Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

E5ZAK-MAGYARORSZÁG 6 1981. szeptember 13„ vasárnap Á Bodrog nem szülei 9 tik, hanem lesz. Az Ung, a Latorca és a Labore ölelkezéséből szüle- . tik ez a kedves, kacskarin- gós. és még — szerencsére — némely helyen ősi bájá­ban, tisztaságában, gazdag­ságában élő világot terem­tő és megőrző folyó. Saj- ! nos, most már másod-, har­madosztályú, vagyis erő­sen szennyezett, emellett a folyón előfordulnak rendkí­vüli szennyezések is... Magyarországi szakaszá­nak hosza több, mint 62 kilométer. Kis esésű, teljes magyarországi szakaszán ' 3—-4 métert csökken a Bod- _ rog vízszintje. Több kisebb patak, közöttük a legtekin­télyesebb, a Ronyva siet, " ömlik a folyóba. Valami­kor élénk forgalom volt ezen M«a. vízen is. Itt szállították a sót, a bort, a fát, de még a mennyasszonyokat is a csónakkal járható medre­ken, vízereken egészen Sá­rospatakig ... A századfordulón szabá­lyozták a folyót. Szerencsé­re megmaradtak a holtá- -■■■ gak, a karcsák. Északról dél felé így következnek: a ’ Felsőberecki-, az Alsóbe- . recki-, Sárospataknál három is; a Végardói, a Bereki és külön vesszük itt a leghíre­sebbet, az úgynevezett Zsi- dókúti holtág-részt. Itt ugyanis a debreceni Kos­suth Lajos Tudományegye­lem mikrobiológiai tanszé­ke végzett kutatásokat. Olyan, eddig ismeretlen, ví­zi világban élő, több mil­lió éves organizmusokat, alsóbb rendű szervezeteket fedeztek fel, melyeknek segítségével „rekonstruálni” lehet a folyó ősi életét, „történetét”... Ma a folyó száraz legelő­ket, indájával vízért „kö­nyörgő” szőlőindákat-táblá- kat öntöz, öntöző-fürtökkel, amelyeket már az ember al­kotott meg a maga hason­latosságára és a maga hasz­nára ... A folyó ma már mesék, balladák, legendák, dalok, kevés halak, de több ma­darak nyughatatlan bölcső­je. Néha „megharagszik”- megárad, de aztán lecsen­desedik. Mert az ember is ezt . akarja; verejtékes munkájával mindig vissza- csíiiapítja... Szöveg: Oravec János Kép: Laezó József A Bodrog és korcséi BERTÓK LÁSZLÓ Alattad a délkör Ha nem erezném meg egy rezzenésből hogy fölösleges lettem, leszaladt orrom előtt a roló, le a nap, kibuktam a görbülő mindenségből, ha mint aki folyvást zuhanva néz föl nem látnám büntetlenül magamat, ahogy besétálok a pillanat kertjébe hiú jóhiszeműségből, ha megtanulnám végre, hogy miért öl minden, ami él, s úgy lennék szabad, hogy élvezem már mutatványodat. <4 mert nem taszíthatsz ki a tévedésből, megbFflenne-e alattad a délkör? adnál-e országomért egy lovát? Amikor beléptünk az irodába, éppen a számvizsgáló bizottság elnökével egyeztet­te az esedékes ellenőrzés időpontját. Rö­viddel ezelőtt tért vissza Szeles-aknáról, ahol a tagdijbesorolással kapcsolatos gon­dokat beszélte meg a munkahelyi bizott­ság titkárával. Most meg itt vagyunk mi is ... Igazán eseménydús napja van Fák­lya Lászlónak, a Bükkaljai Bányaüzem szakszervezeti bizottsága titkárának. — Így van ez szinte mindig — közli, s pihenésképpen hátradől a fotelben. Vendéglátónk meglepően fiatál, mind­össze 35 éves. Tudtunkkal ő a Borsodi Szénbányák Vállalat legifjabb üzemi szak- szervezeti bizottsági titkára. — És a legfrissebben megválasztott is — mondja. — Ez év márciusától irányí­tom a testület munkáját. Fáklya László tősgyökeres bányászcsa­ládból származik, Sajókazán született. A kurityáni vájárképző iskolában sajátította el a szakma fogásait, majd a Miskolci Bá­nyaipari Technikumban szerzett oklevelet. Dolgozott a fektevölgyi aknában helyet­tesítő aknászként, volt faluja bányász kul- túrotthonának igazgatója, majd Szeles-ak­nán biztpnságtechnikus. Vezetői megítélése szerint, mindenkor helytállt a beosztásá­ban, igyekezett részt vállalni a közösségi arankából. — A KISZ-nek, a szakszervezetnek su­hant koromtól vagyok a tagja — említi. — Szeles-aknán KISZ-titkár is voltam, majd ugyanitt megválasztottak a szakszer­vezeti munkahelyi bizottság titkárává. Ab­ban a funkciómban nyolcszáz dolgozó ér­dekeit képviseltem, itt — a nyugdíjasok­kal együtt — csaknem ötször ennyi ember ügyes-bajos dolgára kell megoldást, orvos­lást találnom, találnunk. A kérdésre, hogy miként reagált rá, ami­kor szb-titkámak jelölték, ezt feleli: — Először is meglepődtem. Nem taga­dom, féltem is, hiszen az elődöm, Kocsis Ferenc több évtizedig nagy hozzáértéssel végezte a feladatát, nem volt tehát köny- nyű az örökébe lépni. Kissé fiatalnak is tartottam magam erre a megtisztelő meg­bízatásra. Az üzem vezetői és az elődöm azonban megnyugtattak: mindenkor, min­denben a segítségemre lesznek, s mind­máig tartják is a szavukat. A beszélgetés során „kulisszatitkokra” is fény derül, tekintettel a régi ismeretsé­günkre. A fiatal szakszervezeti titkár nem szégyeOi bevallani, hogy kezdetben bizony lámpalázzal küzdött, ha az emberek elé kellett kiállnia. A május elsejei éttizem- avató beszédének megtartásakor csaknem kudarcot vallott, mert alig tudott meg­szólalni a megiíletődöttségtöl. Egyes ké­nyesebb ügyek intézésekor is ugyancsak törhette a fejét, miként döntsön, cseleked­jen. A bányásznap előtt beállított hozzá egy asszony, s kérte, tiltássá le férje hű­ségjutalmát. Az indok: a férje elhagyta, nem akarja hazaadni a pénzt. A megnyug­tató válaszért kénytelen volt az üzemi jo­gászhoz fordulni. Ezek voltak a kezdett buktatók... A lényeg, hogy Fáklya László lelkiismeretesen akar eleget tenni a tiszt­ségének, átérzi döntései fontosságát, súlyát — a többibe; majd beletanul. — A feleségem, aki áruházi eladó, szak- szervezeti bizalmi. Nem is baj, mert leg­alább fogalma van a munkámról. Nem mondom, olykor időzavarba kerülök, két gyermekem nevelésével többet is törődhet­nék. De aki ezt a funkciót elvállalja, an­nak tudnia kell: itt nem telik le nyolc órával a műszak. Végezetül megkérdezem: melyek azok a legsürgősebb teendők, amelyeket' el kell végeznie? — Fokoznunk kell a bizalmiak felké­szültségét — válaszolja, hogy élni tudja­nak megnövekedett jog- és hatáskörükkel. Az általános tájékoztatás javításával egye­temben, emelni szándékozzuk a csoporton belüli agitáció színvonalát. Gyorsabbá akar­juk tenni az információk oda- és vissza- áramoltatását. A különféle ügyek intézé­sét is fiatalosabb lendülettel szeretnénk végezni. Amikor csak tehetem, lemegyek a bányába, a szénfalhoz, mert ott ismer­hető meg igazán a bányász, ott közvetle­nebb a hangvétel. Jómagam az Íróasztalt nem tartom munkaeszközömnek, a külön­féle ügyeket nem innen, az irodából aka­rom intézni. Akkor lennék igazán elégedett a munkámmal, ha elősegíteném dolgozóink jó közérzetét, s a termelékeny, hatékony munkát egyaránt. Ekkor szolgálnám való­ban jól mindannyiunk érdekét. Kolaj László Fotó: Fojtán László l A hivatalnok kapott ® egy pofont Utoljá­ra gyerekkorában kapott az apjától, de arra már csak homályo­san emlékezett. Azóta soha senkitől, és most egyszerre váratlanul felképelték. Az a nap is pontosan úgy kezdődött, mint a többi. Reggel még semmi jel nem mutatott az eljövendő po­fonra, és délben is nyugod­tan ebédelt a vállalati ét­kezdében. A pofon csak este kilenc körül csattant el, mikor egy kiló kenyér­rel a hóna alatt a közért­ből igyekezett hazafelé. Ahogy befordult az utcá­jukba, két férfi állította meg. Egyiküknek forradás volt az arcán, és mély to­rokhangon .beszélt. — Szakikám — mondta —, adj egy falást a bru- gódból. És nagy kezével a kenyér után nyúlt. A hivatalnok ösztönösen hátralépett, és megdöbbent hangon közöl­te, hogy nem <H’ti, mit akar­nak tőle. — Egy harapást a kenye­redből, — szólt most már fenyegetően a forradásos arcú —, vagy talán sajná­lod...?! — Nem sajnálom, kérem, de nem értem, mi jogon és egyáltalán, hogy juthat eszébe valakinek az ut­cán... Ekkor kapta a pofont. Visszakézből, inkább csak meglegyintette a másik, de ez is éppen elég volt ah­hoz, hogy felrepedjen a szája széle, a lendülettől egy saeméttartónak essen, és a kenyér a hólétöí csatakos aszfaltra guruljon. A forradásos serré mint­ha csak erre várt volna.’ Rálépett a kenyérre, lán- gossá tiporta, és közben dühös gúnnyal sziszegte a hivatalnok ledé: — Na, most már zabál- hatod, te piszok... Vakard fel, ha tudod, te nyava­lyás... Nyald fel innen, te disznó...! A másik, aki eddig szó nélkül cigarettázta végig az eseményeket, most meglóg­ta a forradásos arcú kar­ját. — Ne marháskodj, Fra- nyó — dörmögte atyai gyöngédséggel —, hagyd már a francba az egészet, hiszen látszik az ürgén, hogy becsinált... Lépjünk le inkább, mert jöhetnek! Elfricskázta a csikket; és akár egy kíváncsiságból ott időzött járókelő, akinek semmi köze az ügyhöz, nyu- , godtan tovább sétált. Ugyanekkor egy taxi is be­kanyarodott az utcába, és néhány lépésre állt meg tő­lük. Talán ez mentette meg a hivatalnokot egy újabb pofontól, mert erre a for­radásos arcú is jobbnak látta, ha követi a haver­ját. Egy köpést ugyan még megeresztett áldozata felé. de ezt már csak amolyan „köszönésnek” szánta. Ettől a naptól kezdve a hivatalnok élete kétfelé vált: pofon előtti szakaszra és pofon utánir*. Belső idő­ié, ami ott égett az arcan, és sokszor azon kapta ma­gát rajta; hogy figyeli a, fe­leségét, a gyereket, a mun­katársait: vajon azok lát­ják-e a helyét. tudnak-e róla. Közben számtalanszor végiggondolta az eseménye- / két, pedig minden idegszá- iával azon volt, hogy te­lejteni tudjon, mégis örök­ké azon az estén töpren­gett. 1-Ia adtam volna a ke­nyérből... ha adtam volna a kenyérből... ha adtam volna... —i állandóan ez mo­toszkált a fejében, bár tud­ta jól, hogy itt a kenyér­kérés csak ok volt az ütés­re. De ha mégis...? Ha le­tör egy darabot... esetleg nem is egy darabot, hanem fogja és odaadja az egé­szei. — Parancsoljon —- mondta volna —. én elme­gyek és veszek másikat. — De nem... ez nem lett vol­na jó! Akkor talán éppen azért kapja a pofont, mert ezáltal koldusnak vagy csa­vargónak tekinti a forradá­sos arcút, és az megalázva érezheti magát. És ha v ic-- cesen fogja- fel a dolgot? Belemegy a játékba, sőt azt mondja: — Fiúk, ki eszik kenyeret magában? Me­gyek. és hozok hozzá vala­mit. Szeretitek a tepertői ? — Nem, ez se jó megoldás! —- Tepertővel akarsz töm* Tőth-Máthé Miklós: A POFON számítását a pofonhoz mér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom