Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
ÉSZAK-MAGYAROSSZAG 2 1981. szeptember T., kedd Libia: a firradalem 12 éve ILeonyíd Brezsnyev az el nem kötelezettek mozgalmának napja alkalmából táviratot intézett Fidel Castró- hoz. a mozgalom soros elnökéhez, és ebben a szovjet nép és a maga nevében szívélyes jókívánságait fejezi ki neki, valamint az el nem kötelezett országok összes vezetőinek és népeinek. A távirat a többi között megállapítja: a Szovjetunió az el nem kötelezettek mozgalma fennállásának 20 éve során, hűen a nemzeti fel- szabadulásukért küzdő erőkkel való szolidaritás erősítésének lenini elvéhez, olyan erőnek tekintette és tekinti a mozgalmat, amely a felszabadult országoknak azt a természetes törekvését fejezi ki, hogy együttesen szánjanak szembe az imperialista, a gyarmatosító, a fajüldöző és a hegemonista erőkkel, és megvédjék drága áron kivívott függetlenségüket, szabadságukat. Az el nem kötelezettek mozgalma — hangsúlyozza a távirat — különösen fontos szerepet tölt be most. amikor az imperializmus agresz- szív körei szembeszegülnek a történelmi fejlődés objektív menetével és az erő pozíciójából igyekeznek megoldani a világ problémáit, „saját A sugár szó a legtöbb embernek a Nap fény- és hősugarait juttatja eszébe. Egyre többen vannak azonban, akik e szó hallatára korunknak áldást és átkot hozó csodájára gondolnak, az orvosi rendelők, kórházak röntgenkészülékei, besugárzó „ágyúi” által kibocsátott sugarakra. Ma már nélkülözhetetlenek ezek a betegségek megállapításában éppúgy, mint gyógyításában. Sajnos, a második világháború végén értelmetlenül felrobbantott atombombák sugárzása sokakban félelmeit kelt, ha ezt a J szót hallja. k A sugarak békés feíhasz* nálásának azonban az említett orvosi lehetőségeké* kívül korunkban még számos más lehetősége is van. amelyekről az emberiség- ijek nem szabad lemondania, még Hirosima emléke mellett sem. Az atomreaktorok szerte a világon terjesztik a villanyfény világosságát, közvetve pedig a tanulás, a tudás, a művelődés lehetőségét. A sugarak e szerepköre a jövőben egész biztosan jelentősen terjedni fog. Hatalmas utakat tettek már meg azok a jégtörők és kereskedelmi hajók,, amelyek erejüket, energiájukat ugyancsak a sugárzásnak köszönhetik. A sugarak haszna között feltétlenül meg kell említeni azt a lehetőséget is, amelyet a mezőgazdaságban alkalmazhatunk. A radioaktív sugárzás hatással van az élő szervezet átöröklődési mechanizmusára. Változásokat idéz elő az öröklődés tulajdonságában, megváltoztatja azokat, mutációkat hoz létre. És ezek közül kerülnek ki az ellenállóképesebb, nagyobb hozamú növények, tápanyagokban gazdagabb gyümölcsök. A növénynemesítők kiválogatják ezeket, és tovább szaporítják, új fajtákat állítva elő. A növényeket károsító rovarok elleni harc egyik sokat ígérő módszere szintén a sugarakat használja fel: a hímeket a sugarak szaporodásképtelenné teszik. Az ipar is számos helyen alkalmazza a sugárzó anyagokat, az izotópokat, öntvények minőségének a meghatározására ma már kényelmes és elterjedt módszer akár a röntgenátvilágítás, akár a sugárzó izotó- pek alkalmazása Legújabban a talajok mechanikai tulajdonságainak a vizsgálatára is felhasználják a sugárzó izotópokat (amint képünk mutatja), amelynek az építkezések előkészítésénél van óriási jelentősége. érdekszférájuknak” kiáltják ki a világ különböző térségeit és „nemzetközi terrorizmusnak” minősítik a nemzeti felszabadulásukért küzdő népek harcát. Ezért szükség van a világ összes békeszerető erőinek együttes harcára a béke megvédése érdekében. Leonyid Brezsnyev végezetül reményét fejezi ki, hogy az el nem kötelezettek mozgalma. az imperializmus és mindenfajta agresszív törekvés elleni harc alapelveit követve, fokozza tevékenységét és növelj befolyását a nemzetközi helyzetre a béke megszilárdítása érdekében. Honecker—Schmidt levéivéitás Ez a kép majd’ 12 esztendeje érkezett a líbiai fővárosból, Tripoliból. Azon az októberi nagygyűlésen ezrek és ezrek tettek hitet a forradalom mellett. Líbiában 1969. szeptember 1-én Kadhafi vezetésével katonatiszti csoport megdöntötte I. Idrisz király kormányát. A fiatal tisztek a nép fölemelését, a közélet tisztaságát, a külföldi befolyás visszaszorítását tűzték ki célul. A képen Moam- mer Kadhafi ezredes, a líbiai forradalmi kormány vezetője, alig másfél hónappal a király elűzése után elszánt harcra buzdítja honfitársait katonai támaszpontok felszámolásáért. De készülhetett volna ez a felvétel akár 1981. augusztusában is, hiszen ma hasonló fotók érkeznek Tripoliból. Napjainkban ismét tömegdemonstrációk színhelye a líbiai főváros: a Sidra- öbölben végrehajtott amerikai provokáció 12 év múltán arra figyelmezteti e távoli ország lakóit, hogy az Egyesült Államok nem adta fel, sőt fokozta erőfeszítéseit a líbiai haladó rendszer felszámolására. A forradalom védelme ma tehát épp olyan fontos feladat Líbiában, mint 12 esztendeje volt. Hivatalosan megerősítették az NDK fővárosában Erich Honecker államfő és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár kapcsolatfelvételének hírét. A legfelsőbb szintű kapcsolat azt valószínűsíti, hogy belátható időn belül az NDK Államtanácsának elnöke találkozik a bonni kormányfővel a két német állam viszonyában még rendezetlen kérdések megvitatására. Honecker — aki szeptember 9. és 13. között hivatalos látogatást tesz Mexikóban Jósé Lopez Portillo elnök meghívására — mexikói újságírókat fogadott a napokban, és időszerű nemzetközi kérdésekről adott nekik interjút, amelynek részletei hétfőn egyidejűleg 1 ittak napvilágot az NDK és Mexikó sajtójában. Az NDK államfője közölte, hogy a közelmúltban levelet kapott Helmut Schmidt szövetségi kancellártól, és hamarosan válaszol rá. „Véleményem szerint ez a levélváltás hozzájárul a két állam párbeszédének erősödéséhez, és ezzel a béke megszilárdítását és együttműködésüket szolgálja” — mondotta. — Azon kell munkálkodni, hogy soha többé ne induljon ki német földről európai háború. Honecker értékelése szerint egészében véve jól alakulnak a két német állam kapcsolatai a békés egymás mellett élés szellemében, és a kétoldalú szerződések alapján. „De van még számos megoldatlan kérdés, és erőfeszítéseket teszünk, hogy megbirkózzunk velük” — mondotta. Eseményekről röviden ARAFAT LÍBIÁBAN 9 Hétfőn Líbiába érkezett Jasszer Arafat, a PFSfc vezetője. Ezt megelőzően Bejrutban tárgyalásokat folytatott Claude Cheysson francia külügyminiszterrel. KÍNAI ATOMtengeralattjAro • Kipróbálták az első kínai atommeghajtású tengeralattjárót — írja az általában megbízható hongkongi South China Morning Post. A lap a Zsenmin Zsipao egyik korábbi riportjára, valamint katonai szakértőkre hivatkozik. KIRKPATRICK PAKISZTÁNBAN <8 Jeane Kirkpatrick, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője, vasárnap Pakisztánban meglátogatta az ; afgán ellenforradalmárok ! egyik táborát. A pakisztáni— í afganisztáni határ menten I ilyen táborokban fegyverzik j fel és képzik ki az Alga- i nisztánban terrorcselekmé- i nyékét végrehajtó bandáttac. A nagykövetasszony ottani beszélgetései során az „afgán hazafiak” mindenekelőtt fegyvert kértek. Tanévnyitó az oktatási igazgatóságon Tegnap délután Miskolcon az MSZMP megyei bizottsága oktatási igazgatóságán ünnepélyes tanévnyitó össztanári értekezletet tartottak. Kerekes József, az intézmény vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd röviden értékelte az elmúlt tanévben végzett munkát. Többek között hangsúlyozta, hogy az intézmény tanszékei pártunk XII. kongresszusának és a megyei pártértekeziet határozatainak szellemében végezték oktatónevelő munkájukat. Törekedtek a hallgatók dialektikus és történelmi materialista szemléletének erősítésére, az új tantervek jól segítették a hatékonyab ismeretszerzést A különböző tantárgyak alapjainak elsajátítása, az előadások és az osztályfoglalkozások tartalmas vitái jól segítették a megnövekedett politikai és gazdasági céljaink, feladataink /égrehajtását is. A tanárok felkészítését, továbbképzését jól szolgálták a különböző elméleti konferenciák. Az új tanév feladatairól elmondotta, hogy a Központi Bizottság 1976 októberi határozata, a megyei pártbizottság pártoktatásról szóló középtávú terve, valamint . a különböző határozatok alapján továbbra is fontos célkitűzés a propagandamunka tartalmi színvonalának eme lése. Az oktató-nevelő munkában törekedni kell a fejlett szocialista társadalom építése napi kérdéseinek megválaszolására, kiemelt kérdésként kell kezelni a munkásosztály vezető szerepével, a különböző érdekviszonyokkal, valamint a párt vezető szerepével, a párt egységével, tömegkapcsolatainak erősítésével kapcsolatos kérdéseket. Elmondta: az oktatási igazgatóság különböző tagozatain az 1985-ig terjedő időszakban mintegy 5200 középkáder továbbképzését tervezik. Az új tanévben az általános tagozaton kismértékben csökkent, a szakosító tagozaton és a speciális kollégiumokon valamelyest növekedett a hallgatók száma. Végezetül az évnyitó résztvevői tanszéki értekezleteken beszélték meg az új oktatási év legfontosabb feladatait és tennivalóit. A pápa békefelhívása n. János Pál pápa a náci Németország agressziójának, a második világháború kitörésének évfordulója alkalmából békefelhívásban fordult a világ valamennyi nemzetéhez, politikai rendszeréhez az államférfiakhoz és a haderők vezetőihez. Castelgan- dolfóban, mintegy 14 ezer zarándok előtt mondott szokásos vasárnapi beszédében, a leszerelésre szólított fel és valamennyi nukleáris fegyver sürgős betiltását javasolta. Emlékeztetett a Hirosimában és Nagaszakiban tett februári látogatása alkalmából elhangzott felhívásra, s arra a tényre, hogy az- első atombomba ledobása óta a nukleáris fegyverek mind mennyiségükben, mind minőségükben, mind pusztító erejükben jelentősen nőttek. — Most ismét újra erőteljesen hangsúlyozni kel!, hogy minden erő összefogására szükség van a béke biztosításához — mondotta II. János Pál. Lengyel fejlemények Lengyelországban hétfőn — a korábbi bejelentést, majd a széles kürű társadalmi konzultációt követően — életbe léptek az új kenyérárak, amelyek nyomán számos pékáru száz-kétszáz százalékos, egyes fajták esetében ennél is nagyobb mértékű a drágulás. Az intézkedés célja az önköí tség valóságos tükrözése, a pazarlás megszüntetése, s az, hogy a kenyeret kizáróle g fogyasztásra alkalmazzák. Az áremelést a kor» mány általános, havi 160 zlotys bérkiegészítéssel ellensúlyozza. Azok a nyugdíjasok, akiknek havi jövedelme 3500 zloty alatt van, havi kétszáz zloty kiegészítést kap-- nak. Az intézkedést elvben a Szolidaritás szakszervezet is elfogadta, de az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatja, hogy kevésnek találja a kormány által biztosított bérkiegészítést. Robbanás Teheránban (Folytatás az 1. oldalról) hogy szervezete akcióinak fokozásával válaszol a kivégzések ütemének növelésére — de — egy korábbi bejelentéssel ellentétben, amely szerint a Modzsahedin Khalk szervezet a tettet magára vállalta volna — Radzsavi most nem ment el odáig, hogy közvetlenül szervezete nevében vállalja a teheráni merényletet. Radzsavi kijelentette: „Kho- meininek távoznia kell és hamarosan távozni is fog. Az iráni nép és a Modzsahedi- nek már most sem engedik meg neki, hogy végrehajtsa mindazt, amit határtalan sza- dizmusa diktál.” „A vasárnapi merénylet előre látható volt, természetes dolog, hogy az erőszak szervezői akciójuk áldozatává válnak” — jelentette ki hétfőn az Europe—1 rádióban Ahol Hasszán Baniszadr, a franciaországi emigrációban élő volt iráni államfő. Baniszadr azonban hozzáfűzte, hogy a merénylet előkészítésében semmiféle szerepet nem játszott, és megállapítását „szociológiai megfigyelés nek” minősítette. Baniszadr formulája szerint utódának és Mohammad Bahonar miniszterelnöknek a halála egyfajta öngyilkosság volt. amennyiben ők maguk készítették elő azokat a feltét teleket, amelyek a merényletet kiváltották. A volt elnök elmondotta, hogy a közelmúltban levelet intézett Khomeini ajatollah- hoz és ebben a szabadságjogok helyreállítását követelte | Iránban. Baniszadr szerint Khomeini „engedni fog”, bár nem közölte, mire alapozza e véleményét. Az exelnök annak a véleményének adott hangot, hogy ilyen merénylet megszervezése nem lett volna lehetséges „népi támogató? nélkül”. Az iráni ideiglenes elnöki tanács, amely Radzsai elnök és Bahonar miniszterelnök halála miatt vette át az államfői teendők intézését, hétfőn hivatalos közleményben szólította fel a kormány minisztereit: továbbra is lássák el tisztségükből fakadó feladataikat az új miniszterelnök kinevezéséig. A fővárosban eközben több százezres tömeg gyűlt össze a medzslisz (parlament) előtt, hogy részt vegyen a két meggyilkolt iráni vezető temetési szertartásán. A Pars hírügynökség hétfőn közzétette az iráni kormány közleményét, amelyben az iráni vezetés azzal vádolja Sapur Bakhtiar volt miniszterelnököt és Baniszadr volt államfőt, hogy részük volt a vasárnapi robbantásos merényletben.