Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-23 / 69. szám
\ VTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ ETEK! JJ A3? M<5Z!W> BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLeiNI MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 69. szám Ára: 1.40 Ft Kedd. 1982. március 23. nneni ülést tarlóit izottssga Németh Károly és Fejti György mondott beszédet A KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága kibővített ünnepi ülést tartott a KISZ KB székházában. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Ott voltak a KISZ Központi Bizottságának korábbi első titkárai, a KISZ Központi Bizottságának 1957. március 21- én megalakult ideiglenes intéző bizottságának tagjai, valamint az állami, társadalmi tömegszervezetek vezető képviselői. A Himnusz elhangzását követően Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, a KISZ Központi Bizottságának tagja Nagy László Tűz című költeményét szavalta el. Kovács Jenő, a KISZ KB titkárának elnöki köszöntője után Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott íinnépi beszédet. Megemlékezett a •mozgalom számos ismert és megszámlálhatatlanul sí>k névtelen hőséről, a KISZ megalakulása előtti ifjúkommunista mozgalmak bejárta útról, a dicső elődökről, majd rámutatott: — A KISZ-nek negyedszázada alapvető célja és feladata: a párt politikájának szolgálata, a marxizmus—le- ninizmus eszméjének terjesztése, az ifjúság mozgósítása a munkára, a tanulásra, a haza védelmére, szellemi és fizikai képességéinek kifejlesztésére, egyszóval: a szocialista Magyarország felépítésére, ami együtt jár a békéért, a társadalmi haladásért vállalt nemzetközi küzdelemmel, az internacionalista szolidaritással. Az elmúlt két és fél évtized alatt a KISZ szerves része lett társadalmunk politikai rendszerének. Szava van az országépítő tervek politikai alakításában és van programja és ereje ahhoz, hogy végrehajtásukra mozgósítsa tagjait, a magyar ifjúságot. A továbbiakban szólt arról, hogy az ifjúsági mozgalom erejének bővizű forrása volt és marad az MSZMP politikája, példamutatása, az emberek — köztük a fiatalok — iránt tanúsított tisztelete, türelme, meggyőző és útmutató szava. Ez a KISZ eredményeinek, sikereinek legfőbb záloga. A KISZ-tagság jó meggyőződéssel igényli és elfogadja a párt vezető szerepét, amely elvi, politikai irányításban ölt testet, tiszteletben tartja az ifjúsági szövetség önállóságát. öntevékenységét, és épít a kommunisták nemzedékeinek együttműködésére. Az ifjúság változtatni, újítani akaró türelmetlensége a fejlődés értékes, nélkülözhetetlen lendítő ereje. A mozgalom programját és gyakorlatát is jobban át kell hatni annak a felismerésnek, hogy a fiatalokat csak tapasztalataik győzhetik meg arról, hogy érdekeik, vágyaik és törekvéseik következetes képviselője, demokratikus formálója a KISZ, amely az értelmes, közös cselekvés élményét és sikerét, a felszabadult, vidám együttlét örömét biztosíthatja számukra. A jövőben jobban kell építeni a fiatalok cselek vők és»- ségére. Annál is inkább, mivel hazánk olyan fejlődési szakaszba jutott, olyan új feladatok előtt áll, amelyek megoldása a korábbiaknál is jobban igényli az ifjúság alkotóerejének kibontakoztatását, tehetségének kamatoztatását. A negyedszázad immár történelmi tanulsággá érlelte, hogy a KISZ akkor képes" kivívni a társadalom elismerését, akkor képes mozgósítani az ifjúság tömegeit, ha konkrét részt kér és vállal a társadalom előtt álló (Folytatás a 2. oldalon) Márciusi ünnepségek megyénkben A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának és a Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának évfordulójáról megyeszerte megemlékeztek Borsod-Abaúj-Zemp- lén fiataljai, lakói. Ózdon, március 20-án, szombaton a 39-es dandár emléktáblájánál tartottak ünnepséget, amelyen a város és a járás tömegszervezeteinek képviselői koszorúkat helyeztek el a táblába vésett emlékező sorok alá. Másnap, március 21-én a KISZ zászló- bontásának évfordulóján a városi pártbizottság tanácstermében mintegy 120 résztvevővel emlékülést tartottak. Az ülésre meghívták azokat az ózdiakat is, akik negyedszázada részt vettek a kommunista ifjúsági szövetség megalakításában. Ünnepi beszédet Ivacs Gyula, az ÖKÜ nagyüzemi KISZ-bi- zottságának titkára mondott, akit az előző nap megrendezett. küldöttértekezleten választottak meg a kohászat fiataljai. Sárospatakon fáklyás felvonulással tisztelegtek a fiatalok a Tanácsköztársaság és a KISZ megalakulása emlékének. A körülbelül 3 ezernyi, ifjúgárdista, diák és ifjúkommunista felvonulása szombaton este 7 órakor indult a Rákóczi Ferenc Gimnázium épülete elől, és