Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-03 / 128. szám
1982. június 3., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 3 VIII. hidraulika-pneumatika szeminárium Egységes irányítás szükséges... J (Folytatás az 1. oldalról) Mindezt nem szakember olvasóinknak mondtuk el annak kapcsán, hogy tegnap. \ június 2-án a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen megkezdte munkáját a VIII. hidraulika-pneumatika szeminárium. A rendező szervek, a Gépipari Tudományos Egyesület Borsod megyei Szervezete automatizálási szakosztálya és az NME szerszámgépek tanszéke GTE- csoportja nevében dr. Sza- ladnya Sándor egyetemi tanár, az MTESZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte az ország minden tájáról egybegyűlt több mint száz szakembert, a plenáris ülésszak résztvevőit. Ezután Ezer Rezső, a Danúvia Központi Szerszám- és Készülékgyár műszaki igazgatója a hidrau. likagyártés hazai helyzetét, fejlődésének várható irányait ismertette. Michel József műszaki igazgatóhelyettes ugyanezt tette, csak a MEZŐGÉP szintjén maradva. Petró Zoltán gyártmányfej-i W lesztési főosztályvezető pedig arról adott tájékoztatást, hogy mit tesznek a finomszerei vény gyárban a pneumatikus automatika elem- rendszerek választékának további bővítéséért. A szeminárium meghívottjai az előadások után megtekintették a MEZŐGÉP és a finomszerelvénygyár kiállítását. A kiállított gyártmányok bemutatták, hogy hol tart a két vállalat jelenleg a hidraulika gyártásában, illetve az írásos anyagokból értesültek az ez irányú fejlesztések eredményéről, a távolabbi elképzelésekről. Tegnap délután és a mai napon a szakemberek a pneumatika- és a hidraulikaszekció keretében folytatták a munkát s összesen 26 előadást hallgattak meg. Ezek az előadások részkérdésekkel foglalkoztak, ismertetésük nem sokat mondana a témákban nem járatos olvasóknak. A jelenlevők megegyeztek abban, hogy a jövőben is nagy szükség lesz hasonló rendezvényre. Annál is inkább, mert a gyártók csakis ilyen körben cserélhetik ki a gondolataikat. szerezhetnek nélkülözhetetlen információkat. Sajnos, hazánkban mindmáig nincs központilag irányítva a hidraulikák és a pneumatikák gyártása. az előbbre lépést célzó fejlesztési elképzelések összehan-t golása is késik, s így előfordulnak átfedések. Illetve a gyártás elmarad a szükséglettől, mind választékban, mind mennyiségben, aminek következtében erőteljesen importra szorulunk. Holott kormányprogram írja elő a tipizált alkatrészek részegységei előállításának fejlesztését. más szóval: a háttéripar mielőbbi megteremtését. Adott tehát a feladata: egységes irányítás mellett, fokozni kell a gyártmányfejlesztést célzó kutatást, továbbá a jobb ellátás érdekében növelni a gyártókapacitást. (kolaj)---------------------------------------------------------------------------------------------------------------f K edvezett az időjárás ; Az időjárás kedvezett a szálas takarmánynak. Szépen megnőtt a lucerna az ináncsi Vörös Csillag Tsz földjén is. Az 58 hektáros területen Süveges Imre kaszálógéppel aratja a takarmányt. Fotó: Laczó József I Willi maradói? Értelmiségi nők fóruma Közérzet, megbecsülés, problémák A Hazafias Népfront megyéi bizottsága és a Szak- szervezetek megyei Tanácsa fórumot rendezett tegnap, szerdán délután az SZMT- székházban. A megye vállalataitól, intézményeitől meghívottakat Tóth Ferencná, az SZMT nőbizottságának elnöke köszöntötte. Részt vett a tanácskozáson Nyitrai Lajos- né, a SZOT nőbizottságának elnöke, L crch Józsefné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tőmunkatársa és lllésné dr. Kovács Magdolna, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja. Szűcs Ferencné, az SZMT titkára tartott vitaindító előadást. Szólt az értelmiségi munkakörökben dolgozók közérzetéről, megbecsüléséről és az ezzel kapcsolatos problémákról. Számokkal bizonyította, hogy az értelmiségiek körében nőtt a nők aránya, s ismertette egy megyei felmérés tapasztalatait arról, milyen gondok foglalkoztat-i jak az értelmiségi nőket. A vita során szélesen felrajzolódott a megye értelmiségi nődolgozóinak közérzete. Elmondták véleményüket a mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, jogászok. Visz- szatérő téma volt a lakáskérdés, ami nemcsak a fiatalok gondja,, hanem a középkorú egyedülálló nőké is, akiknek ilyen jellegű ügyével semmilyen fórumon sem foglalkoztak eddig. A műszaki területen dolgozók megfogalmazták, hogy bár induláskor ugyanannyit tudnak, mint a férfiak, mégis nehéz a pályára betörni, s utána még nehezebb helytállni. Nyitrai Lajosné többek között. elmondotta, hogy a SZOT is foglalkozik az értelmiségi nők helyzetével, mert az utóbbi két évtizedben iskolázottságban utolérték a nők a férfiakat. Ez nagy minőségi változást jelent társadalmi szinten, de néhány konkrét probléma megoldását is sör-i geti. Ebben a jövőben nagyobb szerepet kell vállalnia a szakszervezetnek. Elkészült a fejlesztés alatt levő Rába motorcsalád új tagjának, első 2 példánya. A 300 lóerős turbófeltöltésű motorokat a próbapadon bejáratták, majd az ausztriai Grácba szállították laboratóriumi vizsgálatra. A győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár közel három éve állapodott meg a gráci Avl- List Tervezőintézettel egy új motorcsalád kialakításáról. Megállapodás alapján öt alaptípust fejlesztenek ki, és azokat 8-féle változatban gyártják. A teljesítmény alsó határa 240, a felső pedig 350 lóerő lesz. Az új motorok nemcsak erősebbek lesznek a jelenleg gyártottaknál, hanem a levegőt is kevésbé szennyezik. Az új Rába-motorok beépítésével a hazai autóbuszok még versenyképesebbé válhatnak a világpiacon. A Rába gyár emellett' saját gyártmányaiba, kamionokba, mezőgazdasági erőgépekbe is beépíti az új motorokat. Brezsnyev-Hisák találkozó Lottónyeremények Szerdán Moszkvában megkezdődtek Leonyid Brczs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és Gustáv Hu- sáknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének tárgyalásai. Gustáv Husák kedden este érkezett hivatalos baráti látogatásra párt- és állami delegáció élén a Szovjetunióba. A küldöttséget , az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa hívta meg. Púja Frigyes Kanadában. Képünkön: Púja Frigyes külügyminisriei Ottawában Mark MacGuigan kanadai külügyminiszter társaságában. CryorsMsfca a? 1982. június 1-én megtartott május liavi lottó ju- telomsoirsolásr'ó.t, melyen a 21. heti szelvények vettek részt A gyorslistában az alábbi rövidítések találhatók: A vásárlási utalvány (1000 Ft); B Lada 1200 S tip. személygépkocsira utalvány; C Polskl-FIAT 126 P tip. személygépkocsira utalvány; D Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira utalvány; E Videoton Hl-fi torony (35 »00 Ft); F szerencseutalvány (30 000 Ft) ; G színes televízió (30 000 Ft) ; H otthon lakberendezési utalvány (25 ooo Ft); I iparcDckutal- vány (25 000 Ft) ; ,1 zenesarok- utalvány (20 OOO Ft) ; K automata mosógép (11 900 Ft) ; L televízió (10 OOO Ft.); M vásárlási utalvány (10 000 Ft); N vásárlási utalvány (9000 Ft); O vásárlási utalvány (7000 Ft); P vásárlási utalvány (5000 Ft) ; R vásárlási utalvány (4000 Ft); S vásárlási utalvány (3000 Ft); T vásárlási utalvány (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1902. június 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségeit, az OTP-ftókodc, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münrdch Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősségei nem vállalunk. 5 312 074 O 5 653 868 M 5 ! )89 769 i G 80 047 100 H 80 312 285 G 5 317 967 P 5 659 761 O 5 995 G62 ■ G 80 052 993 O 80 318 178 J 5 323 860 N 5 665 654 O 44 718 565 O 80 058 886 H 80 324 071 I 5 320 753 H 5 677 440 P 44 936 606 H 80 064 779 R 80 329 964 M 5 335 646 T 5 683 333 N 44 942 499 H 80 070 672 R 80 335 857 S 5 347 432 S 5 695 119 R 55 709 010 G 80 080 351 L 80 347 643 T 5 353 325 R 5 701 012 N 55 732 582 H 80 094 244 N 80 353 536 N 5 350 218 T 5 706 906 N 55 938 837 T 80 100 137 O 80 359 429 E 5 400 469 P 5 712 798 O 55 944 730 T 80 106 030 O 80 365 322 F 5 424 041 F 5 730 477 S 77 348 106 S 80 111 923 P 80 371 215 G 5 435 827 I 5 742 363 s 77 353 999 P 80 117 816 M 80 377 108 I 5 447 613 P 5 748 156 o 77 359 892 P 80 123 709 R 80 383 001 J 5 459 399 R 5 754 049 o 77 365 785 S 80 129 602 M 80 388 894 J 5 465 292 F 5 759 942 s 77 383 464 s 80 135 495 R 80 394 787 R 5 471 185 O 5 777 621 L. 77 389 357 s 80 147 281 T 80 400 680 S 5 477 078 1 5 801 193 o 77 395 250 T 80 153 174 T 80 406 573 T 5 482 971 R 5 812 979 I» 77 401 143 T 80 159 067 S 80 412 466 T 5 488 864 S 5 818 872 I» 77 407 036 T 80 170 853 T 80 453 717 P 5 494 757 J 5 830 658 N 77 412 929 M 80 176 746 P 80 477 289 L 5 500 650 P 5 836 551 S 77 418 822 S 80 182 639 P 80 483 182 R 5 506 543 P 5 842 444 K 77 424 715 T 80 188 532 N 80 494 968 K 5 512 436 R 5 848 337 M 77 465 96$ L. 80 194 425 R no 506 754 E 5 518 329 G 5 854 230 N 77 483 645 H 80 212 104 O no 518 540 J 5 524 222 H 5 860 123 N 77 495 431 H 80 217 997 M no 524 433 M 5 530 115 L 5 866 016 M 77 501 324 L 80 223 890 S 80 536 219 N 5 536 008 S 5 883 695 N 77 513 110 K 80 229 783 K no 542 112 O 5 541 901 K 5 895 481 O 77 519 00« F 80 235 676 R no 548 005 F 5 547 794 T 5 930 839 F 77 524 896 J 80 241 569 S no 559 791 H 5 565 473 O 5 936 732 J 77 530 789 G 80 259 248 L 565 684 H 5 606 724 K 5 942 625 N 77 554 361 K 80 2455 141 L 5 612 617 S 5 948 518 N 77 566 147 I 80 271 034 N 80 571 577 J 5 618 510 R 5 960 30-1 M 77 572 040 L» 80 276 927 N 80 577 470 G 5 624 403 N ■ 5 966 197 O 80 005 849 M 80 282 820 O 80 583 363 I 5 630 2.% T 5 972 090 K RO 023 528 N 80 288 713 S 5 636 189 F 5 977 983 L, 80 029 421 N 80 294 60(5 G 80 589 256 P 5 642 082 X 5 963 876 R 80 035 314 P 80 306 392 1 80 595 149 P Tele vagyunk szabályokkal. Életünket különböző rendű-rangú rendeletek, határozatok, utasítások terelgetik, ember legyen a talpán, alá követni tudja a változásukat. Gazdálkodásunk bonyolult érdekviszonyait szinte menetrendszerűen, esztendőnként módosuló szabályozók közvetett kényszere foglalja egységbe. És mégis ... Nem minden él nélkül jutott ez eszembe az egyik építőipari nagyvállalat vezetőjét hallgatva. A négyezer embernek munkát adó cég évek óta a bérszínvonal-gazdálkodás béklyójától szenvedett. Így aztán, mikor az ösztönzésre, a valóban kiemelkedő teljesítmény elismerésére került sor, képtelenek voltak túllépni a látszateredményeken. A