Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

1981. augusztus 30., vasárnap CS2AK.MAGYARORSZÄG 6 f r rJL * * líLvf Ä „somosKo I JWtUÍD Nem az vagyok A fércével loapirgáló öcskös, aki voltam, nem ismerne rám. ha találkoznék vele. s akire alig hasonlítok mát. Balatoni apróságok Nem az vagyok, aki esténként a kémén ytarkmcós tanyában álmoskodtaro valamikor, s akit nyalok hívtak játszani a meleg dűlőre, bekiabáltak az ojtón. S aki még sokáig várt vissza a küszöb-magaslaton. Látta néha a messze W-fcüobogó arcom. ámenről visszahívni engem, föl ágaskodtak a szélben, vágtattok volna nyihogva utánam a földek. EL Kovács Kálmán Hála és szemrehányás Sárospatak, befogadtál a férfikor delén. Sárospatak, te adtál többet, városom, nem én. Sárospatak, tudom, olykor a kicsinyek nagyok. Sárospatak, bántó nyüzsgéstől itt távol vagyok. Sárospatak, megejtett a múltadból a varázs. Sárospatak, megperzselt a jelenből a parázs. Sárospatak, a jó nektár Manduláson terem. Sárospatak, szüreteken puttonyos a nevem. Sárospatak, régóta vagy a város-mostohám. Sárospatak, nem bántál velem soha mostohán. Sárospatak, a Kaszással majd itt fogok kezet. Sárospatak. néha bizony szűk volt a ketreced. Józsefnek) Ktiftégám nyári szabadságát a Bala­tonnál töltötte. Kempingbe akartak menni, ám körben járták a nagy tavat, amíg találtak szálláshelyet Ott is csak úgy, bogy bosszú kiéig figyelték, miképpen mester­kedik a kemping vezetője az osztrák, holland, nyugat­német vendégekkel. A terű személyesen vitte be a túl­zsúfolt kempingbe a gép­kocsikat, s amikor kollégám ezt látva közölte, ha nem kap itt legalább egy sátor­osa helyet, botrányt csinál, kegyesen, de egyben lenéző­en beintette a kapun belül­re. Képzelhetjük, hogyan telt ezután a szabadsága... Tény, bogy az idén jóval többen keresték tó üdülő­helyeinket, mbit tavaly. Az idegenforgalom hirtelen növekedése ■— gondolhat­nánk okkal — egyben az idegenforgalmi szolgáltatá­sok színvonalának növeke­dését is indokolná. Nos, bár egyre nagyobb az ide érke­zők igénye, a színvonal ép­pen csak emelkedik. Ta­pasztalatok szerint nem eléggé, s akin csattan az ostor, az pontosan a vendég. VendéglátóheLyeinken is van tehát még mit pótol­nunk. Riportok, glosszák örök témája a nyári csúcs­ban rosszul számoló pincér, a hűtőben hetekig álló, zöl­desre vált bús, a különféle kalkulációk vendégbosszan­tó végösszegei egy-egy ebéd elfogyasztása után. Íme ezekből egy: a színhely Sió­fok közismert étterme, a Fogas. A német család ebéd után reklamál. A pincér feldühödik, elrohan, és köz­ben jól hallhatóan kifejti véleményét, amit inkább nem írok le. A vendég pre­cíz ember. Űjra átszámolja mit evett, s újra csak úgy érzi, becsapták. Előkerül az üzlet vezetőnő, aki, mondani sem kell, átlát a szitán. A pincér az üzletvezetőnő előtt szabályosan összegörnyed, a vendég a jogtalanul felszá­molt összeget visszakapja, sőt, a vezetőnő még vendé­gül is látja őket egy-egy pohár borra... Gyanítom, nem ez az utolsó gesztus marad meg a tehetetlenség­től, dühtől vöröslő becsa­pott idegenekben, S ráadásul az sem vigasztalja őket, bogy a békepohárnak szánt bort a szándékosan tévedő pincér szolgálja föl saemé- tyesea. jóllehet, egyetlen «tóból nem általánosíthatunk, de hát a szélsőséges dolgok hagyják a legmélyebb be­nyomást az emberben. S ezért a hazai vendégnek nem kefi a szomszédba men­ni. Sőt, ha a vendég ha­zai, de ez neki derogál, csel­hez is folyamodhat Mond­juk, úgy, mint az a szánoi- valóan tótűnni vágyó Sú és lány, akivel a siófoki Hungária-szálló előtti tera­szon futottunk össze. Adidas sportcipő, vadonatúj fcct~ tnerszereíés, mell fölött kis­sé spicces bőring, huszonöt centis cigaretta, arany kar­kötő a bal csuklón — ez volt a fiú. A hölgy karikás szemmel lejtett végig a piarcon ugyancsak sportos, de méregdrága szerelésében. Nem is volt semmi baj, amíg a kávét angolul ren­delték. Később ugyanezen a nyelven folyt a diskurzus, de feleségem közölte, úgy angolok ezek, mint én. A kávéval visszatérő pincémé rájuk mosolygott, s nekem • raktárból hozott Sopianae cigarettát adta át. miköz­ben cinkosan fölhúzta vál­lát, s a mellettünk levő asz­tal felé csodálkozott árbel­ien arccal. Engem ejtettek hát át a legtovább, de bíz­tam abban, hogy feleségem és a pincémő téved. Kinek jutna eszébe majmolni itt holmi idegeneket, meditál­tam, mikor a hátam mögött egy ugyancsak méregdrága szerelésű srác szólalt megs „Rudtkám, kaptatok már szobát?” — kérdezte, s asz­talszomszédaink hoz igyeke­zett. A hatás leírhatatlan volt. A pincémő diszkrét mosollyal vonult d, felesé­gem elégedettem kihúzta magát, én meg Rudit bá­multam meg. Zavaránál csak barátnője zavara volt naygobb, de hát istenem, nem dől még ettől össze a világ. Elegánsan fiTettek, s amikor felálltak úgy néztek át hozzánk, mintha leginíi- ; mebb hálószobatitkaikat lestem volna ki. Pusztafalui Súlytalanságban Eddig csak kozmikus tech­nológiával nyerhető ötvöze­teket sikerük létrehozni a Lett Tudományos Akadémia Fizikai Intézetében. Az öt­vözetek különböző fajsúlyú és folyékony állapotban a nehézségi erő hatására réte­geződé, fémekből állnak. A problémát egy olyan beren­dezés segítségével oldották meg, amely a Föld vonzásá­nak hatását elektromágne­ses mezőkkel ellensúlyozza. A súlytalanság ilyen imitá­ciója lehetővé teszi az egyenletes szerkezetű, érté­kes tulajdonságokkal ren­delkező fémek ötvözetét Smx» Mihály; II la Hozása bordóin» szárnyasodnak szárnyaim tollasodnak jaj hamar azt a fejszét gyölcérző lábaimnak mert ha maradnék kötve itt görbednék örökre itt roskadnék mogorván válna ágam horoggá Kalász László (Darvas „Lenn a vízen zereg o jég: de végen daloltak de rég! valaha Tisza la dányban háromszor is egyfolytában itt szádéigek minden évben arcod emlék-melegében „ieori a vízen zereg a jég hát te rózsám élhetsz-e még?" nem tudok én most dalolni fenéik öled nátálkodni botladozva jar a lábam Tokajban s Tisza ládán ybon Ä hideg október, • amikor már senki sem számított rá, szokatlanul és kel­lemesen langyos estével ajándékozta meg a várost. Felhőtlenül ragyogott a te­lihold a sejtelmes világi-; tásban gótikusán felmagas- 16 háztetők fölött Ezek az öreg, vagy inkább öreges házak gondterhelt homlok­zatukkal egy néhai grófi palotához tartozó kis par­kot álltak körül, amelyben a Holdfény-szonátán áb­rándozó kontesszek helyén most játszóterek és a föld­alatti vasút szellőzőaknái lapultak, a parkpusztítók feiedékenysége folytán megmenekült öreg fák ho­mályában. Középen szökő­kút csobogott, könnyelmű­en pazarolva az értékes energiát ebben a késői órá­ban mindössze két látoga­tójára, mert Gregory Ger­gelyen és lányán kívül senki sem volt kíváncsi a késő ősz szépségeiből öt­vöződött esti hangulatra. Gregory Kata, aki jócs­kán kinőtte már a gyere­kek számára szerkesztett hintát, a lendület mámo­rában elnyújtózva majd­nem vízszintesen lengett a távoli ég és a számára ve­szedelmesen közeli föld kö­zött, Gregory pedig éppen a tizenkettedik kört ko­cogta le a játszótér körül, majd néhány karlengetés­sel próbálta levezetni a tagjaiba rakódott ólmot, és kardigánjába bújt. Kapko­dó lélegzete lassan vissza­nyerte megszokott ritmu­sát, és már felszabadult­nak, könnyűnek érezte ma­gát, pedig a nyolcadik kör végén jócskán mellbe vágta szegycsontja táján a kímé­letlen, bal karba kisugárzó fájdalom, amely m infark­Dessewffy László: STOi gr k R ... iy as* * ff. & áf fi** ■ f ä\k ü aPk. *4# J » ff tus állítólagos hírnöke. Er­re a fájdalomra éppen úgy megszerezte a jogot, mint mindenki, túl az ötvenen, s hogy éppen mostanában jelentkezett, mikor gondjai­ba jai valamennyire fogyni látszottak, az is szinte tör­vényszerű. Ebben az időpontban mindig kettejükre maradt a kert, mintha egykori gaz­dái valamiféle távoli és bizonytalan rokonság foly­tán éppen rájuk testálták volna. Ilyenkor tárgyalták meg az élet fontos semmi­ségeit, és Gregory, mielőtt a csendet megtörte volna, néhány pillanatig elnézte lányát, aki kócos-girhes, hanyag és költséges top­rongyba rejtőzött gyerekből mostanában kezdett hosszú kezű-lábú, a kicsit idejét­múlt környezetbe illőn ér­dekes fiatal nővé finomul­ni, amint azt Gregory fél­ve és mégis örömmel, egy­re gyakrabban megfigyel­te. — Kár, hogy éppen hát­tal ülsz a hold fénynek... A lány nem válaszolt, és fejét már-már természet­ellenesen felszegve az éj­szakába bámult. Arcának finom vonala kirajzolódott a telihold világánál, és a tekintete előtt ellengő árny­kép meghosszabbításában Gregory egy alakot vett észre. A feszült hallgatás bizonyára a betolakodónak szólt. A bokrok közöl most egy fiatalember bújt elő. átlépett a padokból alko­tott korláton, és egy nem nagyon távoli, de sötét sa­rokba húzódott. Csak sej­teni lehetett világos bal­lonkabátját, alatta a vé­kony vászonnadrágot, amely a langyos nappalok ellené­re sem illett már ehhez az évszakhoz. Görnyedt hát­tal, s ugyanakkor messze kinyújtott lábbal ült ott, nyakát fázósan behúzva, és a vékony kabátba burko­lózva. Ez a testtartás féle- ' lemre, egyben világmegve­tésre emlékeztette Grego­ry! CXthagyta lányát, és sé­tálni kezdett, mert nem tudta eldönteni, hogy nem Katának szól-e a látogatás, de nem túl messze mégis megállt, pontosan kimérve a szükséges óvatosság szab­ta határt a sötét parkban. A szökőkút peremére tá­maszkodva a holdfényes házakat, ablakaikon át a szobabelsőket, a kiszűrődő kékes vibrálást szemlélte Egy lélek sem mozdult s házakban, mégis pontosan érzékelte a környék lakóit, amint háttal a kertnek, holdvilágnak, szökőkútnak a képernyőre merednek Aztán még elnézte egy ide­ig a rokkantra nyesett fá­kat, a grófi palota sötét udvarát, és körben cirkáló tekintete végül visszatért r mozdulatlanságba gubózott figurára. Tagadó és meg­vető testtartása mintha nem a világnak, hanem elsősor­ban Gregoryéknak szólt volna — ha egyáltalán 1SW ta őket S ha igen, milye­neknek láthatta? Egy koros férfi, a kis-1 polgár összes ismertetője­leivel — mármint abban aa értelemben, hogy nálunk a nyárspolgárt immár jó ide­je összetévesztik a kispol­gárral — és egy lány ugyanebből a fajzatbóL Gregory ugyan, mint sem kis-, sem nyárspolgár, mit sem törődött mások efféle vélekedéseivel, még a nagy­polgár kategóriájába sem szívesen soroltatta volna ma­gát, de ez, a mindenféle társadalomtudományokban bizonyára járatlan fiatal­ember. aki csak nemrégen szökhetett meg frázisokkal és közhelyekkel agyonter­helt diákéletéből, az efféle finomságokra bizonyára ér­zéketlen. Látja a javakora­beli atyát, beképzelt, gőgös gyermekét, a beérkezette­ket. ebben a hagyományo­san előkelőként nyilvántar­tott városrészben, amely­nek ócska kis házairól so­kan azt képzelik, az ördög tudja, honnan vették ezt a hitüket, hogy bennük ma is zárkózott patríciuscsalá­dok élnek. Igaz, hogy ükapáim va­lamikor laktak itt — em­lékezett Gregory — efféle házakban mikor a mai vi- .i" város még poros fészek volt. düledező városfal övezte, és a nemzet nagy­jai életük céljának tartot­ták, hogy ezt az elmarad

Next

/
Oldalképek
Tartalom