Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-13 / 215. szám
1981. szeptember 13., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Őszelő Abaújszántón Érdemes itímaradni * Napfényes, meleg, aszúér- letö őszben reménykednek most a gazdák Abaújszántón is-. Némely tőkéket akár már most is szüretelni lehetne — 17—18 cukorfokos jóformán mindenütt a szőlő —. ám természetesen még várnak vele: h^. ilyen marad az idő, minél kérőbb szedik, annál jobb. De másfajta „szüretre” is készülődnek mostanában a szántóiak. Hosszú évek szó szerinti küzdelmes munkájának eredményeként ugyanis valóra válnak az elképzelések, tervek: a helybélinek érdemes itthon maradni, a jövevénynek gyökeret ereszteni. í* amiért érdemes, az a munka. Jobban mondva a mu.nka, a biztos kereset, megélhetés lehetősége, amelyet az állami gazdaságon és a termelőszövetkezeten kívül a kisüzemek biztosítanak majd. M4r dolgoznak az újrafutó- zóban, a csonthéjas feldolgozóban is emelkedett a kereset, rövidesen megindulhat a termelés az. új játéküzemben, s a -kötődében is. — Nem volt könnyű eljutni idáig — mondja Sotkó Jánosira nagyközség tanácsának végrehajtó bizottsági titkára. Hosszú évek talpalása, kilincselése „érett” be mostanra. Itt, a tanácson, ha ketten voltunk is, háromfelé mentünk, kerestük a lehetősegeket, azt., miként tudnánk újra visszaszerezni Szántó régi becsületét. Amikor 1962- ben megszűnt a község járási székhely lenni, ugyancsak mostohagyermeknek érezhették magukat az itteniek. Jóformán mindent Szerencsre költöztettek, s mentek az emberek- is. Néhány év alatt kétezerrel csökkent a lakosok száma... * Hát. évvel ezelőtt az „utolsó cseppnek” számított a pohárban. amikor megszüntették a korábbar jól dolgozó, de már ugyancsak elavult sajtüzemet. Keserű hangulat uralkodott akkor Szántón, s az embereket alig-alig vigasztalta a csonthéjas feldolgozóüzem, népszerűbb nevén a ..diótörő” létrejötte. Kétkedtek, s mint később kiderült: joggal. A kezdeti lendület után egyre inkább akadozott a termelés, hol az alapanyag hiányzott, hol a csomagoláshoz szükséges. papír, celofán. A boríték pedig egyre inkább vékonyodott. s már-már úgy látszott, hogy ez az üzem is a korábbiak sorsára jut i Szerencsére csak úgy látszott ... A „diótörő” gazdát cserélt, a szerencsi Lenin Termelőszövetkezeitől átvette a budapesti Termelőszövetkezetek Kereskedelmi Irodája, s azóta — szinte egyik napról a másikra — megváltoztak a feltételek. Van munka, egészült az új öltöző és mosdó is, és az itt dolgozó 100—120 lány és asszony többszörösét keresi a korábbiaknak. ★ A kora őszi napfény sétára csábít — a vb-titkár szívesen vállalkozik a kalauzolásra. — Az első eredményt 1977- ben könyvelhettük el — halljuk útközben. — A Fővárosi Kézműipari Vállalat vezetői ekkor szánták rá magukat, hogy egy üzemrészt hoznak létre a községben. A helyiséget a tanács biztosította, a munkál ők adták. Nem sokan tudják: a közkedvelt rágós asztali focit itt, Szásztón is gyártják. Persze' innen többnyire exportra, az NSZK-ba és az Egyesült Államokba indul az áru. Az üzem létszáma*'jelenleg 60 fő, de rövidesen háromszor, négyszer több embert is foglalkoztathatnak —- már épül az új, modern üzemcsarnok. A munka jól halad. A helyszínen győződhetünk meg róla, hogy a jövő évi indulásnak nemigen lesz akadálya. Kádár Dénes részlegvezető szerint is minden okuk megvan a bizakodásra. — A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakemberei — mondja — jó munkát végeztek. Már csak a szakipari feladatok vannak hátra, s az év utolsó hónapjaiban kezdődhet a próbaüzem, majd jövőre a termelés. A jelenlegi elképzelések szerint úgy háromszáz helybélinek biztosíthatunk itt munkát. Ezt a létszámot tartottuk optimálisnak, a kisüzem így „válthat” a legkönnyebben, alkalmazkodhat gyorsan a piac változó igényeihez * Körülbelül ugyanezt mondja Firmánszki Sándor, a mezőgazdasági szakiskola volt kollégiumában kialakított kötődé vezetője is,* — Nézzen körül nálunk, csupa fiatalt lát. Én úgy gondolom, ma már válóban falun is van jövője a fiataloknak. Én alig 25 évesen lettem üzemvezető, s munkatársaim is hasonló korúak. A kötődé egyébként a prügyi termelőszövetkezet melléküzemágaként fog dolgozni, jelenleg a gépeket, szabályozzuk és szereljük be. Ügy nevezett „fonalmentésre” rendezkedünk be. A Hódikötnél keletkező selejtet bontjuk, le, a fonalból pedig új pulóvereket készítünk majd. * A kötődéből a főutcára egy keskeny közön keresztül jutunk ki. A járda töredezett, mellette a gyom szinte embermagasságú. — A kötődések társadalmi . munkában vállalták — halljuk Sotkó Jánostól —, hogy rendbe teszik ezt a kis utcát. Ha az emberek úgy érzik: érdemes itthon maradni, szívesen dolgoznak a lakóhelyükért ... (ud varrt y) Válasz cikkünkre Idegesíti ídeienlorgalom f Az Észak-Magyarország augusztus 25-i számában jelent meg az „Idegenforga- loVt és kóválygás” című írás. A témával kapcsolatban olvasónk a kővetkező észrevételeket juttatta el hozzánk: „A cikkben felhozott idegenforgalmi árnyoldalak igazak és még talán súlyosabb jelenségekről is tudósíthatnánk. Ézit a részt sajnos nem leket vitatni. A zsúfoltságnak azonban nemcsak az idegenforgalom túlszerevezé- se az oka. Vannak ugyan fogyatékosságai az idegen- forgalom szervezésének és tervezésének, de az tény, ha nem szerveznénk, a miskolciak akkor sem fémének el a tapolcai strandon. . Véleményem szerint a gondok gyökere mélyebb. Előbb adtunk dolgozó tömegeinknek magasabb életszínvonalat és több szabad icjöt, és csak utólag akarjuk biztosí- . tani hozzá a felhasználás lehetőségét — de nem tudjuk! A különféle fórumok is elkésve meditálnak azon. hogy •j az ötnapos munkahét követ- : keztében létrejövő szabad : idejével mit kezdjen a tö- . meg. Néhány dolgot — ha kényszerű is — el kell ismernünk. Ilyen például, hogy az előre jelzett létszám fogadása szükséges velejárója az idegenforgalom demokratizálódásának, a tömeges szociál-tu rizmusnak, amit a szocializmusban nem pejoratív rosszallással, hanem örömmel1 kellene fogadnunk. Miskolc-Tapolca csak „annak idején” volt tágas és kellemes sétálóhelye a város kikapcsolódni vágyó lakosságának, amikor keveseknek volt. rá ideje és pénze. Kissé eltúlozva a példát; ma is lenne elegendő férőhely, ha mondjuk 5 dollár — 150 forint — lenne egy belépőjegy ára a barlangfürdőbe. És ez nem túl magas ár a nemzetközileg is kuriózumnak számítható fürdőnkben. Nyilvánvaló, hogy olyan ütemben kellene bővíteni az üdülők férőhelyeit, amilyen mértékben nő a jövedelem és a szabad idő. Miskolcnak 1936-ban 61 ezér lakosa volt, s ennek egynegyede kívánt kirándulni egy-egy nyári vasárnapon. Közülük mintegy 1500-an mentek fürödni Tapolcára. Ha ma ugyanilyen arányt számítok a 200 ezres lélekszámú városban, akkor 50—60 ezer emberről van szó. s közülük 5—6 ezer menne Tapolcára. Ezt az időközben szépen bővített strand nem tudja fogadni — különösen, ha még idegen- forgalmat is el kell látnunk. Az Alkotmány biztos ttja a [ pihenéshez való jogot. Bőví- t leni kellene üdülőhelyeinket ' A beruházási helyzet azon- \ ban ezt most nem teszi le- ■ hetővé. Ezért van a sorban- J állás és a zsúfoltság — és i nemcsak idegenforgalmi szer- [ vezési hibák miatt, bár azok i is hibásak, egynémely eset- 1 ben, de nem az az alapvető. , Furcsa helyzet állt elő; az i üdülőhelyek gazdálkodói, ke- J zelöi — így a fürdőket ke- i zelő vállalatok is — a túl- i zott kereslet ellenére ráfi- [ zetésesek. JEz a politikai,gaz- i daságtan szerint logikátlan, J de bezárul az ördögi kör, i mert azért nem bővíthetünk, [ mivel kicsi a bevétel és azért i kevés a bevétel, mert nem ' bővítünk. Végül nem vitatható, az i újságírónak az idegenforgal- ! mi szervezést illetően annyi- j ban feltétlenül igaza van, , hogy ez még növeli szociál- » turisztikai gondjainkat, ez | azonban nem az aránytalan, i összehangolatlan szervező [ munkából adódik. A divatos i üdülési ’ igényeket a beruhá- J zások során nem követik a i létesítménybővítések, a meg- ' levők viszont ár és rentabi- , litas terén kötöttek, rugal- > inatlanok. i T. I. 1 Miskolc” " A viiek, szökőkutak, a fények és szobrok városa lépten-nyomon feledhetetlen élményekkel fogadja a látogatót. A képen a petrodvoreci park részlete látható. Barátságvonattal a Szovjetunióban Ismerkedés Leningrédde/ Ez a hajnalnak még túl korai ezüstös derengés szokatlan, hideg káprázataval ébren tart és gyönyörködtet Pedig a naptár szerint milyen messze van már Iván napja, a napéjegyenlőség, a fehér éjszakák varázsának kezdete, amikor itt Leningrádhan a Néva pártján, vagy a Nevszkij Proszpekten éjszaka is újságot lehet olvasni, amikor az éjfélkor lenyugvó nap felkel, mielőtt elfűhne. Augusztus második felében is szépek a leningrádi éjszakák, amikor a tüneményes fényeknek már múló, fogyatkozó maradva-, nyai vonnak sejtelmes derengést a varos fölé. A türelemmel várakozó meglesheti, miként ébred párákból, ködökből a hajnal, miként gyújt világosságot a Nap a Finn-öböl partján. Zajos sirádyesapatok rebbennek, széttárt szárnyakkal vitorláznak, lebegnek a balti vizek fölött Érdemes akár órák art várni a Néva partján, a víz- szagú éjszakában megnézni a hidak felnyitását és kísérni szemmel a hatalmas testű, mélyen merülő hajók lomha vonulását a világra nyíló kikötők felé. Jó érkezni éjszaka egy gyönyörű városba, ahová régen vágytunk eljutni, ahol lépten-nyomon érezni szeretnénk a rá ismerés és a felfedezés örömét, izgalmát: egy filmekben látott utca, egy világhírű köztéri szobor, amelyik egyaránt hirdeti az ábrázolt történelmi személy és az alkotó dicsőségét évszázadok óta. Paloták díszes sora, aztán pedig történelmet, világot fordító események színterei bontakoznak elő. Amit az utak mentén, a szállodáig vezető úton a látnivalók ébresztenek, azt másnap az érintés közelségében lehet majd igazán megszemlélni, megcsodálni. Néhány óra múlva — másnap — mozdul a több milliós város, a széles utcákon mindenki siet. Kivéve a szédítő méretű tereken ámuló turistákat, akik éppen azt szeretnék, ha legalább egy kicsit megállna az idő. hogy minél több jusson, maradjon a láthatóból, hogy minél többet őrizhessen meg a szépségre olyan fogékony emlékezet. Már két nap telt el az ukrán fővárossal, Kijevvel való megismerkedés után, és még négy nappal vagyunk a Moszkvába való érkezes előtt. Felfokozott várakozással fogadunk mindent. akit most „észak Velencéje” mondhat.' az Idegennek. (A borsodi barátságvonat háromszáz utasával a Hazafias Népfront szervezésében, augusztus 20- án indult útnak a Szovjetunióba : gyárak, üzemek, intézmények, termelőszövetkezetek tették ezt lehetővé legjobb dolgozóik számára.) Hálás hallgatóság vont gyűrűt az idegenvezetők köré, akik imponálóan gazdag ismeretanyaggal segítették elő. hogy a barátságvonat utasai minél többet tudjanak meg a Szovjetunió tájairól, életéről, művészetéről, kultúrájáról, az ott élő emberekről. Sokunk, elsősorban a fiatalok számára azonban sohasem ért véget a nap a hivatalos programok befejeztével: a kifáradásig róttuk, jártuk az utcákat, vagy kirakatok üvegei előtt időztünk. Megfigyelhettük a helyi szokásokat az utcán és a metrón, gyakorolhattuk az udvariasságot, és az orosz nyelvet a mindig figyelmes leningrádiak körében. A város pezsgőgyárának dolgozóival barátsági esten volt találkozásunk és milyen jólesett, ha a felszólalásokban elhangzott egy- egy magyar szó is. Ebben Vologya Zverev jeleskedett, aki sokáig nem' fedte fel előttünk, miért is ejt el egy- egy Szót magyar nyelven. A gyár 28 éves ifjú mérnöke az új generációt képviselte az esten. Északi típus, magas és higgadt, sudár termetéhez jól illik a sportos, divatos öltözet, a világos színekkel. Fényképeket mutat a kisfiáról, a feleségéről, a házukról, ahol élnek, innen nem messze Lahtában. a Finn-öböl pártján. Munkatársai mondják, hogy olyan pontosan jár be. hogy mindig ugyanazzal a villamos vonattal érkezik és nyolckor mar a karbantartóknak a lakatosoknál találni. — A jó pezsgőhöz, akármilyen furcsán hangzik, a bor es a bevált technológia nem elég. Azt mondják karbantartóink, ha ők nem lennének a közelben, a palackokban nem indulna el fölfelé a buborék — mutat a teli pohárra —, márpedig ebben is elindult — teszi hozzá mosolyogva. A napjairól kérdezzük és készséggel mondja, hogy hatkor ébreszti a családot meleg teával, szendviccsel es miután csomagolt valamit. dolgozni indül. Élete bent a gépek, automaták világában telik, a gondokból visz magával haza is néha. Évek sietnek el így a könnyebb és nehezebb napok nem ritkán fárasztó azonosságaiban. — A nyár elején kollégáimmal részt vettünk egy vetélkedőn. Felkerestük a Leningrádban tanuló magyar diákokat és kicseréltük ismereteinket: a vetét- kedősorozat tétje ugyanis az volt, ki tud többet Magyarországról? Megnyertük és harmadmagammal két hetet töltöttünk jutalomként Magyarországon. A Balatonnál és Budapesten, Szentendrén és persze Budafokon. a pezsgőgyárban, ahol szinte szavak nélkül értettük egymást — oldja meg Vologya Zverev a rejtélyt, a magyar szavak ismeretének nyitját ___ N ehezen és sokáig bú- csúzkodunk, sok lenne még amit a leningrádiak és mi borsodiak elmondhatnánk egymásnak. Múltunkról és jelenünkről, a munkánkról és a családról, arról, hogy milyen jó, ha ilyen nagy távolság ellenére könnyen megértjük egymást és ha pár nap múlva tovább is indul a vonat, zsebünkben új barátok címével érkezünk meg haza emlékekkel, barátságokkal gazdagabban. Nagy József t