a tanítóképző főiskola gyakorló iskolája előtt ért véget. Ezt követően a gyakorló iskolában a városi KISZ-bizottság emlékplakettjeit nyújtották át azoknak, akik 25 éve a diákvárosban részt vettek a KISZ megalakításában. Kazincbarcikán, a Fő téren március 18-án ünnepélyes KISZ-fogadalomtételre került sor. Másnap, 19-én a városi pártbizottság tanácstermében emlékülést tartottalt, ahová meghívták a bar- cikai „zászlóbontókat” és a KISZ volt városi vezetőit. Az ünnepség baráti találkozóval, beszélgetéssel ért véget. Leninvárosban a FIN-na- pok, illetve a leninvárosi ifjúsági és diáknapok rendezvénysorozatának keretében (Folytatás a 2. oldalon) Vágárcymező szerelése A MÁV Miskolci Építési Főnökség felsözsolcoi kötötele- pén végzik a vágánymezők szerelését. Ez évben 25 km vágánymező összeállítását végzik el. A 21 méteres vágánymezőket a pályafelújítások során használják fel. Képünkön: felcsavarozzák az alátétlemezeket a vasbeton aljra.- v. :■} MiümMU« HM*« Darabolás Az Országos Érc- és Ásványbányák mádi üzemében az elmúlt évben 5400 tonna különböző zeolitkészítményt állítottak elő, de ez évben már a márciusi igény 1200 tonna. Képünkön: a régi rátkai bányában darabolják a nagyobb kőzetet. a naiv mező A mezőgazdasági nagyüzemek megkezdték, a felkészülést a tavaszi és a nyári munkákra. A feladatok a korábbiaknál nagyobbak. A terv- előirányzatok az egyébként jó tavalyi termelési eredmények 4—4,5 százalékos túlszárnyalását írják elő. A termelés színvonalának emeléséhez a feltételeket — gépeket, eszközöket, szaporító anyagokat — a kereskedők, szolgáltatók már jó előre igyekeztek megteremteni. Általában elegendő a készlet a tavaszi mezőgazdasági munkákhoz. A legkorszerűbb, legnagyobb teljesítményű erőgépeket a Győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár állítja elő. A vállalat a soron következő munkákhoz háromezer traktort adott. Ezekkel gyorsul a szántás-vetés, majd később a betakarítás munkája. A gyár öt saját alkatrészbázist tart fenn a megyékben, s ezeket 30 millió forintos értékű készlettel töltötte fel. Ezzel is csökkentik az alkatrészhiányból adódó kényszerpihenőket. A Rába gyár a megyei agro- kerek rendeléseit is kielégítette, már az utolsó tételeket szállítják. Más, fontos alkatrészek viszont több helyen részben hiányoznak. A rendelések egy része — elsősorban a külföldi gépek alkatrészei — nem érkeztek meg, így várhatóan az idén is számolni kell időszakos hiánnyal. E gondon nem csupán a gépgyártók kívánnak enyhíteni az alkatrészgyártás beindításával, hanem sok üzemben, a többi között Csongrád megye szövetkezeteiben a régi, elhasználódott, kombájnokat szétbontják, s egyes elemeiket tartalékként használják fel. A tavaszi telepítésekkel a megváltozott igényeknek megfelelő, korszerű, a betegségekkel, az időjárás viszontagságaival szemben ellenálló új gyümölcs- és szőlőfajták állnak az üzemek rendelkezésére. A megfelelő munkakörülmények biztosítására is gondosan előkészülnek az üzemek. Sok helyen felújítják, korszerűsítik az öltözőket, újabb zuhanyozókat szerelnek fel. Az egyik legnagyobb gondot mindenütt a munkásszállítás jelenti. A gazdaságok egy része új buszokat vásárolt; más részük jó előre megrendelte a nyári munkákhoz a megfelelő bér- és szállítóeszközöket. Egyre több tsz-tag veszi igénybe az üzemi étkeztetést. Az ellátás színvonalának növelésére több helyen bővítik a tsz-konvhákat, máshol újakat építenek. A dolgozók minimális térítést fizetnek az ételért, a nyersanyagot ugyanis a gazdaság többsége maga biztosítja. Ahol saját üzemi konyha nincs, ott a helyi áfészek éttermeiből viszik ki a földeken dolgozókhoz az ebédet. wmemmt m sí ■ I •—■"■’ ------------- ------I mi I (3. oldali Storaljiüi# Í3 oldali 5 K (4. oldal) A képernyő ÉH (4. oldal) (5. oldal) (5„ 7. oldal) Nagyjavítás az ÓKÖ-ben Március 22-én, hétfőn reggel hat órakor leállt a* Özdi Kohászati Üzemek folyamatos acélöntőműve, hogy elvégezzék a 11 napra és nyolc órára tervezett éve» nagyjavítást. A munkákban részt vevő, mintegy négyszáz karbantartó és kisegítő egyebek között felújítja a 150 tonnás üstátadó kocsi jelző- berendezéseit, a kokillamoz- gatót, a 110 tonnás öntő üsttartóbak öntő pódiumát és a közbenső üstszállító kocsit. A karbantartók célul tűzték, hogy a tervbe vett nagyjavítást balesetmentesen, s határidőre elvégzik. A felújítási munkák mintegy 7 és fél millió forint ráfordítást igényelnek. Primőrök Inotáról A Sárszentmihólyi Állami Gazdaság inotai üvegházában már érik a primőr zöldség. Az uborkái és a paprikái a piacokra szállítják. Rövidesen a paradicsom is a fogyasztók asztalára kerül. A képen: szedik a kígyóuborkát. jgnRHgrsaffiB