Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-30 / 229. szám

ESZAK-MAGVASORSZAG 2 1931. szeptember 30., szerda A fegyveres erők napján Megemlékezés a polgári védelemnél Dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke átnyújtja a Haza Szol­gálatáért ‘Érdemérem arany fokozatát dr. Majoros Lászlónak, a sátoraljaújhelyi Járási Hivatal elnökének, majd ugyanezt a kitün­tetést adja át Pataki Istvánnak, a Mezőkövesdi városi Tanács elnö­kének. Fotó: Laczó József Bensőséges keretele között ünnepelték a fegyveres erők napját tegnap, szeptember 29-én délelőtt a Polgári Vé­delem megyei törzsparancs- nokságán. Ünnepi beszédében Szabó György, a Polgári Vé­delem megyei törzsparancs- nokának politikai helyettese felidézte a 133 évvel ezelőtti dicsőséges pákozdi csata ese­ményeit, s szólt a fegyveres erők jelentőségéről, tagjainak társadalmi megbecsüléséről. Köszöntötte a hivatásos állo­mány és a polgári alkalma­zottak képviselőit Bocsi And­rás, a megyei KISZ-bizottság munkatársa is. Ezután felolvasták a hon­védelmi miniszternek, a bel­ügyminiszternek és a Mun­kásőrség országos parancsno­kának ez alkalomból kiadott díszparancsát, valamint a so- ronkívüli előléptetésekről, a különféle elismerésekről szóló parancsokat. Bejelentették: Zsebesi László ezredesnek, a Polgári Védelem megyei törzs- paranc.snokának a honvédel­mi miniszter szálfegyvert (díszkardot) adományozott, s a KISZ Központi Bizottsága az Ifjúságért Érdeméremmel tüntette ki. Az ünnepség ke­retében Zsebesi László ezre­des a Szolgálati Érdemérem 30 év után járó fokozatát nyújtotta át Sárosi Béla őr­nagynak, Ózd város polgári védelmi törzsparancsnokának, s számosán részesültek pénz- és tárgyjutalomban. Megye- szerte egyébként több mint hatvanan kapták meg a Hon­védelmi Érdemérem különbö­ző fokozatát. A fegyveres erők napja al­kalmából ugyancsak tegnap délelőtt rövid ünnepségre ke­rült sor a megyei tanácson, ahol dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke fogadta a Polgári Védelem megyei szervezetének legmagasabb kitüntetésben részesült tag­jait. A megyei tanács elnöke meleg szavak mellett nyúj­totta át a hosszú időn át vég­zett, eredményes polgári vé­delmi munka elismeréseként a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát dr. Ma­joros Lászlónak, a sátoralja­újhelyi Járási Hivatal elnö­kének és Pataki Istvánnak, a Mezőkövesdi városi Tanács elnökének, járási, ill<£ve vá­rosi polgári védejmi törzs- parancsnokoknak. Ugyancsak a polgári védelemben kifej­tett sikeres tevékenységük el­ismeréseként névre szőlő tárgyjutalmat vett árt a me­gyei tanács elnökétől Szabó István szakszolgálat-parancs­nok és Varga Dezső, Ózd pol­gári védelmi parancsnoka. Ünnepség az LKM-ben r A fegyveres erők napja al­kalmából tegnap megemléke­zést tartottak a Lenin Kohá­szati. Művekben is, ahol He­rendi Rezső műszaki igazga­tó mondott ünnepi beszédet. Eli méréssel emlékezett meg arról a sokoldalú tevékeny­ségről, amelyet a szocialista társadalom védelmében, s nem utolsósorban építésében végeznek a fegyveres testüle­tek tagjai. Külön is köszöntötte az LKM-ben több éve, évtizede dolgozó, szolgálatukat becsü­lettel ellátó polgári védelmi aktívákat, polgári fegyveres őröket, munkásőröket, akik gazdasági munkájuk mellett önként vállalták a szocialista haza, a társadalmi tulajdon, a közbiztonság védelmét, őr­zését. Az ünnepség zárórészében miniszteri kitüntetéseket ad­tak át a fegyveres testületek­ben kimagasló munkát végző kohászati dolgozóknak. Har­mincévi szolgálat után Hon­védelmi Érdeméremmel tün­tették ki Urbánszki István- nét, 25 évi szolgálat után An­tal Ernő kapta meg e kitün­tetést Csele Józsefnek, a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát adományoz­ták. összesen 25 diósgyőri kohász részesült kitüntetés­ben, oklevéljutalomban a fegyveres erők napján. Zászlófelvonási ünnepség " A fegyveres erők napja al­kalmából zászlófelvonási ün­nepséget rendeztek kedd reg­gel a Gellérthegyen, a Felsza­badulási emlékműnél. Kato­nai tiszteletadás mellett