Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1981. október 11., vasárnap Bozsenci ház •Ls-^oic tej tyff. Lenkey Zoltán rajza KALÁSZ LÁSZLÓ: Amikor színt vált a levél: színekké változik a szél, és semminek sincs semmi súlya: úgy hullik mintha nem is hullna már nem is tudom mi söpör: ízek illatok szálladoznak északról fúj a vad csömör? ízek illatok áporodnak amikor színt vált a levél s színekké váltódik a szél amikor nincs semminek súlya csak a lélekben meglapulva: léha munka lelketlen álmok és lelkes-vak önismeret söprődi be színig az árkot bár volna út hol mehetek: de kénytelen pillantani jobbra;balra: aki vigyáz húnyt szemmel is irramtani: szívben és lábban lenne láz! lásd: gondokkal traktál október amikor színt vált a levél s köszöntelek oktató szóval születésnapod reggelén autóstopos násznép Miskolcról Sátoraljaújhely [elé haladva, nem messze a Hernád-hidtól, a másik sáv útpadkáján [elhajtott motorházzal egy gép- {kocsit pillantottunk meg. Ünneplőbe öltözött fiatalos álldogáltak körülötte. Közelebb érve, láttuk, hogy egyikőjük menyasszony, talpig fehérben, mellette a vőle- ' génye vagy inkább már ifjú 1 férje szmokingban, aztán két '■) koszorúslány, talpig rózsaszínben és ötödikül egy jj szintén feketeruhás fiata- talember, talán vőfély és soI főr egy személyben. Ennyien fértek a defektes Ladába. A vőfélyt nem tudtuk pontosabban szemügyre venni, mert sűrűn bele-belebújt a motorházba, s utána reménytelenül széttárta két kezét. A vőlegény is tanácstalanul toporgott, mire a menyecske karon fogta a két koszorúslányt, s tüllfodros menyasszonyi '■I csokrával integetni kezdett a közeledő autóknak. Valamelyik faluból jöhetett a násznép, s bizonyára Miskolcra igyekeztek a fényképészhez. De ez a fránya de- í fekt... Soltész Éva: i f í Látványnak is kedves volt ez az autóstopos nésznép: a két rózsaszínű koszorús- lány közt a fehérruhás menyasszony. Nem is kellett sokáig lobogtatni a csokrát, mindjárt az első gépkocsi felvette a fiatal párt, egy másik pedig a koszorúslányokat. Csak a vőfély maradt az útpadkán, az autó őrzésére. Ha a fényképészhez nem is, de a lakodalomba bizonyára ő is eljutott, hogy tréfás rigmusok kíséretéljen felszolgálhassa az aranykarikákban úszó, párolgó csigalevest... i I i 1 I I ' — Natasácska kezéért tem, mert úgy gondolt# hogy most végre... — Apacs Ka! — sikolt boldogan a termetes lát; és pilledten lerogyótt ' XXIV. Louis korabeli ka#, péra. i (—gyi) í t Iván Bugyin meglepetten kapta fel a fejét. Natasa Ne- madova lágyan elringott előtte.- A férfi kicsinyre húzta magát a szalon sarkában, de nem kerülhette el Anton Szpokics fürkésző tekintetét. — Maga az, kedves Iván Bugyin? — kérdezte a házigazda fakó hangon és hosz- szasan morzsolgatta a fiatalember izzadt ujjait. — Hát mi járatban van nálunk, hogy kedvünkért otthagyta a társasági életet? — Csupa jó hír! Megpá- lyőzlam a pétervári közjegyzői hivatalt, és hála Nyikon Nyekrics , főfőülnök pártfogásának, meg is kaptam. Ilyen fiatalon nem kis dolog! Apró sóhajtással Natasa vizenyős szemébe meredt. Anton Szpokics alattomos mosollyal meglapogatta a hátát. — Á, fényes jövő előtt áll a mi Bugyinunk! Fő a biztos jövedelem. De hát ezért utazott 557 versztét, hogy mindezt közölje? — horkant fel a vén csont, kabátujjá- val közönyösen dörgölve a kandallópárkányt. Iván Bugyin sápadtan közeledett hozzá: Az újdonsült kérő hoZíí rohant, és kopott felöltői zsebéből nagy adag tökmj got szórt jövendőbelije ol'j be. Az apa ellágyultan P1' logott, majd erőtt vett iPs gán: — Natasenyka harmin' egy éves, itt az ideje, hoí egyedül döntsön! Szegét anyád, ha ezt megérhet1 volna... Kitörölt egy kóbor könní cseppet a szeme sarkából1’ a Biblia után nyúlt. Ivá! Bugyin se tétovázott, a fc* nai padlóvázához lépett, W tépett egy szál fonnyadt kr>| zantémot, és elszánt arccM letérdelt Natasa elé. A Iá#, szégyenlősen babrált a ßj mellényzsebében, majd V sütött szemmel „igent” mo# dott. Iván a kanapé fölé eme! kedett, leírt pár kört a XI' századi puritán faburkolat mennyezet alatt, és a Iran cia négyes ütemére kilib^ gett az ablakon, hogy túl' csordult lelkét a Nagy Oro# Sztyeppén kilehelje. — Soha többé nem jö® vissza! — nézett a mélyb* Natasá, és bársonyos, kövér kezeivel bereteszelle a<] ablakot. — Ö volt a tizenkettedik kérőd — szólt Anton Szpc kies és elcsoszogott. Natasa Nemadova bárány' bőrkötésű naplójához lépett és mélán; lassú percegéssd beírta újabb áldozatát. Történelmünk tanúi Vannak akik kétszer halnak meg. © Bognár Sándor, a testőrség egykori őrmestere számára a második még hátra van. Az elsőt, az előreláthatólag különlegesebbet, a történelmit pecsétes írással lehet igazolni. Holttestét szemtanúk látták, s a hivatalos papír megállapította: „A partizánok ellen vívott harcban életét áldozta a hazáért”. Minden szabályszerű. Mégis lebbentsük fel a titok fátylát, hogyan született ez a dokumentum, egy mindmáig élő emberről, hogyan lehet valaki „hősi halott”, és kik voltak azok a „partizánok”. Bognár Sándor mindenre pontosan emlékezik. Annak a napnak történetét senki se felejti el, aki átélte, aki kibírta. 1944. október 15-én reggel a budai vár Deák-csarnokánál állt őrt. 191 cm magasan, 110 kilósán, rajta a romantikus fantáziával megálmodott testőr egyenruha, kezében a jellegzetes alabárd, a köpenye alatt pisztoly, mögötte a falban e célra kialakított fülkében géppisztoly és gézigránátok. Horthy Miklós kormányzó szobáját őrizte. Az itt álló Bognár Sándor huszonnégy éves korára saját egykori környezetéhez ; viszonyítva, elképzelhetetlen karriert futott be. Nyolcgyermekes parasztcsaládban látta meg a napvilágot, tízéves korára teljesen árva, ezután kanász, pásztor, majd cseléd. Évi bére nyolc mázsa búzá; egy mázsa búza hat pengő, egy csizma tizenkét pengő. A felcseperedett fiú a nyomor elől menekülve, sorkötelessége előtt másfél évvel önként jelentkezett katonának. Így már képzett katona, amikor kitört a háború. Egységét a frontra vezényelték. 1942 őszén szabadságát töltötte szülőfalujában, Kenderesen, amikor odahaza volt a község legnagyobb birtokosa, aki nem más, mint maga Horthy Miklós. Ilyenkor a falut megszállja a csendőrség és a test- ; őrség, ellenőrzik az útvonalakat, elővigyázatosságból letartóztatják a kommu- 1 nista-gyanús egyéneket. Az egyik testőrtisztnek feltűnik a szabadságos honvéd. A I daliás termetű katona napok múltával beköltözött a budai Attila út 4—0. sz. alatt levő Bessenyei György Testőrlaktanyába. ;• Bognár hamar beletanult a szolgálatba, pontos, kötelességtudó és néma. Még a testőrség parancsnokának is megtagadta egy. alkalommal a felvilágosítást a kormányzó aznapi látogatóiról. Jutalma ötven pengő és kétheti szabadság, mert a kormányzóról semmit, senkinek nem lehetett mondani. Parancsnokai bíztak benne, így több bizalmas szolgálat részese lehetett. Gyakran kísérte ifjú Horthy Miklóst is. Ilyen utakon többnyire nem kormányzó- sági, hanem honvédségi kocsin mentek, és ■az útirányt a sofőr nem tudta, menet közben irányították jobbra, balra, előre. 1944. október 15-én riem sokáig tartott Bognár reggeli szolgálata; leváltják, majd gyors átöltözés, és máris indulhatott az ifjú Horthy kíséretében. A honvédségi terepjáró kocsi volánjánál Vörös szakaszvezető ült, mellette ifjú Horthy Miklós, hátul Bognár, Tőkés törzs- őrmester, Pál szakaszvezető. Gyorsan átértek Pestre, az ilyenkor szokásos irányítással hamarosan az Eskü tér 3. számú ház előtt állt meg a gépkocsi. Horthy, mielőtt kiszállt volng, halkan hátraszólt: „Ha három percen beiül sem jövök, gyertek fel értem, nehogy ránkmásszanak!” Vasárnap reggel 9 óra. A tér üres, csak az egyik pádon gyönyörködik egy német katona az eléje táruló panorámában. Aztán a téren levő templomban végeszakad az istentiszteletnek. A hívők kiözönlenek a templomajtón. Bognárnak feltűnik, hogy közöttük sok a fiatal, és mind azonos ballonkabátban, furán, természetellenes tartásban, zsebredugott kézzel jár. Rossz sejtelmei lesznek. Felméri lehetőségeiket. Ök összesen négyen vannak, ’ketten a kocsiban, míg a sofőr élénken vizsgálja a hibátlan motort, Pál pedig leült egy pádra a közelben. A ballonosok közül többen — igazolva a balsejtelmeket — egyértelműen afelé a kapu felé haladnak, ahol az előbb Horthy eltűnt. Bognár odasziszegi Tőkésnek: „Szállj ki és telefonálj, hogy baj lesz”. Közben előkészíti géppisztolyát. Tőkés alig lép néhányat, amikor tüzet kap. Hasra veti magát, szerencséje van, csak köpenyét és cipője sarkát lukasztotta át a lövés. A későn,ocsúdó Vöröst és Pált viszont eltalálják. Azonnal összeesnek. Bognár, akinek volt ideje fölkészülni, tüzel. Néhány ballonkabátos fel bukik. A kapualjban az egyik ballonos széttárja a kabátját, alatta német egyenruha. Bognár nem' méltatja. Még látja a német eltorzult arcát, de nincs ideje figyelni, rá is lőnek, tárat is kell váltania. Az újabb tárat már nem sikerül behelyeznie. Bal karja eler- nyed, jobbjával pisztolya után nyúl, de az a karja is megsebesül. Kiugrik a kocsiból, fél, hogy az ott felhalmozott Vécsey kézigránátok egy találattól felrobbannak. Kézigránát repül felé, szerencsére a német testvér túl hamar dobta el, még van any- nyi ideje, hogy visszarúgja. A robbanásra emlékszik. Aztán sokáig néma csend és sötétség. (Később tudja meg, hogy hat golyó érte a testét.) A svábhegyi SS-kórház agyán tért magához, mellette két fegyveres SS-őr. Ahogy eszmélt, két idegen lépett hozzá, egy civil és egy német katona. Azonnal közölték vele: „Horthy apus nincs többé”. Elájult, a feléje záporozó kérdések zömét nem hallotta. Ahogy javult az állapota, újra és újra kihallgatták. Merre jártak? Kivel, mir beszélt Horthy, kiket fogadott? Bognár semmit nem értett, de közölte, hogy csak a parancsnokának nyújt felvilágosítást. A németek persze sokkal kevésbé méltányolták ezt a szabályszerűséget, mint egykori parancsnoka. Egy tolókocsit hoztak be, rajta letakart tetem. Szenvtelenül emelték fel a leplet a vállmagasságig. Tost Gyula feküdt ott, a kormányzó szárnysegédje, fején lőtt seb. Ki ez az ember? Bognár természetesen tudta. A palotában mindenkit személyesen kellett ismernie, minden ajtóról (volt legalább nyolcszáz) tudnia kellett, hogy hová visz, mi van mögötte. Bognár megpróbált időt. nyerni, nehezen akadozva felismerte Tostot, sejtetve, hogy ő igazán készséges lenne, de lényegében keveset tud. A németek természetesen nem hittek neki. Vallatása, kínzása később folytatódott. Lassan gyógyult. Decemberben egy magyar ápolónőtől megtudta, hogy 15-én elviszik. Nem várt, a nővér segítségével megszökött. Honvédruhában lejött a fogassal, beteg kezével tisztelegni is próbált. A Széli Kálmán téren két civil figyelmeztette, Szálasi seregében már másképp kell köszönni. A 204-es Vöröskeresztes kórház felvételi irodáján egy orvos behívta szobájába. Amikor kikérdezte sebesüléséről, megdicsérte Bognárt: „Barátom, jól tud hazudni. En tudom, hogy maga testőr volt”. Többször volt ügyeletes orvos ■ a várban, onnan ismerte. „Egyébként legyen nyugodt” — s a rokkantak közé fektette. Január 10-én kibombázták őket. Két amputált lábú igazolvány nélküli katonával a vár felé menekült. Csendőrök ellenőrizték. Az egyik felismerte, ■ túrkevei és Gödöllőn látta Bognárt Horthyval. Mégis elengedte. Sikerült bejutniuk^ a várba, kerestek maguknak egy szobát, de a németek véletlenül rájuk bukkantak és lezavarták őket az alagsorba. Ott őrizték a foglyokat is. Az életkörülmények borzalmasak voltak, fagyott lovakat ettek, vízért éjjelente húsz-harminc fős kijelölt csoport járt le a Dunához, tele ha visszatért. A Duna ekkor már frontvonal, minden mozgó alakra a túlpartról azonnal tüzeltek. Innen a szovjetek szabadították ífSti alí>knek megmutatta a vár '.a- '•»’ birintusát, mint civil alkalmazott* előléptette magát udvari vadásznak. Jóakarói feljelentették. Sok viszontagság után február 24-én már otthon volt. Gyorsan igazolták A véletlenek azonban ezzel nem zárulnak le. Néhány nap múlva Kenderesen romlott el Vörös János altábornagy génkocsija, aki Debrecenbe igyekezett. az ideiglenes kormány székhelyére. Bognár vele tartott. Van még egy élete, ezt már a szabad Magyarországnak ajánlotta. Ma néphadseregünk nyugdíjasa Matthacidosz Konrád