Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-03 / 154. szám

1982. július 3., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Hogyan teremtsék elő a pénzt? u a Összefogva? s közösen eioszfva A kisközségekről Szántó Gergely pénzügyminisztériumi főtanácsossal Magyarországon közel 1600 olyan község található, ahol a lakosok száma nem ha­ladja meg az ezer íőt. A kis­falvak kategóriáján belül megkülönböztetik még a tör­pefalvakat, ahol a népesség száma nem magasabb 250 lakosnál. Megyénk — a nagy ipari centrumok mellett — jellegzetesen aprófalvas te­rület. Borsod-Abaúj-Zemplén 351 községéből 215 tartozik a kisfalvak sorába, közöttük 113 településen ötszáznál ke­vesebb ember él. A kis- és az aprófalvak, az ott élők helyzete, élet- körülményeik az elmúlt években nemcsak a szocioló­gusok, hanem a közérdeklő­dés homlokterébe Is kerül­tek. Kereskedelmi ellátásuk kérdései, a problémák, a megoldásra váró gondok éle­sen szóba kerültek a leg­utóbbi országgyűlésen is. Amint arról már beszámol­tunk, az aprófalvas területek helyzetéről, pénzügyi fej­lesztésük lehetőségeiről a kö­zelmúltban Aggteleken ta­nácskozást tartottak a Haza­fias Népfront Országos El­nöksége és a megyei tanács rendezésében. Szántó Ger­gelynek, a Pénzügyminiszté­rium főtanácsosának itt tet­tük fel kérdéseinket. — A tanácskozásra készí­tett tanulmányban, illetve az azt kiegészítő felszólalásá­ban egyaránt hangsúlyozta: bizonyos területek gyors el­néptelenedése nem alapvető­en a pénzügyi szabályozás hibája volt. Véleménye sze­rint, miért? — Az elnéptelenedésben objektív és szubjektív okok is közrejátszottak. A mező- gazdasági termelés átszerve- ződése, a nagy ipari telepü­lések kialakulása, fejlődése még napjainkban is tart. A másik, a szubjektív ok: a megyei fejlesztési politiká­ban keresendő. Az országos telep ülés h álózat- fej i esztés i koncepciónak megfelelően az elmúlt 20 éves időszakban elsősorban a megyeszékhe­lyeket fejlesztették. A gyors, extenzív iparfejlesztés és az ugyanilyen mértékű népes­ségnövekedés a kommunális, szolgáltató ágazatok fejlesz­tését követelték meg, amely az e célra fordítható pénz összpontosítását vonta maga után. A megyeszékhelyek ár­nyékában viszont megjelen­tek az iparszegény, többnyi­re rossz természeti adottsá­gokkal rendelkező, a közle­kedés vérkeringésébe rosszul bekapcsolt területek, amelyek még az alapellátást tekintvi is az országos átlag alali vannak, összefüggő aprófal vas települészóna alakult így ki a Dunántúlon, és Bor­sod megye északi részein. Itt a településhálózat nem fej­lődött egyenletesen, hanem mind a népesség nagysága, mind egyéb tekintetben po­larizálódott. Ennek megfele­lően egyes városok dinamikus fejlesztése mellett késleltetett volt sok község, kistelepülés fejlesztése. Mivel az elma­radott területek népesség­megtartó képessége nem nö­vekedett, az elvándorlás fo­lyamata meggyorsult, s ál­talában a munkahelyet adó települést vette célba. Meg­állapítható, hogy a népesség csökkenésének oka elsősor­ban a munkahely hiánya volt. — A munkaerő elvándor­lásán kívül a népesség csök­ken'Lében közrejátszott még az intézményhálózat kiépí tétlensége, az egészségügyi kereskedelmi ellátás hiá­nyossága, a különböző kör­zetesítések és még sorolhat­nánk tovább. Mindezek azon­ban ma már tények, s a változtatásra, mondjuk orvo­si rendelők, vagy boltok gyors és nagy számban tör­ténő építésére nincs lehető­ség. Mit lehet tenni, mit ja­vasol a Pénzügyminisztéri­um? — A VI. ötéves terv az eddiginél arányosabb telepü­léshálózat-fejlesztést, a köz­ségek számára az anyagi eszközök kedvezőbb elosztá­sát, a községek alapellátásá­nak és népességmegtartó erejének hatékony javítását, valamint a kistelepülések kö­rében a társadalmi összefo­gás aktivizálását, a lakossá­gi erőforrások bevonását ha­tározza meg célul. Mi úgy érezzük, s erről még keveset beszéltünk, hogy a rendel­kezésre álló nagyobb össze­gek felhasználásában feltét­lenül bővíteni kell a telepü­lések decentralizált jogkörét, ami azt jelenti, hogy a la­kosság maga döntsön a fel­használható pénz elosztásá­ról. A kistelepülések (társ­községek) viszonylagos ön­állóságának megtartása ér­dekében ezért célszerű széle­síteni a helyi döntési lehe­tőséget. Így az évenként megtartott falugyűlések mel­lett a lakosság alapellátását szolgáló kérdések eldöntését célszerű lenne külön falu­gyűlés összehívásához kötni. Mindezek mellett a helyi ta­nácsi bevételt ösztönző meg­oldásokat kell keresni és a bevételeket demokratikusan felhasználni a fejlesztésre. Több esetben előfordult, hogy az egyes települések már megfelelő anyagi erővel rendelkeznek, de nincs meg­felelő szervező erő a mozgó­sításra, a közös célok szol­gálatba állítására. A gyakor­lati tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy ahol a kettő egymással megfelelően ötvö­ződik, ott az alapvető, helyi gondok már a megoldáshoz közelednek. — Erre több, jó példát ta­lálunk megyénkben is. Kü­lönösen az edelényi járás­ban, ahol uszodákat építet­tek, iskolákat, óvodákat bő­vítettek nagy társadalmi ösz- szefogással. Minden építke­zéshez szükséges azonban indulótőke. Az állami támo­gatós növekedésére aligha számíthatunk. Hogyan te­remtsék elő a tanácsok még­is a szükséges összegeket? — Az alapellátás javítását célzó eszközök biztosítására véleményünk szerint, foko­zottabban be lehetne vonni a helyi lakosság anyagi erő­forrásait, munkáját, s ösz­tönzőbben kellene igénybe venni kezdeményező készsé­güket. A tanácsok bővíthet­. nék kapcsolataikat, a tele­pülésen, vagy annak közelé­ben működő üzemekkel, gaz­dálkodó egységekkel és hasz­nosíthatnák a helyben levő kihasználatlan gépeket és munkaerőt — természetesen megfelelő ösztönzés mellett. Tartalékaink vannak még a tanácsi szabályozó rendszer, egyes alapellátást érintő ele­meinek továbbfejlesztésében. A községi tanácsok vezetőit pedig — akár személyes ér­dekeltségük bevonásával is — ösztönözni kellene az el­látás tervszerű javítására, a pénz takarékos felhasználó­sóra. — Az aprófalvak, a kis­községek lakói eddig is so­kat tettek településükért, az általuk elvégzett társadalmi munka értéke gyakran több­szörösen meghaladja a vá­rosi lakosokét. Fizetik a köz­ségfejlesztési adót. Most újabb terheket rakjunk a vállukra? — Nem erről van szó. A lakossági erőforrások foko­zottabb bevonása nem az állami költségvetés teher­mentesítését szolgálja, ha­nem a helyi bevételek nö­velése révén hozzájárulhat a tanácsok gazdasági önálló­ságának megszilárdításához. Az önállóság bővítését pedig indokolt összekapcsolni fele­lősségük növelésével, a köz­életi demokratizmus kiszéle­sítésével. A közcélú felada­tok megoldásában pedig az egyenletesebb lakossági te­herviselésnek kellene érvé­nyesülnie. Mielőbb célszerű tehát feloldani a községfej­lesztési hozzájárulások rend­szerének legfőbb ellentmon­dását, azt, hogy a fizetési kötelezettség a lakosság csak egy bizonyos részét érinti, míg a fejlesztés eredménye az egész település lakosságá­nak ellátását szolgálja. Az eddigiekből adódóan a köz­ségfejlesztési hozzájárulás je­lenlegi rendszerét, célszerű megszüntetni és új alapokra kellene helyezni a lakosság anyagi részvételét a helyi fejlesztések és fenntartások megvalósításában. — Hogyan, milyen mód­szerrel? — A folyamatosan fizeten­dő községfejlesztési hozzájá­rulás az egy településen élők lehető legszélesebb körére, tehát a bérből és fizetésből élőkre is kiterjedne, hogy en­nek jelenlegi hiánya miatt a létező feszültség szűnjön meg. Az egyszerű, fejlesztési feladatok kijelölésébe és a hozzájárulás összegének meg­határozásába be kellene von­ni a lakosság széles körét. Az általuk javasolt felada­tok közül a tanács határoz­za meg — a rendelkezésre álló pénz és a körülmények­re való tekintettel — az el­érendő célt, a hozzájárulás összegét. Érdemes volna szé­lesíteni az egyébként jó irá­nyú társadalmi munkák szer­vezését, a lakossági társadal­mi munkaverseny szervezé­sét megyei szinten a kiste­lepülések alapellátásának ja­vítása érdekében. Több me­gyében már évek óta sike­res versenyek folynak a te­lepülések között és a „ver­senydíjakért” járó pénzju­talmak alapul szolgálnak to­vábbi, hasonló célok reali­zálására. Így — többek kö­zött — köztisztasági, parko­sítási, belső úthálózat-fenn­tartási akciók szervezésére. — A kistelepülések szép természeti környezete a csend, a jó levegő kedvezhr- bizonyos területeken az üdü- lőfalvak kialakításának, nem eltartó, hanem esetleg csak megtartó erő lehet. Űj kis­üzemek telepítésére,, vagp esetleg az ott megalakuld nagánvállalkozások támoga- ására van-e valamilyen le­hetőség? — Mint ahogyan nem épít­hetünk minden kisközségbe új boltot, vagy óvodát, ugyanúgy nem telepíthetünk mindenhová új kisüzemet, vagy termelőszövetkezeti mel­léküzemágat. Ám a kisköz­ség nemcsak lakóhely, ha­nem termelő erő is lehet, vagy lehetne. Az elhagyott lakóházak — például üdülé­si célra történő — felújítá­sa, a gazdasági épületek, kér­tek, parlagon maradt terüle­tek hasznosítása olyan lehe­tőségeket rejt magában, ame­lyek kihasználásáról nem mondhatunk le. Mindenkép­pen támogatnunk kell tehát e kis falvak újravirógozta- tását — jól kidolgozott mód­szerekkel — annál is In­kább, mert az ott termelt javakat hasznosítani lehet. Ddvardy Jómét Bükki barlang Az egyik kedvelt turistaút a bükki Forrásvölgyben halad. Ezt a szép, érdekes völgyet gyakorlatilag az év minden szakában látogatják a kirándulók, hiszen Miskolcról köny- nyen megközelíthető, kényelmesen járható. Képünkön az egyik úticél, vagy legalábbis pihenő-megálló hely, a Kecs- kelyuk-barlang bejárata látható. A HKF kezdeményezése Jövőre országos hulladék- gyűjtő akció elindítására ké­szül a Hazafias Népfront. Vas megyében kísérletkép­pen, tapasztalatszerzés céljá­ból már ez év elején meg­kezdték a vas- és fémhulla­dék, a papír-, a textil-, a műanyag- és üveghulladék­gyűjtés szervezését, és most összesítették az akció első félévi eredményeit. A fél év során a megye három váro­sában és 132 községében az összegyűjtött hasznos hulla­dék értéke több. mint egy­millió forint. Ezt az összeget a MÉH a tanács elkülönített számlájára utalja át, amely­ből 30 százalék a gyűjtés­ben közreműködő társadal­mi szerveket illeti, 70 szá­zalék pedig településfejlesz­tési célokat szolgál. A Hazafias Népfront kez­deményezésére a gyűjtés szervezésében részt vesznek a helyi tanácsok, a KISZ- és vöröskeresztes szervezetek, úttörőcsapatok. Mindéi te­lepülésen megfelelő gyűjtő­helyeket, gyűjtési napokat jelölnek ki. A második fél évben a hulladékgyűjtési akciót a megye többi településeire is kiterjesztik.- JugyzetÉ a finapflartásról A nyár, a kánikula egyik „tartozéka” a különböző fi­gyelmeztetések, intelmek és kérések megszaporodása. A vonattal utazókat arra ké­rik például ebben az időben, hogy ha a vasút mentén tü­zet észlelnek, jelentsék a jegykezelőnek, hogy értesít­hessék az illetékeseket. Eh­hez járul még egy másik ké­rés : „... üveget ne dobjanak Jki a vonatból, mert az üveg gyújtólencséül szolgál és meggyújtja a száraz avart a sínek mentén” ... Ami azt illeti, üveget más időben, egyetlen évszakban sem ajánlatos kiröpíteni; a vonatok ablakai fölött ezt tiltássá is fogalmazzák az egyezményes jellel. Mindezek ellenére üres (elsősorban sö­rös-) üvegek ma és máskor is idő előtt és illetéktelen he­lyen hagyják el a szerelvé­nyeket. Az utasok sem an­gyalok, mondhatnánk erre. Ára az az igazság, hogy az utasok túlnyomó többsége angyali türelemmel és béké­vel szemléli a kicsi kisebb­ség — az üvegdobálőlc — ténykedését. Miért nem szól­nak? Mert ismerik a reak­ciót: „Mit fáj az magának?! Az én zsebemre megy. .. Akkor meg magánügy ...” Hát ehhez tartsuk magun­at! (?) * A tiltásokat tartalmazó tábla ott lóg rendesen, ahogy illik, ebben az italboltban is a falon: „Káromkodni, trá­gár szavakat használni, éne- ■ kelni, lármázni és duhajkod- { ni, kutyát a helyiségbe be­hozni nem szabadi” Ami art illeti, kutyát még nem is lát­tam ebben az ivóban; ha egy-egy el is kísérte véletle­nül a gazdáját, jólnevelten kint maradt, vakkantás nél­kül kivárva a hazaindulás idejét. „De a kocsma bezzeg han­gos”, cimbalmos nélkül is. Kör körre jár, szó szót kö­vet, hogy hamar bele is szé­dülnek néhányon, összeszű­kül meg hirtelen kitágul ilyenkor köröttük a világ, míg ketten végül is „egy­másra találnak”. S szorítják is egymást oly buzgalommal, mintha soha meg nem akar­nának válni egymástól. Pe­dig éppen ellenkezőleg van: mindketten leginkább arra vágynak, hogy a másikat föl­dig lökjék a hirtelen felin- dultságban. A köröttük állók szemmel láthatóan készségesek: utat adnak a huzakodáshoz, he­lyet a civakodáshoz; még a pult előtti sor is szétrebben. Marad annyi hely, hogy a falhoz húzódunk ... Ott tartjuk magunkat... * — Csak ülünk itt, mint az ünnep — fakad ki kollégám egy idő után —, induljunk már tovább! — Ezen is ép­pen most tört ki a munkaiáz — mormogom magamban az éttermi asztalnál — pont most olyan sürgős neki az elme- nés... Ez persze csak tette­tett szemrehányás, az az igaz­ság, már én is jó ideje unom itt magam, szívesen felálltam volna régen .., ... ha mozdulna a lábam. Nem, nem görcs bántja, nem is taposott rá senki nagy tö­meg. Csak úgy szépen, ami­kor egyszer már le akartam mozdítani a jobb lábamon keresztülrakott bal lábamat, éreztem finorpan, hogy erő­sen marasztalja valami. Az asztalterítő alatt -7 minden feltűnés nélkül — hozzálát­tam az „oknyomozáshoz”. Egy idő után célhoz is ér­tem, ám ekkor kiderült: most már az ujjaim se igen akar­nak megválni az asztal alsó lapjától; mi több, nadrágod­nak is foglyává lettek. És innen már nem titko­lózhattam tovább. — Rágógu­mi... — mondtam, mint tit­kos jelszót, tűkön ülő kollé­gámnak. Majd hozzákezdtem az össze nem tartozó dolgok A termelési értékét tekint­ve megyénk legnagyobb kö­zös gazdasága, a bekecsi Hegyaíja Termelőszövetke­zet, a központi irodája mö­götti, arra alkalmas terüle­ten. sportpályaépítési akció­ba kezdett. A szükséges anyagi költségek egy részét az „induló” tőkét a tsz biz­tosította, magát a pályaépí­tést társadalmi munkában vállalták a fiatalok, a tsz szocialista brigádjai, vala­mint a Szerencsi Szakmun­kásképző Intézet tanulói, akik a termelőszövetkezetben végzik szakmai gyakorlatu­kat. szétválasztásához, közben szakszerű magyarázattal kommentálva az eseménye­ket; okuljon belőle az a má­sik is... Hát szóval, bejön ide szépen az ember, kutya nélkül, esernyő nélkül, nem duhajkodik, nem garázdálko­dik. Csak egyszer abbama­radnak a száj kérődző moz­dulatai, óvatosan benyúl az ember a saját szájába, óva­tosan ujjai közé fogja a ka­vicsszerű rágódmányt. majd suttyomban — senki meg ne lássa! — az asztalterítő alatt szépen odadolgozza a fához. Lehetőleg azon a ponton, ahol várhatóan majd valami balek egyik lábát átteszi a másikon. Miután előbbi szo­ros és kölcsönös nyomóha­tásba kerül az asztal lapjá­val. A többi a rágógumi dol­ga ... És az jól teszi a „dolgát”: megtart bennünket. íme: a példa a tökéletes „bűntény­re” ... * Évtizedekkel ezelőtt a vo­natok kupéiban láttam egy szellemes rajzolatú képet; a képzelt — sok valóságosból formált — utas .nagy mű­gonddal mozdította lábát, hogy a maga mellé nagy mű­gonddal leejtett hulladékot az ülőpad alá rúgja. A szö­veg tömör volt: „A szemét ott is szemét, ahol nem lát­ják” ... A bekecsi sportkedvelők örömére a mintegy 250 ezer forintos társadalmi munká­val épített salakos tenisz- és röplabdapálya elkészült, mindkettő — nemcsak a tag­ság —, hanem az egész köz­ség rendelkezésére áll. A röplabda- és a falun még ke­vésbé népszerű és kevesek által ismert teniszpályán már megindult a „forgalom”. Egyre több fiatal és felnőtt ismerkedik Bekecsen ezzel a sportággal. Ehhez az ismer­kedéshez ten is/oktató is ren-j delkezésükre álL Ehhez kellene tartani ma­gunkat (t. n. J.) Tenisz- és röplabdapálya a bekecsi Hegyaíja Tsz-ben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom