Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6

1981. augusztus 9., vasárnap

Gáti István operaénekes

5 JB?

: <4

r

Ilii

jiifiinMi

'm.

Gáti István

Vannak talán, akik irigylik Gáti

• Istvánt pályájának eddigi kiegyensúlyozottságáért, egyenletes ívéért. Néhányan esetleg azt is méltányolják, hogy ■ kitartó és kemény munka van mögötte. 1972-ben friss diplomával szerződött az Operaházhoz, ahol eleinte karakter-basszus szerepkörben foglalkoztatták. Tanulságos, hatásos művészi fejlődést adó feladatokat kapott az első öt évben Volt Ortel szappanos, illetve Kothner pék Wagner remekében, A nürnbergi mesterdalnokokban. Favágó Szokolay Vérnászában és Mézesbábos a Pomádé királyról szóló Ránki operában. Már a pályára kerülése is zökkenőmentes volt?

— Ügy emlékszem, igen. Szívesen énekeltem, hallattam és hallgattam a hangomé "’énképpen középiskolai énektanárom döntötte el a dolgot. A Rákóczi Gimnázium színeiben két dallal benevezett a Budai Diáknapokra. Nyertem. Ezen fölbuzdulva jelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, s első nekifutásra felvettek.

— Tanulmányai végeztével versenyt nyert Trevisoban, Moszkvában, Salzburgban. Mozart szülővárosába többször visz- szatért, hogy Herbert von Karajan irányításával dolgozzék. ■

— Csekélyke volt a szerep — egy fland- riai nemes Verdi Don Carlosában —, • de a zene nagy mesterének tökéletességre törekvése évekig kamatoztatható tapasztalatokat jelentett számomra.

— Az első időszakhoz képest erőteljesen átalakult a szerepköre. A Carmen Zuniga hadnagya helyett Escamillo, a torreádor szerepe lett Gáti Istváné. Hosszú ideig úgy tetszett, hogy elsősorban a mozarti muzsikához, a bécsi klasszicizmushoz van erős affinitása. Ilyesmit igazolt a Don Giovanni Leporellójában, vagy a Figaró házassága főszerepében nyújtott, teljesítménye is.

— Az érdeklődésem több oldalú. Színpadon, gyakrabban a koncertpódiumon, lemezen, rádióban, a Mozartnál korábbi, valamint egészen modern műveket énekeltem: Vivaldi- és Purcell-operát, Kur- tág és Mahler dalokat. A romantika, a

verizmus és a neoklasszicizmus számomra idegen volt. Ám az énekesnek sokszor olyasmit is vállalnia kell, amit egyéniségétől távolinak érez. Néha rájön, hogy tévedett; a külső szemlélők ítéltek helyesen. Én Donizetti bűvös Szerelmi bájitalában, vagy a Cosi fan tutte-ban voltam otthon. Nagy tisztelettel visszaadtam Mefisztót és még egy-két drámai szerepajánlatra német mondtam. Az Aida Amonasroja elől egyszerűen nem térhettem ki. A próbák során — magam lepődtem meg legjobban — teljesen hatalmába kerített a harcos, szenvedélyes etióp király. Ahányszor éneklem, feszültség jár át, ez átsegít a szólam nehézségein, s talán használ is a Nílus-parti képnek.

— Azóta már másik Verdi szerepet is énekelt.

— Paolo Albianit az aranyművest a Simone Boccanegrában, Giuseppe Patané olasz karmester betanításában. Csodáltuk őt, páratlan elme, több mint kétszáz operát raktároz a fejében. Partitúra tehát nincs előtte, az énekesekre figyel. A próbák elején csaknem kegyetlenül sokat kívánt. Ám a premierhez közeledve mindig több szabadságot, önállóságot engedett. Vagy csupán így éreztük? Mindegy;

— Tavaly mutatta be az Operaház Sztravinszkij A léhaság útja című operáját. Ea a mű neoklasszikus stílusban fogant.

— Nehezen fogadtam be a zenei anyagot. Dadogónak, töredezettnek hallottam. Ezután eljött a kivételes pillanat, megszületett bennem Nick Shadow figurája. Ma már tudom, ennek az operának repertoárunkon kellene lennie ... Sajnos az Ybl palota megrokkanása miatt sem ezt a darabot, sem a Cosi fan tutte-t nem játszottuk az 1980—81-es évadban.

— Azért, azt hiszem, ez a szezon több szempontból is emlékezetes marad az ön számára.

— Nemcsak Pa tanéval dolgoztam, Fe- rencsik vezette a Varázsfuvola fölújítását, először énekeltem Papagenót. Portréfilmemet sugározta a televízió, az Operaházban nekem ítélték az Oláh Gusztáv emlékplakettet, s idén Liszt-díjjal tüntettek ki. Decemberben kislányom született, talán nem is igazságos, hogy valakinek rövid idő alatt ennyi boldogságban legyen része. De a gratulációk, kézfogások' azt mondták nekem, hogy a kollégáim is méltányolják a munkámban fektetett energiát. A hivatalos elismerések nagyon fontosak, de bizonytalan időben érkeznek és szerencse is kell elnyerésükhöz. A munkakapcsolatokban azonban minden nap lehet öröme, nyeresége az embernek. A Varázsfuvola próbáin egyszer sehogyan sem ment a próza elmondása. Ferencsik János segített (igaz «először keményen megdorgált). Nemrég, amikor A kékszakállú herceg vára koncertelőadására készültem, újra hozzá fordulhattam. Az idén még esy kitűnő oiasz dirigenssel találkoztam. Roasini Hamupipőkéjének íöiújítását Alberto Srede vezette. A következő szezonban zenei ínyencség, Offenbach Kékszakállúnak bemutatásában veszek részt. Lemezfelvételre készülök, Schubert, Schumann és Brahms dalokat énekelek, Ránki Dezső zongorakiséretével. Nyáron föllépek a Hilton Dominikánus udvarában, a Pergolesi egyfelvonásosokban. Az Eszterházi rögtönzésben pedig ismét fölemelem a karmesteri pálcát, bogy elénekeljem és vezényeljem Cimarosa húszperces zenei leleményét, A karmestert.

' A. M.

GALYÓ GÉZ Ac

Derengő

Hajnalszagot hozott az éjféli derengés, teiihold fénye özönöl, csillag könyököl erkélyén a lombnak.

Most csak ez kell, magammal betölteni a hiányokat, hullámlani e csupaparton, míg homályló hangok ömlenek,

bugyognak

s féllábon szökellő füvek inognak telihold lobogást felöltem magammal betölteni a hiányokat.

KALÁSZ LÁSZLÖc

Tanítgatom

a varjaknak

kikárogni a szavakat s kiugrándozni a betűket

én most már szent ferenc vagyok naponként prédikálgatok évekig prédikálhatok

megszokásból köribém gyűlnek feketéünek rajban körüitem S nem értelmük: szemük ragyog

oly rettentő a feledésük hogy már én wállok el vélük s nem prédikálok; károgok

Ismerkedés az óhazával

Anyanyelvi konferencia Pécsett, a magyar nyelvet külföldön tanítók tanfolyama Debrecenben, váltótáborok a Balatonnál, nyári kollégium Sárospatakon!

mindez gazdag lehetőséget nyújt ez idén a külföldön élő magyarok közül a felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek egyaránt az óhazával való kapcsolattartásra. A Magyarok Világszövetsége teremti meg ezeket az alkalmakat, mert ta- , pasztalataink szerint évről évre nő az érdeklődés a hazánkból elszármazottak

körében Magyarország

iránt. „

Sárospatakon ötven középiskolás korú fiatal vesz részt a tizedik nyári kollégiumi tanfolyamon. Nagy részük az Egyesült Államokból és Kanadából jött, a többiek az európai országokból, így Svájcból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Franciaországból, Belgiumból, Angliából,

Svédországból.

Budapesti és sárospataki tanárok foglalkoznak a fiatalokkal. A legfontosabb „tantárgy” a magyar nyelv tanulása. Délelőttönként — nyelvtudásuknak megfelelően csoportokba osztva — három órát fordítanak rá. Akik pedig odahaza, a családi körben jobban elsajátították már a magyar nyelvet, azok számára a jj „magyarságismeret” a fő ; tantárgy. Ennek- keretében f megismerkednek a régi és a mai irodalommal, ha- 1 zánk történelmével, földrajzával, művészetével és ! mai életével.

Ezenkívül kedvük szerint foglalkoznak népdal, néptánc tanulásával, fafaragással, kerámiakészítéssel, díszítőművészettel, sőt még citerázással is. amiben meglepően sokan lelik kedvüket. A hétvégi kirándulások alkalmával mégis- tnerkednek a Zempléni- hegység, a Bodrogköz, Miskolc, Tokaj, Debrecen neve-; zetességeivel.

A sárospataki nyári kol-r légium augusztus 17-ig tart, s az utolsó napokat országjárással töltik a külföldi magyar fiatalok.

Nagyapa a hintaszékben ült, kezében újságot tartott, de nem olvasott, tekintete papírt szorító ujjain pihent. A körmei erősen szárasod tak, a bőre száraz volt, kráterszerű pórusairól felidéződött benne a tavasszal szántott határ, amikor a göröngyök, mivel nein szitta. őket szét a fagy, kemények, mint a szikla. Nem eszébe jutott ez, hanem szinte a szemébe ötlött a szántás, mert hamarabb tűnt fel előtte valaminek a képe, mint a neve, vagy ezzel kapcsolatos gondolata.

Keskeny, kissé kegyetlen arca, szemére liffenő szemhéja nem sejtette azt a mérhetetlen ráérősséget, komótosságot, tanakodást kedvelő természetet, amiről ebben a kisvárosban oly igen jól ismerték. Az, hogy most ült, ellene szólt valódi tulajdonságainak, összeráncolt homlokkal, élesen nézte az ujjait; azt hitte volna az ember, van annyi nyers indulat benne, hogy ha kell (mer* megrtiarta egy mérgestugyó vagy katonának vinnék különben) könnyen lecsapná bármelyik ujját baltával. De megvolt mind a tíz ujja. Az is rideg természetre vallott, hogy soha semmilyen állatot nem tartott maga mellett, sem a feleségének, sem a fiának, majd később az unokájának nem engedte meg, hogy házhoz szoktassanak kutyát, macskát vagy sündisznót, az utóbbit azért, mert úgy horkol, akár egy ember. Galambot sem tartott a

Gulay István

padláson, cinkének sem akasztott ki szalonnát. Nem ragaszkodott semmihez és senkihez, kivált a hasznot nem hozó dolgokhoz, állatokhoz, tárgyakhoz. Az emberekhez sem. A szokásait sem szerette, pedig voltak olykor neki; egy időben a szemétbe dobta a zsebkendőjét, ha megtelt, nem engedte kimosni, később meg nem fésül ködött. Az emberek rendszerint szeretnek a szokásaikról fecsegni, ő fecsegni serp szeretett. A szokásait meg, ha voltak is ideig-óráig, utóbb elhagyta, hűtlenül, egykedvűen, nem gondolt rájuk soha többé. Néha valósággal tutyimutyinak mutatkozott, mindenesetre inkább csak őrjítően akkurátus volt, semmint az ábrázatának megfelelően hideg eszű, orbáneos kedélyű.

A városban nagyjából mindenki ismert mindenkit. Vagy a háborúból (akkor sokan összeismerkednek), vagy még az iskolából. vagv rrwyrf oivs«rni történt az illetővel, amnol beszélni szoktak az emberek A nyomorékok egy ilyer, kisvárosban nem tudtak elbújni a kíváncsiság elől. nékik még a gatyájukba Is belenéztek, mondván, a nyomorék férfi is férfi. A

csélcsap asszonyok, nagytermészetű férfiak közismertek voltak. Ugyanígy a rabiátus természetűek (akik verték az asszonyaikat) és a duhajok. Nagyapának jószerével nem is volt története, ha netán ő került szóba valahol, legtöbbször a vörös kakasát emlegették. Volt ugyanis régen — harminc, negyven vagy ötven évvel ezelőtt?

— egy verekedős kakasa, aki, ha belépett valaki a kapun az udvarba, rátámadt, ki akarta verni az érkező szemét, belevágta a csőrét a hátába, fejebúbjá- *' ba. Nagyapa husángot támasztott a kerítésnek az utcán, a kapun kívül, hogy ha jönnek hozzájuk, megvédhessél! magukat a kakastól. Alattomos jószág volt, settenkedve, némán, lábait lopakodva, óvatosan rakva előre, meglepetésszerűen rohamozott. Azt tanácsolták nagyapának, vágja le, egye meg a kakast, úgy tartották, különlegesen jó leves lenne belőle. De ő addig-addig tanakodott, levágja, ne vág’a le, míg arra jutott, meghagyja, mivel a tyúkok nagyon elégedettek voltak vele. S elvégre a kakasnak a. tyúkoknak kell megfelelni, nem neki, mondta. Ez rávallott. A tér-