Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-07 / 56. szám

1982. március 7., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A pártnapok margójára Megyénkben is lezajlottak a gazdasági pártnapok. Az előadók hozzáértéssel magyarázták gazdasági helyzetünket, nehézségein­ket, a világban kialakult képet. Semmi kétség: a hallgatóság gaz­daságilag „megpatkolva” távozott. Kérdéseik azonban azt bizo­nyítják, néhány dolgot nem is olyan egyszerű megérteni. Cikksoro­zatunkkal segiteni akarunk . .T Napjainkban — akár az ország, akár a világ dolgai­ról szólunk — a gazdasági kérdéseknél lassan nincs köz- érdekűbb, íontosabb téma. Ma sokszorosan igaz az a lenini megállapítás, hogy a politika a gazdaság koncent­rált kifejezése — kezdte pártnapi előadását az egyik előadó. E gondolatra reagálva hadd fejtsük ki véleményünket a politika és a gazdaság szo­ros kapcsolatáról, egymásra való hatásáról. Az országban szilárd és nyugodt a társadalmi, a bel­politikai helyzet. Ez olyan alap, amelyre akkor is biz­ton építhetünk, amikor lé­nyegesen nehezebb eredmé­nyesen gazdálkodni, amikor kevesebb jut a gazdaság fej­lesztésére, az életszínvonal növelésére. Az értékeket őr­ző, a kiszámítható és a szün­telen megújulásra kész po­litika, amely a belpolitika alapja, lendületet, bizalmat ad, s gazdasági erőforrássá, stabilizáló tényezővé válik napjainkban. Következéskép­pen e politika védelme, a ki­egyensúlyozott közhangulat megőrzése a gazdasági fel­adatok megoldását segíti. A gazdaság eredményei hosszú időn át erősítették a politika hitelét, az iránta- megnyilvá­nuló bizalmat. A felhalmo­zott politikai tőkéből, a gaz­daság természetéből adódóan, nem élhet hosszú távon, előbb-utóbb annak gyarapí­tójává kell válnia. Ez adja napjainkban a gazdaságfej­lesztés politikai rangját, sú­lyát. CÉIn A FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOM FELÉPÍTÉSE Politikánk célja — mint azt a párt XII. kongresszu­sán megfogalmaztuk — vál­tozatlanul az, hogy felépít­sük a fejlett szocialista tár­sadalmat hazánkban. A nehezebb külső és belső körülmények között ezt a célt más úton és más ütem­ben érhetjük el, mint aho­gyan korábban kedvezőbb feltételek mellett elképzeltük. A változó körülmények kö­zött végzett napi munkához a politika nem adhat olyan fogódzókat, a sokágú és nem­egyszer ismei-etüen irányú mozgásokhoz kész recepte­ket, mint amilyenekhez ko­rábban sokan hozzászoktak. Nem lehet egyszerre rugal­masságot követelni és a sta­bilitás címén merev politikai gyakorlatot követni. A feladat a politika állan­dó elemeinek megőrzése mel­lett a reform szellemének, szemléletének szüntelen éb­ren tartása. A korszerű szem­léletmódon van a hangsúly, hiszen a mostani útkereső időszakban sok minden for­málódik, korrigálódik a gya­korlatban. Bátorságra és óvatosságra egyszerre, együtt van szükség. Egyrészt nem lehet tögtön mindent meg. változtatni. Másrészt pedig nem tűrhetjük magunk kö­rül a merevséget, a mozdu­latlanságot, a kényelmes biz­tonságot sem. A nagyobb ve­szély most a maradiság, amely olykor ideológiai kön­tösben lép fel a változások, a kezdeményezések ellen, esetenként vég nélküli elmé­leti vitákkal próbálja elodáz­ni a cselekvést. FOLYAMATOSSÁG ÉS MEGÚJULÁS Politikánk tehát ma is a folyamatosság és a megúju­lás egységének dinamikus hordozója, képes a kor kö­vetelményeit magába foglal­ni, kérdéseit megválaszolni. Ennek a kezdeményező, meg­újuló politikának vagyunk a részesei. S hogy ne csak ré­szesei. hanem tevékeny elö- segítői is legyünk e politi­kának, azt kell ^megértenünk, hogy kis országunknak nap­jainkban is van esélye világ­piaci helyzetének megőrzé­sére és javítására. A magyar gazdaság méreténél fogva a romló külgazdasági feltételek közepette is találhat magá­nak megélhetéséhez, fejlődé­séhez elegendő mozgásteret. Persze