Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-11 / 187. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1932. augusztus 11., szerda Válasz színházügyben ' Július 28-i lapszámunkban közöltük Rácz Hóra miskolci olvasónk levelét, amelyben a Miskolci Nemzeti Színház műsorpolitikájával és egyes előadásaival, a színházi évad néhány jellemző vonásával kapcsolatos véleményét fejtette ki. Nem volt és nincsen szándékunkban vitát kezdeményezni, de a leközölt olvasói levélre igen sokan reagáltak írásban, telefonon és személyesen, döntő többségben egyetértésüknek adva hangot. Volt, aki védelmébe véve a színházat, kisebb-nagyobb pozitívumokat sorolt fel. Például Lukács Zsuzsa ifjú miskolci olvasónk igen részletesen polemizált Rácz Ilonával, elismerve alapvető kifogásait; felsorolja a színház sikeres produkcióit (amelyeket egyébként Rácz Ilona sem tagadott meg), keresi a magyarázatot például a Zojka lakása és a Villon és a többiek egymás mellé kerülésére, kifogásolja a színpadon meghonosodó durva beszédet trivialitást. Érdekes módon, keveselli a színház propaganda- munkáját. Ismételjük: nem kívánunk színházi vitát nyitni. Figyelmünket is inkább az új, közelgő évad felé fordítjuk, de Gyarmati Béla színházigazgató Rácz Ilonához intézett válaszát közreadjuk az alábbiakban, s ezzel az 1981—82-es színházi évadra vonatkozó polemizálást lezárjuk. íme, a színházigazgató válaszlevele; Kedves Rácz Ilona! Köszönöm (köszönjük) a levelét. A szerkesztőség ugyan nem akar ezúttal szinházügyben vitát indítani. nagyon remélem azonban, hogy közük válaszom. Annál is inkább, mert elsősorban nem vitatkozni akarok. Késhegyre menő — olykor rossz ízű — vitákra tényleg nincs szükség; egymás véleményének megismerése és kicserélése azonban elengedhetetlenül fontos. Ezt kívánja társadalmunk egyre erősödő demokratizmusa is. Mindazonáltal vannak levelek (ezek nem újsághasábo- kón, hanem zárt borítékban, sőt „s. k. felbontásra” megjelöléssel érkeznek), melyekre nem lehet válaszolni. De aki értünk haragszik — mint ön is — azt tisztelnünk kell, annak véleményét a legalaposabban kötelességünk mérlegelni, azzal legjobb szándékunk szerint, együtt akarunk gondolkozni. Meggyőződésem, hogy tudunk is! Mielőtt érdemben — és lehetőleg tételesen — válaszolnék soraira, engedjen meg egy (csak látszólagos) kitérőt. Egyik nézőnktől az Ön levelének újságkivágását is megkaptam, ezzel a lapszélre irt megjegyzéssel: „Az igazgató mikor hajtja végre azokat a terveket, melyeket újságíró korában követéit a színháztól?” Ez a kérdés (névtelenül is) volt annyira lelkiismeret- ébresztő, hogy előkerestem a Napjainkat (XVII/8. lapszám), melyben „követeléseimet” annak idején felsoroltam. Bármennyire is vi- szolygok a bizonyítványmagyarázattól, engedtessék meg néhány mondat idézése. „ __ Mi a színház (mind en színház) alapvető feladata? Őrizni, gondozni, fejleszteni a kebelében működő művészi erőket, s folytonosan új művészekkel gazdagítani a társulatot.” „ ... Mindent megtett-e a színház, hogy tagjait tehetségük, s munkabírásuk szerint foglalkoztassa? Magyarán; a rendelkezésére álló művészi erőkkel jól, okosan, felelősségteljesen gazdálkodott-e?” „__ Azt hiszem, nincs m ég egy vidéken működő színház, mely olyan kevés főiskolást tud megnyerni, mint a miskolci. Miért?” Ezek a sorok akkor jelentek meg, mikor tíz vezető művész távozott Miskolcról. Időközben — az utóbbi három esztendőben — azért történtek változások. Ezeket még akkor is szerénytelenségnek tartanám részletezni, ha személy szerint nem az