Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-03 / 206. szám
1981. szeptember 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A sikerélmény elmaradt Ellentétben az év eredményeivel A tanyák sorsa Miután nem hittem a fülemnek, visszalapoztam a noteszomat. Itt-ott részletekben meg is találtam azt, amin első hallásra meglepődtem. Ezek szerint: Szikszón a jövőben azokra a növényekre támaszkodnak, amelyek idén csúfosan megbuktak? Tirpák Ferenc, az elnök tömören ennyit felelt: — Így van! — De rögtön hozzátette: — Csak ezekkel a növényekkel kerülhetjük el az indokolatlan kockázatot. Abból a repcéből — amely szinte teljes egészében kiía- gyatt — jelenleg négyszáz hektárt vetnek. A búza, amely — ugyancsak az elnök mondta — 33 mázsás hektáronkénti termésével nagy csalódást okozott —, jövőre a gazdaság fő növénye lesz. A kukorica, viszont, ami szép termést ígér, kevesebb táblában kap bizonyítási lehetőséget. Tirpák Ferenc — csodálkozásomat látva — már bővebben indokolt: — Sajnos, a kalászosok betakarítása nem volt valami nagy sikerélmény. Tizenhárom százalékkal adtak kevesebbet a tervezettől. Ráfoghatnám az időjárásra: hiszen a búza éppen a három legkritikusabb szakaszában nem kapott esőt, de nem ez az igazság. A szárazság máshol is rányomta bélyegét a hozamokra, de nem annyira mint nálunk. Máshol volt a baj, s ezt kötelességünk volt felmérni. Röviden: megkéstünk a vetéssel. Fia a mag idejében került volna földbe, előbb tartott volna az érésben, kalászba szökkenésben, vagyis a hiányzó mázsák elsősorban minket, szakvezetőket terhelnek. Ez volt a tanulópénz, hogy megnövekedett méretekben másképp, hatékonyabban kell gondolkodni. Nyílt szavak. (És ebből máshol is tanulhatnának, ahol a felelősséget szívesen ruházzák át ilyen-olyan váratlan eseményre, ki nem számítható okra.) Az aszalói, az alsóvadásza, s a szikszói kis termelőszövetkezetek egyesüléséből alakult Béke Termelőszövetkezet bemutatkozása tehát nem sikerült a legjobban. Az elnök hümmö- gött: — Ezt se mondanám. Még soha jobban nem tudtuk megszervezni a munkákat. Mint az álom, úgy ment minden. Néha már én se hittem a beérkező jelentéseknek, mAz ívkemencegyártó cégek közül a Kohászati Gyarépítő Vállalat neve világszerte ismert. A szakma a legnagyobb és legrangosabb vállalatok közé sorolja: és méltán. hiszen a KGYV egyik legfontosabb ipari tevékenysége az ívkemencegyártás. A nagy műszaki, technikai kultúrával bíró vállalat eddig a világ 50 országába több mint 200 berendezést szállított, ily módon a legkorszerűbb berendezéseket használják az USA. Ausztrália, Dél-Amerika, Nyugat-Németország és több más iparilag fejlett ország neves kohászati, acélgyártó vállalatai. E nemzetközi rangot bizonyítja az az érdeklődés, amelyet az acélgyártó szakma kiválóságai tanúsítanak a KGYV szakmai rendezvényei iránt, Az idén immár harmadik alkalommal rendezi meg a vállalat az acélgyártó szakembekább kimentem megbizonyosodni, hogy tényleg úgy megy-e minden, mint ahogy nekem beszámolnak róla? Ügy ment. Jelentősebb fennakadás nélkül rekordidő alatt arattunk le, s a tarlóhánlást sem sikerült még soha' ilyen gyorsan elvégezni. Ezek azért már biztató jelek. Mutatják, hogy a géppark összpontosításával, megfelelő munka- szervezéssel a betakarítást mindenkor el tudjuk időben végezni. És nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy idén végeztük el annak a hatszáz hektár területnek a szántását, majd megmunkálását, amely sajnos az elmúlt évben elmaradt. Ezek önmagukban szép dolgok, de nem mutatják meg azt az utat, amellyel a hiányzó mázsákat pótolni lehet és nem indokolják a búza területének növelését. Az elnök így válaszolt: — Idén nem tűrünk halogatást, kimondtuk: október közepéig minden táblánkban földbe kell hogy kerüljön az őszi búza magja. Mivel 45 mázsás hozamra tápláltuk be talajainkat, a két legelemibb feltétel biztosításával csak egészen rendkívüli időjárási körülmények között nem tudjuk emelni hozamainkat. A mi adottságaink negyven mázsa feletti termés elérését sürgetik. A másik ok: a több mint kétezer hektárra emelt kalászos területre pénzügyileg nagy szükségünk van. A kalászos még idén is hozott annyi árbevételt, hogy a forgóeszközökre felvett hitelt vissza tudtuk fizetni. Három hónappal a határidő előtt. Ez annyit jelentett, hogy 2,4 százalékkal kevesebb kamatot kellett fizetnünk. Vagyis 350 ezer forinttal jártunk jobban. Ez az ellentmondásosnak tűnő kettősség jellemzi a szikszóiak növénytermesztését. A repce, amelyet jelenleg vetnek, öt év közül egyben fagy ki. Legalábbis ezt bizonyítják a statisztikák. De, ha még kárt is szenved, könnyű a területet, termőre fordítani, hiszen talajmunkák után a tavaszi árpa magja még vethető. Persze kockáztatnak is, az árbevétel érdekében. Az olajos magvú növény jövedelmezőbb mint a kukorica, ugyanakkor jobb elővetemény. — Az előnyök egyoldalú beállítása nem fedi az igazságot. — Rázta meg fejét: — rek találkozóját, konferenciáját. A „III. ívkemence- ankét” rendezvényeinek ez alkalommal a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem adott otthont, ahol 28 ország 190 szakembere részvételével tegnap délelőtt kezdődött meg és három napig tart az immár nemzetközileg is rangos eseménynek számító ankét. A program szerint 35 előadás hangzik el. Ismert szak- tekintélyek — elektroacél- gyártók, kemencekonstruktőrök, kohászok, villamos mérnökök, számítógépes szakemberek — számolnak be az elektroacél-gyártásban elért eredményeikről, fejlesztési elképzeléseikről. — Az ankét célja az ismeretadás és ismeretszerzés — mondotta Farkas Sándor, a KGYV műszaki igazgatója, a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón —, hiszen a* Ennyi pozitívumért még nem vetnénk négyszáz hektáron repcét. Nyíltan ki kell mondani: nem a repcetermesztés előnyei, hanem a kukoricatermesztés hátrányai miatt növeltük a repce területét. Jelenleg 553 hektáron termesztünk abraknövényt. Ez aránytalanul nagy ahhoz a kockázathoz, amelyet a korai fagy, s az eltérő talajadottság jelent! Ezt azzal tudnám bizonyítani, hogy most — a kapásokra különösen kedvező évben is — vannak olyan táblák, ahol hatvan mázsa szemes termény terem, de vannak olyanok is, ahol a hozam nem éri el a 30 mázsát sem. Pedig a technológia ugyanaz. A következtetés nyilvánvaló: ott szabad a kukoricát termeszteni, ahol megéri, vagyis a hozamnövelést nem a műtrágyázás fokozásával, hanem a terület megválasztással ketl megoldani, hogy a saját abrak megteremjen. Lehetőleg olcsón. A döntés, amely ezt szolgálta, csak jó lehet. A fólia alatti tárolással, intenzív silókukorica- termesztéssel legalább húszszázalékos költségcsökkentést lehet elér™ a takarmányok árában, ugyanakkor a hozamok, növekedésével jelentős terület szabadul fel arunö vény-termeszlesre. Amelynek legjövedelmezőbb növényei a kalászosok, s az olajos kultúrák. — A napraforgó idén ötszáz hektár átlagában 18 mázsás termést adhat. Lényegében önmaga pótolni tudja a kenyérgabona s a tavaszi arpa kiesését. Jövőre lehet hogy fordított lesz a helyzet; a búza ad egymillió forinttal többet, s a napraforgó nem éri el a tervezettet. De azzal, hogy a betakarítás idejét előrébb hoztuk te repce nyáron, a napraforgó a kukorica előtt érik), megoldottuk eddigi legnagyobb gondunkat. Hiába kapja el a fagy a kukoricát, lesz annyi időnk, hogy betakarítsuk, s tarlóján s szántást elvégezzük. Nem marad tavaszra szantatlan terület. A reocé- vel mivel ősszel kell vetni, elérjük azt, hogy a tavaszi munkacsúcsot csökkenteni tudjuk, s a mi méreteinket tekintve, ez nagyon lényeges. — kannán — alkalommal is lehetőség kínálkozik arra, hogy a szakma élen járó külföldi cégeinek képviselői megismerjék vállalatunk lehetőségeit, elképzeléseit, szakmai eredményeit, ugyanakkor a magyar kohászati szakemberek is képet kaphatnak a legkorszerűbb külföldi eredményekről, fejlesztési tervekről. Az ankét természetesen jó alkalmat kínál a kötetlen és közvetlen beszélgetésre, az ismerkedésre, a kapcsolatteremtésre is. Igyekeztünk jó és hasznos programot tervezni. így egyebek között a szakmai programban megtekintjük a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművét, de lehetőség lesz rá, hogy Borsod megye szép tájaival, idegenforgalmi nevezetességeivel is megismerkedjenek az arn- kéton részt vevő szakemberek. m. «. A málnabokrok veszé- lyeztetik a Kovács-tanya biztonságát. Mert a szemek lehetnek bármilyen édesek, a helyi téeszelnök szájában mindig megsava- nyodnak. Hogyne, hiszen tanyán, a nagyüzemi táblásítást . akadályozó területen érnek. Pedig Kovács János, a téesz dolgozója, otthon hizlalt állatait a gazdaság segítségével értékesíti, mégsem jár az elnök kedvében. Nem hagyja el az apjától örökölt két hektárnyi földet, a gémeskutat, az eperíákat, a málnást. A teesz hiába ígér házhelyet, kőművesbrigádot, Kovács János ragaszkodik a családi ereklyeként őrzött nádfede- les épülethez. Az eperfa termésével disznót, csirkét hizlal, kukoricáért sem fizet, zöldség mindig akad a veteményesben. Hiába akar a téesz összefüggő rozstáblát, a Kovács-portát nem tolhatja arrébb. Ehhez kevés az elnök ereje. Flatásköre legfeljebb a „nem" kimondásáig terjed. Ezt felelte, amikor a tanácstitkár megkérdezte: támogatja-e a tanyák villamosítását. A téesz elnöke modernizálni szeretné gazdaságát, új növényi kultúrát meghonosítani, nagy teljesítményű, szedő-, arató-cséplő gépeket beszerezni. A tanyák viszont szögesdrótként akadályozzák a táblásitást. A kis háztájikat, az ósdi épületeket kerülgetni kell. Hiába a modem technika: a hétmérföldes csizmában csak araszolni lehet. Az elnök a haladás érdekében sürgetné a bulldózereket Hasonlóképp érvelnek a tanyát érzelmileg ellenzők. Lakatos Vince nagy sikerű dokumentumfilmje, a Naplemente előtt négy esztendeje szinte sokkolta a tévénézőket. A magára hagyott idős emberekért, a petróleumlámpa világosságáért, a Biblia igazságáért, a magatehetetlenség látványáért sokan nem a múltat, nem a kisparaszti élethez való ragaszkodást, hanem a szórványtelepüléseket okolták. Kialakult az a szerencsétlen helyzet, hogy amíg Bács-Kiskun megyében a helyi tanács, a Vöröskereszt, a Hazafias Népfront, a szocialista brigádok társadalmi összefogást hirdettek a tanyán élő idősek megsegítéséért, addig a pillanatnyi hangulatuknak engedelmes- kedők a tanyák ellen fordultak. Mentségükre szóljon, a tanyák értékét, gazdasági jelentőségét hazánkban sokáig a szél járás szerint mérték. A múlt század közepén például a hatóságok erővel tartották a falvakban az embereket. Tanyát venni, önállóan gazdálkodni csak a paragrafusok és a zsandárok kijátszásával lehetett. A legelőfeltöréssel, szőlőtelepítéssel megkezdődött a kiköltözés. A falvakat elhagyó új honfoglalók még nem érezték hátrányosnak szociális, egészségügyi, kulturális ellátásukat: a betegbiztosítást, a színházat, az anyagi biztonságot nemcsak a tanyai agrárproletariátus hiányolta. Ám a kormánykörök úgy tettek, mintha a tudatlanság, a nyomor kizárólagosan a tanyák jussa lenne. A felszabaduláskor egykori cselédek, napszámosok, sum- inások jutottak földhöz. Többségük az új birtokon építtetett házat Amikor kiderült, hogy a kisparcellák akadályozzák a nagyüzemi termelést, a hatóságok igyekeztek a szétszórtan élőket összeköltöztetni. Kialakultak a leendő községek magvai. a tanyaközpontok. Benépesülésüket a fotóriporterek és festők is segítették. Nem ábrázoltak magányos épületet gémeskutat, de megörökítették a beköltözést a liidrogló- buszt. a beláthatatlan kukoricást. A tanyaközpontok pedig fejlődtek. Amikor egymásba értek a házak, elkészült a bekötő út, vegyesbolt nyílt, aztán kéttantermes iskola (egy osztály az alsó, egy a felső tagozatnak), az orvos is meglátogatta a helyieket Később könyvtár létesült: hétköznap olvasnivalót kölcsönzött szombatonként táncmulatságnak adott otthont Néhány év múlva a helyi téesz irodát építtetett, az üzlethálózat bővült ^ könyvtárból kultúr- ház, a tanyaközpontból falu lett. Ezekben az időkben új tanyák létesítéséről vagy a meglevők támogatásáról nem illett beszélni. A hatvanas években kiderült: nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Azt hogy a magányos település a nagyüzemi gazdálkodás nehezítője — továbbra sem tagadta senki. Kiderült viszont hogy ez a betyár nemcsak elvesz, de ad is: szőlőt gyümölcsöt zöldséget kapirgáló tyúkokat hízott libákat évszázados hagyományok szerint legeltetett állatokat. Sőt, munkára fogja a nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan földeket is. Nem véletlen, hogy a tehetősebb egyéni gazdálkodókat évente 60—80 ezer forintnyi jövedelemhez juttatja. A tanyák, miután gazdasági eredményeikkel igazolták létüket, nyilvánvalóvá tették, hogy belátható időn belül települési formaként sem szűnnek meg. Amfg néhanvan a lerombolással fenyegetőzőket csi- títják. addig mások attól félnek, hogy a jelentős tanácsi segítséggel: útépítéssel, villamosítással állandósul a tanyavilág. Szerintük a modern televízióval, mosógéppel ellátott lakást nehezebb elhagyni, mint a petróleum- lámpást. Amit mondanak igaz. mégsem hihető, hogy a reális vágyak valóra válása a régi településviszonyok konzerválását jelentené. Az ember nyugtalan lény: ha egy célt elért, újabbakat, tűz maga elé. Az igények kielégítése is újabb igényeket szül — főleg a tanyai fiatalokban. Az ő többségük (otthoni körülményeiktől függetlenül) vágyik egy közeli faluba vagy városba. Már csak azért is, mert minden fejlődés ellenére napjainkban a tanyákra nem a modern életvitel < a jellemző. A villamosítás, az útépítés csak az egymáshoz közeli épületeknél kifizetődő. Ezért kellene egyre több tanyaközpont. Ide elérhetne a villamos vezeték, ide érkezhetnének a mozgó élelmiszerboltok, itt lehetne gyermekfelügyeletet kialakítani,' itt állnának meg a távolsági autóbuszok, és ami nem utol-' só szempont, tet lehetne kői zösségben élni. öt éve országos felmérés készült a tanyaépületekről,' lakói foglalkozási szerkezeté-) röl, jövedelemforrásáról, életi körülményeiről- Az adatok összegzését egy rendelet követte. Ezentúl a tartósan fennmaradó tanyás területek ne korlátozott számú ep»- tési engedély adható. A körzet életképességét a helyi tanácsok hivatottak eldönteni. A megyékben — Saa- bolcs-Szatmár kivételével — mégsem tülekedtek építési engedélyekért. Ügy véltek, nem jó, ha az emberek pénzüket tanyai házra költik, mert ezzel egy későbbi kulturáltabb otthontól fosztják meg magukat. Hogy mi lesz a tanyák sorsa? A gazdasági számítások es társadalmi mérlegelések döntik el ezután is, hogy a fennmaradás és a megszűnés között mire érdemes szavazni. De napjainkban mégsem a szórványtelepülések, hanem az ottani emberek sorsa az izgalmasabb. A fiatalok vagy középkorúak jól, vagy rosszul, de megélnek. És az idősek? Az Alföldön a már említett társadalmi kezdeme- nvezésben bővítették a szociális otthonokat, napközit létesítettek a tanyai öregeknek vagy felújították házaikat. Mindez azonban csak csepp a tengerben. Az ország tanyáin több idős, magatehetetlen ember él, mint amennyi élvezheti a társadalom segítségét. Ezért, ha nem is mondunk nemet a tanyákra, a mindenkori erőhöz mérten támogatni kell a faluba költözésüket. Nem a mai tanyai öregek gondjainak megoldásáért — ezzel nagyrészt elkéstünk. Viszont még sokat tehetünk a középkorúakért, a tizenöt-húsz év múlva segítséget igénylőkértJ Mindezek ellenére ne romboljuk le erőszakkal a magányos házakat. Lakóik elhelyezéséről, új házhelyekről úgysem tudnánk gondoskodni. Ám az elhagyott épületekhez jöhet a bulldózer, a parlagon maradt, földek beolvadhatnak a helyi téeszek, állami gazdaságok tábláiba. A megszűnő tanyát sirathatjuk. De újból benépesíteni már nem éráé-, mes. Horváth Káimáa j A KGYV rendezésében Ivkemence-ankél az egyetemen Huszonnyolc országból 190 szakember
