Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
T981. augusztus 30., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 9 „Patak tnnítntt meg minket dolgozni... , fFolytatás a 4. oldalról.) Sárospataki diák volt egykoron dr. Deine László egyetemi tanár, nyelvtudós is. — Mikor, s hogyan lett pataki diák, meddig tanult itt? — Nálunk a „pataki ság” családi hagyomány. Apám i — kicsiny gömöri falu szü- j Jötte — a századforduló táján került Patakra, és egyhuzamban tizenkét évig volt növendéke, először a gimnáziumnak, azután a teológiának. Magától adódott, hogy 1935-ben, amikor szülőfalumban, Pécelen befejeztem , a négy polgárit (az ottani I legmagasabb iskolaszintet), J én is Patakon folytassam a j tanulást — nem könnyű különbözeti vizsga árán — az érettségiig, 1939-ig. Hogy én ide kerültem, az persze apám diákemlékeinek köszönhető. Az enyémeknek viszont az, hogy 1964-ben, ötéves pozsonyi vendégpro- íésszori kiküldetésre készül- j ve, mindent megtettem (sze- j rencsére: sikerrel) annak érdekében, hogy Péter fiam — bár „körzeten kívüli” volt — itt járhassa a négy gimnáziumi osztályt. (Az ő pataki emlékeiről csak annyit: bár Gábor fia most kerül első általánosba, máris tárgyalásban van anyaiskolánkkal, hogy nyolc év múlva ide si- ! keríthesse, pataki diáknak-.) I — Kikre és mire emlékj szik vissza legszívesebben i pataki diákéveiből? ! — Hogy „kikre“ emlékmsem szívesen, arra inkább nem válaszolok. Hosszú listát kellene adnom, tanárokból és iskolatársakból egyaránt, s még akkor is igazságtalan volnék. A „mire” emlékezem sokkal inkább. Patak hangulatára, szellemére. A tanári testületre, úgy egészében, ahogy ott élt minden tagja a szemünk előtt, puritánul, emberül, példamutatóan. A négyszáz gim- 1 nazistára, akiknek serege ! egyetlen nagy — egymást 1 nevelő — közösséget jelen- I tett. A teológusokra, akik I legalább olyan komolyan vették a faluszemináriumot, mint az egzegézist, mert kicsiny északkeleti községek szegényei közé készültek, falujuk papjának, de egyben ügyvédjének, orvosának, tanítójának : mindenesének. S a ^prepákra”, a tanítójelöltekre, akiket már akkor sem az uráli, hanem a nép szolgáivá neveltek. De szívesen emlékezem a hécei fazekasokra, a kispataki gazdákra, a királyhegyi borok termelőire; és a kisváros kisiparosaira, kistisztviselőire is: nekem az ott élők minden rétege a munkát, a becsületet, az emberséget sugározta. Nem kevésbé a holtak emléke is: bármennyire Windischgrátzék ültek a várban, az nekünk a Rákóczi-vár volt, a Perényi- szárnnyal; a szélesebb környék meg Esze Tamásé és talpasaié. — Milyen alapot, milyen indítást adott a nyelvtudós pályájához Sárospatak? — A pataki angol, német, latin és magyar nyelvi stúdiumok bizonyára jó alapot adtak nekem a továbbiakhoz. De ha nem „nyelvtudósi”, hanem „tudósi” pályámat veszem, ennél jóval többet érzek pataki indíttatásúnak. Egyebek közt magát az alkotó nyugtalan kíváncsiságot; de a tények tiszteletével és a társadalom szolgálatának akaratával társulva. A hajlamot a kritikára és a kritika elfogadására. Mély megbecsülést a hagyományok iránt, de konzervativizmus nélkül; olyan állandó törekvést az újításra, amely a hagyományt, a korábbiakat nem elveti, hanem továbbfejleszteni próbálja. Nemzedékem sok tagján is látom, magamon is érzem: Patak tanított meg minket dolgozni; küzdeni, de nem mások rovására, hanem egymást segítve; és talpra állni, ha földre kerültünk. Fontos indítás volt ez az embertelen időkben az embernek maradáshoz. — Mit üzen « mai pataiéi diákoknak? — Először is azt, hogy irigylem őket; mert fiatalok, s mert sokkal jobb időkben fiatalok, mint mi voltunk. Az én osztályom éppen a négyszázegyedik évben kezdte deákpályáját, s azóta bizony sok minden történt. De a hagyomány nem szakad meg. A pataki iskolának nincs külön „egyházi” és „világi” története, csak egy töretlen és egészet alkotó négyszázötven éves pedagógiai és művelődéstörténeti öröksége, amelynek hatása kitörölhetetlen a magyar