Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-11 / 108. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. május 11., kedd „Vannak változások...” MemiÉra, báz nélkül A képernyő előtt Tüzet viszek - Teleráma Soós Imre tragikus végű rövid életpályája sajnálatosan szomorú jelképpé lett. Végzetességében is a hirtelen rázúduló terhek alatt megroppanó, majd egyre elmélyülő válságából csak tragikus kiutat találó tehetség drámája. Azé a népi származék őstehetségé, akit a fényes szelek forradalmi kavargása emelt ki az ismeretlenségből, emelt — okkal! — magasra igen rövid idő alatt, majd részben a társadalomban, részben a művészeti életben végbement változások megingatták hitét, talajvesztetté tették. Egykori osztályos társaitól kissé már eltávolodott, egyre elhatalmasodó bajában új társa, az ugyancsak szörnyű lelkisérüléseket magúban hordozó asszony már nem tudta felemelni, közös öngyilkosságuk, szörnyű tragédiájuk már jó előre sejthető volt. Hubay Miklós múlt szerdán látott tévéjátéka, a Tüzet viszek — korábban színpadon kétrészes tragédiaként játszották, most Zahora Mária dramaturgi közreműködésével, Karinthy Márton rendezésében került képernyőre — Mátéról, Éváról, Margitról szól ugyan, illetve őket szerepelteti, Soós Imre tragédiáját állítja elénk, illetve a nevek megváltoztatásával, a történet időtlenné tételével azt mutatja fel, hogy ez nem egyetlen művész, hanem egy kategória sorsában jelentkező, illetve előbukkanható tragédialehetőség. Igen sok a ma is élő olyan színművész hazánkban, aki Soós Imre korában került főiskolára, hirtelen ívelt pályája és utána megtört. Van, aki búcsút mondott a művészpályának; van, kit sorozatos kudarcok kiégett emberré tettek idejekorán; van, akit gyakran látunk „népi figurák” megjelenítőjeként egy-egy villanásra, s van, aki végleg szem elől veszett. Természetesen van, aki megmaradt a pályán, és kiválóan helytáll, de túlontúl nagy hányadot jelentenek azok, akik nem bírták a terhelést, akikre a merőben új körülmények és feladatok, az előképzettség nélkül elviselhetetlenül nehéz stúdiumok ólomsúlyként nehezedtek, akikét új környezetük lenézően fogadott, és ez okozott náluk kisebbségi érzést, s voltak — ne tagadjuk —, akiknek kiválasztása annak idején elhibázott volt. Soós Imre, illetve a darabbelj Máté viszont vitathatatlan tehetség volt, s talán túl hirtelen is ívelt felfelé pályája, túl nagy volt a terhelése és túl merev, helyenként elutasító vele szemben a közvetlen környezet. A betegéért és betegével önmagát is feláldozó orvosnő tragédiája sem kisebb, még ha merőben más gyökerű is. Máté idegsejtjeiben az elnyomatásban élt paraszti ősök sokféle indulata munkált, az Éváéban az Auschwitzban elégetett anya és más hozzátartozók, a náci haláltáborok soha nem múló emléke. Karinthy Márton egyenletesen feszülő drámát teremtett a képernyőre. Olyat, amelyből kiéreztük: e két ember tragédiájáért nemcsak maguk, illetve a magukban hordott kóros állapot a felelősek, hanem a környezet is, amely manipulativ tevékenységével e.tragédia útját „létrehozta”, és akaratlan, közvetett módon a végzetes beteljesülést elő is mozdította. Kitűnő volt valamennyi szereplő: a Mátét alakító Cserhalmi György, az Évát formáló Borbáth Ottilia, az osztályos társat-barátot megjelenítő Pap Vera, a három „rezo- nőr” alakjában Horváth Jenő (Valér bácsi), Temessy Hédi (Salgáné) és Reviczky Gábor (orvos). * Vitray Tamás megint kitalált valamit. Valami igen jónak mutatkozót. A Telerámát. Arra biztatott az első adásban, hogy legyünk kiváncsiak, kukucskáljunk be a televízió nem létező színfalai mögé, ismerjük meg, miként születnek egyes műsorok, legyünk tudói a műhelytitkoknak. ízelítőként bemutatta, miként készült éppen az a műsor, amelyben mindezt tudomásunkra hozta, interjút készített Nagy Richárddal, a Magyar Televízió elnökével és Kulcsár Ferenccel, az intézmény első vezetőjével (ez utóbbi esetben magának, az interjú készítésének kulisszák mögötti mozzanatait is bemutatva). E két interjúban volt egy hasonló gondolat: „Kevés a képernyőre alkalmas tévés személyiség" — mondta Nagy Richard —, „sok a drukk az adásokban, sok a hamis magabiztosság" — hallottuk a riporteri munkáról szólva Kulcsár Ferenctől. Őszinte, érdekes műsordarabkák voltak ez interjúk, s noha a későbbiekben bizonyára nem lesz újabb elnöki interjú, két másik apróság továbbra is ígéretesen érdekesnek jelzi a Telerámát: a Török Vidorra, a hőskor egyik operatőrjére való emlékezés mellett láttunk olyan mai „kulisszatitkot” is, mint a bemondónök meghallgatása és a jelentkezők szinte hihetetlenül téves elképzelései a bemondói pályáról. Benedek Miklós Számolás így könnyebb... Fotó: Laczó lózsef Népdalkörök minősítésével H májusi ' Az idei nyáron tizenegyedik alkalommal megrendezendő tokaji írótábor tanács- i kozásainak egyik fő téma- | köre „a jövő magyar faluja" [ lesz. Ahhoz természetesen, hogy a jövőről érdemben lehessen gondolkodni, a mát, at mai valóságot kell alaposan ismerni; s tudni a „gyökereket”, a múltat. Mindehhez kíván hozzájárulni a Napjaink szerkesztősége azzal az elhatározással, hogy májusi lapszámában vitaindító „iratként” közli Gulyás Mihály Menteni a menthetőt című publicisztikáját. A szerkesztőség örömmel ad helyet a továbbiakban a hozzászólásoknak, érveknek és ellenérveknek, a továbbvivő, kiegészítő véleményeknek. napjaink A megkülönböztetett figyelmet érdemlő írás melletti prózai anyagok kpzött találjuk Mocsár Gábor Diósgyőr, 1939, és Schuch János Az öreg trénparancsnok című emlékiratát; Orsós Jakab A templomtoronytól 77°, délre című elbeszélését és Bartha Gábor Úszni muszáj című szatíráját. A mai jugoszláv irodalomra figyelés jegyében közli a lap Boba Blagojevic A kutya című írását (Vujicsics Marietta fordításában). Üjabb interjúsorozatban a „Hetek” tagjait kívánja megszólaltatni a szerkesztőség a lap hasábjain. A májusi számban Kiss Ferenc irodalomtörténész Ágh István költővel beszélgetett. Az eseményt megelőző „okoskodással” nem sok rációt lehetett találni abban, miért éppen Cserépfalut jelölték az illetékeseik a népdalkörök 3. országos minősítésének megyei színhelyéül. A részt vevő csoportok település szerinti elhelyezkedését tekintve — „térképileg” — egyáltalán nem ez a bükkal- jai község kínálkozott házigazdául- S még egy szubjek. tiv meggondolást is ide vehetünk : nevesebb, régebben működő csoportok moroghattak volna, miért nekik kell menni, buszozni, „idegenkedni” ... Még szerencse, hogy mindez csak a tudósító fejében forgott meg; a népdalkörök, régen el se jutottak ilyen fölösleges töprengésekig. Ha hívták őket: mentek és nem számoltak, nen> méregettek. Mert a daloló csoportok lényege nem ebben van, hanem a népdal szeretetében, a népdal ébren-életben tartásának elhivatottságában. S végül is. Cserépfaluban kiderült vasárnap: aligha találhattak volna a rendezők vendégszeretőbb, szívből érdeklő közönséget, házigazdákat. Az eseményre érkező csoportok jelenléte és bemutatkozása ünneppé avatta ezt a vasárnapot az itt élők szá_ mára; s ugyanez a hangulat töltötte el a Domaházá- ról. Hangácsról, Jósvafőről, Aggtelekről, Miskolc-Göröm. bolyról, Csinoséról, Tardról érkezett népdalkörök tagjait is, tapasztalván az irántuk megnyilvánuló nagy érdeklődést. Az eső sem tudta a helyiek kíváncsi kedvét szegni, csupán egy baj volt:, kicsinek bizonyult a községi művelődési ház a közönség befogadására. Már akkor is sokan szorongtak az előtérben, amikor dr. Szilágyi János, a Mezőkövesdi járási Hivatal elnöke üdvözölte a minősítő hangverseny résztvevőit, s elmondta megnyitóját. A „népvándorlás” a későbbiekben sem szűnt meg, a helyiek jó ötlettel „kihangosítot- ták” a színpadot a falakon kívülre, így aztán házon kívül is lehetett hallani a népdalköröket. „Ha már nem láthatjuk, legalább halljuk” — mondogatták a kint rekedtek. Azt pedig a már délutáni órákra nyúló szakmai értékelésből és eredményhirdetésből is mondhatjuk: változatos, színvonalas produkcióknak tapsolhattak az érdeklődők. A szakmai bíráló bizottság értékelése szerint a bemutatott műsorok alapján országosan kiváló minősítést szereztek a következők: gö- römbölyi népdalkor; a tardi pávakör; a cserépfalui „Kodály Zoltán” népdalkor; a domaházi népi együttes (külön zsűri-dicsérettel). Országosan jól minősültek: csinoséi népdalkor; jósvafői népdalkor. Országosan minősült fokozatot szerzett az aggteleki népdalkor. A zsűri a hangácsi népdalkört (többszólamú- művekből bemutatott műsora után), a kórusok közé sorolta, s bronz fokozatú minősítéssel értékelte. A járási hivatal • elnöke jó érzéssel állapította meg: „A faluban élő emberek népzene 'szeretetét, a művelődő közösségben a közös éneklés örömét megtalálók igényét a tanácsok, művelődési intéz, mények, s mind gyakrabban a gazdasági egységek is támogatják.” A Cserépfaluban megrendezett találkozó bizonyította: érdemesek rá a csoportok. ft. n. j.) Mindenekelőtt arról, ami nem változott: Mezözombo- ron, a szerencsi járás 2(il)0 lakosú településén ma sincs művelődési ház, művelődési otthon jellegű intézmény. A községi tanácselnök — fenyvesi András — ma is éppolyan eleven érdeklődésű, mozgékonyán gyakorlatias a közművelődés ügyeiben, mint volt két évvel ezelőtt. . Május volt két évvel ezelőtt is, amikor Mezőzombo- ron jártam; lépést lassítóan friss’ életkedvű Iák, virágok, zöldek kíséretében. A tanácselnök akkor is „realista” volt, mindent számba- véve azt mondta: „...úgy látom tehát, nogy nem oldódik meg a művelődési ház kérdése”. Pedig ha lenne — motoztuk akkor a jövőt —, „szélesebb skálájúnk lennének a közművelődési programok ... fellendülne esetleg az amatőr művészeti tevékenység ...” Hát most már tudjuk, ház nincs. Változások azonban vannak Mezőzomboron . . . Annak idején arról, hogy a termelőszövetkezet az egyetlen, helyben is munkát adni tudó „tényező”, csak annyiban esett szó, hogy „a központja Tarcalon van” ... Most a téesz varrodájában kell kezdeni utunkat. Vétek lenne kihagyni, hallom, menjünk hát! A varroda vezetőjének mindenesetre nyomatékosan is kijelentem, engem „a kultúra érdekel”. Nem baj, nyugtatnak, van itt beszélni miről, csak győzze a toll... Hát halljuk: — A kirándulóbuszokra üléshuzatokat varrtunk ... — És ... ? — Az utóbbi években igen sok élményünk származott abból, hogy a termelőszövetkezet ezeket a buszokat hétvégi országjárásokra (télen) beállította, de ha valamilyen kulturális rendezvényre akarunk menni Szerencsre, Tarcalra, vagy a miskolci színházba, akkor is rendelkezésünkre áll; jártunk már Kassán, voltunk romániai úton is ... A tarcali Hegyaljai Mező- gazdasági Termelőszövetkezet mezőzombori varrodája 1979-ben 29 asszonnyal kezdett dolgozni, aztán folyamatosan gyarapodtak — jelenleg 130-an kapnak itt munkát. És nem csupán munkát: a megtermelt értékből nagyon sok lehetőséget kaptak vissza, annak érdekében, hogy szociális, kulturális igényeiket jó szinten ki tudják elégíteni. „A nagyobb nyereségből több jut vissza ...” — Varrodánk két dolgozója tagja a művelődési bizottságnak, ők tudják képviselni az érdekeinket — mondja Juhász Lászióné, a varroda vezetője. Aki azonnal a lelkemre is köti, ne hagyjam szó nélkül: „Any- nyira jó szocialista brigádjaink vannak.... hogy nem névlegesek... Az önkéntes véradástól kezdve a varroda és a község környezetszéA Kossuth Könyvkiadó új sorozatot indít a Marxizmus —Leninizmus Klasszikusainak Kiskönyvtára helyett. A közeljövőben induló népszerű sorozat Marx, Engels és Lenin művein kívül hozzáférhetővé teszi a marxizmus más kiemelkedő művelőinek és propagandistáinak (Plehapítésében való részvételig, az öregek és a rokkantait iránti figyelem megnyilvánulásáig, az iskolai tánccsoport ruháinak önkéntes váliaiású elkészítéséig mindenben benne varinak; akiért lehel lenni egy kis mozdítást — azt megteszik . . S természetesen önmaguk gyarapítását sem felejtik el, szellemi épülésben sem. Ott vannak a pávakörben, a díszítőművészeti és a szabóvarró szakkörben szakemberekként is — természetesen. Jövőre félszáz érdeklődő számára helyben nyílik alkalom szakmunkásképzésre, s újabb jelentős esemény elé néznek: ez év végére elkészül az új, minden tekintetben korszerű varrodaüzem ... Juhász Lászlóné: „Mi igazán össze tudjuk hasonlítani a három-négy évvel ezelőtti helyzetet a maival; óriási a fejlődés. A téesz új vezetőinek érezhető figyelme és gondoskodása, a varrodánkban bekövetkezett változások mindenkit arra indítanak, hogy még többet, még jobbat tegyenek, önmaguk művelésében is. előbbre lépjenek. A mind korszerűbb technológia mind korszerűbben gondolkodó embereket kíván. Minden elképzelhető lehetőséget megkapunk ehhez...” Éz hát a legfontosabb változás itt Mezőzomboron, a két évvel ezelőttihez képest. Fenyvesi András tanácselnök még hozzáteszi,' hogy ennek hatása messze túlnő a varroda 130 dolgozóján. A varrodából az általános iskolába visz az utunk, itt találkozunk az iskola igazgatójával, a tavaly év végén alakult pávakör vezetőjével; s „természetesen” itt találjuk a községi népművelési ügyvezetőt, Gyurán Jánosné pedagógust is. Ö mondta: — Ott is lehet dolgozni, ahol nincs művelődési ház, csak akarni kell, lelkesedés kell, a szabad idő nem saj- nálása, a munka szeretete. Jobb lenne természetesen, ha lenne házunk, de eredményekről így is be tudunlc számolni. Van díszítőművészeti, szabó-varró szakkörünk, irodalmi színpadunk, pávakörünk, furulya- és ci- terakörünk. Évente 20—25 ismeretterjesztő előadást tartunk, élénk érdeklődéstől kísérve, három TIT-tagunk van helyben... Nagyon jó visszhangja volt tavaly a helyi szőlőtermelők részére rendezett borversenyünknek, ami szakmai segítséget is ad a további munkájukhoz. Most a Kodály-évforduló méltó megünneplésére készülünk. Hogy hol csináljuk mindezt? Az iskolában, a pártházban, a varrodában, a tanácsteremben, mindenütt, ahol helyhez jutunk ... — Hát így állunk jelenleg — búcsúzik a tanácselnök —, házunk nincs, de vannak „szellemi kapoe'tásairfk”, cselekedni akaró embereink, Erre építünk ... Ténagy József nov. Luxemburg, Grnmscl, Révai József és mások) a maguk korában fontos munkáit is. A kötetek a tanulmányozást megkönnyítő bevezetővel jelennek meg. A sorozat az eredeti források megismertetésével kívánja szemléltetni a marxista gondolat csaknem másfél évszázados fejlődését. Források Ha megrendeli, M. napon belül Miskolc járás területén a háztartási gépeket, kismotort, kerékpárt, tűzhelyeket, házi vízellátót és vízmelegítőt. Megrendelhető: Miskolc járás területén minden községben, a kijelölt boltokban
