Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-11 / 35. szám
T982. február 11., csüt5rf5V ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Ellenőrzés Gyártás közben ellenőrzi a papír minőségét Barnóczki Albert, szitás felvigyázó a Diósgyőri Papírgyárban. Az üzem legrégebbi papirgyártógépén gyakran kell a minőséget ilyen módon óvni. Fotó: Laczó József 44 millió tojás Gyömrőpusztáról E gy gyárvezető ismerősöm mesélte, hogy az utóbbi időben már a családi körben sem t.ud elszakadni a napa gazdasági munkától. Rendre azon veszi észre magát, hogy a gyáron belüli gondok, problémák foglalkoztatják. Szinte ezzel fekszik, s erre ébred. Mondhatná erre valaki, biztosan azért köti le minden idejét, mert rosszul áll az üzem szénája. Ismerem jól a gyárat, erről szó sincs. Már hosszabb idő óta kiegyensúlyozott gazdálkodást folytat, termelése évről évre korszerűsödik, értékesítési gondokkal sem kellett szembenézniük. Ahogy mondani szokták, megy a „csikó”. Mindenek ellenére sok-sok kisebb-nagyobb gond, probléma megoldása hárul a gyár vezetőire. De hol nincsenek gondok, hiszen az élet, a napi munka velejárói. Mert csak a kívülálló gondolhatja, hogy egy viszonylag jól beindult gépezeten már nem kell menet közben igazítani, változtatni. E gondolatsort folytatva, időzzünk el egy kicsit a változtatás, a vállalati kezdeményezőkészség témakörénél. Ugyancsak a cikkben szereplő gyár példáját említjük. Tegyük fel, az üzemnek van egy hagyományosnak számító termékcsaládja, amit évek óta jó minőségben, az igényekhez igazodva állítanak elő. Ehhez a feladathoz elfogadható technika és technológia áll rendelkezésre. A terméket a jól bevált gyártmányok közölt tartják számon, a megrendelőknek sincs ellene kifogásuk. Igen ám, csakhogy hasonló termeket másutt is, számos országban gyártanak. S meglehet, hogy ennél még jobbal, sőt a hozzáértők szerint jó néhány, nagy hagyományokkal rendelkező nyugati cég korszerűbb terméket dob a piacra. A k<mkurrencia tehát arra készteti, úgyis mondhatnánk, kényszeríti a hasonló profilú hazai gyártót, hogy maga is újítson, korszerűsítse termékét és termelését. Nos, a cikkben szereplő gyár vezetése is ez utóbbi utat választotta, amikor egy jónevű nyugati cégtől megvásárolta a korszerűsítéshez szükséges gyártási eljárást. Később bebizonyosodott, nem csináltak rossz vásárt, sőt, kifejezetten hasznosnak bizonyult az üzletkötés. Mert az új termék lényegesen többet tud, ennélfogva lübbet is ér, vetekszik bármelyik hasonló külföldi gyártmánnyal. Persze, amíg ezt elérték, sok-sok gondot, problémát kellett megoldaniuk. Hisaran emberi tulajdonság, hogy kétkedve fogadjuk az újat, az ismeretlent, ragaszkodunk a megszokotthoz, a hagyományoshoz Az új gyártósorok, szerelő- szalagok üzembe helyezése, a technikát irányító dolgozók betanítása, a korszerűbb, az összetettebb technológia megismerése időt vett igénybe. De mint azt a gyárvezető elmondta, megérte a fáradságot. Ma ott tartanaik, hogy — bár az új berendezések kapacitása még nem érte el a garantált szintet —, a termelés kevésnek bizonyul a külföldi igények kielégítésére. Mert azt talán mondani sem kell, a szóban forgó üzem gyártmánya olyan exportképes termék, amit bármely európai országban szívesen megvásárolnak. Hát ilyen gondokról mesélt legutóbb gyárvezető ismerősöm. Megyénkben egyre inkább gyarapodik az ilyen gyárvezetők, s gyárak száma. Sok jó példa található arra, hogy a gazdasági kényszer hatására bátran vállalva az ésszerű kockázat veszélyét is — keresik az újat a gazdálkodás minden szférájában, ösztönöznek az egyéni képességek kibontakoztatására, hiszen az emberekben szunnyadó szellemi erő, képesség a változtatás egyik alapvető feltétele. Ugyanakkor szólni kell arról is, hogy sajnos, nem mindenütt ismerték fed még a változtatás szükségességét, x megrekedtek a fejlődésben. S nemcsak műszaki-technikai vonatkozásban, hanem ami a legfájóbb, a szemléletben is évekre tehető az elmaradás. Pedig a gyorsan változó világban ez a megmerevedés nagy veszélyt rejt magában. A régihez, a megszokotthoz való görcsös ragaszkodás aligha hozhat sikert, napjainkban pedig különösen hátráltatja egyre növekvő gazdasági feladataink teljesítését. Persze, mindent nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, de feltétlenül meg kell tenni az első lépéseket a gazdasági környezethez való rugalmasabb alkalmazkodáshoz. T alán a gazdasági szabályozók további szigorítása, a tartósnak ígérkező kedvezőtlen világpiaci helyzet nagyobb sebességre, hatékonyabb cselekvésre készteti vállalatainkat. A gazdálkodó egységek belső rendszere ugyanis — bármennyire panaszkodnak is egyes vállalatok —, ina még nem tükrözi azokat a külső szorításokat, amelyek a népgazdaságot körülveszik. l/ovas Lajos A Nagymislsolci Állami Gazdaság, amelynek fontos szerepe van Miskolc és a borsodi iparvidék élelmiszer-ellátásában, az elmúlt évben 41 millió darab étkezési tojást értékesített. A gazdaság ® yömrőpusztán lew tojásgyárának termelését az idén a tervek szerint növelik, s a BOV útján 44 millió tojást küldenek a piacokra és az üzmás mar hosszú évek óta nagy gondot fordít arra, hogy a mezőgazdasági üzemekben a különböző kemikáliákkal, a nem egy esetben mérgező készítményekkel, bánni . tudó dolgozók végezzék a növény- védelmi, vegyszerezési munkákat. A sok veszélyforrás miatt, a növényvédelemben ugyanis nemcsak a szakvezetőktől, az irányítóktól, hanem a végrehajtóktól, így a növénj'védő letekbe. Tojóáltományuk nagyon jó eredménnyel, gazdaságosan „termelte” a fehér héjú tojásokat. Az országos átlagnál mintegy 3 dekával kevesebb tápot fogyasztottak el minden egyes tojás előállításához. A csak színre különböző, barna héjú tojást „termelő” tyúkok évi takarmányfogyasztása 120 tonnával lett voAna nagyobb. gépek vezetőitől, a raktárosoktól, azaz a méregkamra-ke- zelőktől is alapos hozzáértést, szakképzettséget követelnek meg. Ezért az idei télen is közel 140 betanított növényvédelmi szakmunkást képeznek ki. A Mályiban és Kékeden folyó hathetes tanfolyamok résztvevői a jövő hét végén vizsgáznak. Ezenkívül több mint 150. az előző években betanított növényvédelmi munkás vett részt a télen kéthetes továbbképző, az ismereteiket felfrissítő tanfolyamokon. léli taBfolyanek A Borsod megyei Agrokémiai és Növényvédelmi ÁllóA közéleti érzékenységről A kabaré témakörében hajdan oly gyakran visszaköszönő „nem az én asztalom” kiszólás, mely sajátos magatartásiormát takart, lassan kikopik a közéletből. Ennek oka semmiképpen sem a képzettársításra szolgáló asztalok és e bútortárgyak mellett ülők kiszolgálásával megbízott személyek arányaiban kereshető, hanem olyanfajta szemléletváltozásban, amely a közösség asztalához ültetett sokunkat. Prózai egyszerűséggel úgy fogalmazható meg: a tegnap eladói ma vásárlók lehetnek, vagy fordítva. Látszatra talán így igaz — voltaképpen azonban nemcsak a társadalomban elfoglalt munkamegosztásról van szó, hanem olyanfajta közéleti érzékenységről, amely mögött kimondva, kimondatlanul is meghúzódik az a felelősségérzet, melyet immár nemcsak másoktól, hanem önmagunktól is számon kérünk. Ezt a figyelmességet szemléltető módon illusztrálják kis- és nagyüzemekben kibontakozó viták és az eszmecserét követő egyéni vagy testületi állásfoglalások, nyesegetve a közéleti vadhajtásokat. Nem felfokozott szubjektivizmus az, hogy mostanság olyan jelenségekre is felkapjuk a fejünket, amelyekre régen volt években még ki figyelt oda. Nem példálódzóm, csupán a változás szemléltetésére említem meg azokat az éveket, amikor az enyém és a miénk között vastag választóvonal húzódott az előbbi javára. Aztán volt amikor ez a különbség elmosódni látszott - a közösség kárára, mígnem megint felismertük — következésképpen érzékenyek lettünk olyanfajta összhang igényére, amelyben a két tulajdonforma nem okozhat tudathasadást. A közéleti érzékenységnek ezek a morális formái természetességüknél fogva átadták helyüket árnyaltabb fogalmaknak. A közéleti tisztség alatt ugyanis mostanság már nemcsak a tulajdonnak a tiszteletben tartását, a társadalom irott és íratlan normáinak betartását értjük, hanem bizonyos magatartásformákat. A tiszta kéz fogalma átöröklődött a tiszta gondolkodás kategóriájába. És ez nem valamiféle kispolgári finomkodás, hanem nagyon is szocialista módon gondolkodó ember ismérve. A ma közéletének érzékeny mércéje az, hogy nemcsak a tulajdon ellen vétőket, a gőgös magatartásúakat, az ügyeskedőket ítéli el, hanem azokat is, akik már-már alig .észlelhető árnyaltsággal visz szafogják a demokratikus véleménycserét. Akik hangban és viselkedésben kétfajta mércét használnak, meg akik mást mondanak otthon és másként cselekednek a munkahelyen. És akik a kritikát másokra magától értetődőnek tartják, önmagukra nézve viszont szentségtörésnek tekintik. A közérzet voltaképpen ezért válhat egy ponton már hangulatot, majd közhangulatot befolyásoló tényezővé. Olyan „fékrendszer”, mely okkor lép működésbe, amikor az önkontroll „megcsúszik”. Amikor a valós sérelmek és a vélt hátrányok összekeverednek. Amikor a hivatal jogából valaki egyéni hatalmat szeretne megtestesíteni. Amikor a vezető és a beosztott közötti különbséget nem a társadalmi munkamegosztásban való részvételnek, hanem a hierarchiában elfoglalt helynek tekintjük. V égül van a közéleti érzékenységnek olyan tulajdonsága is hogy konfliktushelyzetben nyomban mozgásba lendül, sürgetve a korrekt megoldás útját és módszerét, önvédelmi reflexet erősít saját hibáinkkal szemben. Nem engedi kifejlődni, még kevésbé elterjedni a kivagyiságot, az önteltséget és a csalha- tatlanságot. Tipusmagatartás helyett konkrét esetekben nemcsak paragrafus szabta tárgyszerűséget Igényel, hanem lelkiismeret áltól ébresztett emberséget is feltételez. Paulovits Ágoston Kecsketej „illegalitásban” Meddig marad csak lehetőség? Előteremthető-e hárommilliárd forint a semmiből? Létezhet a népgazdaság jelenlegi szintjén egy olyan ágazat, amely ráfordítás nélkül pár év alatt ilyen nagyságú termelésre képes? Ráadásul úgy, hogy minden eleme az energiatakarékosságra, a tartalékok bevonására. az exportnövelésre, a beruházás-mentességre épül ? A feltételezett válasz: ilyen nincs, mert ha létezne, már régen felfedezték volna. Pedig van. Van egy olyan állat, amely kellő megbecsülés esetén képes hárommil- liárdol előteremteni. Ez az állat a kecske. A hajdani szegény ember tehene. Így tartották — és sajnos a mai napig is — így tartják számon. Ha szegény az ország sok a kecske. Ha gazdag, akkor szarvasmarhát tartanak. És hazánkat a 25—30 ezres kecskeállománnyal — volt tízszerese is — nagyon gazdagnak lehet nevezni. De tényleg gazdagok vagyunk? Nincs parlagterületünk? Nincsenek gyomos, bokros domboldalaink? Elhanyagolt, rossz színeink, pajtáink? Ugyanis ennyit igényel a kecske. A gyomtengerból, cserjerengetegből, üresen álló épületek felhasználásával a tenyésztést fel lehetne lendíteni. Csak megyénkben hektárok ezreivel mérhető az a terület, amely nincs kellően hasznosítva. A gépi művelésre alkalmatlan parcellák helyét ma már gaz veri fel, s szívós ágú tüskés bokrok, amelyek alkalmatlanná teszik a területet legeltetésre. felmérések szerint, csak ezeknek az elhanyagolt területeknek hasznosításával. a jelenlegi kecske- állományt félmilliós nagyságrendűvé lehetne tíz év alatt növelni. A gida és a tej haszna az országnak pedig hárommilliárd forintot jelentene. Mit tettünk eddig a lehetőség kiaknázása érdekében? Tíz év óta itt-ott, fórumokon, tanácskozásokon felvetődik ez a téma, mint kihasználatlan lehetőségeink egyike. A bátorítás sem marad el. így néhány bátrabb szakemberünk —, de mondhatnánk gazdaságot is —, belekezd, eltűrve a többiek ugratását, s néhány év múlva felhagy vele. Ma már a tíz újjamon meg tudnám számolni azokat az üzemeket, amelyek kecskét tartanak. Pedig látszólag úgy tűnik: intézményeink, a szakági szervek támogatják a tenyésztés fejlesztését. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium célként jelöli meg a nagyüzemi és kisüzemi integrációk kialakítását, mert gazdaságos termelés ezek nélkül elképzelhetetlen. A TERIM- PEX külkereskedelmi vállalat, amely elsősorban a gida exportjában érdekelt, a nyugati piac igényére támaszkodva. kiviteli lehetőségek szinte korlátlan voltában bizakodva sürgeti a tenyésztés fellendítését. A tejipar, átérezve a feladat fontosságát, átvenné a szórtan jelentkező kecsketejet, de az illetékesek csak más tejekbe — ömlesztési anyagként, évenként meghosszabítható engedéllyel — engedélyezték a felhasználást. Vagyis szinte kötelezik az üzemeket, hogy a drága, közel húszforintos juhtejbe. vagy az olcsóbb tehéntejbe keverje a kecskeállományá- nak tejét! Az utóbbi viszon' aligha gazdaságos. Az állatforgalmi vállalat a karácsonyi, s húsvéti ünnepek előtti időszakot kivéve —■, amikor a gida kilogrammjáért a 120 forintot is megadja — „felkéri” az eladót, hogy jószágát néha kilométerek tucatjára fekvő átvevőhelyre vágyé. így nem lehet csodálkozni azon, hogy a kistermelő a gidát potom pénzért eladja községen beiül. Ez a furcsa, szinte ördöginek nevezhető bűvkör alakult ki napjainkra. Ha nagy lenne a kecskeállomány, akkor minden érintett vállalat örömmel átvenné a termeket. De mivel kicsi, ezt nem tudja megoldani. Várja, amíg növekedni kezd. Az anyagiak kivételével minden érvével ostromolja a termelőt, hogy bátran vágjon bele, s utána gazdaságossági okokra hivatkozva, a tejterméket elutasítja. Valahogy ezt a „módszert” kellene megfordítani, s akkor az ügy elmozdulna a holtpontról. Mivel végső soron a tej átvétele határozza meg a tartás gazdaságosságát, itt kellene lépni. Olyan 500 anya- állományú középüzemek kialakításával, amelyek meg tudnák a termelésnek • nyerni — alapanyaggal ellátni — a kistermelőket. A kecske ugyanis jövedelmező állat. Amíg egy felhizlalt sertésen néhány száz forintot nyer haszonként a gazda, addig egy kecske az ötezer forintos árbevételéből optimális esetben, 2500 forint hasznot hajt. Érthetően, hiszen akár a falu csordájával, akár a kondával kihajtható. De még karóhoz kötve, árokparton is megél! Mindenesetre a mezsgyék, töltések, országúti árkok fűtermés-betakarí- tásának a legolcsóbb „műszere”. Megyénkben a harsányi Petőfi Termelőszövetkezet rendelkezik egyedül kecskeállománnyal. Voltak mások is, akik belekezdtek, de szakértelem híján - hamar belebuktak. A nagyüzemi állományok kialakítása ugyanis rendkivül nehéz. Az innen- onnan összeszedett állatok nehezen alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Itt Harsányban is csak a szövetkezet vezetőinek jó hozzáállását, bátorságát bizonyítja, hogy ilyen kísérletbe bele mertek vágni. Mert végső soron ennek az állománynak a haszna dönti el, hogy megyénk adottságai között, mennyire érdemes az állatot tartani. Nos. a kétkedők csattanós választ kaphattak a szakmai kérdőjelekre. így arra a sokat hangoztatott érvre, hogy a kecske tette tönkre az Oszmán birodalmat. Mert annak idején tényleg így volt, a nagy kecskeállomány —. mint a megélhetés egyetlen formája — tarrá legelte a gyepet, s ezzel utat nyitott a talajeróziónak, a termőréteg le- mosódásánok. Harsányban, a talaj védő gveDeken —. ahol elvileg nem szabad — lelegeltetik az állománvt. s uiég- sincs kár. Igaz. célszerűen, vigyázva arra. hogv a gyep megmaradjon. Bebizonvoso- dott hogy a kecske gveoet addig nem legel, amíg a fejével egvmagasságban levő durva szárú gyomot, bokrot talál. Ha az etetést erre ala- nozzák. akkor az állat egve- nesen iavítja a legelők gyeo- 1sszeté+elét. É= megvénk hegwidéki legelőinek zöme ilven talaivédő gyen! Az ilyen takarmánvozás olcsóságát pedig kár lenne vitatni. Szrndrey Mihály főállnt- tenvésztő viszont továbbra sem a nagviizemben látja a tenyésztés fellendítésének lehetőségét. A kecske n kisüzem. a háztáii egvik legnagyobb hasznot hozó állata, testsúlyának 20—25 szőrösét kénoc tőiben megtermelni — kármán — 1
