Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-01 / 77. szám
ÉSZAK-MAG Y-A£OftSZAG 4 1982. április 1., csütörtök Álkulcsok Fi lm levél A remény joga Varga Miklós, a film gyermekfő szereplője Nem kis gondot jelentő össztársadalmi téma napjainkban a csonka, felbomlott családokban nevelkedő, vagy éppen a szülőktől távol felnövekvő serdülők sorsa, egyáltalán a családi élet szétzilálódásának a gyermekekre való hatása. Több film foglalkozik ezzel a témával a hazai újabb termésben is; a közönség már láthatott belőlük, bemutatásra vár egy- kettő és a mai napon kerül a premiermozikba ugyancsak egy ebből a kategóriából: a Kézdi-Kövács Zsolt rendezte A remény joga. Meglehetősen nehézkesen rajzolódik fel a film elején, miként is áll össze ez a család, a felbukkanó szereplők közül kit, kihez, milyen szálak kötnek. Valaha elegáns, ma már csak annak fáradt nyomait őrző, hatalmas kertes villában él a Tamás nevű tizenkét-tizenhárom é ves kisfiú a nagyapjával, majd a nagynénjével. A gyerek szülei Münchenben élnek, apja nem is magyar. A ház másik'részében lakik egy megmagyarázhatatlanul gonosz férfi, akinek zaklatásai a családot szinte az őrületbe kergetik, s a nagypapa egy ilyen bosszantásakció után hirtelen meg is hal. A fiú a nagynénjével, a bírónővel A Hazafias Népfront Borsod megyei Honismereti Társadalmi Bizottsága és a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ kiadásában most jelent meg — dr. Kovát s Dániel szerkesztésében — a Szülőföldünk, Borsod- Abaúj-Zemplén című kiadvány, a honismereti mozgalom megyei tájékoztatója 1681/2-es száma. A nyolcvan oldalas kiadvány több értékes . publikációt kínál mindazoknak, akik a honismereti munka, illetve megyénk helytörténeti érdekességű vonatkozásai iránt érdeklődnek. A História rovatban — a kiadvány élén hat nagyobb és érdekes írást olvashatunk. Különös figyelmet érdemel Tóth Péter írása a Honismereti mozgalom és levéltár, amely a levéltárnak, mint közgyűjteménynek feladatait, munkáját mutatja be; ismerteti a Borsod megyei Levéltár fejlődését, vázolja tudományos munkáját, majd arról szól, hogy a jelen lehetőségek között milyen nehézségekbe ütközik a levéltár közművelődési tevékenysége, s mit kívánnak a jövőben tenni. Dr. Kováts Dániel a 450 éves jubileum alkalmából A pataki kollégium évszázadai- címmel emlékezik meg az ősi pataki schola történetéről. Dr. Pe- tercsák Tivadar írásának címe: Helytörténet a képes lemarad. Magányos lesz továbbra is, nem érti, vagy csak nehezen érti a körülötte pergő, olykor sodródó életet, hazatérő anyjának viszonyát régi szerelmével, nagynénje szerelmi kapcsolatát egy morózús. férfival, majd szakítását és részeg összeborulását a szomszéddal. Kis barátaival feltúrja a család régi „kincseit”, fotók, amatőrfilmek kerülnek elé, s most még zavarosabb lesz a családról ismert képe — nemcsak neki, a nézőnek is I —, váratlanul hazatérő apja, aki — ki tudja, milyen előzmények után — gyorsan összeborul a sógor- asszonyával, ki akarja lopni az országból, de nem megy vele. A szomszéd gonoszkodása már-már elviselhetetlen ; hazaérkezik a mama, láthatóan előrehaladott állapotban, s a kisfiú megint csak úgy érzi, ő senkinek sem kell, sehová sem tartozik. Ez a gyökértelenség jellemzi egyébként az egész családot, az összes szereplőket és éppen ezért nem tud a néző mit kezdeni a film végére kialakuló körtánccal, amiben végül mindenki részt vesz:, egymásra találnak-e, megértik-e egymást az emberek, a család tagjai, vagy csak valami hatásos képpel velezölapokon, s azt mondja el benne, hogy az 1870-es évektől ismert képes levelezőlap mennyiben tükrözte mindig korát, mennyiben használható fel történelmi kutatásoknál, hogyan tükrözi kiadása helyének történetét. Megemlíti a. szerencsi Zempléni Múzeum 650 ezer képeslapot számláló gyűjteményét, mint Magyarországon egyedülálló kollekciót. Hegyaljai irodalmi emlékek nyomában címmel jelent meg Pap Miklós írása, amelyben a hegyaljai településeken megfordult írók, költők, tudósok, művészek, egyéb neves emberek emlékeinek felkutatására tesz javaslatot, egyben közli azoknak a névsorát, akikről a gyűjtést el kellene végezni. Siska József dolgozata témáját elárulja a címe: A dá- móci nép étkezési szokásaiból. Igencsak figyelmet érdemel dr. Faggyas István számvetése egy néprajzi gyűjtőmunka eredményéről: Sírjelek a Sajó vidékén. Az Özdon élő helytörténeti kutat^'munkájúnak eredményeként jött létre a kelemén református templomba begyűjtött fejfák elhelyezése, majd a gyűjtemény, amely eredetileg 52 darabból állt, s később még 22 darabbal szaporodott. A kiadvány Emlékhelyek rovatában Szabó Sándor 16 be kellett fejezni a filmet? A szétesett családokban élő gyermekek életvitele egyébként is kusza, de ennek a filmbeli Tamás gyereknek Kézdi-Kovúcs Zsolt ugyancsak megnehezítette, hogy valami kis öröme is legyen az életben. A túlbonyolított történet, az oktalan epizódok, kibogozhatatlan kapcsolódások szövevénye nemcsak extrémitást kölcsönöz e filmtörténetnek, hanem azzal, hogy a gyermek gyö- kértelenségén kívül még anyja és nagynénje ugyancsak gyökértelen életének néhány vívódó mozzanatát felvillantja, mintegy párhuzamos drámákból ad afféle „előzetes ízelítőt”, a sokfordulatos, túlbonyolított történetet szét is tördeli, a néző érzelmi kötődését megosztja csaknem annyira, hogy végül már egyik szereplő sorsa sem érdekli különösebben. Tagadhatatlanul súlyos problémához nyúlt Kézdi- Kovács, ám — úgy tűnik — nem bízott saját történetének alapvonulatában, a gyermek sorsának drámai rajzában, annyi - egyéb történést aggatott rá, hogy az már. nem bírta el a felesleges súlyokat. Hazai és külföldi nagyszerű színészek egész csapata segítette a forgató- könyvírói-rendezői elképzelések megvalósulását, Zsombolyai János hangulatos fényképezése is nagy segítséget jelent, ám a színész is csak azt játszhatta el, amit az író-rendező megírt és megrendezett, s így az egyes epizódok történései is olyan gyökértelenül bizonytalan- kodnak a film egészében, mint a szereplők a maguk áttekinthetetlen kapcsolat- rendszerében. Élő, igaz társadalmi gondhoz nyúlt a rendező, de talán mert igen sokat akart felmutatni, törekvéseit nem követte teljes siker. Benedek Miklós abaúji településre hívja fel a figyelmet Műemléki túra a Csereháton című munkájában, Saffalik Gyula pedig hasonló jelleggel kalauzol a Kisbükknek nevezett területen, Tallózás Barkóföldröl című írásában. A Fórum rovatban olvashatjuk dr. Viga Gyula írását. Az Istvánffy Gyula gyűjtőpályázat tapasztalatai címmel, a Karcsán élő Nagy Géza visszaemlékezését Négy évtized a honismereti mozgalomban címmel, (ezt kiegészíti a szerző 29 publikációjának jegyzéke), dr. Komáromi/ Sándor Sárospataki honismereti pályázat, 1980 című értékelését, Nagy Károly Megyénk küldötteként a Honismereti Akadémián című beszámolóját. A Krónika rovat számot ad arról, hogy a honismereti bizottság megtárgyalta a krónikaírás és a tájházak ügyét; beszámolót olvashatunk a honismereti szakkörvezetők továbbképző tanfolyamáról, a megyei gyűjtőpályázat eredményeiről; olvashatjuk a jeles téglák gyűjtésére vonatkozó felhívást. Találunk egy további pályázati felhívást a sárospataki honismereti bizottságtól, valamint hírösszeállítást a megye honismereti munkájának néhány érdekesebb eseményéről. (b) A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Álkulcs fn. Zárak felnyitására kulcs helyett használt szerszám”. * A történelmi önvizsgálatnak 'többféle útja-móclja lehetséges. Felsorakoztathatunk tényeket, eseményeket, s vizsgálhatjuk azoknak valóságos összefüggéseit, gazdasági-társadalmi gyökereit. Az ilyesfajta történelemszemlélet a történelemtudomány dolga. Szigorú kötelessége a valóság talaján maradni. Másfajta történelmi önvizsgálat — s nyilvánvalóan eszközei és lehetőségei is mások — az, amelyet a késő utókor művészi eszközökkel tehet meg. S ez is sokféle megoldást kínál. Az egyik megoldási mód lehet az, amelyet a kortárs erdélyi drámaíró, Csíki TÁszló választott: a valóságból és a legendákból gyúrt emberalakjól egy valóságos katasztrófahelyzetben — a darab elején történt utalás szerint két héttel a világosi csatavesztés után vagyunk, s közel a ködbe bur- kolódzó csatatérhez — magukteremtette, ' mesterséges helyzetben vallatják önmagukat és egymást. A kérdést, amelyre választ keresnek, tulajdonképpen bármilyen válsághelyzetben fel lehet tenni. Eszmékből vagy tettekből születik-e a szabadság? Milyen felelősség terheli az egyént a nemzet sorsának alakulásában? S miből épül fel végül is a szabadság; hősi, ám értelmetlen halálból, vagy a bármi áron élve maradásból? Az előbbi kérdés na- 1 gyón fontos. Filozófiai vitákban időről időre s a történe- lemértékelósben is megfogalmazódik: az önmagáért való áldozat vagy a. túlélés szolgálja, szolgálhatja a nemzeti megmaradás ügyét. Talán ebből is kitűnik, hogy Csíki László sokkal inkább az elvont gondolati csatározások síkján marad, mintsem cselekményekből építkezik. Szereplői — az őrnagy, a költő, az ifjú és a felcser — tulajdonképpen megfejthetetlenül rejtélyesek. Valóságos történelmi figurákat sugallnak (hangsúlyozottan hasonlítanak is!), de nem annyira önmagukkal, mint inkább az író által megfogalmazott gondolati tartalmakkal azonosak. A hasonlóság azonban zavaró (vagy zavaró lehet), s nem is annyira a legenda illúziórombolása miatt. (Petőfi-Pet- rovics — a költő végletekig naturalisztikus kínszenvedése a színpadon —, miután lenyelte a saját maga kért bilincsek kulcsát, egyszerűen borzongató!) A legenda maga tisztázatlan! Az őrnagy — Gábor Áron párosításban ugyanis éppenúgy felvetődik, s nemcsak „elárultatásában”. A nép, a történelem — sugallja Csíki —, nem tud mit kezdeni az élő Gábor Áronnal. Neki a hős kell, a katona, aki rohamot vezényel. Csakhogy Gábor Áron — az őrnagy is' küzd a kételyeivel, legalábbis megkísérti, hogy szabad-e egyáltalán hétköznapi emberré változnia. Majdnem lehetetlen ennek a gyötrő egyén- és nemzetvizsgálatnak minden láncszemén végigmennünk. Az eszmékben továbbélés gondolatát, az értelmetlen áldozat gondolatát egyértelműen elveti Csíki. A küzdelem nem is a költő és Gábor Áron, hanem Gábor Áron és az ifjú között zajlik. Az ifjúnak —, aki tulajdonképpen mindvégig kívülálló szemlélője volt csak maguknak a valóságos történelmi eseményeknek — és az őrnagynak kellene megválaszolnia a kérdést. S a kérdésre tulajdonképpen a negyedik szereplő, a renegát felcser az egyik sugalmazott válasz. Vagy az lenne? Hiszen ő az egyik testet, öltött bizonyíték arra, hogy a vesztett szabadságharc után az élni akarás kerekedik felül. Erre mondja azt az őrnagy, hogy „összebújhatnak és sokasodhatnak”. Amíg csakugyan elég erősek lesznek a szabadsághoz. A Szózat „Itt élned s halnod kell” parancsából Csíki az élned kell-t erősíti fel; pontosabban azt fogalmazza meg. hogy adott történelmi szituációban az élni megmaradás az egyetlen kiút. Csakhogy — s számomra ez volt a legkínzóbb ebben az eszmefuttatásban — tisztázatlanul hagyja magát ezt az újra felvállalt életet. Őrnagya csak a gondolat síkján jut el igazán a vállaláshoz. S nem ad álkulcsot, de zárat nyitó „szerszámot” az utolsó jelenet, az őrnagy és a felcser közös várakozása sem. A történelem szituációkat teremt, s ,mí alakítjuk a szerepeinket.. A változó történelmi szituáció azonban a szerepeket is változtatja. Csíki László szerint a nemzeti lét egyik döntő momentuma, hogy vállalni merjük-e mindig az adott történelmi szituációból adódó szerepeinket? A gondolati megfogalmazás jogos, csak végül a kulcsot, azt a már emlegetett, s a címben is hangsúlyozott álkulcsot nem találja meg a néző. S ebben talán az is közrejátszik, hogy a gondolat kifejtése inkább esszé, s ellenáll a drámának. S ellenáll tulajdonképpen a „megjelenítésnek” is. Bármennyire fájdalmas, meg kell fogalmazni: eldöntetlen számomra az a kérdés is, hogy a szöveg állt ellent a színészi játélcTájékozódás A rádiót hallgatva, újság- olvasáskor vagy a tévé nézése' közben nemegyszer kapjuk föl fejünket bosszankodva egy-egy hivatalosnak szánt, de valójában hivata- loskodó, közhelyekkel, terjengős, ködösítő kifejezésekkel telezsúfolt mondat hallatán, olvastán. A kereskedelmi vállalat vezetője például így nyilatkozik: „Az eladónak nem az a dolga, hogy könyveljen, hanem hogy értékesítési tevékenységet bonyolítson”. Bizonyára azért választotta ezt a kacifántos megoldást, mert túlságosan dísztelennek, a hivatalos stílusba nem illőnek érezte az értékesítési tevékenységet bonyolítson íelyett az egyszerű értékesítsen vagy a még egyszerűbb eladjon formát. — Nagy példányszámú hetilapunkban egy vállalati igazgató válaszol egy panaszos levélre többek között így: .......a m eghibásodás elhárítását a mai napig nem tudtuk rendezni”. Ügy látszik, eszébe ■sem jutott a válaszadónak egy olyan egyszerű, természetes megoldás, mint „a hibát mindmáig nem tudtuk elhárítani”, vagy „kijavítani'. vagy „megszüntetni” stb. — Egy termosz használati utasításából való a következő mondat: „A hőtár kemény tárgyhoz ütése, leejtése a termék törését vonja maga után’. Sokkal egyszerűbb és nak, vagy a színész bizonyult kevésnek a feladathoz. Inkább az előzőt gyanítom. Kuna Karolt) ifjújában valahogy mindig kívülállónak éreztem a lelkesedést is, meg az összeroppanást is. Vitázott, ágált, érvelt, kiabált, lobogott és letört, de kívül maradt a szerepen. Pedig talán neki adatott volna meg leginkább a valóságra rádöbbenés torokszorító gyötrelme. Palóczy Frigyest fogadtam el talán leginkább emberinek, szánalmasan esendő; a létbe kapaszkodó, s az önmagával is meghason- lott, önnön énjét is megtagadó-vállaló renegátnak. Talán neki volt persze a legkönnyebb is a dolga: hiszen számára tisztázott, konkrét hús-vér valóság volt a miértre adott válasz. Galkó Balázs költőjéről mondatnyi megjegyzés már esett. Ennél többre igazán nem sok lehetősége maradt. A gondolatok csatájában hamar „kiütötték”. A legnehezebb feladatot Polgár Géza kapta az őrnagy szerepében. Az ő vívódásain. megalkuvásain és észérvekkel alátámasztott válaszkeresésein keresztül akarta Csíki a történelmet nyitó kulcsot megtalálni. A lehetőségeken belül igyekezett •külső segédeszközök nélkül megjeleníteni a gondolatot — voltak szép pillanatai. Szűcs János — ő volt az Egerben már korábban bemutatott darab rendezője, s a miskolciak a Kamaraszínházban láthatják az előadást — tulajdonképpen hagyta magát sodortatni az esszével. Azok a súlypontok sikkadtak el, amelyek segíthettek volna a már emlegetett kulcsok megtalálásához... Mert nem mindegyik bizonyult olyannak, amellyel fel lehet nyitni a zárat. Csutorás Annamária sokkal világosabb lett volna a szöveg, ha az idézett tizenkét szó helyett mindössze ezt írják: A hőtár törékeny! Azt hiszem, nem szükséges tovább sorolnom a példákat, hiszen hasonlókkal mindegyikünk naponta találkozik. Mindezek egy furcsa nyelvhasználati kettősség ijesztő tünetei. Számtalanszor megfigyelhetjük, hogy a magyarul szépen, ízesen vagy legalábbis elég jól tudó emberek egyszeriben nyelvet váltanak, mihelyt hivatalos minőségükben kell szólniuk vagy írniuk. Az persze szintén nem volna jó, ha a magánélet és a közélet, a hivatali érintkezés nyelve mindenestül egybeesne. A társalgási nyelv, a magánélet nyelve olyan bi- zalfnas szavakat is megtűr, amelyek a hivatalos nyilatkozatokból csakugyan kirínának. A nincs pénzünk helyeit a barátomnak azt is mondhatom: nincs egy varunk sem. Ez nem hivatalos, hanem magánhasználatra szánt forma. De bízvást mondhatom. ha erőnek erejével arra kényszerítenének, hogy a korábban idézett, és az utóbbi forma közül válasszak, akkor még hivatalos nvilat- kozatban is inkább azt mondanám: nincs egy vasunk sem. mint azt. hogy nem áll rendelkezésre a szükségeltetett pénzeszköz. Dr. G. L. Honismereti tájékoztató e „Mii. kmnpiil!