csak akkor, ha kel­lően mozgékony, rugalmas, képes felmérni és kihasznál- n' a lehetőségeket. Akkor is meg kell ezeket tenni, ha tudjuk: az alkalmazkodás óhatatlanul kockázattal, bi­zonytalansággal jár! Világosan meg kell érte­nünk, a kockázattal járó bi­zonytalanság nem azonos az elbizonytalankodással. A gaz­dasági kockp-atlal járó bi­zonytalanságot tudatosan vál­laljuk, politikai céljaink, szocialista építőmunkánk szolgálatába állítjuk. A ru­galmasság, az alkalmazkodás — a vele járó kockázattal és bizonytalansággal együtt — a fejlődést segíti, a stabili­tás, a biztonság túlhangsú­lyozása pedig fékezi előre­haladásunkat. Az alkalmazkodásból és a nyitottságból eredő változá­sok, változtatások tehát nem az úttévesztés megnyilvánu­lásai, hanem az értékeket őr­ző és szüntelen megújulásra kész politika tudatosan vál­lalt elemei, stílusjegyei. Ezérl különös jelentősége van, hogy megértsük annak a gazdaság­politikailag új fejlődési sza­kasznak a lényegét, követel- ményrendszerét, konfliktusait, amelynek éppen csak a kez­detén vagyunk, s amely nem szűkén vett gazdasági ügy, hanem azon messze túllépő össztársadalmi ügy. Aki ezt nem érti. az átalakulás idő­szakára jellemző (jórészt szükségszerű) lassú növeke­dést könnyen azonosíthatja a perspektívátüansággal, az egyéni képességek kibonta­koztatásához szükséges moz­gástér beszűkülésével. Mind­ennek pontosan az ellenkező­je az igaz: soha nem volt nagyobb szükség belső dina­mizmusra, soha nem nyílt ilyen tág tér az egyéni ké­pességek kamatoztatására. Igaz, ehhez a társadalmi kö­zeget is át kell formálni, s ez nem csupán politikai fel­adat. Az a körülmény, hogy egy kis ország nem képes megváltoztatni a világgazda­ság fő folyamatait — erre egyébként egy nagy ország sem képes —, hanem kény­telen alkalmazkodni ahhoz, nem keltheti a kiszolgálta­tottság érzését. AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSSEL... Az alkalmazkodás a cse­lekvőképesség egyik formája. A kiszolgáltatottság ezzel szemben cselekvőképtelensé­get jelent. Gazdasági szer­vező és tudatformáló mun­kánk egyaránt arra irányul­jon, hogy ne passzív, szen­vedő félként éljük át a vi­lágban végbemenő változáso­kat, hanem hogy hazai le­hetőségeinket, meglevő szel­lemi, anyagi értékeinket mi­nél jobb hatásfokkal haszno­sítsuk s a hátrányokat, ahol erre mód nyílik, előnyünkre fordítsuk. A gazdasági szer­vező és tudatformáló mun­kánk feladata éppen az, hogy segítse a tennivalók felisme­rését s a társadalmi munka- megosztás valamennyi részt­vevőjének aktív közreműkö­dését azok megoldásában. F.L. A laborban Nagy teljesítményű és pontosságú laboratóriumi berendezések se­gítik a diósgyőri kombinált acélműben, az acél minőségénél« meghatározását. Képünkön Lauf Agnes, a LECO gázelemző ké­szüléken az oxigén-nitrogén gáztartalom meghatározásával minő- biti az acélt. Fotó: Irmai István Belvíz hetvenezer hektáron Az utóbbi napokban az enyhülés és az esőzés gyor­san elolvasztotta a havat az Alföldön, főleg a Tiszántú­lon. Am a 20—30 centiméter vastagon átfagyott talajnak csupán a felső, tíz centimé­teres rétege engedett fel, a mélyebb rétegekbe nem ju­tott le a belvíz, összegyűlt a felszínen, s így mintegy 70 ezer hektárt öntött el. Ebből 16—16 ezer hektár a vetés és a szántó, a többi pedig rét és legelő. A vízügyi igazga­tóságok felkészültek erre az olvadásra, s már hosszú ideje éjjel-nappal dolgoznak a szivattyútelepek, másodper­cenként mintegy 150 köbmé­ter vízzel apasztják a bel­vízcsatornákat. A másik „foglalkozásom” •— Hogyan adtam rá a fe­jem? A Nők Lapjában olvas­tam egy cikket a nutria-te- nyésztésről. Akkor arra gon­doltam, megpróbálkozom vele, hiszen szükségem lenne egy kis pénzre, házat szeretnék építeni. Persze, amióta csiná­lom, tavaly május óta, vala­hogy kevésbé jut eszembe a pénz. Nint óvónő mondom: ahogy a gyerekeket lehet sze­retni, úgy lehet ezeket az ál­latokat is. Külön jelleme van mindegyiknek. Sírnak, rik­kantanak, aszerint, jó, vagy rossz kedvük van. Én tizen­hat állattal — három anyá­val (darabját háromezer fo­rintért vettem) és tizenhárom növendékkel — kezdtem. Most február végén nyolcvan­öt nutriám van. Az anyák ed­dig egyszer ellettek, a követ­kező , ^szaporodás-sorozatot” május végétől várom. — Reggel fél órát vesz igénybe az etetésük, árpát, kukoricát, takarmányrépát, sárgarépát, almát kapnak. Es­tére pedig meleget, kukori­cadarát korpával, krumplival keverve és még lucernát is ... Ha valóban ir rólam, talán azt, megírhatná, hogy nagyon kevés a szakkönyv, így aki nuiferiát tart, csaknem kizáró­lag a maga észrevételeire, ta­pasztalataira van utalva Hogy mások is okuljanak be­lőle, el kell mondanom, a té­li éllésekkel nagyon kell vi­gyázni. Hallottam már olyat, hogy valakinél negyven új­szülött is elpusztult. A mie­ink is csaknem így jártak. Mikor a világra jöttek, a hi­deg levegőn megmerevedtek, menevgörcsöt kaptak, úgy néztek ki, mintha agyon­nyomták, vagy megfojtották volna őket Mi ezeket felkap- kodtuk (mert bizony nagyon- nagyon sajnáltuk őket) «is megpróbáltuk bent a meleg­ben feléleszteni. Levegőt fúj­tunk beléjük (édesanyám ta­lálta ki), ezt.sokszor megis­mételtük, végül is sikerrel. Az állatok megmozdultak... A szép állatokat látni jó érzés, de nem könnyű azt elérni, hogy gyönyörködni lehasson bennük. S nem könnyű dolog csinálni. Pláne télen! És az ember ne gondol jon a pénzre, mert akkor elfogy a türelme, úgy pedig semmit, nem ér a munkája. A mi állataink többsége szelíd, barátságos, egyáltalán nem félek tőlük ... — Etetés közben beszélek hozzájuk, megdicsérem őket, vagy éppen szidást, kapnak, melyik mit érdemel. Mintha reagálnának rá. Meglátásom, hogy az emberek többsége most valami hatalmas és, gyors meggazdagodást lát a nutriában. s azért akar hoz­záfogni a tenyésztéséhez. Nem tagadom, jó ez a lehetőség, de türelmetlen, finnyás, s olyan, akinek nincs az állatokhoz teljes lelki ismerete, az inkább ne fogjon hozzá. Ö is jobban jár ... Nekem sokat segített a beindulásnál, nagyon lelkiis­meretesen, bár kissé kételked­ve és mosolyogva Osváth Zoli bácsi, aki a szakcsoport tit­kára, és régi, igen nagy ta­pasztalattal rendelkező te­nyésztő. Nagyon becsülöm ér­te! Ha lehetséges, írja meg a nevét, ö azt hiszem kételke­dett is a kitartásomban, mert kérdezte, hogy miért „vete­medtem” erre. Meg is láto­gatta az állataimat és igen­igen meg volt velük elégedve, így dicsért: „Na, ezeken aztán meglátszik a gondozás!” Csak a tél elmúljon! Azt hiszem, most tudtam meg igazán hogy milyen is valójában a tél. A kegyetlen hideg mellett az állandó féltés, nehogy va­lami bajuk legyen, csak ki­bírják. Egyébként a betegsé­gekről alig tudok valamit. A kevés szakkönyv sem tájé­koztat erről. Ezt nagy hiá* nyosságnak érzem, hiszen csak megbetegszik néha az állat. Én ilyenkor tehetetlen­ségemben beviszem meleg helyre, injekciós tűvel meleg teát fecskendezek a szájukba, vág}7 savanyú ételféleségeket, például sóskát, almaszeletet adok nekik pár napig. Én csak lázra, vagy gyomorrontásra tudok gondolni, bár biztosan van más betegségük is. Jó volna ezeket is tudni ... — Nem tudom, hogyan vé­lekedik róla, hogy ilyesmire adtam a fejem. Nem szégyel­lem a munkát, még ha néha kellemetlen is. Persze, van­nak jó testvéreim. Még soha nem kellett terményt cipel­nem, hegesztenesm, vagy be­tonoznom. Az öcsém, a lei üzemmérnök Leninvárosban, aki építette a mi kis tákolmá­nyunkat, hetente hazajön, s mindig igazít, ácsol valamit. Különben kettőnké az állo­mány. megegyezésünk szerint én vagyok a gondozónő, ö az építő. Azt hiszem, ezekről a dolgokról lehetett szót ejteni. Szedje ki belőle, amit elfo­gadhatónak talál... És köszö­nöm, hogy felkeresett. Bízom abban, hogy senki nem fogja nevetségesnek találni ezt a másik „foglalkozásomat”. Elmondta: Lévai Mária bükkábrányi óvónő. Lejegyezte: Hajdú Imre A z önálló gondolkodás és cselekvés szellemisége mindenfajta ösztönzés ellenére is mértéktartó ütemben terjed. így van ez akkor is, ha őszintén óhajtjuk és jó szívvel kívánjuk magunknak, meg másoknak a döntési mechanizmusok bonyolult­ságának egyszerűsítését, az önigazolás és önmozgotás nagyon is önergiaigényes modelljének átváltását jó értelemben vett vállal­kozói kockázatra. Nein jó, ha rutinszerűen várjuk az útbaigazítá­sokat, miközben reflexmozdulattal nyúlunk és hivatkozunk, első­sorban kényes témák esetében a mások által kiötlött, meg jóvá is hagyott használati utasítások után. Nem véletlen ez a gondolati berögződés, hiszen a megszokás nagy erő és mi egy kicsit megszoktuk, hogy mások is gondolkod­hatnak, sőt intézkedhetnek is helyettünk. Fakadt ez a hierarchiá­ban elfoglalt hely félreértéséből, a segítőkészség deformálódásá- ból csakúgy, mint olyanfajta kényelmességből, amelynek hátteré­ben meghúzódik a hozzáértés hiányán kívül, a felelősségválla­lásból való irtózás is. Ebben az esetben már nem a szervezeti modellben van a hiba, hanem a szervezetet önmegtartóztató las­súsággal mozgató személyekben. Azokban, akik helyi feladatok megoldásához felsőbb szervek döntésére várva „altatják" 02 ügyeket — veszni hagyva időt és energiát. Valamennyien ismerünk eseteket, amikor döntésre érett témák rosszul értelmezett nyugodtság, kényelmes magatartás miatt hú­zódnak hónapokig. Pedig az ilyenfajta humánus nyugodtság kö­zösségi nyugtalanságot vált ki. Kósza híreknek és alaptalan ta­lálgatásoknak készít termékeny talajt, mígnem már nemcsak o szervezetnek, hanem a védett személynek is többet árt, mint amennyit használ. Olyan időszak köszöntött ránk, amikor a de­mokratizmus valamennyi elemének tiszteletben tartásával egyidő- ben minden korábbitól nagyobb szükség van a határozottságra, a saját fejjel történő gondolkodásra. Ennek nemcsak gazdasági oka van, hanem politikai szükségszerűsége is. Az a látszólagos ellentmondás, amely az egyéni határozottság és a kollektív böl­csesség mögött meghúzódhat a helyes, gyors és megalapozott döntésekben, minden körülmények között feloldódik. Kétségtelen: az új iránti fogékonyság bebizonyítása nem min­dig konfliktusmentes, miképpen nem az a jól prosperáló szerve­zetek, vállalatok vagy gazdálkodó egységek szintentartása sem. Néha a legjobb szándékok csapnak át vétkes szubjektivizmusba, sürgetve a változtatást, vagy megtartva a statikus helyzetet. Sza­tirikus megjegyzést hallottam a minap, melynek az volt a lé­nyege, hogy minden új a réginek a kritikája. Érzelmi viharokat kavar az ilyen sarkas megfogalmazás és nem is mindig valóság­hű, mert az újat nemcsak a kritikádon tegnap volt lehetőségek körének mára történő bővülése garantálja, hanem a megválto­zott ismeretanyagok felhalmozása, az eltérő körülmények, a tu­dományok korszerűsödése és még sok minden más befolyásol­hatja. Viszont ezt a gondolatsort felismerni, vagyis az újat és a jobbat keresni, konstruktiv módon segíteni, nem megvárva és nem is feltételezve valamifajta használati utasításokat — ez már való­ságos igény, ha úgy tetszik, reális követelmény. S émákban gondolkodni, klisékben cselekedni, enyhén szólva túl­haladott magatartás. Viszont a rugalmasság is csak addig tekinthető erénynek, amíg nem vált át lezserségbe vagy fele­lőtlenségbe. A határozottság előnye pedig kizárja a makacs me­revséget. Vitatkozó nép vagyunk — ezzel aligha mondok újat —, ••itáink légköre azonban meghatározott keretek között kell hogy maradjon. És még valami: a vita soha nem helyettesítheti a mun­kát. Paulovits Ágoston

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom