Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1982. január 16., szombat ■ Wmm ' "■ • í. í> ^ ■ : A Műcs Mongol képzőművészeti kiállítás nyílt a Műcsarnokban. A kiállításon szőnyegek, kultikus tárgyak és a mai mongol képzőművészet reprezentatív alkotásai láthatók. A képen jobbra: Tára istennő (XVII. század). A képen balra: Celegijn Ódon: Műkedvelő színjátszó csoport (XX. század). Vége már mégis a nagy evészeteknek I Igaz, itt-ott az erkélyeken, a hűtőkben, a kamrákban még félig ra- kottan hűsölnek a töltött káposztás fazekak. Tiz-húsz literesek, mert ha valaki év vége tájékán kisebb fazékkal főz, talán meg is szólják. Másrészt pedig köztudott, hogy a kilencedik fel- melegítésnél a legjobb. Mostanában ennek ellenére nemigen esik jó ránézni senkinek, a vendég is rá- únván az erélyes kínálga- tásra, azt mondja: rendben, megeszik néhány tölteléket, ha cserében átjönnek hozzá és ott pedig a libából esznek. Esetleg a pulykából. Bizony az elmúlt karácsony, szilveszter tájékán is tisztes mennyiségű Helek készültek, logytak kocsonyákban, karajokban, libákban, kacsákban, káposztákban kifejezve igen hosz- szaöalmas lenne és főként zsíros, gyomorfájdító. Illő módon nagy mennyiségek fogytak, már csak szokásból is, meg azért is, mert jó, ha var. mindenféle. Csak- csak megkerült ez is, az is, mire szükség volt, illetve, talán annál jóval több. Mert igaz, hogy amit ilyentájt mondjuk egy három-négy tagú magyar család összevásárol, megfőz, megsüt, azzal bármely fejlődő országban jóllakhatna egy kisebb falu. De hát vége már a nagy evéseknek, ivásoknak, kis nyugalom kezdődik, egészséges hétköznapokkal. Hiszen tudjuk mi. mi a rend, a tisztesség! Igaz, hogy már kezdődik a farsang, de hát farsangnak is kell lennie egyszer, és mikor legven, ha nem éppen félen! Persze ilyenkor is elfogy majd egy-két kiló húsocska, egv- két pohár italocska, miegymás, de hát a bálok idején is szükséges a kalória. «Különben is ez jól elosztva', időben széthúzva történik meg, hiszen az egyik napon például a jogászok, a másikon a műszakiak, megint- csak a horgászok satöbbik rendezik meg a báljukat és egyszerre mindenütt mégsem lehet a dolgozó. De a farsang sem tart örökké, egyszer csak befejeződik. vége a dínomdánom- nak és mégiscsak pihenhetünk. azaz. dehogyis: rendesen dolgozhatunk, nem keverjük össze a napokat, hiszen már most is úgy hírlik. vasárnap lesz a vasárnap, hétfőn a hétfő és így tovább, és bizony ez is nagy megnyugvás, öröm. Elmúlik hát a farsang is, és akkor már tényleg vége a téli ünnepeknek, mulatságoknak. Akkor már kezdődik a tavaszi haddelhadd! Ott a húsvéti Annak meg már a nevében is benn foglaltatik, hogy vennünk kell magunkhoz húst. Milyen jól jön aztán ilyenkor a füstölt sonka, tarkót megizzasztóan erős tormával, sárga — tényleg sárga — bélű tojással, miegymással, meg az ugyancsak hozzáillő néhány pohárkával, üvegecskóvel, hordócskával. De akkor aztán tényleg vége! Mert mi jöhet még utána? Mondjuk május elseje. Az sem rossz, akkor már bográcsban, a szabadban is lehet birkapörköltet, gulyást írWUM&-.•-jóirotyogtatnl, a parázs fölött rablóhús is forgatható. De innen kezdve aztán már tényleg vége! Legfeljebb névnapok, keresztelők, brigádkiruccanások, elmélyült értekezletek, tanácskozások a szabadban, bükki turistaházakban, hétvégi pihenőhelyeken, rögtönzött lacikonyhák közelében, selyemfüvű réteken, tiszta vizű patakocskák mellett, vagy Aggteleken, ahol ökörsütés is divat, de bárhol is léteznek ezek a komoly, megfontolt tanácskozások, egy biztos: rövidek, velősek, addig tartanak, amíg a velős csont illata is megérződik. És vége. Mármint annak az idénynek, mert ugye nemsokára érik a szőlő, jön a szüret, újfent szükséges hát a kondérok alá gyújtani, megnézni, mi maradt az óborból és milyen maradt. Ilyentájra már a libák is szépen kifejlődnek, a disznó is szemlátomást gyarapszik az ólban. És persze közben is csak-csak adódik alkalom, mikor meg kell hívni barátainkat, rokonainkat, azokat meg nem fogadhatjuk csak úgy üres asztal mellett. Hadd menjen! Mindent bele! Tudjuk mi. hogyne tudnánk, hogy mennyire helytelen a sok zsíros, nehéz étel. hiszen ezt olvassuk, halljuk mindennap, tudjuk, hogv a karalábé, a padlizsán, az ilven-olyan zöldségekből összekevert izé mennyire egészséges, de enni is szeretünk. Asztalt teríteni — ameddig lehet —, rogyásig. Ne szóljon meg érte bennünket mégsem senki. A túlzott nagy kajálásainkért, ivásainkért sem, a pocsékolásainkért sem. Sőt! Reméljük, hogy az előttünk levő időkben is sikerül ugyanezeket újra és újra megtennünk, megennünk... Priska Tibor ?í Zelk Zoltán: Üt* Jó reggelt! Jó reggelt nektek, ti csapat veréb! hát még tinéktek, ti fekete-s-kék sipkájú cinegék! S látom, gyöpön fut, majd lassúdva lép, s megáll, s gyanakvón forgatja fejét, kutatja hajnali eledelét a feketerigó. Tündéri nép! csőrük sípjától csillámos a lég: tágasságos hangcsarnokuk, de még műhelyük is: van munkájuk elég! Csak az a homályteli szakadék két évszak közt! A menekvő vidék! Zúg rá dara-s-ónoseső sörét! Csak a kizsákmányoló téli ég — az éhkop, a munkanélküliség! Csökkenteni kell az értekezletek szárnál és időtartamát. Hányszor és hányszor elmondtuk már! Az elmúl1 évtizedekben azonban szinte észre sem vettük, hogy az Értekezlet olyan nagyhatalmú személyiséggé vált. aki él. uralkodik, rendelkezik önmaga' táplálása, dagasztása érdekében. Megsérteni, leszólni nem illik, nem tanácsos. Igyekszik önmagát olyan szervekből összeállítani, hogy ha kicsit is megpiszkáljuk, s kétségbevonjuk létjogosultságát, valaki, valahol felvisít, tiltakozik, igazolni igyekszik az Értekezlet létjogosultságát, érdemeit. Az Értekezlet attól sem veszi észre magát, ha a hírközlő- szervek agyonhallgatják, vagy kényszerből tüntető és kihívó rövidséggel adnak hírt róla. Szemébe kell hát végre egvszer mondani, ha fölösleges, időt rabló, rosszul szervezett, hatástalan volt. Most tehát ezt teszem. A napokban öt megyére szóló tapasztalatcsere-értekezletet hívtak össze Miskolcon. A téma megválasztása szerencsétlen volt, mert igaz, hogy a FEB és a SZÉT kérdése valahol társadalmi szinten összefügg, de a két feladat végrehajtásában illetékes embereket öt megyéből összecsődíteni már eleve kudarcra ítélt ötlet volt. Mindkét témában vannak feszítő gondok, méghozzá olyanok, hogy azt százhúsz ember három óra alatt még csak rendszerezni sem képes. Az előadó azt kérte, hogy kérdések formájában; kötetlenül vitassák meg a két téma tapasztalatait. A középiskolai igazgatókból, vállalati vezetőkből, osztályvezetőkből, szakszervezeti titkárokból álló tapasztalt gyülekezet tudta, hogy ez így, ebben az összetételben, ilyen létszám mellett lehetetlen. Véleményüket úgy nyilvánították ki, hogy sem az előadó által feltett kérdésekre nem akartak válaszolni — csak később, ösztönzésre, udvariasáéból egy-kettő —, sem maguk nem éltek a kérdésfeltevés lehetőségével. A zsebből „spontán előhúzott”. előre megírt felszólalás felolvasása csak arra volt jó. hogy mentse a hely zetet. Kínos és bosszantó volt ez a „tanácskozás”, már csak azért is. mert nem voltunk magunk közt. még négy megye képviselői szemlélték a szituációt. , A középiskolai vezetőket nem érdekli, hogyan váló gatja ki és hogyan fizeti a vállalat az egyetemre küldött fiatal szakmunkásait Nem érdekelheti, mert ebben segíteni nem tud. A vállalatvezetést nem érdekli, hogy a középiskola oktatási módszere, tematikája mennyiben tér el a főiskolai, egyetemi felvételi kö vetelményektől. Ezt a szakadékot észlelve, nem tudom hogyan tudja fizikai dolgozóit arra ösztönözni, hogy gyermekét áldozató kát is vállalva taníttassa to vább. Mint említettem, a fizikai dolgozók kultúrálódása, s gyermekeinek továbbtanu lása társadalmi szinten va lahol valóban összefügg, de a dolgokat így nem lehet aprópénzre váltani. Az emberek elégedetlenül, bosszankodva távoztak. Ebből az értekezletből az égvilágon semmit sem profitáltak. Semmivel sem lettek tájékozottabbak, okosabbak, semmi meg nem oldódott. Tapasztalatcsere jellege azonban egy vonatkozásban mégis volt ennek az'öt megyére szóló találkozásnak, nevezetesen az, hogy: így nem szabad értekezletet szervezni 1 A. L Váratlanul kopaszodó, alacsony, vézna férfi volt Kóbor Ferenc, akinek szerényen és érdektelenül elrendezett hétköznapjaiban már soha semmi nem történhet. Külvárosi albérletben lakott gyermektelen feleségével, meglehetősen szegényes körülmények között, és folyvást civakodva. Tíz éve voltak házasok, és tíz éve gyűlölték egymást reménytelenül. Vakon hitték: külön- külön talán boldogok is lehetnének, de nem tudták elképzelni, hogy külön is élhetnének. Kóbor Ferenc egy fárasztó hivatalban dolgozott alacsony fizetésért, amit csak azért nem hagyott ott, mert sose merte elhatározni rá magát. Ugyanígy volt a hivatalhoz vezető útvonallal is; évek óta tudta, hogy ha egy keresztutcán átvág, tíz perccel megrövidíti útját, de nem, képtelen volt változtatni lépteinek megszokott rendjén. Volt továbbá egy kollégája is, aki minden reggel rajta próbálta ki otromba élceit, s akin ő minden reggel revansot akart venni, ehelyett azonban minden reggel bárgyún vigyorgott, és remegő kézzel kavargatta kávéját. És volt egy asszony is, akibe szerelmes volt, barátjának felesége, Éva, de nem mert az asszony jelenlétében még egy félresikerült bókot sem megkockáztatni. Néha, amikor túlcsordult benne a keserűség, leitta magát, s ilyenkor filozófiát kerített lehetetlenségeihez. Mert Tamási István olyan vagyok, dünnyögte zsibbadó nyelvvel, mint Krisztus. Örökké megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Aztán hazament, hogy felesége mindenféle nullának, girnyónak és impotens alaknak lehordva kirúgja, s fél órán át a bezárt ajtó előtt ácsorogtassa. Egy téli délutánon azután furcsa dolgok törtéfítek Kóbor Ferenccel. A hivatalból hazamenet összefutott két diáktársával, akik a váratlan találkozás örömére a belváros egyik vendéglőjébe hurcolták. S miközben nyeldesték a csillogó, óarany konyakot, egyre sikeresebben idézték fel a diákköri évek vidám történeteit. Kóbor Ferenc pedig lassan kedvre derült, az emlékekkel ugyanis előkerült a rég elveszett Kóbor Ferkó, aki ugyanúgy nyerte a vetélkedőket, ahogyan a tanárokai ültette rajzszögekbe, köny- nyedén és félelem nélkül. De nem sokáig gyönyörködhetett az értelmes és szenvedélyes suhancban, mert a hajdani osztálytársak hirtelen visszairamlot- tak a jelenbe, és külföldi útjaikról, nyaralóikról, s szeretőikről kezdtek el fecsegni. Kóbor Ferenc pedig újból jelentéktelenné zsugorodott, és szorongva hallgatta a hentesképű Gyurka svindlijeit. hogyan állította falhoz az adóhivatalt, és a fanyar mosoly ú, körmönfont Hentz Karcsit arról, hogy mekkora a különbség tehetős apósa és csúnya lánya között. S miközben nallgatta őket. s tovább ivott a pénzükön, rádöbbent: nem Krisztus ő. hanem egy balfácán. Este nyolc óra tájban már elviselhetetlennek érezte jelentéktelenségét, és kiment okádni á W. C.-re. Ezután már képtelen volt visszatérni a fiúkhoz: a ruhatároshoz osont, fölvette a kabátját, és kiszökött az éjszakába. Sejtelme sem volt. hová megy. programozott léptei vitték kifelé a belvárosból. Csak amikor a peremkerületet kirekesztő vasúti sorompóhoz ért. jött rá céltalan igyekezetére. S ekkor rádöbbent: képtelen hazamenni. A vasúti resti kusza, zűrzavaros nyüzsgésében a büdös langyosság megcírógat- ta. Kihűlőben levő, otromba cserépkályhának vetette hátát, melegedett. Meglök- dösték. megtaposták arcába leheltek fülébe hörögtek. észre sem vette. Olvadni kezdett belőle a fagy, és most ezt élvezte, bor- zongva, lecsukódó szempillával. — Nincs pénzed, mi? Azért állsz itt féllábon. Egy kihevült és mégis sápadtan beeső arc nézett föl rá. Fakó borostáinak sűrű- jéber neonfény csillámlott. A vértelen száj idétlenül széthúzódott, és fogatlan üreget nvitott fel. Ütést kapott a gyomrába a maró törkölyszagtól. — Na nesze. Idd meg. Ma én fizetek neked, mert új fiú vagy Ne . . . látom rajtad Te is idejöttél, mert tudod hogy nem megy a vonat ma éjszaka. — Közel hajolt, ravasz, cinkos suttogást formált a tüskés- szúrós száj. — Egyáltalán nem megy vonat. — Szürke és kócos szemöldöke föl- ágaskodott. — Soha., semmikor! Átvette az imbolygó stampedlit Mindig utálta, mégis fölhaitotta a kesernyés, büdös pálinkát Köny.
