Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
T961. augusztus 16., rasámap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Iskola, ahol sohasem csengetnek ki... ran „nagyüzem a Csanyikban J5 Augusztusban az iskolák többsége csendes,, de a KISZ megyei Bizottsága Vezetőképző Iskoláján nap mint nap jókedvű fiatalok beszélgetése. éneke töri meg időnként a Környező erdő csendjét A nyár programjáról és a jelenleg folyó képzésről kérdeztük Tóth Lajost, az intézmény igazgatóját: — Június elejétől szeptember középéig szinte megszakítós nélkül váltják egymást a különböző vezetőképző táborok, tanfolyamok résztvevői. Egy-egy turnusban több mint 450 fiatalt tudunk fogadni. A megye minden részéből érkeztek és érkeznek fiatalok a K ISZ-ti tkárok táborába, és itt oldjuk meg a propagandisták felkészítését is a jövő évi feladatokra. — -fi. megye KlSZ-tagságá- nak heterogén összetételére gondolva, hogyan sikerül megvalósítani az ifjúsági rétegeknek megfelelő képzést? — Egyrészt szervezéssel, másrészt a felkészültséghez, mozgalmi tapasztalathoz igazodó tematika kidolgozásával. Külön-külön táborokba mozgósítottuk a termelésben, valamint az oktatás területén tevékenykedő KISZ-tit- kárekat. Ennek megfelelően — a rétegsajátosságok figyelembevételével — tervezte toeg a megyei Politikai Képzési Bizottságunk, valamint a KISZ-iskola tantestülete a táborok programját A több éve K ISZ-ti tkárként dolgozó fiatalokat háromnapos „kongresszusi táborokban?; az idén újonnan választottakat hatnapos táborokban képezzük. — Melyek a tanfolyamok« a főbb tartalmi kérdések? — A KISZ-kongresszus ■tán néhány nappal már elkezdtük a megye alapszervezeti, vezetőségi és bizottsági titkáraival a dokumentumok feldolgozását, értelmezését és az ebből adódó megyei feladatok ismertetését. Az első tanfolyamnál az eltelt idő rövidsége miatt nem tudtuk minden résztvevőnek a kezébe adni a kongresszus határozatát, de nagy segítséget jelentett, hogy a borsodi küldötteink felkészülten, jó színvonalé előadásokkal tudták továbbadni a kongresz- szus lényegi kérdéseit — és azt hiszem, ez is fontes — nyílt, őszinte hangulatát Ezt a jól bevált gyakorlatot a későbbiekben is — miután a fiatalok minden dokumentumhoz, kongresszusról készült hangkazettához hozzájutottak — megtartottuk. A kongresszus határozatainak feldolgozásán túl, az új KISZ-titkárok megismerkedhettek az alapszervezetük irányításához szükséges fontosabb vezetési, szervezési kérdésekkel és alapvető mozgalmi pedagógiai tudnivalókkal. Jelenleg a megye középiskolás KlSZ-titkárai- nak tanfolyama zajlik. Fedor László tanfolyamfé- lelőstől megtudtuk, hegy a középiskolások is a kongresszusi határozatokat dolgozzák fel, de ezt igyekeznek színesen, szórakoztatóan csinálni. A tananyagot, a mozgalmat filmvetítések, viták keretében; „Milyenek vagyunk?” címmel elemzik, vitatják meg. Nemcsak vezetés- elméletet, pedagógiát tanulnak, hanem a játékos, szórakoztató munka egy bizonyos érzelmi kötődést is ad. A vitákon megbeszélik: milyen a KISZ, milyennek kellene lennie, és melyek a hiányosságok. Alkotó eszmecserék keretén belül történik a határozatok feldolgozása. — Milyen kiegészítő, a tábor életét színesítő programok várják az ide érkező KISZ-fiatalokat? — Elengedhetetlenül hoe- zótartozik az itt folyó élethez a sokszor tapasztalható fiatalos öntevékenység segítése — vette át újra a szót az igazgató. — A kiegészítő programok közül kiemelném a mindig nagy érdeklődéssel kísért kül- és belpolitikai tájékoztatókat, a különböző témákban szervezett fórumokat, de gyakoriak a játékos szellemi, vagy ügyességi vetélkedők, mindennaposak a sportversenyek, kispuska* lövészeti bajnokságok, túrák és rendszeresek a kulturális rendezvények is. A foglalkozások utáni kikapcsolódás, szórakozás, ismerkedés egyben sok hazavihető ötletet, tanulságot is ad a fiataloknak. — Hogyan összegezhetők a nyári táborok eddigi tapasztalatai? — Annak ellenére, hogy K ISZ-szer vezeteink — legtöbbször munkahelyt nehézségekre hivatkozva —, csak mintegy hetven százalékig | tudták kihasználni a beiskolázási lehetőségeiket, az összkép kedvező. A fiatalok döntő többsége megfelelő aktivitással és fegyelemmel, ugyanakkor Jó kedvvel vesz \ részt a tanfolyamokon, jól használja ki továbbfejlődése érdekében ezt a lehetőséget A sikerben nagy szerepük van az egy-egy tábor életét irányító városi, járási KISZ- bizottsági titkároknak, munkatársaknak és az előadói gárdának. E közös munka hozzájárul, hogy az idén nyáron a KISZ-iskolán megfordult, több mint 3000 KISZ-vezető a kongresszusi határozatokból adódó feladatainkat ismerve, azokkal értelmileg és érzelmileg azonosulva térhet haza munkahelyére, iskolájába, megoldani a feladatokat N. A. Úttörők - iutaloműdíilésen Több éve jutalomüdülésben részesíti a MÉH Északmagyarországi Nyersanyag- hasznosító Vállalat azokat az úttörőket, akik az iskolaév alatt a legjobb eredményt érték el a hulladék és másod- nyersanyagok gyűjtésében Az országos és megyei versenyek legjobbjai közül a vállalat három megyéből 10 tanulót üdültetett az NDK-ban, huszonnyolc úttörőnek nyújtott üdülési lehetőséget Csillebércen. Ugyancsak 28-an üdültek Alsó-Bélatelepen, a Balaton partján. Borsodba 32 -en érkeztek vissza az elmúlt napokban a megérdemelt pihenőről. A MÉH a versenyben elért eredmények alapján az iskolák számára a most következő tanévben is lehetőséget nyújt majd, hogy a gyűjtésben élen járók közül a legjobbakat jutalomüdülésre jelöljék ki. A verseny tehát folytatódik szeptembertől. Tói a szomszéd megyékből Naponta 50—60 ezer liter tej érkezik a Borsod megyei Tejipari Vállalathoz a társ- vállalatoktól, ahol nem rendelkeznek elegendő feldolgozó kapacitással. A Borsod megyei Tejipari Vállalat technikai, műszaki felkészültsége lehetővé teszi, hogy fogadják a Szolnok megyei és a Közép-magyarországi Tejipari Vállalatnál „felgyülemlett” tejet. (A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat az ország legnagyobb tejipari vállalata egyben; Bács- Kiskun, Nógrád, illetve Heves megye gyöngyösi körzetének ellátását végzi.) Esetenként érkezik tej a Hajdú megyei Tejipari Vállalattól is. A társvállalatok „feleslegéből” Borsodban sajtot, vajat, illetve a mezőgazdaság által igényelt takarmánytejport készítenek. A naponta beérkező ötven- hatvanezer liter tej feldolgozását Borsodban jobb munkaszervezéssel oldják meg, a jelentős mennyiségű tej fogadása és feldolgozása külön műszakok szervezését nem igényli. Országos biolópopok Pécsett tudományos sei zárultak szombaton az országos biológusnapok. A tanácskozás fő témája a biológia és a medicina kapcsolata volt, ennek megfelelően az orvostudomány biológiai vonatkozásai kerültek előtérbe. A záróülésen — a mecseki szén- és ércbányászatra való tekintettel — kiemelt helyet kaptak a bányaegészségügyi biológia kérdéséi. Előadás hangzott te továbbá a daganatok biológiájáról és a sugárbiológiáról. valamint az etológia (magatartáskutatás) és az idegeiét tan orvostudományi vonatkozásairól. A vendégek megismerkedtek az orvostudományi egyetem és a tanárképző főiskola biológiai intézeteiben folyó munkával, a pécsi kutatók tudományos eredményei veL Martonyi találkozás Gyönyörködni álltunk meg ebben a dombok közé szorult faluban. Persze, ez a gyönyörködés csak a község egy részletére, legfeljebb néhány percre terjedhet. Aztán mennünk kell tovább. Tulajdonképpen a kolostorhoz szerettünk volna felgyalogolni, de mert túl közel nincs, s az éjjel eső is esett, a még vizes fűben nem vállalkoztunk az útra. Majd egy másik alkalommal. Helyette kárpótlásul választottuk a falubeli nézelődést, kószálást, a nevét sem tudjuk, melyik utcában. Ekkor láttuk meg az öreget is. A 61 esztendős Izsó Pali bátyám remélem nem haragszik meg ezért a megszólításért Egyébként nem lehetett nem észrevenni, ugyanis felénk jött. A falun túlról, a határból ballagott. Nyugodt tempóban, se nem sietve, se nem sétálva. Mondhatnánk azt is, korához illő módon. A kezében kaszát és gereblyét, a hátán batyu módjára füvet cipelt Jószágtartó ember — konstatáltuk a látványból, s ezért, no, meg azért is, mert falusi utcán két ember szó nélkül nem megy el egymás mellett, beszédbe elegyedtünk vele. Mindjárt látszott, neki sincs nehezére a diskurzus. Mi több, jólesett földre raknia & görnyedt testtartást megkövetelő batyuját — Egy kis zöldért voltam odakint a Berekalja felső végében — mondta, miután már túl voltunk a bemutatkozás formai részén. — Egy ilyen korcossal szoktam hozni a jószágnak — mutatott a földöm fekvő, vászonba (ezt nevezik erre korcosnak) kötött teherre. — Ezek szerint sok Jószág található a portáján?! — kapaszkodtunk bele kíváncsian az elmondottakba. — Ah, soknak nem mondanám! Annyi, amennyi kell. Van egy tehenem, meg a borja. Aztán sertés, aprólék. Szóval, ahogy az már faluhelyen lenni szokott Jószág nélkül azért még ebben a kényelmes világban sincs falusi porta. Ez utóbbi mondatát — tapasztalataink alapján — némi kétkedéssel fogadtuk, meg is kérdeztük tőle: — Ezek szerint a >M Já—ágáTlnmény még jellemző Martonyira? — Jellemző, prrsar, hogy Jellemző. Itt például több a háztáji szarvasmarha, mint a két tsz-társközségben. Meszesen és Szalonnán együtt. — Mi ennek az aka? — Ortattxk tovább. — A martonyi ember jósságsaere- tőbb lenne? — méta is tndom — ttaődOH ti a kérdésen. — Az igazság az, bogy a tsz kiadja bérbe aaoksl a földeket, amit nagyüzemi- tag nem tud megművelni. Onnan sok takarmányt be tudunk takarítani. Márpedig a jószáigiiartás alapja az akarás mellett elsősorban a takarmány. Észrevette, hogy a kaszáját vizsgáljt'k. Mentege tőd zott — Ezt ae néoAl Ez nem sokat érő már. Csak gaz vágására használom. Arra még megfelel — Van másik Is? — Van ám! Persze, hogy ran! Az kifogástalan. Egyébként a kaszával aens is lenne baj. Csak az erővel. Az napról ra kevesebb. Azért csak csinálom, tudom. A tehénnek enni kell. A nyugdíjasok kötelességtudása. Csinálja, míg bírja. Kaszál, jószágot tart, szőlőt nővel Mert az szintén szóba kerül — Annak meg végképp nincs jövője. Olyan 800 öl vegyes szőlőm van. Konkor- di, delaware. otello, néhány oltvány i* akad közte. Tudom, a fiam, a vöm ssár nem fogja művelni En még bíbelődöm vele, jól jön az a kis bor, ami terem rajta. Igaz is, ne álljunk már itt! Jöjjenek be hozzám, itt lakom nem messae. megkóstolják, milyen is a martonyi — invitált, miközben földre rakott ismét a vállára vette. Elfogadva a szíves hívást, néhány pere múlva már az Izsó-portán mustráltuk a falusi udvar látnivalóit A ház végéhez Hegesztőt* istállót, benne a tehenet és borjáé, az ólakat, az udvar« szerteszaladó, ssk aprólékot Közben a gazda fordult a topóval, • koccintottunk mindnyájan, teli pohárral Jólesett a bornak íze, s hidege, akár Raimatos gazdánk vendégszeretete .., Hajda Meleg van van. meg szép, fehér húsú is, Délidő. A Miskolci Eíefcni- szer Kiskereskedelmi Vállalat irodaházának földszintje. Mint ismeretes, ez húsbolt, melyben a megszokott árukon kívül sült kolbászt, burkát miegymást is árusítanak. A sült akármit kívánó ember ott táblából a pult előtt, de valahogy észrevétlen marad. A pénztáros mégis észreveszi, érdeklődik, mi járatban, igen-igen, ett kérjen, majd adnak, hogyne adnának, hisz« ezért sütik, van ez is, az is, csak kérjen. Rendes dolog a pénztárostól, de valahogy mégsem sikeredik a vásárlás, ámbár nem túl nagy a forgalom, jelenleg az eladók és vásárlók aránya majdnem egy as egyhez. Az eladók igyekeznek is, szorgoskodnak, mert a vásárlók most éppen mindenfélét kérdeznek, kémek, visznek. Ezek ilyenek! No, nem baj, majd máskor! Majd télen! Amikor nem lesz ilyen nagy meleg! Egyébként is a közelben az ínyenc. Itt az Ínyencben nem is kell sokat sorba állni. Azt is szívesen, hiszen itt sül-serceg az ember orra előtt a jobbnál jobb illatokat árasztó kolbász — mintha pici fokhagyma is lenne benne! — a tisztességesen fűszerezett hurka, a már szinte omlóssá vált laeipecsenye, a szélén enyhe rezgés cupákkal, mert ez sem rossz, rakják te a tányérra káposztával, savanyú paprikával erős, hegyes te mekkorát fröccsen se majd az erejével, tevével, ha beleharap a dolgosé, puha kenyér melléje, utána meg vörös bor egy pehárkával, mondjuk kettővel... Ja! Mindezeket megenni, emberek, nagyon is helytelen! Sajna, még mindig sokan vagyunk, kik a saját érdekünkbe« írott elmondott egészség ügyi tanácsok ellenére te az ilyesféle valamiket eszegetjük, akár a kánikula kellős közepén is, pedig, mint ugye Ismeretes, sokkal egészségesebb a spenót » zöldség, a vitami nos sok-sok főzelék. Közben meg itt, a már régen ráéhezett ember orra előtt a kétágú vas- villával — sajna — ismét egy gyönyörűségesen sereégő- percegó kolbászt emelnek ki, lefut róla a vékonyka zsí- rocska, igen szép illatok aradnak tova, tessék, mit tetszik kérni, majd egy hang. miszerint állj, nincs tovább! Egyelőre nincs! Az ember hirtelenjében nem is igen érti, miről van ,zó. A sorból egy férfiú úgy vágódik ki, összepréselt szájjal — bár nem eléggé össze- préselttel. mert bizonyos át- k az ód as féle hallik belőle —, hogy majd feldönti a többieket és elrsbsH A teán még egy. Meg most a harmadik. „Váltás van.” Hallik félegy tájékán a pénztár felől. „Váltás? Ez mit jelent?” Emígy a sorbanállóktól, pedig fölösleges kérdés, mindenki nagyon is jól sejti mit jelent „Várni kell!” Hallik ismét, majd az elkámpicsorodott arcokat látva enyhébben: „Nem sokat, mindjárt kész.” De a kiszolgálás természetesen szünetel, a sor állva marad, illetve növekszik. És meleg van. Már megint meleg van, még melegebb valahogy, mint az előbb! Az embernek az ilyen melegben kissé letompul az agya és csak bolondságokra gondol. Például arra, mit nemrégiben — a már többször idézett — tihanyi tanácskozáson mondtak miniszteriális hivatalnokok: a vendéglátásban sajnos nemigen változott semmi, nagyjából olyan maradt minden, mint az áremelkedések előtt. Meg az Is eszébe jut az embernek, hogy pár napja egyik szervizállomásunkon — állami szerviz — egy dán fiatalember, aki éppen a mi országunkban csalingázik kocsijával, nemigen értette meg, valószínű még most sem érti, amit az állomáson kötettek »eie. Azt közölték vele, hogy mast nem tudnak foglalkozni a kocsijával megnézni sem tudják, mert műszakváltás van. Mondta a fiatalember, hogy 6 nem kívánja ingyen, megfizeti tisztességesen, ha szükséges felárral is, mert szeretne menni tovább, még sok mindent akar megnézni Magyarországon. A műszakváltást valahogy nem értette, mármint azt, hogy ennek idején legalább egy fél óráig miért nem jöhet megnézni a kocsiját — Lada — senki, pedig németül tudó ember magyarázta nekije. Persze akkor is meleg volt, akárcsak most. Akárcsak most az utcán, mert az ínyencboltból viszont szintén megközelíthető a Búza téri piac, ahol maszele egyének ugyancsak sütögetik a maguk pecsenyéjét, méghozzá szintén jó illattal, sercegéssel miegymással, mi ehhez szükséges. És íme: a maszek bódék előtt többen is falatoznak, mégis a tulaj észreveszi az erre ténfergőt, aki úgy tesz, mintha csak éppen erre tévedne, kiszól rá, ne..i enne-e meg valamit. N«, nézzük! Es ez is van, az is van, meg amaz is. Sikeredik az evészet. pedig meleg van itt is. Bizony, itt is meleg van, mégis sikeredik. A tanulság: legközelebb egy csomó utat megspórol magának az ember. Priska Tikes