Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-15 / 138. szám

• ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 / 1982. június 15., kedd A képernyő előtt Tiszta idegbaj! - és mások Vasárnap este sugározta az első műsor a labdarúgó-világ­bajnokság megnyitóját, meg az első mérkőzést. Ugyanabban az időpontban a második műsoron •— feltehetően azoknak, r kik nem futballrajongók — egy francia film pergett, ami úgy 198') körül a hazai mozikban nagy siker volt, részben Két főszereplője — Jean Gabin és az akkor igen népszerű Nicole Courcel — részben akkori divatos témája miatt. A cí­me: Fájdalom nélkül A VB megnyitójával párhuzamosan ezt láthattuk: Fájdalom nélkül. Tendencia nélkül? * A tanszék című. szovjet alapműre épülő tévéjáték címe láttán igen sokaknak Grekova azonos című, a tavalyi könyv­hétén megjelent nagy sikerű regénye jutott eszébe, de csak a cím egybeeséséről volt szó. A szovjet-ukrán Valerija Vrubl- jcvszkajjnak, illetve művének semmi köze az említett re­gényhez Ebben a nyolcvanperces játékban egy főiskolai tan- zék dolgozói mezteleníttetnek le pőrére. Rendkívül hosszú, helyenker.t igen mdulatos beszélgetések során mindenkiről kiderül minden, régi és új sérelmek nyomán újabb és újabb jellemanalizálás kerül a tanszéki asztalra, elfeledett és frissebb emlékű emberi gyengék és jellemtelenségek, hibák és meg­tépázott erények röpködnek az eredeti téma, egy disszertáció analizálása helyett fellázadnak a tanszékvezető ellen, drá­mák tárulnak fel, emberek alakulnak át. Mindez meglehető­sen unjlmasav. Nemere László korrekt rendezése sem te­hette vonzóbbá a puccsszerűen fellázadó tanszéki ülést, a kü­lönböző karakterű színészek alakításai a játék egyenetlensé­gét erősítették jel. * Befejeződött a 25 éves a Magyar Televízió című, ötrészes emlékező és emlékeztető sorozat, a negyedszázados MTV ön­ünneplő műsorainak leghosszabbika. (Az első részt nem láttam egészében, mert akkor éppen a huszonöt éves az MTV jegyé­ben rendezett 22. miskolci tévéfesztivál eseményei kötöttek le, de a többi ismeretében következtetni lehet a sorozat egé­szére.; Tulajdonképpen reménytelen feladatra vállalkozott Árvái Jolán, Fekete Katalin és Tóth Erika, a három szer­kesztő, meg a rendező Horváth Ádám, amikor huszonöt évet akart nem tudni, hány mozaikszemcsében tükröztetni. Nincs az az ötesztendős időszakasz, amelynek bemutatott jellemző jelenetei között ne lett volna több olyan, amelyre azt mond­juk, ezéil kár volt, lehetett volna helyette, ebből az időből másolta., válogatni. A bőség zavarával kellett az alkotóknak n.egküzdemük, s többségben szerencsésnek mondható a ré­szecskék kiválasztása. A nézők nagy hányada bizonnyal örömmel fogadta egy-egy már elfelejtett tévéélményének felvillantását, ha csak igen töredékesen is, a másik hányad ugyanakkor bosszús volt, mást kívánt, akárcsak a műsorsu­gárzások idején mindig. Jó volt a műsorvezető kiválasztása; nemcsak azért, mert nyiladozó szemű gyermek volt a televí­zió születéseken: és eszmélése, felnőtté, kiemelkedő tévésze­mélyiséggé válása egybeesett az MTV negyedszázadával, ha­nem mert sajátos, kicsit tartózkodó előadásmódjával igen szerencsésen sikerült egymás után kötnie a sokszor nagyon elütő -villanatokat. Nem volt érdektelen megfigyelni, hogy több évtizedes gyakorlattal rendelkező tévészemélyiségek sokasága milyen eljogódottan válaszolgatott, helyenként lec- keszerűen mondta fel „spontán emlékezését”, többségük mennyire játszott, akárcsak a vezetők egyike-másika a ka­mera előtt Keveset lehetett a negyedszázadból felmutatni, ez előrelátható volt. Ezért volt sok is az öt folytatás. Baló György műsorvezető olyasmivel búcsúzott, hogy 25 év múlva, az ötvenéves jubileumom újra találkozunk. Ebben mara­dunk. De akkorra valamivel tömörebbre szerkesztett em­lék műsorral készüljön fel a Magyar Televízió. * Tiszta idegbaj! — hirdette „klinikai kabarénak" minősített, szombat esti műsorát a Telepódium. Nem sokkal előtte ol­vastam Körmendi János színművész könyvét ,— Levelek az urológiáról címmel a könyvhéten jelent meg —, amelyben egyebek között arról ír, miként lehet a néző elismerését a komikusnak mindenképpen kicsikarni, a nevetőizmokat mi- lyen fogásokkal lehet működésbe hozni, s azt is megírja, mik az illetlen túlzások. Nos, Körmendi szerepelt ebben a műsorban, nem is keveset, s mintha könyvbeli tanításait kí­vánta volna nem kevés buzgalommal demonstrálni. Elme­kórházi keretben játszódott a nem kevés „korszerűsített” pa­nelt is felhasználó összeállítás, néhány örökzöld hajtást is újralocsolgatva. Tetszett benne a bábjáték-ötlet, elnyúlt a do- kumentun.film az elmeosztályon jelenet, bántóan korszerűt­len volt a parasztcsúfoló Balázs Péter—Máté Erzsi jelenet. Hámori Ildikó sanzonjai — mint mindig — értékes, ám a környezettől elütő színfoltjai e műsornak. Benedek Miklós Egyesületi nap 140 éves intézet Borászképzés Moldáviában Évadzáró bemutató Ion (a rock-musical) A Magyar Népművelők B.-A.-Z. megyei szervezeté­nek tagjai ma, június 15-én, kedden délután 5 órától egye­sületi nap keretében talál­koznak Miskolcon. A találkozónak a Tokaj vendéglátóház ad helyet, a program pedig két, érdeklő­désre számot tartó témát fog­lal magába. Szó lesz az or­szággyűlés tavaszi ülésszaká­nak arról a vitájáról, mely a közművelődési törvény végrehajtásának tapasztala­tairól folyt; s ugyancsak ak­tuális megbeszélni valót kí­nál az ötnapos munkahét be­vezetésével kapcsolatos köz- művelődési tapasztalatok összegzése, a további teendők számbavétele. Az egyesületi nap vendége — előadóként is — Midy Pé­ter, a Művelődéskutató Inté­zet igazgatóhelyettese lesz. Borok — futószalagon A Szovjetunió délnyugati részén fekszik a napsütéses Moldávia, ahol az ország szőlőskertjeinek a negyedré­sze található. Minden har­madik üveg szovjet boron ott a moldáviai borászok emblémája: fehér gólya, cső­rében szőlőfürttel. A köztársaság fővárosá­ban, Kisinyovban van a Szovjetunió legrégibb bo- rászképző intézete, ahol már 140 éve folyik a szakember- képzés. Az intézet épületeit szőlőteraszok veszik körül. Nem messze van a borfel­dolgozó, minden egy helyen, amivel a leendő borászok dolgozni fognak. Valamennyien a házimú­zeumban kezdik az ismerke­dést a szakmával. A kiállí­táson ott van az a rézcsen­gettyű is, mely 1842. június 2-án az első diákokat szólí­totta a tanterembe. A tanu­lók akkor mindössze nyolcán voltak, s nemcsak borásza­tot, de kertészetet, méhésze­tet, dohánytermesztést és gyümölcsszárítást is tanul­tak. A végzett mezőgazdá­szok aztán valamelyik nagy- birtokoshoz szegődtek szol­Az elmúlt hét végén — szombaton és vasárnap — Diósgyőrben rendezték meg a vasas vegyeskarok feszti­válját. A Bartók Béla és Ko­dály Zoltán munkássága előtt tisztelgő találkozót és hangversenyt szombaton este 6 órakor Nagt/ Zoltán, a me­gyei pártbizottság titkára nyitotta meg, ezt követően Bartók-feldolgozásokat éne­keltek összkari számként a résztvevők, majd a diósgyő­ri, a trineci és Budapestről a telefongyári dalosok mu­tatták be műsorukat. Az első napi program, késő este a Hámor étteremben fejező­dött be baráti találkozóval, ismerkedéssel. A vasárnap délelőtt foly­tatódott bemutatók prog­ramjában a Magyar Gördü­lőcsapágy Művek és az Özdi Népművelési Intézmények vegyeskara mellett színpad­ra álltak az utánpótlás kép­viselői is, Özdról gyermek- kórus, Miskolcról pedig a 114. ez. Ipari • Szakmunkás- képző Intézet fiűkórusa adott számot felkészültségéről. A kétnapos program befejezé­seként Kodály Esti dala és Kodály—Berzsenyi: Magya­gálatba. Sokan közülük to­vább folytatták tanulmányai­kat Bécsben, Philadelphiá­ban, New Yorkban. Tömeges szakemberképzés csak az utóbbi 60 évben volt: eddig 8—10 ezer szov­jet szakember hagyta ei az iskolát. Ez volt az első olyan iskolatípus is, ahol az elVné- leti oktatáshoz szervesen kapcsolódik a gyakorlati munka, jelen esetben a bor­feldolgozóban, . ahol több mint 30-féle bort állítanak elő. Az üzemi munkáért a diákok fizetést kapnak, a ta­nulási idő alatt pedig ösz­töndíjat. A tangazdaság borterme­lésből származó jövedelme bőségesen fedezi az intézet, kollégium, kultúrház, óvoda és bölcsőde, a sportstadion és az uszoda fenntartási költségeit. Az intézet könyv­tárában több mint százezer kötet tankönyv, szak- és szépirodalom található. Az intézet legjobb termé­kei elismerést arattak a po­zsonyi, ljubljanai, budapesti és szófiai nemzetközi kiállí­tásokon is. rokhoz című kórusműve hangzott fel az összes részt­vevő közreműködésével. A fesztiválon nem adtak ki díjakat, nem minősítették a kórusokat, ennek ellenére neves szakemberek is figyel­ték a bemutatókat; tapasz­talataikat szakmai megbe­szélésen osztották meg a karnagyokkal, az ezen el­hangzott segítő szándékú ta­nácsok, megjegyzések tették még tartalmasabbá a vasas­dalosok kétnapos, jó hangu­latú diósgyőri együttlétét. A rendező és házigazda diós­győriek emlékplakettet ad­tak valamennyi résztvevő kórusnak, s a vasasszak­szervezettől sem maradt el az „emlékeztető”: Kodály­ai búmmal kedveskedtek a dalosoknak. Nedves színfolt­ja volt a záróprogramnak a kórusmozgalomban 50 éve jelenlevő, s ma is aktívan közreműködő dalosok kö­szöntése és emlékéremmel való kitüntetése: a debrece­ni gördülőcsapágyból és a diósgyőriek közül egyaránt hárman-hárman viselhetik büszkén és megérdemelten a fél évszázados dalos múltat tanúsító érmet. Állíts színpadra egy hőst, akinek kellően izgalmas, vagy rejtélyes az élete, tedd szerelmessé, sodorj elé ma­gánéleti vagy társadalmi horderejű akadályokat, vesd börtönbe, de az utolsó pil­lanatban mentsd meg a ha­lálos ítélettől, járasd egykent az úgynevezett felsőbb kö­rökben és a csavargók kö­zött, szórakozzon bordélylá- nyokkal, de ne legyen rest belekeveredni valamilyen ti­tokzatos szervezkedésbe se — nos, ha mindez együtt van, akkor már szinte sem­mi sem mentheti meg a da­rabot az érdekfeszitő, vagy épp a szóraKoztató jelzőtől. Arról nem is szólva, hogy a hős — esetünkben — nem más, mint az a Francois Vil­lon, akinek szerfölött kalan­dos és homályos élete, pi­káns költészete minden kü­lönösebb kitaláció nélkül, eleve érdeklődésre tarthat számot, s olyan izgalmas képzettársítási aurával ren­delkezik, hogy arra nyu­godtan apellálhat minden szerző, hiszen lehetetlen el­képzelni olyan nézőt, akit hidegen hagyna a róla szóló színpadi mű. A hatás még tovább fokozható, ha a szto­rit aktuális zenei effektusok (a rockzene népszerű kifeje­zési eszközei) hivatottak erő­síteni, mi több, a zenére táncolni is lehet, és a moz­gás, mint látványt gazdagító elem, egy újabb érzelmi im­pulzussal irányíthatja a né­zőt a feltételezett katarzis felé. Ilyen recept szerint — el­vileg — csak jó darab ké­szíthető. Persze, sok múlik az elkészítés módján. Nem szabad például az izgalma­kat és a rejtélyeket motivá­latlanul, kidolgozott indok­lás nélkül adagolni, a szere­lemből sem kell annyi, hogy attól a szerelmes bargyúbb- nak lássék, mint azt a sze­repe megkívánja; a magán-, életi és társadalmi problé­mák pedig attól válnak az­zá, amit nevük hordoz, hogy bennük valamilyen magán­élet és valamilyen társada­lom felismerhetővé válik. Éppen ezért óvakodni kell a különböző kifejezésbeli szte­reotípiáktól, a vaskos, de őszinte tréfákat nem sze­rencsés erőltetett trágálko- dással felváltani, érdemes csínján bánni a szenvedő élethelyzetek (börtönjelene­tek, haldokló anya, egymás­tól a sors végzete szerint el­választott szerelmesek stb.) halmozásával, mert a „fáj- dalomszérum” túladagolása érzéketlenné teheti a nézőt, s melodrámává a tragédiát. Mindezekkel a veszélyek­kel bizonyára Kardos G. György is számolt, amikor Villon és a többiek címmel szövegkönyvet írt a közép­kor egyik legzseniálisabb költőjének életéből — a csapdákat viszont legtöbb­ször nem sikerült elkerülnie. Hasonlóképpen klisészerű eszközökkel dolgozott Victor Máté, a darab zeneszerzője, aki egy dob, billentyűs hang­szerek, gitár, basszusgitár összeállítású zenekarra és természetesen szólóénekre, valamint kórusra kompo­nálta dalait. A választott műfaj: rock-musical. A mű­fajt említve, azonnal napi­rendre kerül a probléma, ne­vezetesen hogy a rendkívül gyors effektusváltással élő, egyik napról a másikra vál­tozó rock-műfajban elkép­zelhető-e, hogy az egykori zenei nyelvezet néhány év (és tucatnyi stílus) elmúltá­val, ma is hatással legyen a publikumra. A Miskolci Nemzeti Színház által szín­padra állított produkció te­hát egyben a műfaj próbá­ja is, amely arra a kérdést-e hivatott válaszolni, vajon képes-e még ez a musical valódi élményt kelteni, vagy kifejezésmódja nem más, mint anakronizmus, ami leg­feljebb egy Oscar Wilde aforizmához szolgálhat il­lusztrációként, hogy tudni­illik „csak a divatos az, ami kimegy a divatból”. Sajnos, ebben az esetben az utóbbi igazolódott, s a dolgon még Mészöly Dezső nagyszerű versei, versfordí­tásai sem segíthetnek, mert hiszen a villoni poénok el­vesznek a rock-közhelyek es szegényes dallamfordulatok) szürke paneljei között. Sző­ke István, a darab rende­zője nem kívánt túlságosan beleavatkozni a mű által megszabott értékrendbe, s meghagyta az eseményeket, jellemeket a színpadi vege­tációnak azon a szintjén, amely valahol az érdekte­lenség és az itt-ott elkerül­hetetlen harsányság között tenyészik. Színészvezetésé­nek tétovasága kitűnik az egyes alakításokban, így a mondvacsinált szituációk egyébként is papírízű figu­ráit meglehetősen tanácsta­lanul próbálták életre kelte­ni a művészek, élükön a címszerepet alakító Bregyán Péterrel, akinek végül is azok a legérettebb pillana­tai, .amikor — zenei kíséret nélkül — Villon-verseket szaval. Valódi musical-sze­repköre egyedül a Vastag Margót alakító Horváth Zsu­zsának adatott meg, és sze­rencsére az 5 jelenetei, va­lamint Sallós Gábor (Ser- moise kanonok), Sándor Er­zsi (Isabelle), Igó Éva (Ca­therine), Somló István (Reg- nier) és Rudas István (Co­lin) egy-egy élvezetes epi­zódja sokszor lendíti át si­kerrel a darabot az abszolút holtpontról. Tordai Hajnal jelmezei jobbára elnagyolt utalások. Kerényi József díszlete vi­szont egyetlen elegáns építé­szeti gesztus, ami ugyan jól érvényesül a zárdabelsők és templomok színfalaként, ’ vi­szont kevésbé segíti a többi helyszín életre keltését. A koreográfia Majoros István munkája, s bár igazán ma­gával ragadó mozgásnak, töncjelenetnek nem lehetünk tanúi, el kell ismerni, hogy a szereplők igyekeznek „át­mozgatni” a sokszor elmere- vült szituációkat. A zenét a Tandem együttes szolgáltat­ja (a váltókvartett a Nor­ton lesz), s mivel túlzott ze­nei és színpadi lehetőségük — a zenekari árokból — nincs, hogy „beleszóljanak” a darab menetébe, ezért közreműködésük belátó vol­ta kizárólag a hangerejükön múlik. S tulajdonképpen ez­zel a hangerővel nem is vol­na semmi baj, elvégre rock- musicalről van szó, de a színpad kiegyensúlyozatlan mikrofonozása, a szereplők nem elsősorban énekesi in­tenzitású hangkezelése bi­zony jó néhányszor próbára teszi a hallgatóságot. D. Szabó Ede Vasas vegveskarok találkoztak BŰTORKER ajánlata! KOZULETEKNEK, KIVITELEZŐKNEK, BERUHÁZÓKNAK! ♦ irodabútorok, ^ kárpitos garnitúrák és egyéb ♦ dolgozószobák, + lakberendezési áruk! Azonnal megrendelhetők a miskolci nagykereskedelmi raktárból Nagy választéki Rövid határidő! Bútorkereskedelmi Vállalat, ÉMLK, 3527 Miskolc, Besenyői u. 14. sz. Telex: 62481 Telefon: 18-087, 37-921 P

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom