Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. november 7., szombat Együtt kell élnünk,| dolgoznunk... A közelmúlt napokban egy művészeti jellegű tanácskozáson sajátos észrevételekkel és kívánsá­gokkal lepte meg a részve­vőket egy harminc év kö­rüli, de „természetesen” fia­talnak számító művész. Pél­dául elmondta, hogy nem tudja, miről beszéljen ő ezen a tanácskozáson, hiszen zöm­mel a negyvenen felüliek vannak jelen, akikkel neki a közös hangot nem lehet meg­találni. Meg javasolta, hogy a fiatal művészgenerációk munkáit a velük egykorúak bírálják ei, mert azok meg­értik az alkotásokban felve­tett gondolatokat és problé­mákat; legyenek saját lapja­ik, amelyekben műhelygond­jaikról számot adhatnak, ér­tő emberek értő olvasóknak írhatnak. Meg kellene refor­málni a képzési rendszert is, mondotta, mert sehogy- sem jó, ha idősebbek úgy ta­nítják az utánuk jövő mű­vészgenerációkat mestersé­gükre, hogy közben átplán­tálják a maguk elképzeléseit, át akarják örökíteni a ma­guk művészi koncepcióját és ezzel gyakorlatilag egy, a fiatalok szemében régen túl­haladott művészi felfogást «karnak konzerválni. Talán vitatni is felesleges, mennyire téves ez a felfogás, mennyire szélsőségesen túlzó. Ugyanakkor az sem hagyha­tó figyelmen kívül, hogy nem egyedül vallja a fel­szólaló ezt az álláspontot, legfeljebb mások még nyílt vitán nem fogalmazták meg ilyen leplezetlenüL Generációs probléma w£- na ez pusztán? Idősebb és fiatalabb művészek életkori sajátosságaiból, tapasztalatai­ból adódó felfogásbeli diffe­rencia, életlátás közötti elté­rés? Fiatalos, „ide nekém az oroszlánt is” mindentakarás? Az előttünk járó generációk munkájának lebecsülése? Vagy egyéb? Alighanem sok összetevő adja ezt az állás­pontot. A művészgenerációk, vagy pláne a művész és kritikus nemzedékek közötti feszült­ségek nem napjaink szülöt­tei. Egyazon porondon van­nak jelen a már egy életmű­vet maguk mögött tudó mű­vészek és azok, akik csak ép­pen megöregedtek anélkül, hogy különösebb megőrzésre érdemeset alkottak volna. Ugyanazon a porondon van­nak a középkorúak a legkü­lönbözőbb felkészültséggel, és egymás sarkát tapossák a fiatalabbak, a náluk is fia­talabbak, a még fiatalabbak, ígéretes tehetséggel, már fel­mutatható eredményekkel, kis és nagy akarásokkal, reá­lis és. irreális elképzelésekkel — s nem ritkán csak aka­rással. Az életkor, sőt még a pályán eltöltött idő sem le­het kizárólagos értékmegha­tározó. És nem lehet elavult­nak minősíteni a korosat, if­jonti törtetőnek a fiatalt csak életkora miatt. De az sem biztos, hogy mert Petőfi hu­szonhat, József Attila meg harminckét évet élt, az igazi tehetségeket ezen az életko­ron alul kell csak keresni. Tolsztoj agg korában is remekműveket írt. Szabó István 28 évesen rendezte az Apát, 32 évesen a Szerelmes- filmet, s most 43 éves, ami­kor a már világhírű Mephis- tót alkotta. Voltak, akik fia­talon nagy ígérettel indultak, s hamar elvirágzottak, s vol­tak későbben beérő alkotók. A művészeti kritikusok kö­zött is mind nagyobb arány­ban vannak a fiatalok, az or­szágos orgánumok vezető kritikusainak igen nagy há­nyada fiatal. Sokáig lehetne sorolni a példákat a beve­zetőben idézett felszólalásban megfogalmazottak cáfolatára. Együtt él és dolgozik fiatal és idős alkotóművész, író és műkritikus, mert másképpen nem lehet, mert ez nemcsak kialakult szokás, hanem az élet randje is, s mert elődök nélkül nem lehetnének kö­vetkező fiatalabb alkotó ge­nerációk, de az újabb nem­zedékek jelentkezésével nem lehet a régiek életművét sem­misnek tekinteni, létrehozó­jukat egyszerűen félreállíta­ni. (Nem tehetjük meg azt a szívességet, hogy gyorsan meghaljunk — mondta az | említett vitán egyik ötvenes kritikus.) A példát művészeti terü­letről hoztam, de alighanem fellelhetők ennek változatai más pályákon is. Mindenütt J követik egymást az új gene­rációk, s például a mai pa- | rasztfiatal bizonyára elnéző­en mosolyogja meg, ha ló- vontatású ekékkel való szán­tásról beszélnek neki, s esze | ágában sincs elődeitől ezt a munkamódszert átvenni. De | ott az öregek sem lóval szán­tanak, hanem traktorral, s ha a korszerű agrártudo- J mányokban járatlanabbak a mai hatvanévesek, mint a harmincasok, azért még meg­férnek egymás mellett. A modem gyárakban újításo­kon töprengő szakmunkást I nem gátolja, hogy egykori mestere még transzmissziós | szíjakkal hajtott gépek mel­lett tanulta meg a szakmát. Az előttünk járó generációk természetszerűen nem tanul­hatták azt, amit majd az unokáik fognak kifejleszteni; akik ma villanymozdonyokat konstruálnak, azoknak neve- j lói még a gőzmozdony mű­ködési elvési nevelődtek, de nem álltak meg a gőz feszi- tó erejénél. A mai televízió- I rendezők derékhadát olyan j művészek taníthatták, akik a maguk főiskolás korában a ■televíziót még nem ismerhet­ték. Sajátos vonása arz életnek, hogy az újabb nemzedékek eredményei túlszárnyalják az előtte járókét, jóllehet, a mesterséget azoktól tanulták, j Együtt kell élni egymással általában három generáció­nak, illetve közel három em- beröltőnyi népességnek. Ma­gyarországon most érünk el nagyobb generációváltáshoz. Akik a felszabadulás idején | húsz-huszonöt évesek voltak, most közelednek a nyugdíj­hoz, az ország újjáépítésében részes nemzedékek utolsó év­folyamai készülnek rá, hogy átadják a helyüket. De itt él­nek továbbra, részt kémek j erejükhöz mérten az életből, megértéssel nézik a fiatalok munkálkodását, eredményeit, úgy érzik, azokban az ő mun­kájuk is kisebb-nagyobb mértékben benne van. És nem szeretik, ha a fiatalok bármilyen indokkal a szociá­lis otthonok, vagy a temetők felé terelik őket. H a pedig együtt élünk és dolgozunk, úgy kölcsö­nösen kell egymást megértenünk; az életet | egyetlen nemzedék, egyetlen korosztály sem sajátíthatja ki kizárólagosan magának. A Nagy Október, vagy a Ma­gyar Tanácsköztársaság meg­vívó! közül — az élet így hozza — mind kevesebben élnek köztünk. De még van­nak ! S itt vannak az eltá­vozottak is. Politikai, tudo­mányos, műszaki eredménye­inkben, felszabadult, szocia­lizmust építő életünkben. A társadalomépítés ma másként folyik, mint 1917-ben, vagy 1919-ben, de az elődök tettei és az utódok munkája együtt integrálódnak az országépítő munkába. Valahogy így kel­lene a művészeti pályákon is. Benedek Miklós Gábor, a gyűjtemény egy részével. Volt, omit a helybeliek sem ismertek fel. A polcokra mór Natasa könyvtárossága alatt kerültek a könyvel Néhány gyerek jött az 9 udvaron keresztül. Ne- kigombolkozva, pedig már csípett a szél. Az egyi­kük kezében kis fehér mű­anyag doboz. — Az volt, iskolatej — mondta később a tanáriban Natasa, azaz Kátai Gábomé, a kétszemélyes golopi alsó tagozat egyik „tanerője”. S inkább ténymegállapításként, mintsem dicsekvésként hoz­zátette még: — Akármilyen kicsik vagyunk is, azért igyekszünk, hogy minden meglegyen, mint a városon... Egy levél vitt ki a falu­ba. Meghívólevél... „Köz­ségünkben lezajlott a képző- művészeti világhét kiállítása. Golop mindössze 860 lako­sú __A látogatók száma 570 f ő... Tavaly is küldtem meghívót, de nem jöttek el. Kérem, legalább fényképen nézzék meg, mit végeztünk... az évben mit dolgoztunk, mint mellékfoglalkozású dol­gozók __” A levelet a mű­v elődési ház igazgatójaként írta alá írója... A tanácsi kirendeltségen az iskolába irányítottak. „Ott is laknak a Kátoiék” — mondta az asszonyka. „A' tanítóházaspár”. Amikor a kopogtatásra ki­nyílt a tanterem ajtaja, még­is meglepődtem. Idős ember­re számítottam, s velem szemben egy fiatal állt. Mon­dom, a levélre jöttünk. Ö meg; hogy már meg is bán­ta, meg nehogy azt higgyük, hogy dicsekedni, erőszakos­kodni akart. Csak hát arra gondolt, a falunak is jóles­ne, ha egyszer róluk is szól­na a híradás. Igyekvő em­berek laknak itt, dolgos, becsületes nép... De hát ez amolyan kitérő csak, mint az is, amit magáról mondott a fiatal ember ... Tulajdon­képpen Natasa volt pedagó­Cseppben a tenger gus, úgy járt ki Debrecen­ből, ott laktak, azután, hogy itt volt lakás meg álláslehe­tőség együtt, eljöttek. Gábor képesítés nélkülinek, mert elektroműszerész a hites szakmája, a tanítói diplomát azóta szerezte meg. S a ta­nítói diplomával két speciál­kollégiumot is végzett, a nép­művelőit, meg a testnevelés­szakot is, mert sajnálta vol­na bármelyiket is leadni, amikor már lehetett volna. Szóval: hét évvel ezelőtt el­jöttek Solopra, ahol is azzal fogadták őket; nemcsak a gyerekeket bízzák rájuk, ha­nem a művelődési házat, meg a könyvtárat is... A családi munkamegosztás szerint Natasa lett a könyv­táros. Ö úgy is könyvek kö­zött nőtt feL A mamája a szerencsi könyvesboltnak volt a vezetője. Később, a könyvtárban mondta: — Kétszer kellett már tel­jesen átrendezni az állo­mányt. Gyarapodtunk. /Ezer- hatszáz könyv volt itt, szek­rényekben. Most polcokon 4200 __ Vásárlásból, aján­d ékból ... Arra meg büszke vagyok, hogy ami kötelező, főleg a gyerekeknek, az mind megvan. Még a közép­iskolások is sokszor jönnek hozzánk. Mondják is; jó hogy nem kell kivárniuk ... Csak hát ráférne már a könyvtárra is egy alaposabb felújítás, meg az egész műve­lődési házra. Igaz — vette át a szót a férj — néhány éve, amikor a fiatalokat sikerűit ráven­ni, hogy az öreg romos kas­télyból költözzenek át a mű­velődési házba a klubbal, közösen kifestettünk. Aligha­nem most is csak ez lesz a sorsa __ A „fiúk” rendesek, n emcsak zenélés járja a hét­végeken, közben szót ejte­nek a világ dolgairól is. Az egyszem kis szobában tele­vízió is van, meg rádió és magnó, nem olyan régen vet­tük. Rendesen dolgoztak, ki­érdemeltek. És vigyáznak rá__ A mikor Kátaiék beköltöz­tek a szolgálati lakásba, még tizennégy diplomás élt a fa­luban. Most, a lelkésszel együtt négyen vannak. A ne­gyedik, fiatal ember, pár hó­napja jött az üzembe. Egy- egy TIT-előadásra, a kony­haművészeti sorozatra visz- sza-visszatérnek a régi pe­dagógusok, s a falu szívesen fogadja őket __ Natasa azt m ondja: a legszebb az a do­logban, hogy aki egyszer megfordult itt, az nem lesz hűtlen... Bálint Ágnes pél­dául egy író—olvasó találkozó után elhozta a tévéseket. Itt forgatták a Kuckó egyik adását... ök meg őrizgetik az emléket, akár a régi hol­mikat. Mert gyűjtik azokat is, tárgyakat és a papírgyűj­tésből kibányászott régi, népiskolai könyveket... A szokások! Azok azért élnek a faluban! Az emlé­kekkel ... Addig-addig mon­dogatták a golopiak, hogy haj, egyszer, régen volt ám színjátszó élet is itt, amíg Gábor nekiveselkedett; hálj legyen újra ... Betanulta® néhány vidám jelenetet. IX mert a „félsz” nagy úr, csat a tanterem pici színpadára merték vinni. Ne bukjanak túlságosan nagyot... Végül ü négyszer adták elő, mefl a terem olyan kicsinek bi' zonyult, hogy isten bizony, még a szekrény tetején is ültek. Azóta minden évbe® előállnak valamivel __ Igaz a miskolci színészeket soha­sem fogják kenterbe verni — ők is jártak a faluban, remek este volt, a termelő-: szövetkezet állta a gázsit —■. de a játék öröme összehoz­za az embereket. És ez is nagy dolog... A húszezef forintos költségvetésből nem­igen futja sokra, pláne nem a vásárolt rendezvényekre... De az ember — mondta Kátai Gábor — mégiscsak tehet valamit... Cseppben a tenger, de a csepptől is nó a tenger, amikor tematiku­sán ifjúsági filmeket ren­delnek... Vasárnap délutá­nokra mindig megtelik * mozi... — A kiállítás? Nézzük a fényképeket Helybeli amatőr képei mel­lett népi díszítőművészeti tárgyalt, térítők.. * A hely­beliek munkái... Egyszef volt egy szakkör, talán me­gint lesz újra... „Biztos volt ennél rangosabb” — mondják szinte egyszerre. „De ezt végül is egy falu csH nálta. Együtt, közösen...” A tanáriban kéziküny­© veit, meg a monoki is­kola — az az anyais­kola — munkaterve. Benne egyetlen mondat, a maga tárgyilagosságával: A golopi tagiskolában a személyi fel­tételek — egy házaspár — évek óta rendezettek ... Csutorás Annamária Fotó: Fojtán László (Folytatás az 1. oldalról) A Szocialista Magyaror­szágért Érdemrend kitünte­tésben részesült Miklós Imre nyugdíjas vállalati igazgató. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: Cserjési László, a Miskolci Mezőgaz­dasági Gépgyártó és Szolgál­tató Vállalat hegesztője, Do- moszlai Rezső, az Üvegipari Művek Sajószentpéteri Üveg­gyárának szb-titkára, Kádas Kálmán, az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság bá­nyaműszaki vezetője, Kurta Béla, az Ózdi Kohászati Üze­mek darukormányos csoport- vezetője, Román János, a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Levéltár igazgatója, Szabó István, a Diósgyőri Gépgyár köszörűse. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Bács­kái Sándorné, a Borsodi Ve­gyi Kombinát víz- és fűtés- szerelője, szocialista brigád­vezető; Bar csak János, a December 4. Drótművek géplakatosa; Begyilc János, a Diósgyőri Gépgyár pártbi­zottsága titkára; Bódán Já­nos, a Borsodi Szénbányák vájára; Cserta István, az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat terme­lésirányítója; dr. Esztergályos László, a Miskolci Posta- igazgatóság pártbizottságá­nak titkára; Farkas Barna, a Miskolci Köztisztasági Vál­lalat autószerelő csoportveze­tője: Filép Sándorné, a Sze­rencsi Édesipari Vállalat osz­tályvezetője; Gál Gyula, a Borsodi Szénbányák szak- szervezeti bizottsága mun­katársa; Hollódi Károlyné, a Lenin Kohászati Művek szakszervezeti bizottsága gaz­dásági felelőse; Imreh Gyu­la, a Miskolci Lakáskarban­tartó és Szolgáltatóipari Szö­vetkezet elnöke; Juhász László, az Ózdi Kohászati Üzemek szállítási előmunká- sa; dr. Kovács György, a Miskolci Járásbíróság elnök- helyettese, bírósági főtaná­csos, Kovács Miklós, a Bor- sodnádasdi Lemezgyár autó­szerelője; Laczkó János, a Diósgyőri Gépgyár villany- szerelője; Mózes Ferenc, a Borsodi Vegyi Kombinát gu­mizó szakmunkása; Pásztor Mihály, a Mezőgazdasági Er­dészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete Borsod-Aba­új-Zemplén megyei Bizott­sága titkára; Riskó István, a Diósgyőri Gépgyár műszer- javító csoportvezetője: Sántha Barnabás, a MÁV Miskolci Járműjavító Üzem tűziko- váes irányító művezetője; Soós József, a Lenin Kohá­szati Művek szállítási cso­portvezetője; Zsebesi László ezredes. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta: Ardai Jó­zsef, a MÁV Kazincbarcikai Körzeti Üzemfőnökség váltó­kezelője; Basa János, a Bor­sodi Szénbányák lakatosa; Bene Lajos, a Sátoraljaújhe­lyi járási Cipész Szolgáltató­ipari Szövetkezet cipésze; Buris Györgyné, az Ózdi EKISZ Ruházati Szövetkezet szalagbeadója; Csizmadia Ist­ván, a Sátoraljaújhelyi já­rási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság nyugdíjas elnöke; Dragony István, a bogácsi Hórvölgye Tsz traktorosa; Drotár Ferenc, az encsi Ru­házati és Szolgáltató Szövet­kezet főszabásza; Farkas László, a Magyar Hűtőipari Vállalat Miskolci Gyára gyár­táselőkészítője; Forgács Já- nosné, az Északmagyarorszá­gi Vegyiművek minőségel­lenőre; Gombosné Karajz Mária, a györgytarlói Álta­lános Iskola igazgatója, a Tiszakarádi községi Közös Tanács tagja; Gunics Miklós, a Tiszai Vegyi Komoinát csoportvezetője; Harangozó Lajos, a mezőnyárádi Üj Élet Tsz villanyszerelője; Hernádi Istvánná, a miskolci Patyolat Vállalat főkönyvelője; dr. ln- czédi László, a Borsod-Aba­új-Zemplén megyei Mező- gazdasági Szövetkezetek Szö­vetsége főmunkatársa; Jeszt- rebi Gyuláné, a sátoraljaúj­helyi Űj Erő Tsz állatgondo­zója; Kanizsár Mihályné, a kazincbarcikai 1. sz. Posta­hivatal kézbesítője: Kapud István, a Lenin Kohászati Művek lakatosa; Katona Jő' zsef, a borsodsziráki Bartók Béla Tsz traktorosa; KissJá- nosné, a sárospataki áfésZ áruházi eladója; Kocsi Ká­roly, a Sátoraljaújhely és Vi­déke Áfész elnöke; Márton József, a MÁV Miskolci Jár- ' mű javító Üzem lakatos cso­portvezetője; Molnár Lajos, a MÁV Miskolc Tiszai pá­lyaudvar vonatvezetöje; Mol­nár Sándorné, a Déli Hirlap sajtólevelezője; Nagy S. And­rás, az Ózdi Kohászati Üze­mek fogas mozdonyvezetője; Nagy László, az MSZMP Me­zőkövesd városi-járási Bi­zottsága munkatársa; Papv Zoltánná, a Szendrő és Vi­déke Áfész boltvezetője: Re­gös István, a miskolci Avas­dél Lakás- és Garázsfenn­tartó Szövetkezet karbantar­tó részlege csoportvezetője; Sallai János, a Borsodi Hő­erőmű Vállalat kazángépé­sze; Sánta Ferencné, a Köz­alkalmazottak Szakszerveze­te Borsod megyei Bizottsága ügyvitelellátója; Szabó Mi­hály, a Tiszai Erőmű Válla­lat művezetője: Szádvári Jó­zsef, az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat ter­melésirányítója; Tanka Im­re, az Ózdi Építő-, Asztalos- és Szerelőipari Szövetkezet műszaki vezetője; Vanczák János, a hejőpapi Ül Élet Tsz gépkocsivezetője; Vasas János, a Borsodi Erdő- ét Fafeldolgozó Vállalat faki­termelője; Vécsey János, a Szendrő és Vidéke Áfész osztályvezető-helyettese.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom