Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-10 / 58. szám
w Uj auíéliusz-páSyaudvar Budapesten Üj Volán-pályaudvart O adtak át a XIV. kerületben a Budapest Sportcsarnok szomszédságában. A Népstadion autóbuszállomás az Engels téri központi pályaudvart hivatott tehermentesíteni. Innen indulnak, illetve ide érkeznek majd a Dunától keletre közlekedő távolsági járatok, valamint Dömsöd, Tas, Dabas. Tatárszentgyörgy, Kerekegyháza irányából közlekedő helyközi járatok. Megállnak az autóbusz-állomáson Rozsnyóról. Léváról. Nyitráról, Aradról és Szabadkáról közlekedő nemzetközi járatok is. A képen: Szerelés alatt a Volán-pályaudvar tájékoztató berendezései. Bokszedzés a szobában? Érkeznek a favaszi játékok r Ahogy a teherautók sorakoznak a Skála szirmabese- nyői raktárháza elé, úgy telítődnek bent a polcok. A már ismert árucikkek mellett újdonságok is érkeznek. Ez már a húsvéti előzetes és amint az várható, rengeteg a játék. Az ismert, logikai készséget csiszoló kockák és tornyok, korongok és kirakós játékok mellett figyelmet érdemlő a szobai boksz-„edző”. ami a gyerekek számára nyújt edzési lehetőséget. Az ajtókeretek közé felszerelhető bőrlabda türelmes és fáradhatatlan edzőpartner, bírja a legkeményebb igénybevételt is. Tervezői a tinédzser korosztályhoz tartozó fiúknak szánták. Maradjunk még a sportszereknél: bővült a teniszütők, a szobai bordásfalak köre. A legkisebb méretű kerékpároktól kezdve a felnőttekhez méretezettekig az idei tavaszon nagyobb a választék. A tavasz közeledtét jelzi az árukészlet átalakulása, ugyanis egyre több a kempingezéshez szükséges cikkek köre és máris nagy a forgalom mezőgazdasági felszerelésekből, szivattyúkból, kerti kisgépekből. Rotációs kapákból nem tudnak eleget beszerezni, ami érkezik, mind előjegyzés alapján fogy el a boltokból, ahová a Skála raktára szállít. Fürdőruhadivat A Váci Kötöttárugyár ebben az évben is új fürdőruhamodeüeket tervezett. Az érdekes vonalú, különleges anyagból készült fürdőruhák már a nyári szezon előtt kaphatók lesznek az üzletekben. A HELYSZÍNEN MEGHALT Balatonkenese külterületén Aschendrenner Miklós 17 éves segédmunkás, helyi lakos segédmotoros kerékpárjával nekiütközött az úttest szélén álló tehergépkocsi pótkocsijának. Aschendrenner a helyszínen meghalt. FELBORULT Zalakomár külterületén Dobosi László 37 éves gondnok balatonkenesei lakos személygépkocsijával a vizesárokba hajtott, és ott felborult. A személygépkocsi utasai közül Herczeg Ferenc 30 éves betanított munkás, balatonkenesei lakos a kórházban meghalt, két személy könnyű sérülést szenvedett. ELÜTÖTTE Baktalórántháza külterületén Németh Sándor 33 éves helyi lakos személy- gépkocsijával elütötte az úttest jobb szélén kerékpárját toló Gábor István 54 éves ófehértói segédmunkást, aki a helyszínen meghalt. A SZÄLL1TÖSZALAGRA ESETT Lesenceistvánd külterületén a balatonfelvidéki Délkő Kőbányák uzsabányai üzemében Kovács Andor Imre 54 éves szalagvibrá- torkezelő várvölgyi lakos, munkavégzés közben ráesett a szállítószalagra, amely a garat alá sodorta. Kovács olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség a vizsgálatot a bányaműszaki felügyelőség bevonásával megkezdte. A VÍZBE FULLADT Jánosháza külterületén Zsankó Tamás 14 éves tanuló egy bányagödör jegén csúszkáit, az beszakadt alatta és a fiú vízbe fulladt. avaszi napsütésben Március van ugyan, de 4) azért foga van még a hidegnek. Reggelenként mínuszokra ébredünk, s ha nincs köd, felhő, hisszük — nem késhet már sokáig az igazi tavasz. Azután a reggeli hidegek délre elmúlnak, s a nyolc-, tízfokos meleget is melegebbnek érezzük a szikrázó napsütésben. Igaz, ha télikabátban, s kucsmában is, de csak jólesik kiülni a fényre, megsétáltatni ebéd előtt a gyerekeket, akik az éles, tiszta levegőtől kipirulnak, jó- kedvűek lesznek. A miskolci lakótelepek is benépesülnek a napfényes időben. Hétköznapokon főleg kismamák, idős emberek ülnek ki a napra délelőttönként. Fotó: Laczó József Különleges élmény — és csak avatott szem veszi észre — a Balaton gyertyáso- dása: a jég alatt csapok alakultak ki, erre mondják a balatoni emberek, hogy gyertyásodik a tó. Ezt a természeti jelenséget — vélik a halászok, a pád- és a jégvágók, akiknek munkahelye a Balaton — feltehetően zajos ébredés, rianás követi. iafiÉÉtefés kettes entlerilésért bíróság által feltárt minősítő körülményekhez képest — és „többletként” még nyereségvágy is motivált. A bűnügy előzménye: Juhász azért került a vádlottak padjára, mert — legutóbbi büntetéséből történt szabadulása után, az elmúlt év augusztusában — hasztalan kért pénzt a szülői háznál nyugdíjas anyjától, akit emiatt 'brutálisan bántalmazva megfojtott, majd a leleplezés megnehezítése végett végzett az időközben hazaérkező nőtestvérével is. Az igazságügyi elmeszakértők — a bűnügyi eljárási vizsgálatok során — épelméjűnek találták. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében rámutatott: a törvényi feltételeknek mindig és mindenben megfelelő halálbüntetés mostani és mindenkori kiszabásával a társadalom tagjainak fokozott védelmét szolgálja, a legszigorúbban fellép az erőszakos bűncselekmények, különösképpen legelvetemültebb elkövetői ellen. Az elítélt kegyelmet kért az Elnöki Tanácstól. A Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett ítéletével jogerőre emelkedett az a halálbüntetés, amelyet első fokon a Szegedi Megyei Bíróság szabott ki a 35 éves Juhász Istvánnal szemben. Juhász olyan bűncselekményt követett el, amely — az ítélet indokolása .szerint — a társadalomra kiemelkedően veszélyes bűncselekmények között, ott is kivételesen — a közvéleményt a legsúlyosabb mértékben felháborítóan — fordul elő: megölte az édesanyját és testvérét. Juhász többszörösen büntetett előéletű, hét kiskorú gyermeke van — egyébként mindegyik állami gondozásban. A feltárt adatok és beismerő vallomása is egyértelműen nyilvánvalóvá tették a Legfelsőbb Bíróság másodfokon — fellebbezés folytán — el járt büntető tanácsának bírái előtt azt, hogy Juhász István kirívó kegyetlenséggel, gátlástalanul és brutálisan követte el szörnyű tettét, amelyet — az első fokú Skoda az idén, Dacia jövőre Á lada-család a A Merkur legfrissebb adatai szerint jelenleg 230 ezren várakoznak személygépkocsira Magyarországon és mint ahogy azt Medveczky Balázstól, a vállalat főosztályvezetőjétől megtudtuk, az idén várhatóan 100 ezer kocsi érkezik az országba. Az elmúlt év végén igen nagy érdeklődés mutatkozott a Zasztava típusú személyautó iránt — december 15 és december 31 között lehetett típusmódosítással is kérni a nálunk újnak számító autót. Ezzel a lehetőséggel ezren éltek, így a február végén érkezett Zaszta- vák könnyen gazdát találtak. Változatlanul a Lada-család vezet a népszerűségi listán. Mindegyik típusból érkezik ebben az évben, az átlagos várakozási idő így is öt-hat év. Akik most fizetik be az új 1300-as autó előlegét, azok 1986-ban ülhetnek bele, ami azért meglehetősen hosszú várakozásnak számít. Az új vonalú 1300-asból a második negyedévben hétezer érkezik az országba. Az NDK-ból vásárolt kocsikból körülbelül ugyanany- nyit hoznak be ebben az évben, mint tavaly, 20 ezer Trabantot, 14 ezer Wartburgot. Ez a két típus kisebb módosításokkal jön, ezek is főként kényelmi célokat szolgáló új megoldások. A Wartburg beépített fejtámlával készül. Sokan érdeklődnek a Togliatti autógyár Niva kocsija után is, de mint megtudtuk, erre a kitűnő terepjáró tulajdonságokkal rendelkező járműre még várni kell. Az idén ilyen típusú kocsik behozatala nem látszik valószínűnek, jóllehet a határt járók, a vadászok, a rosszabb utakon is gyakran közlekedők számára a jelenleg kapható autók között a Niva lehetne a legmegfelelőbb jármű. Talán jövőre már megjelenik a hazai utakon. Az ismert kocsik közül a Moszkvicsot és a Daciát jövőre várhatják azok, akik most fizetik be a vételár felét, az előleget. A Skoda két típusára nem kell soká várakozni, 1982-ben hozzájuthat, aki most rendeli meg, ugyanúgy, mint a 126-os Polski Fiathoz, illetve a Volgához. Mint ahogy a Merkur főosztályvezetője tájékoztatott bennünket, a két fővárosi telepen, valamint Győrben és Debrecenben lehetőleg minden kocsitípust kiadnak, szemben a korábbi gyakorlattal, hogy a vidéki telepek bizonyos típusokra specializálódtak. A Merkúr telepeken az előkészített kocsikat hozzávetőleg másfél óra alatt adják át. (nagy) Figietalleoségi súlyos baleset Tavaly novemberben sé- lyos sérülést okozó közúti baleset történt Sajószentpe- teren. Egy „Állj, elsőbbségadás kötelező!” táblánál Ma- jercsik Sándor helyi lakos segédmotoros járművével egy pillanatra megállt ugyan a tábla előtt, de nem nézett körül kellő figyelemmel és elindult. Miután nem balra, hanem először jobbra figyelt, későn vette észre az éppen odaérkező személyautót. Hirtelen gázadással sikerült kihajtania a kereszteződésből, ám a személykocsi vezetőjét erős fékezésre kényszerítette. A jármű a gyalogjárdára futott, ugyanis vezetője, hogy a segédmotorossal való ütközést elkerülje, a fékezéssel egyidőben a kormányt is félrerántotta. Az ötven-hatvan kilométeres sebességgel haladó személykocsi 12 méteres fékút után állt meg és közben elütötte a járdán haladó gyalogost, Palásthy Géza, helyi lakost, aki súlyos sérülést szenvedett. Könnyeb- Ben ugyan, de megsérült a személyautó vezetője is. A Miskolci Járásbíróság Majercsik Sándort súlyos testi sértést okozó, ittas jármű- vezetés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül, két évre eltiltotta a közúti járművek vezetésétől. A szabadságvesztés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. Amint arról már hírt adtunk, veszélyes tűz keletkezett hétfőn délelőtt a szabadsághegyi Vörös Csillag Szállodában, s többeket a mentők füstmérgezés gvanújával kórházba szállítottak. A Korányi Kórházba 14 beteget vettek fel, közülük hetet még hétfőn hazaengedtek, a másik hét sérült enyhe mérgezési tünetekkel bentmaradt. A kezelő orvos tájékoztatása szerint ők is valamennyien jól vannak, és a keddi nap folyamán hazamehettek. A nyolc, füstmérgezés gyanújával kórházba szállított tűzoltó közül hárman szorultak orvosi segítségre. de a másik ötöt is benntartották a Korvin Kórházban, megfigyelésre Két tűzoltónak kötőhártya-gyulla- dása van de várhatóan rövidesen mindannyian elhagyhatják a kórházat. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs út 15 — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450 kultúrroyat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 178. Felelős kiadó- VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál F. v.: KILIÁN BÉLA.