporokra, zivatarokra. Ziva­tarban megerősödhet, illetve napközben helyenként meg­élénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 28 fok között valószínű. — A párthatározatok végre­hajtásáról és annak tapaszta­latairól tanácskoztak leg­utóbb a Diósgyőri Gépgyár párt-végrehajtóbizottságának ülésén. A tanácskozáson szó volt még a politikai ünnep­ségekkel kapcsolatos felada­tokról és a taggyűléseken ho­zott határozatokról is. — A Mesterek és mestersé­gek című, régi, ősi mestersé­geket ismertető sorozatában a Borsod megyei Múzeumi Igazgatóság augusztus 13-án és 14-én, délelőtt 10 órától Svéda Vladimir miskolci üvegtechnikus üvegfúvás- bemutatóját, illetve vásárral egybekötött kiállítását rende­zi meg a diósgyőri várban. — Pihenő- szórakozópar­kot építenek Ózdon, a Dró­tos-tető közelében. A munka, amelyhez sok társadalmi segítséget várnak, előrelátha­tóan több évig fog majd tar­tani, s az új pihenőterület a miskolci Majális-park „iker­testvére” lesz. — Az alkoholellenes klub létszáma Sátoraljaújhelyen már eléri az ötven főt. A klubtagok az elmúlt hét vé­gén vendégül látták a buda­pesti központi alkoholellenes klub titkárát, Kordisz Pált és Szalai Lászlót, az ózdi al­koholellenes klubbizottság titkárát. Autóra várók, figyelem! GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK, IS82. AUGUSZTUS IO-EN; Trabant Limousine Hycemat Budapest 12 467 Trabant Hycomat Combi Budapest 35 Trabant Limousine Budapest 9 445 Győr 7 662 Debrecen 6 080 Trabant Combi Budapest 3 836 Győr 3 406 Wartburg Limousine Budapest 7 468 Győr 4 075 Wartburg de Ltxxe Budapest 9 148 Győr 4 645 Wartburg de Luxé tolótetős Budapest 1 689 Wartburg Limousine tolótetős Budapest 1 15# Wartburg Tourist Budapest 3 815 Győr 1 612 Skoda 105 9 Budapest 6 117 Győr 5 085 Debrecen 4 817 Skoda 120 L Budapest 9 650 Győr 6 951 Debrecen 5 483 Lada 1200 Budapest 16 529 Debrecen 11 194 Győr 5 010 Lada 1300 Budapest 6 623 Debrecen 4 848 Győr 1 321 Lada 150« Budapest 8 157 Debrecen 5 600 Győr 2 033 Lada 1600 Budapest 3 332 Debrecen 1 606 Lada Combi Budapest 3 943 Debrecen 1 703 Moszkvics Budapest 11 383 Polski FIAT 126 P Budapest 13 175 Győr 4 243 Polski FIAT 1500 Győr 3 096 Dácia Budapest 6 767 Debrecen 4 406 Z as tava Budapcat 1052 — A Diósgyőri Vasas Műve­lődési Központban működő akvaristák holnap délután tartják meg soron következő klubnapjukat. A ház első emeleti helyiségeiben az ak­varisták meghallgatják Kiss Gyula Pál előadását a vitor­láshal tartásáról és tenyész­téséről, majd megtekintik az „Élővíz—holtviz” című fil­met. A klubnap programja kibővített vezetőségi üléssel zárul, amelyen a résztvevők megbeszélik az V. miskolci akvarisztikai kiállítás meg­rendezésével kapcsolatos ten­nivalókat. — A SZÖVOSZ és a Pest me­gyei MÉSZÖV meghívására kedden Budapestre érkezett a londoni fogyasztási szövetke­zetek gyermekkórusa. Az if­jú énekesek augusztus 24-ig vendégszerepeinek hazánk­ban, többek között a Fóti Gyermekvárosban, a zánkai és a csillebérci úttörőtábor­ban lépnek fel, s találkoznak a Magyar Rádió gyermekkó­rusával is. — A külföldön élő magyarok általános iskolás korú gyer­mekeinek idei utolsó csoport­ja a napokban érkezett meg a fonyódi, a balatonlellei és a zamárdi anyanyelvi tábo­rokba. Június 24-től kéthetes váltásokkal 2500 gyermek is­merkedett annak az ország­nak népével, tájaival, amely szüleiknek, nagyszüleiknek hazája volt. A Magyarok Vi­lágszövetsége az idei nyáron tizenegyedszer nyújtott le­hetőséget a külföldön élő, magyar származású fiatalok­nak az anyanyelv tanulására. — Kodály Zoltán nevét vette fel az Állami Könyvterjesztő Vállalat Múzeum körúti hang- lemezboltja, valamint zene-' múboltja és zenei antikváriu­ma, amely Közép-Európa leg­nagyobb ilyen jellegű szak­üzlete A mintegy három és fél millió forintos költséggel újjáalakított és kibővített — egymástól pár lépésnyire lé­vő — üzleteket, melyeknek eladótere 16, illetve 20 négy­zetméterrel nagyobbodott, kedden adták át Közlemény Az ÉMASZ V. Kazincbarcikái Üzemigazgatóság szerelési osztá­lya értesít! a lakosságot, hogy Edclény—Fiuké Vásártéren meg­épített 20 kilovoltos transzfor­mátorállomás 1982. augusztus 13. án feszültség alá kerül. A ve­zetékek és tartószcrclvények érin­tése tilos és életveszélyes! KOZULETEK FIGYELEM! Eladó 1 db Barkas B 1000-es platós kisteher-gépkocsi, jó műszaki állapotban. Megtekinthető: Gyógyszertári Központ, Miskolc, Kazinczy u. 17. sí.

Next

/
Oldalképek
Tartalom