Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-11 / 108. szám

1982. május 11., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Lépéskényszerben A városellátssrél nem mondanak le Az állami szabályozórend­szer változása egyik évről a másikra meglehetősen ne­héz helyzetbe hozta a Nagy­miskolci Állami Gazdaságot. Az idén egy . forinttal keve­sebb árat kap a megtermelt tej literéért a gazdaság. Me­gyénk legnagyobb tehenésze­iével ez a gazdaság rendel­kezik, ahol ebben az évben az 1300 tehéntől 7 millió 160 ezer (!) liter tejet tej­nek. Horváth Mihály igazga­tó: — És pontosan ennyivel, de már forintban, csökken az ágazat, jövedelme. Ez a több, mint hétmillió , forint volt eddig a tehenészet nye­resége. Röviden: a szabályo­zórendszer változása a nyere­séges termelés megszűnését jelenti. Évekkel ezelőtt, amikor a hazai tejtermelés a mélypon­ton volt, kezdte meg az ál­lami gazdaság a tehenészet fejlesztését. Indokaik között legelső helyen a városéi látás álít. Hiszen Miskolc környé­kén nagy szükség van olyan jól, s hatékonyan termelő telepekre, ahonnan a rövid távolság miatt a terméket beszállítani gazdaságos. — Nagyszabású programot Indítottunk be. A tengeren­túlról importált feketefríz üszőkkel kívántuk a tejter­melést növelni, hiszen ez a fajta köztudottan nagy tejter­melő képességű. Allomár nyunk másik felét vörösfríz fajtával kereszteztük, hogy a hozamokat ezeknél is emelni tudjuk. Csak az utóbbi években 80 millió forintot fordítottak a tenyésztés korszerűsítésére. A hol.stein fríz fajta igényes, te­hát tartásához olyan köríH- ményeket keli étit ter emteni, hogy a nagy hozamoknak ne legyenek gátjai. Az újonnan épült telepek, a legkorsze­rűbbnek számító Alfa-Laval fejőberendezés, a hatékony takarmánytermesztés, mind a termelés növelését szolgálta. Az igazgató: — Tudatosan vállaltuk a kockázatot. Egy ilyen nagysá­gú fejőstehenészet, a növen­dék- és hízó állatokkal együtt háromezer szarvasmarhát je­lent. Ezek takarmányszükség­lete óriási. A közel négyezer hektáros szántóterületünk 70 százalékán (!) tömeg-, szá­las és abraktakarmányokat kell termesztenünk. Ha eze­ken a táblákon árunövényt, például búzát termeszthet­nénk, legalább ötmillió fo­rintos nyereséget mutathat­nánk fel. Az igazgató szavaiban van egy látszólagos ellentmondás. Ha mindezt tudták, akkor miért vállalták a rosszabb jövedelmű tejtermelést? — Mert egészen a múlt évig érvényben volt a tejpré­mium — válaszolt Horváth Mihály. — Az állami szabá­lyozórendszer ösztönözte le­hetőség, amely a hozamok növeléséért jelentős összeggel támogatta a tejtermelést. A mi gazdaságunk minden év­ben, rossz szóval élve „meg­lovagolta” ezt a lehetőséget, és sikerült is mindig aizv- nyi prémiumot ■ kapnunk, hogy a tehenészeti ágazat üzemünk egyik legnyeresége­sebb részévé vált. Akkor hogyan tovább? Hi­szen a prémium csökkenté­sével megszűnt a jövedelem lehetősége. Visszafejlesztik a tehenészetet, s ezzel együtt a tejtermelést az állami gazda­ságban? A jövedelemköz­pontú gazdálkodás ugyanis ezt írná elő. — Egy pillanatig nem for­dult meg ez a fejünkben. Sőt újabb 224 férőhellyel bővítjük egyik telepünket. Az, hogy városellátó gazda­ság vagyunk, számunkra kö­telezettséget jelent. Félreér­tés ne essék, nem akarunk mártírt játszani, hogy min­denáron — akár ráfizetésesen is — biztosítani fogjuk a tej­el látást. De az tény, ilyen méretű beruházások után, ilyen értékes állománnyal a gazdaság távlatilag meghatá­rozott tervét — amely a ter­melés állandó növelését írja elő — folytatni kell. Tele­peink a város ellátásának ki­lenc százalékát biztosítják. Ezért érezzük úgy, hogy az ágazatról a rosszabb gazda­ságossági mutatók ellenére sem mondhatunk le Mint ahogy tovább foglal­koznak a burgonya- és a zöldségtermesztéssel. ' Ame­lyeken megint nincs nyeresé­ge a gazdaságnak. De nem mondanak le arról, hogy' jö­vedelmezően kell gazdálkod­niuk. Vagyis, olyan lehetősé­geket keresnek, amelyek ké­pesek az állami szabályozó- rendszer változásából szár­mazó nyereségkiesést pótolni. — Nekünk sincs más vá­lasztásunk, mint olyan mel­léküzemágak, ipari üzemek megteremtése, ahol nagyobb a jövedelem az alaptevékeny­ség szintjénél. Több vállalat­tal tárgyalunk, s lassan már rendeződnek a körvonalai egy, olyan negyvenmillió fo­rint termelési értékű, széles körű melléküzemági tevé­kenységnek, amely biztosíta­ni tudja, hogy' a városellátó ágazatainkat a jövőben bő­vítsük. Sőt ezek jövedelmé­vel még fejleszteni is tudjuk alaptevékenységünket. — kármán — A világgazdaság hírei MAGYAR-JUGOSZLÁV EGYÜTTMŰKÖDÉS - EURÓPA LEGHOSSZABB TÁVFŰTŐVEZETÉKE - MIKROBUSZOK NAPELEMEKKEL ­CSÖKKEN AZ OLAJFOGYASZTAS NYUGAT-EURÓPÁBAN A horvátországi Slavonskí Brod nagyüzeme, a Djuro Djakovic és a Csepel Művek között már tizenkét éve szö­vődnek a hasznos együttmű­ködés szálai. A nemrég meg­kötött, s a következő öt év­re szóló szerződés a kétolda­lú kapcsolatok további fej­lődésének biztosítéka. Az ipari együttműködés kereté­ben a horvát cég a Csepel Művektől importált alkatré­szekből különféle gázpalac­kokat, klórkonténereket, bú­várfelszereléseket állít elő és ellátja vele a magyar nagyüzemet. A Djuro Dja­kovic ebben az évben 14 ezer 500 darab — 1,5—14 liter űrtartalmú — gázpalackot továbbít magyar partneré­nek. * * A stájerországi Steweag áramszolgáltató vállalat most építi Európa leghosz- szabb távfűtővezetékét, amely Graz város térségét látja majd el fűtéssel. A vezetéket a Graz melletti mellachi hőerőmű táplálja. amely évente 1 milliárd kilowatt­óra áramot termel majd. A 17,5 kilométer hosszú csőve­zetéken 120—130 Celsius-fo- kos forró vizet továbbítanak. Az erőmű és a távfűtőveze­ték első szakasza 1084-ben készül el. A hőátvitel telje­sítménye 200 ezer kilowatt lesz. A végső kiépítés után » vezetőit olyan hőmennyi­séget szállít majd, amely elegendő mintegy 100 ezer lakás fűtésére. ♦ Napelemek termelte áram­mal hajtott mikrobuszt ké­szítettek türlcmén szakembe­rek. A rigai autógyárnak még a moszkvai , olimpiára gyártott elektromos meghaj­tású buszait szerelték fel az állandó ■ üzemanyagpótlást biztosító napelemekkel. Türk- méniában, ahol évente há­romszáz a napsütéses napok száma, a napelemek megbíz­ható energiaforrásként szol­gálnak. Hogy a járművek éjszaka, vagy borús időben is közlekedhessenek, töltő- állomásokat szereltek fel, ahol az ugyancsak napele­mek termelte áramot nagy akkumulátorokban tárolják, bármikor lehetővé téve a „tankolást”. ♦ Az NSZK-ban továbbra is gyors ütemben csökken az olajfogyasztás. Az idei el­ső negyedévben a tavalyi azonos időszak 30.5 millió tonnájával szemben csak 28.5 millió tonna olaj fo­gyott, ez 6,5 százalékos csökkenést jelent. Miután a teljes energiafogyasztás ez időszakban jóval kisebb mértékben: 1,5 százalékkal mérséklődött, az olaj ará­nya az energiafogyasztásból 44.5 százalékról 41-re esett vissza. Más nyugat-európai országokban is hasonló ten­denciák érvényesültek. Pél­dául Olaszországban' az olaj­termékek fogyasztása az el­ső negyedévben 5,9 száza­lékkal csökkent. Nagy az érdeklődés a BKV iránt Nyolc nap múlva, május 19-én nyit az idei tavaszi BNV. A május 27-ig tartó vásáron harminc ország és Nyugat-Berün kiállítói első­sorban beruházási javakat mutatnak be. Amióta a vá­sár Kőbányára költözött, s a BNV-ket szakosítottén rendezik meg, a tavaszi vá­sáron soha ennyi ország vállalatai nem jelezték rész­vételüket, mint most. Az idén csaknem 900 magyar ipari és külkereskedelmi vállalat állít ki, a szocialista országok közül a legtöbben a Szovjetunióból, Csehszlo­vákiából és Lengyelország­ból, míg a tőkés államok kö­zül az NSZK-ból, Ausztriá­ból és Svájcból érkeznek. A külföldi kiállítók száma meghaladja az ezeregyszá­zat. Az idén először saját ki­állítással jelentkezik a vá­sáron a Magyar Kereskedel­mi Kamara is. Kiállítását a háttéripar bemutatásának szenteli. A mintegy száz vállalat, szövetkezet sorában találjuk többek között a Borsodi Vegyi Kombinátot és a Hollóháza Porcelángyárat. A gyár legújabb és legnagyobb gépe, amelyen egyebek kőit könyvborító kartont is készítenek Jelentésünk a helyszínről Kétszáz éve, 1782-ben Csej- tei Martinyi Sámuel papír- készítő mester — megunva a konkurenciával folytatott addigi harcát — Gömör megyei szülőfalujából útra kerekedett, hogy papírmal­mát új helyre telepítse. Az ideális területet Miskolc kör­nyékén, Hámor közelében ta­lálta meg. A valamikori papírmaiom helyén, a Diósgyőri Papír­gyárban az elmúlt héten kezdődtek meg a jubileumi ünnepségek. Csütörtökön kezdték meg a korabeli esz­közökkel ellátott kézi papír - merítő műhelyben a mun­kát, pénteken megnyitották a gyártörténeti jubileumi kiál­lítást, majd ugyanaznap-este az MTESZ és a PNYME vég­rehajtó bizottsága a gyár klubtermében együttes ülést tartott. A programok sora május 28-án zárul, amikor is a Vasas Művelődési Köz­pontban több száz résztvewő- vel emlékülést tartanak. A tejfehér papinpép sárga színű műanyag csövön ér­kezik a gépsor elejere. Kí­sérőnk egy maréknyit ki­emel az anyagból. Szabad szemmel is láthatjuk össze­tevőit, a cellulózrostokat és a vizet. Pár lépésnyire már 3—4 mm-nyi vastagságú ne­mezszerű anyaggá alakul, majd a présekben sajtolják és víztelenítik. A végtelen papírcsík ezután több ton­nás, gőzzel hevített henge­rek között fut- Tovább szá­rítják, simítják, majd a gép­sor végén sok száz kilós bá­láiéba tekercselik. Ilyen egyszerű a papír- gyártás? — Csak annak látszik —, mondja Asztalos Béla, a Di­ósgyőri Papírgyár termelési osztályvezetője. — A mi munkánkat is szigorú tech­nológiai előírások szabályoz­zák. Ha báriá vét ellene — legyen ez a folyamat ele­jén, vagy végén —, máris oda a minőség, selejtes lesz a munka. Ebből a papírból — mutat a bálákra — a nyomdákban könyvborítókat készítenek, előbb persze ka­sírozzuk, azaz összeragaszt­juk. A kasírozást már egy má­sik — az előbbinél jóval ki­sebb — gépsoron figyelhet­jük meg. Itt két szalag fut a hengerek között. Az egyik határa sötét, kátrányszerű ragasztót „hordanak fel”, majd a szalag „találkozót” ad a másiknak, s a henge­rek között mar újra telje­sen fehér csík fut. Megta­pintjuk : a fényes papír ru­galmas, hajlékony, mintha kártyát fognánk a kezünk­ben. — Valóban az is lesz. A Budapesti Játékkártyagyár az egyik legnagyobb meg­rendelőnk. Mi ugyan nem exportálunk, de a kártya­csomagok kilencven százalé­ka külföldre kerül. A ra­gasztóanyagba pedig egysze­rű ok miatt keverjük a fe­kete festéket — a kézben tartott kártyából még a leg­erősebb fény felé tartva is, csak a hátoldalának szabad látszania, mintáját, a figu­rákat még véletlenül sem árulhatja el a lap. Egy másik teremben a már elkészült ívek minősé­gét ellenőrzik. Az asztal üveglapját alulról erős fény világítja át, a meósok — lá­nyok és asszonyok — bámu­latos gyorsasággal és türe­lemmel vizsgálnak át min­den egyes darabot. Egy gyu­fafejnyi hiba is elegendő, hogy az ív a rontottak közé kerüljön, ám a selejtet itt nem dobják félre. Útját, új­rafeldolgozását árgus sze­mek kísérik, ellenőrzik. Ér­ne a papírra nyomják majd ugyanis Petőfi, Dózsa, Rá­kóczi, Kossuth, Ady portré­ját — egyszóval pénz lesz belőlük. — Kétszáz éves története során — mondja ár. Lendvai lV&hőifi igazgató — sok min­dent megért a diósgyőri gyár, volt rá eset, hogy por­ra is égett, egy „tulajdonsá­ga” viszont mindig megma­radt. Csak minőségi papírt készítünk, kis tételekben, na­gyon soktóiét. Ebben az év­ben a két gépsoron hatezer tonna papirt és ugyancsak hatezer tonna feldolgozott terméket gyártunk, összesen negyvenféle minőségben. A* mi gyárunk a legrégibb, de egyben a legkisebb is az or­szágban. A mai gazdasági helyzetben ez tulajdonkép­pen csak előny számunkra, mivel az átállás nálunk nem jár nagy költséggel. Valamikor a papírkészí­tést, a fehérmívességet a művészetek között tartották számon. A jubileumi év cél­ja egyebek között, hogy ko­rábbi mesterek titkait, eljá­rásait megőrizzék, megment­sék a holnap számára. A gyár 200 éves története so­rán a különböző megrende­lők mintegy százféle vízje­let rendeltek meg cégük, vágj' hivataluk számára. A már említett kézi papirme- ritő műhelyben 11 olyan szita van, amelj'et meg az elmúlt évszázadban használ­tak, s a régi vízjelhengerek­ből is sikerült megmenteni még mintegy harminc dara­bot. — A feldolgozóipari ké­szítmények közül — halljuk dr. Lendvai Mihálj't — a kártyakartonon és a könyv­borítón kívül (biztosan so­kan tudják) Diósgyőrben ké­szülnek még különféle dísz­dobozok, csomagolópapírok, s itt állítjuk elő a cukrász­tálcákat, tejipari csomagoló­anyagokat. A termelés saj­nos ezek esetében nem biz­tonságos. A na©’ múlttal öreg gépeket is örököltünk. Mindezzel együtt a gyár négyszáz dolgozója évente 360—380 millió forint érté­ket termel, közöttük sok olyan papírfajtát, amelyet csak mi állítunk elő — ha nem lenne, importra szorul­na belőlük az ország. — Az elmúlt hónapokban lettem gépvezetőből gyakor­ló művezető — mondja Szentiványi József. — Hu­szonegy éve dolgozom már a Diósgyőri Papírgyárban, átéltem könnyebb, nehezebb időket. Az utóbbi években óriásit lépett elő a gyár. Egyre kevesebb a nehéz fi­zikai munka, javultak mun­kakörülményeink. Most az a feladatunk, hogy a lassan nyugdíjba menő idősebb ge­nerációtól, mi középkorúak átvegj’ük a stafétabotot, meg­őrizzük a diósgyőri papír hírnevét. Aki egyszer ebbe a gyárba jön dolgozni, az biztosan meg is szereti a „fehérmíves” szakmát. Sok olyan munkatársamról tud­nék beszélni, akik a jobb kereset reményében elmen­tek, de néhány’ hónap, vagy egy fél év múlva már visz- szakivánkoztak. Valahogy vonzza, „megfogja” az em­bereket a papír tisztasága, tapintása. Udvardy József Péntek József gépvezető a készülő termék útját ellenőrzi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom