Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
ÉSZAK -MAOYA »Q&SÄAü 4 Í9S2. január 16., szombat Az Avas idén is utazik TáncBúr már január közepén járunk, művelődési házakban sűrűn lehet még találni igazgatókat munkatér vele „társaságában”, az utolsó simítások közepette. Tart még a múlt évre figyelés, s az újra való előretekintés. Pafféri Zoltán~ nal, a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ igazgatójával először is azt tekintettük át, mik voltak az elmúlt évi tevékenységben az eredményesnek ítélhető momentumok? — Egy kicsit korábbra visszanyúlva, először is említésre méltónak tartom a Napjaink elnevezésű közművelődési vetélkedősorozatot, melyet a szocialista brigádok részére hirdettünk meg, először 1980 őszén. Akkori felhívásunkra 120, az elmúlt év őszén indított újabb sorozatunkra 118 brigád jelentkezett. Hogyan alakult ki ez az egész? Szerettünk volna friss vért „adni” a munkásművelődésbe, azzal a szándékkal, hogy művelődési hagyományt teremtsünk. A mi rendszerünk levelező jellegű, azzal, hogy az írásos feladatok megoldása mellett a brigádok tagjainak az ajánlott és kötelező közművelődési programokon is jelen kellett lenniük ahhoz, hogy eredményesen vegyék a vetélkedő akadályait. Az ország különböző helyein korábban is kísérleteztek már hasonló, a permanens művelődést szolgáló formákkal, s munkatársaim voltak tapasztalatcserén Békéscsabán, Debrecenben, Törökszentmikftó- son, Sajóba bony ban. E tapasztalatok és saját elképzeléseink birtokában a város és az üzemek vezetőinek hathatós támogatásával kezdtünk munkához. Az eddigi vélemények egyöntetűen sikeresnek minősítették ezt a közművelődési gyakorlatot... — Egyéb területen mit tant „említésre méltónak”? , — Két nagy esemény is ide kívánkozik. Országosain is először, itt rendeztük meg a vegyipari dolgozók amatőr színjátszóinak, irodalmi színpadainak a találkozóját. Ezt md kezdeményeztük a TVK-n keresztül, s a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete partnerként támogatta az ügyet. A háromnapos rendezvény Bizonyára tíz-, vagy éppen százezrek beszélnek napjainkban a minap látott tévédrá- ma-változat nyomán Bárczy János Vádindítvány című fiktív dokumentumgyűjteményéről, illetve az ebből készült filmről. Az elmúlt évben is sokáig volt beszédtéma Bárczy, amikor a Tények és tanúk sorozatban megjelent Zuhanóugrás című memoárkötete. A fiktív dokumentumokból szerkesztett kitűnő regény — a Vádindítvány — és az emlékirat olyan szerzőről árulkodott, aki igen olvasmányosan tudja elmondani, amit közölni akar és igencsak van mondandója egy tovatűnt világról, dokumentumértékű emlékezésekkel gazdagíthatja az olvasó ismereteit. Azoknak az adalékoknak hitelességét pedig éppen a szerző életpályája, amelyet a Zuhanóugrásban részletesen feltár, igazolja cáfolhatatlanul. Bárczy János most újabb könyvet tett le az olvasó asztalára. A Magvető Könyvkiadó népszerű Ra-Re sorozatában jelent meg Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései című regénye. Ha ebben több is a fikció, mint korábbi két kötetében, ahol — például a Vádindítványban — a fiktív dokumentumok valós eseményekre épültek, e történet is hitelértékű, rendkívül feszült, izgalmas, olvasmányos. A történet egyszerűbb, vezetése inkább egy- szálú, mint korábbi regényében és a történés ideje sem a felszabadulás előtti múlt, hanem a ma. Azaz a ma szolgál keretül a múlt felidézéséhez és a történet elő- ■ehaladtával az idősíkok egypozitív eredmény« szülték az elhatározást, hogy ezt a találkozást kétévenként megismétlik majd ... A másik esemény : mi rendezhettük meg a csillagászati szakkörök vezetőinek ötödik országos találkozóját. Azért esett ránk a TIT illetékes szervének a választása, mert megítélésük szerint a városban működő Uránia Csillagvizsgálóban folyó tevékenység, s a mi házunkban dolgozó, s Kepler nevét viselő csillagászati szakkör működése országosan elismerésre méltó __ Ezek v oltak a „kiugró” dolgok... Emellett a máshol dolgozó művelődési házakban folyó tevékenységhez hasonlókat említhetnék (tanfolyamoktól a szakkörökön át művészeti rendezvényekig!, természetesen ezek mindennapos munkánk fontos elemei. Érdemes azért megemlíteni két amatőr csoportunk tavalyi sikerét: néptáncosadnk az országos minősítésen „Ezüst II.”; városi fúvószenekarunk pedig „Ezüst” fokozatú minősítést szerzett. Miért említésre méltó mindkettő? Azért, mert első nekifutásra teljesítették... És el ne feledjük: felnőtt kórusunk a korábbi „ezüst szintről” 1981-ben, több fokozat árugrásával, az ..Aranykoszorús diplomával” kitüntetett minősítést érdemelte ki... Mi is „ugrani” vagyunk kénytelenek, a múltból a mába, jövőbe. Milyen jelentősebb, a korábbihoz képest újat hozó elképzelések kaptak helyet az intézmény terveiben? — Az egyik lényeges dolog azzal függ össze, hogy Len inváros ban már tavaly az ötnapos tanítási hétre térték át az általános iskolák, az év végén a TVK és a TIFO is erre állt át, január 1-től pedig teljessé vált ez a munkarend. Fel kellett készülnünk arra, hogy az így „összejött” szabad időre hasznos programokat kínáljunk. Ezért szombatonként gyermekfoglalkoz- tatásokat szerveztünk, itt a kreatív foglalkozások mellett előadások, vetítések várják a gyerekeket Emellett a gyermekműsorokat, a színházi előadásokat is szombatra programoztuk. Summa summabemosásához, illetve mosódá- sához. Mert 1978. végén, negyven évvel tisztté avatása után az m. kir. századosból egy termelőszövetkezet majorságának udvarosává lett nemes Derenk Ádám, aki csak a Horthynak tett esküje alapján tud gondolkodni és a környezetéből bármit is felfogni, a társadalomból teljes kirekesztődöttségé- ben már nem érzékeli az idő múlását, a történelem visszafordíthatatlanságát, bomlásnak induló agyában csak a régi katonai eskü, a katonai szolgálat követelményeinek sora munkál. Fiktív napló szolgál most keretül az írónak, hogy hőse életútját, gondolkodásmódját, magatartását és rajta keresztül osztályának útját felmutassa. Nemes Derenk Ádám, az egykori Horlhy-tiszt, majd háborús bűnösként elítélt, aki jelenleg egykori birtokán él és az ott létesült termelő- szövetkezet udvarosa, naplót vezet. Ügy, ahogyan azt még a katonaiskolában tanulta. Szabályszerű füzetben, sorvezetővel, precíz margóval, egyenletes betűsorokkal, amelyeknek kezdőbetűi fedezik egymást. Kopogós, rövid mondatok. Néha csak egy szóból. Kemény, katonás tartás. Mindvégig hűséges ragaszkodás az úriember-tiszt kívülállásához, azaz bármily körülmények között is él, tiszti rangjának megfelelően éljen. Es mert íav önmagát rekeszti ki nemcsak az. új rum, arra törekszünk, hogy mindenki találjon itt valamiféle elfoglaltságot; ezt célozza például a most szombatra összehívott ifjúsági fórum, ahol arra szeretnénk választ kapni, milyen igények élnek a fiatalokban, mit szeretnének itt kapni ? Mi mindenképpen nyitottunk, mert éreztük az eddigi feszültséget e téren, s érezték mások is. Mindez összefügg azzal, hogy február és március hónapban szeretnénk az úgynevezett „előtérprogramokat” is indítani __ Olyan elfoglalts ági tereket hozunk létre az eddig kihasználatlan helyeken, ahol az olvasástól a tévénézésen át a játékig több választási lehetőséggel találja szembe magát, aki betér ide. Szolnoki mintára tervezzük olyan programok biztosítását, amelyek a városban élők minden rétegében érdeklődésre tarthatnak számot; gondolok itt a lakáskultúrára, az öltözködésre, divatra, az étkezési kultúrára és így tovább... S ha már a változásokról szóltunk, említést érdemel, hogy korábbi tárgyalások után az intézményünkben működő társadalmi mozit, a megyei moziüzemi vállalat vette át. Ez azt jelenti, hogy lényeges változásnak kell majd mutatkoznia á mozi tevékenységében, hisz’ most már szakemberek irányításával működhet. Üj- donság, hogy lesz nyugdíjas- és ifjúsági bérlet, s tervezzük, hogy kísérletképpen, hetente egyszer délelőtt vetítés lesz a délutános műszakba járóknak... Ennek a kísérlet-jellegét hangsúlyozom, hisz’ majd csak ezután dől el, mennyire találkozik ez az igényekkel... Még a mozinál maradva: szó van arról, hogy az üzemek segítségével a jelenlegi ifjúsági parkban nézőteret, színpadot alakítunk ki, s megteremtjük a szabadtéri vetítések lehetőségét is... És itt csak abbahagyjuk. Mert múltról és tervekről még hosszan beszélhetnénk. Leninvárosban sok a cselekedni való. S erről nem csupán beszélnek... társadalom képviselői közül, hanem még a vele egyívású, de a kort jobban megértő, vagy ahhoz alkalmazkodó egykori társai közül is, gondolatban felépíti önmaga körül a múlt szellemvilágát. Fokozatosan előlépteti magút a szamárlétrán és a naplóírás kezdetekor már m. kir. ezredes, az egykori cseléd téesznyugdíjast, egy szellemi fogyatékos tanyasi gyéreket, meg a kutyáját képzeli a maga kis alakulatának és játssza tovább a kemény katonát, szigorú parancsnokot. Napközben takarítja a majorudvart, hasogatja a fát a konyhára, nyesi a bokrokat, elvégzi teendőit, szabad idejében meg átvedlik ezredessé, parancsnokká, önmaga álomhazugságaiba lassan beleőrülő lénnyé. E skizofrén tartása csak fokozódik, amikor a termelőszövetkezet kiüríti a majort és ő egyedül marad ott telepőrnek: az ősi birtokot őrzi és mint a pom- peji katona a lávaömlésben, „kitart a végsőkig”, „megvédi a 316-os magaslatot”, ahol a háború alatt gyilkossá is lett. Szükségszerűen érdekes-e a ma olvasója számára egy ma már csendes őrültnek tekintendő, háborús bűnössé züllött és ezért kemény büntetést kiállt egykori Horthy- tiszt? Személyében aligha. De ahogyan Bárczy e figura köré csoportosítva bemutatja a végzős ludovikásokat, környezetüket, az arisztokrata, dzsentri és vitézi telkes szüA miskolci Avas együttes az elmúlt év végén jubileumi műsorral ünnepelte működésének három évtizedét. Harminc év alatt sok-sok hazai és külföldi siker kísérte tevékenységüket, s az együttes tagjai tavaly is gondoskodtak róla, hogy a jubileumi év se maradjon díj nélkül, ősszel Francia- országbaöi vett részt az Avas egy nemzetközi folklórfesztiválon, s tucatnyi ország táncosait megelőzve, az an- nemasse-d fesztivál „Első nagydíját” ök nyerték el. A közelmúltban „szokatlan” feladat jutott a táncosoknak; „fotóra” táncolták legsikeresebb számaikat. Erre többek között azért is volt szükség, mert már év végén megérkezett az újabb külföldi meghívás: az együttes ez év nyarán egyhónapos turnén mutatkozik be az Tejfölösen szőke kis feje alig magasodott az íróasztal fölé. A tanulóban zsibongtak a többiek, hangoskodva ugratták egymást, homlokukba húzott sapkával, miközben amolyan tessék-lássék módon nyakukra vetettek a sálakat. — Mi van kisöreg? A zömök, vastag nyakú, kerek arcú kissrác már-már megrántotta a vállát, ahogy felnézett, de azután ottmaradt egymozdulatlanságban. — Te nem mégy ki hógolyózni? — Nem — mondta, de némi gondolkodás után hozzátette még. — Majd ... majd azután kimegyek. — Azután? De Pisti válasz nélkül hagyta további kérdezőskö- désem. Alighanem úgy gondolta, mit ütöm az orromat az ő dolgába. Régen jártam már a kollégiumban, megvan talán nyolc éve is. Vagy kilenc? A kollégium akkor nagyon lök tisztfiainafc mikrotársa- dalmát, a nemes Derenk család tagjainak pályáját, sorsát 1938-tól negyven éven át a százados naplófeljegyzéseiben, érzékeltetve a felszabadulás utáni kor kezdeti túlkapásait is, de főleg azt, hogy voltak és kis töredékekben még vannak rétegek, amelyek nem hajlandók lélekben megbékülni a mi világunkkal, az már nem egy százados útja, hanem egy volt, az eltelt évtizedek alatt egyre vékonyodó, társadalmilag teljesen elhanyagolható, de néhány tagja képviseletében még köztünk élő világ hiteles rajza. Bárczy bizonyos objektív kívülállással, de érezhetően elítéltető módon rajzolja meg hősét és környezetét, s ha a napló jellegéből adódóan a ma embereivel kapcsolatos negatív vélemények nem is kaphatnak markánsabb cáfolatot, egy percig sem vitás, hogy a szerző hol áll, kit képvisel. A Vádindítvány, a Zuhanóugrás után alighanem ismét beszédtéma lesz Bárczy János írói munkássága. Űj könyve szervesen sorakozik az előző két kötete mellé. Művészetté fogalmazott rajz egy múlttá lett társadalomról és annak jellemző képviselőiről, gondolkodásáról olyan író tollából, aki éppen abban a világban ismerte fel viszonylag korán, hogy nem ott, hanem ebben, a mi világunkban a helye. Benedek Miklós ban; táncos jelenlétüket pedig megelőzik majd a képes ismertetők. Az itt közölt felvétel is az említett alkalommal készült; a fotós a fiatal volt, még csak »ligáiig csillapodtak le a felkorbácsolt kedélyek, amelyeket megszületése váltott ki. Elnéptelenedő, zsugorodó, s fogyatkozó három faluból hozták be akkor a gyerekeket. Fogadkoatak is a szülők, hát csak próbálják meg elvenni tőlük őket, olyan ribilliót még nem látott a világ __ A zután persze csak elengedték őket, de gyanúsan sokszor akadt dolguk a közeli nagyfaluban, s ha már arra vitt az útjuk, csalt benéztek, „megvan-e a kölök?”. Azután, hogy a „kölök” megvolt, jól is volt, s gyarapodhatott is valamicskét, mert szűk lett a nadrág dereka, meg az inggomb is pattogott le az ingről, elmaradoztak a csakazértis beszala- dozások. A kollégium ajtaja különben nyitva, s a gyerek tisztessége se csorbult, úgyhogy egy évre a háborgásra már csak rálegyintettek, ha valaki méltatlankodott; meglátják, ellenünk nevelik a gyerekeket__ P ista most hatesztendős, neki fogalma sincs minderről. Amikor ő botladozni kezdett a kis falusi portán, a bátyus csak szombat-vasárnaponként kergette meg, ha megkergette. A pedagógusok persze emlékeznek, no nemcsak azért, hogy felemlegessék a hőskort, hanem mert nyilvánvaló; dicsekvés vagy nem dicsekvés, jó érzés, hogy mcst meg a kollégiumért állnak sorba. Többen jönnének, mint amennyi helyük van. Jó híre van a kollégiuinnak ... Mert azokból a kis falvakból most se járnak többen. Oda nemigen ért el a demográfiai hullám, ha akarnák se tudnák visz- szacsinálni az iskolát. A házak közül egyre több, amelyik már csak emlékként őrzi a fehér meszelést, s amelynek kiskapuján a right már megette a rozsda. Nehéz kenyeret adnak ott a földek. Tulajdonképpen azért is volt az ellenállás, mert otthon is szükség volt a gyerekkézre. Itatni, magot vetni a baromfi elé. Néha még többet is ... A kollégiumi szoba közben kiürült. Kint az udvaron zajlott az élet, s néha egészen közelről hangzott fel a lányok sikítására az általános nevetés. Pisti még mindig az asztalnál álldogált, egyik lábáról a másikra támaszkodva, némi tartózkodással méregetve az idegent... Volt a tartásában valami makacsság is, meg konokság. — Szóval nem mondod miért nem mégy lei? Megbüntettek ? — Engem oszt’ nem. Csak olvasni fogok. Ma én vagyok a soros. — Na és szeretsz olvasni? — Hát?... Szeretek. gényböl készült táncjáték) (Falvay Károly koreográfiájúi egy mozdulatsorát örökítette meg. — És tudsz-e? — Megmutassam? — Ha megteszed ... És olvasott, kicsit döcce- nősen, máskor hirtelen felgyorsulva __ — Becsapsz te engem-} Nem is az van odaírva ... Zavarba jött, de csak egy pillanatra. — Űjra olvassam? Azután már nem volt hiba. De hogy összemeleged-: tünk egy kicsit, megkérdeztem: — Szeretsz itt lenni? — Szeretek. — Na de miért? — Hát mert jó. — Jó, de mi? — Hát minden. — Szépen kifizetsz te engem Mondd csak, anyukád nem aggódik érted? — Mér’ aggódna? Nem vagyok én rossz! — Biztos? Kicsit elbÍ7/>nytalanodott. — Nem nagyon ... csak) néha, kicsit... — Nem lenne jobb otthon ? Ezt talán nem kellett volna megkérdezni, korholtam rögvest magamat. De Pisti állta a sarat. — Alikor kivel játszanék? Józsika is itt van. Ű a barátom. — Megmutatod? — Persze. S húzott az ajtóhoz. Józsika éppen indián csatakiáll- tást hallatott, de célt tévesztett a hógolyója. — Ö az — mondta, s meg nem állta, hogy maga is ne gyúrjon egyet. — Neki itt van a nővére. Szokott nekünk este mesélni... — De azért jó otthon. — Anyukámékkal? — Ühüm. — Jó. Meg a kiskutyámmal is. Csak már megnőtt. S beszélgetésünk során először, mintha elfályolozódott volna a szeme. — Azért megismer? — Mér’ ne ismerne? Va-í sárnap is játszottunk, most is fogunk vasárnap ... Nem vagyok a világ végén! Az anyukám is möndta __ K icsit később, elmenőben még elnéztem a gyerekeket. Pisti már közöttük rohangált, pufók kis arca virított, mint a piros alma. Lehet, gondoltam, inkább játszva a lehetőséggel, mint tényként elfogadva, hogy annak idején az ő szülei fogadkoztak leghangosabban... Ki tud-: ja? De már nem is érdekes! Csutorát: Annapiárra Téliagy József El n lii. szaÉs a iássifíii NSZK-ban és Franciaország- Sárga rózsa című Móricz-reFotó: Eifert János Pisti