szigorú bérszínvonal megkötötte a kezüket. Történt, hogy a felügyeleti szerv pályázatát elnyerve, januártól áttérhettek a bértö- meg-gazdálkodász-a. Joggal hihették, hogy vége a szűk esztendőknek, hiszen a jövőben, ha ugyanazt a munkát — jobb szervezés, avagy nagyobb intenzitás révén — tíz ember helyett nyolcán végzik el, nyolcfelé oszthatják tíz ember bérét. A meglehetősen bonyolult, számukra újszerű elszámolási rendből elegendő volt ennyit megértetni az emberekkel, hogy belássák: ezentúl a szorgalmasabb munkást valóban több illeti meg, mint azt, aki tessék- lássék dolgozik. Igen ám, de szinte örülni sem maradt idejük, máris értesültek a szabályozók legújabb változásáról, arról, hogy a bértömeg mértékét korlátozták. Ily módon két lehetősége maradt a vállalatoknak, hogy a korábbinál magasabb bért oszthassanak szét. Vagy jóval nagyobb nyereséget érnek el az előző évinél, vagy csökkentik a létszámot. A vállalat azonban — utólag úgy is mondhatni: sajnos — tavaly rekord nyereséggel zárta az esztendőt, létszáma pedig eközben olyannyira csökkent, hogy néhány szakmában most új embereket kell toborozniuk. Azaz: „túl jók" voltak ahhoz, hogy az idén többet fizethessenek dolgozóiknak! Valamit mégis tenni kel lett, hiszen azok. akik többet dolgoztak, több pénzt vártak. S ekkor támadt az igazgatónak egy mentőötlete. Ha túladnának a rozzant munkás- szállón, szerény számítások szerint Is 8—10 millió forintot kaphatnának érte, így megugrana a nyereségük, és valamivel nagyobb bértömeg fölött rendelkeznének. Azt, hogy ennek a pénzügyi akciónak vajmi kevés köze van a valóságos teljesítményükhöz, emberünk egy vállrándítással elintézte. Ha tavalyi kiváló - gazdálkodásuk nem juttat többet a borítékokba, akkor most miért szégyen- lősködnének?! Még azt sem mondhatjuk, hogy szabálytalanul járnak el. Elhallgattam, hiszen a négyezer ember boldogulásáért felelős vezetőnek az adott helyzetben aligha papolhattam volna i a népgazdasági érdek zöld útjáról, vagy más efféléről. Amint arra a művezetőre sem dobhatok követ, aki rendre megszegi a „játékszabályokat”. Mert a kollektíva érdekében teszi ezt, és — furcsa módon — főnökei hallgatólagos beleegyezésével. Tőle tudtam meg, hogy mit- értenek az iparágban a homok „szakkifejezés”-en. A kubikosok, földgépkezelők soron kívül kiásnak egy gödröt. Prémium viszont a szabályok értelmében csak ionnak mértékében fizethető, hogy hányszor „karolják el”, azaz szállítják egyik helyről a másikra a kupacot. A művezető viszont megígért egy kis pénzt a munkáért. Így aztán, amikor elérkezik az igazolás ideje, három „elka- rolás” helyett négyet-ötöt ir a munkautalványra. Azaz: jogcímet teremt a prémium kifizetéséhez. Ha nem teszi, megnézheti, hogy következő alkalommal ki kapható sürgős munkára! Ma már szinte nem is tekinthető rátermett vezetőnek, aki nem ismeri a kiskapukat, nem tudja, hogy miként lehet a sokszor merev szabályok kalodájából kibújni. Példák is igazolják, hogy olykor bázisszemlélet, más esetekben a jövedelemkülönbségektől való idegenkedés kényszeríti a munkahelyi vezetőket a kétes értékű ügyeskedésie. A munka díjazásában az iparági átlag, a vállalati átlag, a brigádok közötti és brigádon belüli átlag, mint viszonyítási alap, még ma is gátat emel szó és tett közé. Gond csak azzal van. ami a vonal alatt, vagy a vonal fölött van. Vonalon maradni, abból lehet a legkisebb baj. Sokan még ma is ezt vallják. A gyakorlat, a látszat, egyelőre őket igazolja. e. l. r: )