társadalom fejlődéstörténetéből, őrizzék, ápolják és fejlesz- szék tovább ezt a hagyományt; mert a múlttól elszakadó jelen csak egy gyökértélen jövőbe vezethetne. Régi csengetésekre emlékezve Találkozások ..; Hajdanvolt és alig néhány éve végzett diákok köszöntötték lép- ten-nyomon egymást az iskola udvarán, az alma mater folyosóján. Talán nekik volt a legszebb ünnep a tegnapi nap. Mert szívet melengető érzés is belépni azon a kapun. ahol régen négy éven át nap mint nap koptatták a küszöböt. Megkeresni az osztálytermet, hol annyit izgultak a felelés előtt, meglátni a fehér falon a nagy csengőt, amelynek hangjára az óra végén kitódultak az udvarra. És milyen nagy élmény megpillantani egy kedves tanárt, akinek annak idején itta a szavát az ember! Különös és egyben titkok nélküli: az évek-változtatta arcon is megismeri a tanár az egykori tanítvány vonásait. Emlékszik érdemeire, gyengéire, s ha a találkozáskor szóba hozza, mindkettő jólesik a fel- aétt diáknak. Bár a tanév még nem kezdődött el, mégis zsongott-zsi- bongott tegnap a sárospataki gimnázium folyosója. Egy napra, ha csak emlékekben is, diákká vedlett vissza az elfoglalt mérnök, az őszülő hajú orvos, a többgyermekes családanya, az ország másik végére került hivatalnok. És találkozhattak az osztálytársakkal is, elmesélvén sorsukat, munkájukat, felidézvén az egykori diákélményeket. Elkísérte őket házastársuk, gyerekük is. A folyosó falán levő régi tablók előtt kisebb- nagyobb csoportok álltak, s visszanézett rájuk egykori önmaguk... A jubileum krónikásai: Csutorás Annamária Mikes Márta Benedek Miklós iacú József Nagy a sürgés-forgás Horvóthék hórónál. Ot lányuk közül már a hormodiknok, Juditnak is bekötik a faját.«- Aprólékos, gondos munkát igényel o gombatermesztés — magyarázza Samu bácsi, akire méltán büszkék a faluban. — Ne vegye tolakodásnak, öe nem a Dósa fiú esküvőjére viszi az ágyneműt? — kérdezi a vegyesbolt eladója, Gál Józsefné, a garnitúrák között válogató asszonytól. — Ugyanis akkor mást ajánlanék, mert azt már sokan vettek... A mintegy kétezer lelket számláló Tibolddaróc mindennapjaiban — éppúgy, mint. régen — ma is nagy eseménynek számít az esküvő. A községet jelzőtáblához közeli kertes ház udvarán már áll a sátor. Szombaton lesz a lagzi. Nem messze innen, egy szomszédos portán ugyancsak sátor jelzi, itt lakik az ifjú pár egyike. Ám a nagy esemény ellenére a hétköznapok ugyanolyan dolgos szorgalomban telnek, mint máskor. Az utakon teherautók, útjavító munkások... — Néhány nappal ezelőtt kezdték meg a KPM nyék- ládházi 4-es üzemmérnökségének dolgozói Kács és Bükkábrány között az útkorszerűsítést és szélesítést — mondja Szabó Béla, Tibolddaróc tanácselnöke. — Ezzel egy időben a lakosoknak is segíteni kell. Az ő feladatuk a házak előtti járdák javítása, az átereszek szabvány szerinti kialakítása, ami a vízelvezetéshez szükséges. A tanácsháza épületén a Mezőkeresztes nagyközségi Tanács Költségvetési Üzemének dolgozói munkálkodnak. A felújítási, korszerűsítési munka végéhez közelednek. Nem messze a tanács épületétől az egész- ségház bővítését ugyancsak a közelmúltban fejezték be a tibolddaróciak. A kistelepülés lakói valóban szívügyüknek tekintik a község csinosítását, rendijén tartását. Ebben az évben például 1400 000 forint értékű társadalmi munkát vállaltak, amelyet az év végére lényegesen túlteljesítenek. Ha lassan Is, de gyarapodik, szépül Tibolddaróc. Talán ez is magyarázata annak, hogy egyre kevesebb fiatal költözik el innen. Szívesen építkeznek, telepednek meg még akkor U, ha Miskolcra járnak dolgozni. Persze, itt is akad munkalehetőség. — A Rákóczi Termelőszövetkezet 1955-tól működik — mutat az alakuláskori táblára a tsz személyzeti vezetője. — Jelenleg 2100 hektár tartozik hozzánk. Háromszázötven dolgozónk van. Zömmel nőket foglalkoztatunk. Az idén korszerű műhelyrészt építünk, amely ismét újabb munkát ad néhány itt lakónak. Fejlesztjük az építőipari tevékenységünket, és terveink között szerepel egy tehénistálló meg egy növendékistálló megépítése. Emellett fokozzuk a szőlőtermesztést. Ebben az évben 30 hektáron telepítettünk oportót, jövőre pedig további 20 hektár telepítésével számolunk. Sajnos, az 1981-es év nem a legsikeresebb. Elmaradt a tervezettől a búza és árpa hozama. Ezt másod vetéssel és a melléküzemági tevékenység fokozásával ellensúlyozzuk. Lemaradás ran • Kézimunkáznak, olvasgatnak, beszélgetnek a falu öregjei a minden igényt kielégítő öregek napközi otthonába«. Egy nyár végi nap Tiliuldflarécon szőlőtermesztésben Is, bár naég így is nyereségesek vagyunk- Az állattenyésztés jó, ezzel csökkentjük a növénytermesztésből eredő kiesést. A termelőszövetkezeten kívül sok helybeli dolgozik a Mezőkövesdi Ruhaipari Szövetkezet Tibold- darócra telepített részlegében. A varrodában Somod! Károly meóssal és Juháss János né szalagvezetővel beszélgettünk: — Egyhónapos betanítás ■tán 1971-ben indították be a varrodát Azóta sokat fejlődtünk. Kezdetben kis helyen munkaruhákat varrtunk. Ma már modern üzemrészben nadrágokat készítünk, nagyrészt külföldi megrendelőknek. Évi termelésünk 60—70 százaléka exportra megy. Ezek a farmernadrágok a nyugatnémet Elkont-céghez utaznak. Több mint 40 asszony dolgozik a varrodában, két- műszakos termelésben. Amint azt az elnök Is mondta, szeretik és becsülik a munkát az itteniek. Soksok társadalmi munkával tették széppé az óvodát, amelynek 69 parányi lakója éppen ottjártunkkor vehette ismét birtokba a létesítményt, az évenként szokásos felújítás után. Hasonlóan sokat tettek a község lakói az öregek napközi otthonának létéért is, ahol a 31 idős néni és bácsi rendszeres ellátásáról gondoskodnak. A munkát beeatRő és soha nem tétlenkedő emberek közé tartozik Cseri Samu bácsi is feleségével. Legutóbbi ténykedésükről, a gombatermesztésről büszkén szólnak a falubéliek. Csakúgy, mint maga az illetékes: — Nagyon óvatos kezelést igényel a gomba — magyarázza Samu bácsi. — Tartani kell az állandó hőmérsékletet, hiszen 20 fok alatt, illetve 30 fok fölött elpusztul a csíra. Sok vizet igényel. Földjét, trágyáját A »orrodéban most a nyugatnémet Elkent-cégneé fcészflk •ek a taeroeraodrógok. gondosan ken elkészíteni A szakkönyv szerint egy négyzetméternyi területen 15 kilót lehet termeszteni. Nekem 11 kiló lett, mégsem fizettem rá. Sót... — Két évvel ezelőtt mentünk nyugdíjba. Kereskedők voltunk — veszi át a szót Rózsi néni, a feleség. — De nem tudtunk nyugton maradni. Sohasem féltünk a munkától, sem a kockázattól Ha az ember szívvel csinál valamit, az többnyire bejön. így váltunk a gombával is. Az első negyed kilóból csuda finom ebédet készítettem. Most már az őszi termést várjuk— Ellentétben Samu bécsiéfckal, a Horváth és a Dósa család közelebbi eseményre vár. Judit és István esküvőjére. — A lányom éppen a fodrásznál van — mondja Horváth Jánosné, az örömanya, akivel a lányos háznál felállított sátorban beszélgettünk. — Nagy már az izgalom minálunk. — Bár az egyiken tál vagyunk — szól nevetve Dósa István, a vőlegény.— Ugyanis néhány nappal ezelőtt megkaptam a behívómat. Nehezen sikerült a bevonulást elhalasztani. Viccelődtek is eleget a munkatársaim; hogy ennél jobb alkalom nincs egy házasság megúszására. Ám a jövendőbeli férjnek esze ágában sincs megúszni a házasságot Hol a néhány házzal odébb lakó szüleinél, hol meg itt a menyasszonyéknál tüsténkedik. Merthogy úgy szokás: a lagzi a lányos háznál kezdődik és a fiús háznál fejeződik be. Van mit tenni, hiszen legalább háromszázan lesznek. A zenészeket már egy éve megfogadták, és a héten megkezdődött a vendéghívoga- tás is, amely a vőfélyek dolga. Elkészült a finom csigatészta, ládában sorakozik a sör, hordóban a bor, üvegekben az édes meg az erős pálinka. Még néhány nap és jöhet a násznép a több napon át tartó lagziba. Ahol a menü természetesen ismét a hagyománynak megfeleió: csigaleves, főtt hús, töltött káposzta, tarhonya hússal, és a végén a sütemény.« Monos Márta— Laczó József