én érdemem, hogy harminc új művész — közülük 13 pályakezdő (!) jött Miskolcra, s — egy-két kivétellel — itt is maradt. S azt még ellenlábasaink is kénytelenek elismerni, hogy — folyamatos átrétegzödéssel — régiek és újak immár egyre inkább egységes és azonos célra szövetkezett társulatot alkotnak. És még egy mondat, amelyet ugyancsak nem kell megtagadnom, a Napjaink cikkéből: hosszú utat kell még megtennünk, amíg megtaláljuk az UTAT!” Mit jelent színházi értelemben a hosszú út? Gondolom— a világszínház legjobb mesterei ezt sugallják — 4—5 évadot. Az elmúlt három szezonban — ezt viszont már nemcsak én állítom — jó néhány igényes, jelentős esztétikai értéket képviselő és nagy közönségsikert aratott produkció született. Sajnálom Kedves Rácz Ilona, hogy ezek közül egyet sem említ. De hát ezeket sok ezren látták, s egyikhez sem kellett a nézőknek használati utasítás. Különben miért nézték volna meg — többen, mint az operetteket — a Szecsuáni jólélek című Brecht-mű előadásait, miért lett volna országos visszhangja a Ház a város mellett, a Tartuffe, a Lila ákác, a Most mind együtt, vagy a Varsói melódia előadásainak. S ami a szórakoztatást illeti, talán elég, ha A kutya testamentumára, A kaviár és lencsére, vagy a Vidám kísérteire emlékeztetek. Ez azonban semmiképpen sem azt jelenti, — s ezért örültem Rácz Ilona levelének —, hogy ne emlékezzünk sikertelen bemutatóinkra, bukásainkra, s ne gondolkozzunk el műsortervi célkitűzéseinken. Éppen azért, mert mi is azt szeretnénk — és higgye el, ennek érdekében sokat dolgozik a színházi együttes — „ha felemelő érzésekkel, örömteli szívvel menne haza a közönség a színházból”. Egyetértek azzal, hogy a Birkanyírás és a Zojka lakása érdektelenségbe fulladt. Be kell vallani, hogy az Álkulcsok című Csiky-da- rab megbukott. Ezekből a tényekből le kell vonnunk — s minden bizonnyal lesz is ehhez erőnk — a szükséges következtetéseket. Köszönöm, hogy Darvas József két politikai-társadalmi ihletettségű művét megemlítette. (Kormos ég. Hajnali tűz.) A színház korábbi (felkavaró) sikerei közül én A térképen nem található című riportdrámára is emlékszem. (Nyíregyházáról jöttem át megtekinteni a bemutatót.) Bizony, hiányzik egy darvasi indíttatású és tehetségű „háziszerző”. Hiányzik a napjaink valóságát ábrázoló magyar dráma a Miskolci Nemzeti Színház programjából. (De nem a tervei nkből!) Igaza van: szükséges, hogy egyre jobb, elmélyültebb mesterségbeli tudással (szép magyar beszéd!) lépjenek színpadra művészeink. Nyilvánvaló, hogy a színházban nincs helye az öncélú trágárságnak, az exhibicionizmusnak. Mondom: öncélú, s egyben emlékeztetem Pázmány Péterre, aki barokk hevülettel nevezte nevén a dolgokat. De példáért visz- szamehetnék egészen az antikvitás költőiig, idézhetném a reneszánsz nagymestereit — közöttük Shakespeare-! — s hogy újabb keletű —, immár képzőművészeti — példát említsek: ki merné obszcénnak nevezni Picasso erotikus rajzait? De hisz éppen ez magyarázta- tik meg legutóbbi produkciónkban, a Villon-vers idézésével is. Mészöly Dezső fordításánál mennyivel erőtlenebb ez a változat: „Francia vagyok Páris városából, / mely lábam alatt a piszkos mélybe vész, / s most méterhosszán lógok egy nyárfaágról, / s a nyakamon érzem, hogy festem mily nehéz.” Ami a nosztalgiákat illeti: Tisztelnünk és éltetnünk kell Munkácsy és Erkel kultuszát, de azért meg kell értenünk, éreznünk Csontvá- ryt és Bartókot is: Így lesz teljesebb az életünk. Hogy ennek érdekében erőfeszítéseket kell tenni? Megéri! Ezt is irja: „úgy megy az ember színházba, mintha fogat húzatni menne.” Nem gondolt még arra, milyen jó a rossz fogaktól (beidegzettségektől, avult esztétikai normáktól) megszabadulni ? Megengedem: ez csak szó, szó, szó ... De már közhírré tettük az új évad műsortervét is. Találkozzunk a színházban ! Tisztelettel köszönti: GYARMATI BÉLA, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója Ma este a képernyőn: Á tenger A múlt héten megkezdődött Fehér Klóra A tenger című nagyszabású regénye tévéváltozatának közvetítése. Az első rész meglehetősen sűrítetten ábrázolta Csapiár Agnes történetében az 1944-es esztendő eseményeit. Az izgalmas és érdekes történet a mai második résszel úgy folytatódik, hogy már az új, felszabadult élet kezdeteivel is találkozunk benne. Képünkön a film egyik kockája. Az adás az első műsoron 20.00 órakor kezdődik. í i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i r i i I i i i i i i Hol van ez általános műveltség határa Valósággal elsöprő érdeklődést — és hurrázást — váltott ki tavaly egyik délalföldi városunk középiskolájában a tanári ötlet: tanuljanak meg gépkocsit vezetni, kapjanak majd az érettségi bizonyítványuk mellé, alkalmasság esetén persze, jogosítványt is a végzős diákok. Az ötlet ugyan sajátos helyi gondok miatt hamvába holt, az ötletadó tanár véleményére azonban feltehetően emlékezni fog jó ideig a volt maturandus osztálya. Azt mondta nekik a banketten, visszaemlékezve a jogosítványszerzés körüli hercehurcára: a modern kor embere nem bástyázhatja körül az ismeretei határát középkori várfalakkal. A KRESZ-táblák ismerete, mint kötelező műveltségi „norma”, legalább annyira elképzelhető manapság, mint valamikor a „ceterum cen- seo” citáiása. Kevés vitatottabb és képlékenyebb tétele akad ma a közművelődésnek, mint az a kérdés: mit és mennyire tekinthet korunk a modern műveltség tartozékának, szükséges elemi normájának? Kevéssé vitatott tán, éppen az utóbbi két évtized feigyorsult technikai haladásának köszönhetően, hogy vajon mely hányadot képviseljen abban a bizonyos műveltség egészében a humán és mekkorát a természettudományos, a technikai ismeret. Azt is kevéssé lehet vitatni, mi a szerepe a nyelvtanulásnak, -tanításnak? (Éppen nemrég, az úgynevezett új középiskolai modell kísérleteinek kapcsán döntött úgy az ország tucatnyi szakközépiskolája, közöttük több vidéki intézmény, hogy a leendő középszintű műszakiak, képzett szakmunkások, illetve a későbbiekben technikusok — legalább két, de inkább négy középiskolai éven át tanulják az egy, illetve két nyelvet. Az ELTE egyik jogászprofesszorától hallottam, — de miskolci egyetemi tanárok is hasonlóan vélekedtek —, miként tör be és válik eleven erővé a napi oktatás és élet gyakorlatába — például a jog. Nem feltétlenül a tételes jogi tudásra kell gondolni. Inkább arra, hogy korunkban, társadalmunkban elképzelhetetlen a családjog, a munkajog főbb tételeinek nem ismerése. (A Jogi esetek postája a megmondhatója, hogy hány állampolgár kér népszerű jogi eligazítást, jogsegélyszolgálati szakemberek tanúsítják, hogy az emberek nagy része tájékozatlan, járatlan a jogban.) Továbblépve: érdemes azon is eltöprengeni, hogy mennyire hiányosak biológiai, élettani, egészség- ügyi ismereteink. Nyári egyetemek előadási tematikája tanúskodik arról, hogy korántsem kötődik nagyobb előképzettséghez, speciális diploma meglétéhez, például az élettani kérdések iránti, növekvő érdeklődés. Elképzelhető volt-e, úgy huszonöt évvel ezelőtt, hogy egy fél ország arra figyeljen: milyen humángenetikai titkokba avatja be a nézőket az orvos, milyen ábrákkal, statisztikákkal erősíti tudományos tételeinek igazságát? Vagy, hogy a hadmérnök milyen műszaki alapossággal rajzolja fel egy hordozórakéta belsejét? Ezeknek a tv-műsoroknak a nézettségi foka —, hogy statisztikákkal is megerősített A Nehézipari Műszaki Egyelem Közleményei sorában újabb öt kötet jelent meg. A Kohászat-sorozat 26. köteteként adták közre dr. Romwalter Aljréd professzor emlékfüzetét. A füzetet dr. Vorsatz Brúnó tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Szopory Béla egyetemi docens állította össze. Dr. Romwalter Alfréd, a Nehézipari Műszaki Egyetem neves professzora, két évtizeden át tanszékvezetője, 15)54. szeptember 7-én hunyt elés halálának 25. évfordulóján az egyetemtörténeti bizottság javaslatára az egyetem emlékkiállítással és emlékíü- zettel fejezte ki tiszteletét emléke előtt. Ez az emlékfüzet jelent meg most. Ebben megtalálható az emlék- kiállítást megnyitó beszéd, a professzor életrajzának több fontos adata, ■ szakirodalmi munkássága, szabadalmainak összeállítása, több emlékezés róla. Ugyancsak a Kohászat-sorozatban jelent meg a dr. Faller Károly professzorról kiadott emlékfüzet. Fallfer professzor a Nehézipari Műszaki Egyetem elődjénél, még Selmecbányán vezette két véleményt idézzük — úgy ötven és hetven százalék között van. Magyarán: minden családból legalább egyvalakit érdekel, esetenként többeket is ... Az információáramlással ma csaknem akkora tömegű ismeretanyaghoz jutunk, mint a valamikor elsajátított iskolai törzsanyag. Elsősorban a népszerűén tudományos igényű információadás tesz hallatlanul sokat a korszerű műveltség alapozásáért és gyarapításáért. Egy példára hadd utaljunk még: a rákbetegség korai felismerését szolgáló előadások, illusztrációk sorozata — radiológus szakemberek véleményét idézve —, több ezer esetben mentett eddig is életeket, de hely jut a mikrobiológiának éppúgy, mint az őslénytan egy-egy elemi ismerettöredékének, az árapály-jelenségnek, vagy a Tibet-kuta- tás történetének. Korlátok közé szorítani, hivatalossá merevíteni mindezt nehéz, sőt értelmetlen lenne. évtizeden át a fémkohászatiam tanszéket és most májusban volt születésének 125. évfordulója. Emlékkiállítással és emlékfü’zettel tiszteleg az ő emléke előtt is az egyetem. Az emlékíüzetben dr. Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár emlékkiállítást megnyitó beszéde. Faller professzor legfontosabb életrajzi adatai, a pénzverészet oktatásában elért eredményei, a róla készült művészi alkotások jegyzéke, szakirodalmi tevékenységének összeállítása és a Selmecbányán, Sopronban és Miskolcon egyaránt neves Faller család családfája találhatók. Mind ebben a füzetben, mind az előbb említettben három idegen nyelvű összefoglalót is találhatunk. A most közreadott Közlemények között található a Kohászat-sorozat 26. kötelének 3—4. füzete, amely két nagyobb tanulmányt, a Bányászat-sorozat 30. kötetének 3—4. füzete, amely tíz tanulmányt, valamint a Természettudományok sorozat 26. kötetének 3. füzete, amely hat tanulmányt ad közre. V. M. Egyetemi emlékíezetek ÉRTESÍTÉS! A BUKKALJA MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET A BORSODI NYOMDA MISKOLCI ÜZEMÉNEK LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGÉT ÁTVETTE. SZOLGÁLTATÁSAINK: MEGHÍVÓK, NÉVJEGYEK, ÉRTESÍTŐK ÉS KISEBB ÜGYVITELI NYOMTATVÁNYOK GYORS ELKÉSZÍTÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK. MISKOLC, ATTILA U. 8 TELEFON: 15-484 (MEGKÖZELÍTHETŐ A DÓZSA GY. U. FELÖL) ?Tv 3—rrr