fel­vonták a magyar nemzeti lo­bogót és a nemzetközi mun knsmozgalom vörös zászla­ját. A Hősök terén, a Magyar hősök emlékművénél koszo­rúzás! ünnepséget rendeztek A Himnusz elhangzása után a Magyar Népköztársaság fegyveres erői nevében Czt- nege Lajos hadseregtábor- uok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügymi­niszter, Borbély Sándor ve­zérőrnagy, a Munkásőrség or­szágos parancsnoka helyezett koszorút. A Magyar Néphadsereg Művelődési Házában a fegy­veres erők napja alkalmából Cáinege Lajos fogadást adott Jelen volt Korom Mihály, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, továbbá politikai és tár­sadalmi szervezeteink számos képviselője. Magyar-tón kernáRyfii tárgyalások kezdődtek (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatait érintő, gyümöl­csöző tárgyalásokra kerül majd sor, s azok fontos állo­mást jelentenek a két ország jó kapcsolatainak történeté­ben. Andersen rámutatott ar­ra is, hogy Dániában érdek­lődéssel követik nyomon a Magyar Népköztársaság par­lamentjének életét, Magyar- ország gazdasági tevékenysé­gét. Utalt arra is, hogy Ma­gyarország és Dánia között sok egyező, bár számos eltérő vélemény is van, ami termé­szetes dolog: a párbeszéd alapja. Lázár György köszönetét mondott a szívélyes fogadta­tásért. A két ország kapcso­latairól szólva emlékeztetett arra, hogy Anker Jörgensen miniszterelnökkel három év­vel ezelőtt Budapesten már folytatott hasznos megbeszé­léseket a kétoldalú kapcsola­tokról és nemzetközi kérdé­sekről — azokról, amelyekben egyetértettek, s azokról is, amelyekben a vélemények eltérőek voltak — de a múlt­beli tapasztalatok azt sugall­ják — folytatta —, hogy a véleményeltérések nem fog­ják megrontani a két ország között fennálló jó kapcsola­tokat. Ezután a folketing elnöke és Lázár György kötetlen be­szélgetést folytatott. Knúd Börge Andersen érdeklődött a magyar gazdaságirányítás módszerei felől. Rövid tájé­koztatójában Lázár György megjegyezte, hogy Magyaror­szág minden jó tapasztalatot bárhonnan szívesen fogad. Később a dán parlament el­nöke végigkalauzolta a Mi­nisztertanács elnökét a pati­nás épületben, a dán politi­ka nagyjainak galériáján, majd szívélyes búcsút vett vendégétől. Kedden délben Anker Jör- gensen miniszterelnök ebédet adott Lázár György tisztele­tére. A kora délutáni órák­ban a Chri stiansborg-palota Tölgytermében Lázár György és kísérete megkezdte hiva­talos tárgyalásait a dán ven­déglátókkal. Dán részről a tárgyalásokon részt vett An­ker Jörgensen, Pieter Wiese, a miniszterelnöki hivatal ügyeinek állandó államtitká­ra. Henning Gottlieb minisz­terelnökségi államtitkár, A. Vdenrigsrad és Peter Dyvid külügyi államtitkárok, Henrik Holger Haxthausen, Dánia magyarországi nagykövete, valamint a külügyminiszté­rium kereskedelemmel, gaz­dasági, illetve politikai kér­désekkel foglalkozó számos magasrangú munkatársa. A tárgyaló felek a kedd dél­utáni tanácskozás csaknem két órája alatt áttekintették a bilaterális kapcsolatok, közöt­tük, hazánk és Dánia politikai és gazdasági kapcsolatainak széles körét, és számos nem­zetközi kérdés is szóba került. Az MTI kiküldött tudósító­jának értesülése szerint dán részről vázolták országuk gaz­dasági helyzetét, beleértve a kis északi állam nyersanyag- és olajgondjait. Egyetértettek a magyar partnerekkel ab­ban, hogy jóllehet a hetvenes évek óta a két ország keres­kedelmi forgalma meghárom­szorozódott, ezen a téren to­vábbi fejlődést lehet elérni. Nem látják dán részről aka­dályát olyan magyar indítvá­nyok megvalósításának — je­lezték —, mint a két ország együttműködésének bővítése harmadik országokbeli piaco­kon. Magyar részről hangsúlyoz­ták, hogy a két ország kap­csolatai jók, azokat nem tér-. helik megoldatlan problémák. Hasznosnak Ítélték a kétolda­lú kapcsolatok további fej­lesztését szolgáló párbeszédet. A magyar—dán kereskede­lemről szólva Lázár György rámutatott arra, hogy annak fejlődése elmarad a politikai kapcsolatok szilárdulása te­rén elért eredményektől, s hogy magyar részről szívesen látnák a megkezdett folyamat további kibontakoztatását az egyenlő feltételek, a kölcsönös előnyök jegyében. Rámutatott a magyar miniszterelnök arra is, hogy a hátrányosan meg­változott nemzetközi gazda­sági közegben is meg kell ta­lálni az együttműködésnek új lendületet adó kereskedelmi struktúrákat. Magyar részről különösen a mezőgazdasági, az élelmiszeripari együttmű­ködés bővítésében látnak le­hetőségeket, de Mhívták a fi­gyelmet az olajkitermelésben szerzett magyar műszaki ta­pasztalatokra is. Külpolitikai kérdéseket érintve, a felek kifejtették ál­láspontjukat szövetségi rend­szereik szerepéről az enyhü­lés helyzetében. Lázár György aláhúzta, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országa ismételten kifejezte a tárgyalásokra való készségét abból az álláspontból kiindul­va, hogy a világon kialakult viszonylagos erőegyensúly megváltoztathatatlan törté­nelmi tény. Lázár György a szovjet— amerikai külügyminiszteri kapcsolatfelvételről vallott magyar nézetet tolmácsolva annak a reményének adott hangot, hogy a nemzetközi vi­szonyokban a józan realitások kerekednek felül, a világ visz- szatér az enyhülés alapjaira. Jörgensen miniszterelnök kedden díszvacsorán látta vendégül Lázár Györgyöt és kíséretét. A vacsorán mind­két kormányfő pohárköszön­tőt mondott. Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár kedden Bonn­ban fogadta Gyenes Andrást, a magyar országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnökét, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkárát. Az egyórás megbeszélésen Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság kap­csolatairól volt szó, amelyeket mindkét fél jónak minősített. Gyenes András Herbert Wehnernek, a Német Szociál­demokrata Párt parlamenti frakciója elnökének, az SPD elnöksége tagjának meghívá­sára tartózkodik szombat óta az NSZK-ban. Október máso- dikáig tartó látogatásán ve­zető szociáldemokrata és sza­baddemokrata politikusokkal , folytat további megbeszélése­ket a magyar—nyugatnémet viszonyról. Spanyol szerencsétlenség Végleges adatok szerint 23 halálos és 22 sebesült áldoza­ta van a hétfőn hajnalban Madridtól 121 kilométerre történt autóbusz-szerencsét­lenségnek, amely a Spanyol Kommunista Párt fesztivál­járól hazatérő murciaiak egy csoportját érte. Az autóbusz utasai közül mindössze ket­ten maradtak gyakorlatilag sértetlenek. A halottak kö­zött van az autóbusz vezető­je: az autóbusszal összeütkö­zött kamion vezetője pedig, aki valószínűleg felelős a tra. géd iáért, súlyosan megsebe­sült. A spanyol kommunisták egy csoportját ért halálos ki­menetelű autóbuszbaleset kapcsán a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának mély részvétét és együttérzését tolmácsolta a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának ked­den Madridban Pálos Tamás, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese és dr. Kincses László, a Magyar Népköztár­saság madridi nagykövete. Áz ENSZ-közgyűSés általános vitája New Yorkban ismét találkozott egymással Andrej Gromiko szovjet és Alexander Haig amerikai külügyminiszter (Folytatás az 1. oldalról) rámutatva, hogy Izrael Wa­shington támogatásának kö­szönhetően folytathatja ma is terjeszkedő politikáját. Az amerikai—izraeli stratégiai együttműködési megállapodás is csak a polarizálódás veszé­lyét növelte. Izrael és Dél- Afrika nukleáris együttműkö­dése pedig Afrika népeit, az arab világot, valamint a vi­lág békéjét és biztonságát ve­szélyezteti — jelentette ki a jordániai küldött. Petr Mladenov bolgár kül­ügyminiszter felszólalásában megállapította, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán elfoga­dott békeprogram és a Szov­jetunió által előterjesztett számos békejavaslat reményt keltő alapnak mutatkozik a nemzetközi kapcsolatok vala­mennyi vitás kérdésének ren­dezéséhez. Phoune Sipraseuth laoszi külügyminiszter a délkelet­ázsiai országok közötti békés kapcsolatok Vietnam, Kam­bodzsa és Laosz által kidolgo­zott alapelveit ismertette. Gromiko és Haig találkozójáról Négy és fél órás megbeszé­lést tartott hétfőn New York­ban Andrej Gromiko szovjet és Alexander Haig amerikai külügyminiszter. Mint Dean Fischer, az amerikai külügy­minisztérium szóvivője ké­sőbb elmondta, „a nemzetkö­zi élet és a kétoldalú kapcso­latok kérdéseinek teljes ská­láját áttekintették”. A mi­niszterek jövő év elején ismét találkoznak. Grómiko és Haig — akár­csak az első találkozó alkal­mával — mo6t is többnyire négyszemközt tárgyalt egy­mással, és mint Fischer — némileg titokzatoskodva — aláhúzta, munkatársaik csak akkor csatlakoztak az esz­mecseréhez, amikor a kétol­dalú kapcsolatok kérdéseire terelődött a szó. Az amerikai tájékoztatás szerint a miniszterek eszmét cseréltek többek között a no­vember 30-án Genfben kez­dődő rakétakorlátozási tár­gyalások napirendjéről. A megbeszélést Haig — szóvi­vőjén keresztül — „komoly és őszinte szelleműnek” mi­nősítette. Az amerikai kül­ügyminiszter az eszmecsere során ragaszkodott ahhoz a formulához, amely „a mér­téktartás és kölcsönösség” cí­mén mintegy a Szovjetunió nemzetközi magatartásától teszi függővé Washington készségét az együttműködés­re. Ismeretes, hogy a szovjet külügyminiszter a kapcsola­toknak ezt a felfogását a múlt héten az ENSZ-ben el­hangzott beszédében határo­zottan elutasította. Haig amerikai külügymi­niszter kedden reggel az NBG televíziónak adott nyilatkoza­tában Gromikóval folytatott maratoni megbeszéléseinek eredményeiről így nyilatko­zott: „Azt hiszem, az előttünk: levő időszakban derül csak ki, vajon sikerült-e lényegesen előbbre jutnunk.” „Minden ilyen jellegű érintkezés«! tör­ténik haladás” — tette hozzá, de rögtön ezután a két orszá­got egymástól elválasztó el­lentétek mélységéről beszélt. Az amerikai külügyminisz­ter szerint olyan megállapo­dás született a felek között, hogy a tárgyalások részletes tartalmát nem hozzák nyil­vánosságra. Haig egyébként is aláhúzta, hogy vélemény­cserét folytattak és nem meg­állapodásokat kötöttek. A szovjet fél ugyancsak tartózkodott attól, hogy a nyilvánosság elé tárja a nem­zetközi élet és a kétoldalú kapcsolatok minden kérdésére kiterjedő, de a jelek szerint egyelőre inkább a nézetek el­térését tükröző tárgyalások tartalmát, mivel ez a válto­zatlanul kiélezett kapcsolatok további romlását eredmé­nyezhetné, Az adott helyzet­ben elfogadhatónak tűnik' a The New York Times keddi számában napvilágot látott értékelés: „Az a tény, hogy a felek bejelentették a két po­litikus közötti eszmecsere folytatását, jelzésnek tekint­hető: a tárgyalások a nézet- különbségek ellenére sem re­ménytelenek.” Egyes áruciikek kiviteli tilalma Módosította a Magyar Nem­zeti Bank az egyes árucikkek külföldre küldési, illetve ki­viteli tilalmáról szóló jegyzé­két. Az eddig tilalom alá eső cikkek közül törölte a fűszer- paprikát, a burgonyát és a fokhagymát. A tilalmi listát a következőkkel bővítette: autószifon készülék, gyermek tréningruha, harisnya, zokni, harisnyanadrág, zománcozott edények. Ezek figyelembevé­telével postaforgalomban, il­letve utasforgalomban aján­dékként, devizahatósági en­gedély nélkül a jövőben a következő árucikkek nem küldhetők, illetve nem vihe­tők külföldre: szalámi, és kolbászáru, nyers és füstölt hús, füstölt szalonna, zsír, zsírszalonna, étolaj, marga­rin. cukor, liszt, rizs. kávé, kakaó, egész vagy őrölt bors, csokoládé, szaloncukor, te­héntejből készült sajtféle, szárazbab, gyógyszer, mosé- és mosogatószer (mosó- és mosogatópor, folyékony mo­só- és mosogatószer, mosó­krém és mosópasztaj, baba­ápolási termék, autószifon és habszifon készülék, papír­zsebkendő, egészségügyi pa­pír, Lego-játékok, gyermek tréningruha, gyermek lábbe­li (fiú 38-as, leányka 34-es számig), harisnya, zokni, ha­risnyanadrág, függöny, sző­nyeg, csecsemőruházati cikk (beleértve a pelenkát is), fényképezőgép, "ilmfelvevő és vetítőgép, barkácsgép, rozs­damentes evőeszköz, zomán­cozott edények. A rendelkezés nem vonat­kozik az engedély nélkül,' személyes útiholmiként kivi­hető tárgyakra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom