Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
KZAK-MAGYARORSZAG 6 T581, augusztus 2,, vasárnap Akit megölt a pipaszár Titokzatos betyársír a zselici dombok között ' A zselici dombok között Vásárosbéc közelében — magányos sírhalom domborul az erdőszélen, öreg tölgyfa vet rá árnyékot. A fejfán a következő szöveg olvasható; A vármegye katonája. Lába nyomát sokat jártai Nagy Pál, Akit megölt « pipa szár. Ki volt. ez a Nagy Pál, és miként ölte meg a pipaszár? Égy betyár nyugszik ezen « helyen. A hagyomány szerint a közelben terítette le -az üldöző pandúrok puskagolyója. Nagy Pál volt a valódi neve. betyárként — rabló vezérként — azonban Mészáros Pali néven vált híressé, jobban mondva; hírhedtté. Hol született és mikor, mi volt az eredeti foglalkozása és milyen volt a korábbi élete — ma már senki sem tudja. A hatóságok egyszer megkeresést küldtek állítólagos szülőfalujába, Vörösberénybe, de a község nem fogadta el odavaló illetőségűnek. Ami fennmaradt róla, azt hatósági iratok őrizték meg. Az 1848—49-es szabadságharcban lovászként szolgált egy huszártiszt mellett. A komáromi vár kapitulációja titán hazatért a Zselicségbe, Kétszer is besorozták a császári seregbe, de mind a kétszer megszökött. Kalandor természetű ember lévén, betyárbandát szervezett, s tettei nyomán hamarosan megismerték a nevét — pontosabban a felvett nevét — a dél-dunántúli vármegyékben. Fő tartózkodási helye a szigetvári járás volt, onnan járt társaival rabolni Baranyába, Somogyba és Zalába, sőt időnként átcsaptak a Dráván túli Szlavóniába is. Egy 1858-ban kelt körözőlevél szerint: negyven év körüli, magas, kerek képű, barna hajú és kis szakállú férfi. Rendszerint prémes, sötétkék dolmányt visel, fekete kalappal. Hét társa van; 25 és 45 év közötti betyárok. Egy szlavóniai rablókalandból hazajövet az üldöző pandúrok és katonák beszo- - rították Mészáros Palit a zselicszéplaki erdőbe, s tűz- párbajban lelőtték. Valószínűleg 1860-ban történt, mert később már nem találkozni a nevével a hivatalos iratokban. Mi köze azönban halálához a pipaszárnak? A nép babonás hiedelme szerint Mészáros Palit nem fogta a puskagolyó. Szemtanúk állították, hogy lövés érle a testét és megsem sérült meg. Tudni vélték azt is, hogy valami jótett tejében varázskenőcsöt kapott egy öregasszonytól, bekente vele a testét és attól fogva sérthetetlen volt. A Pécsett élő dr. Vargha Károly nyugalmazott főiskolai tanár, ismert Zselic- kulató- szerint valós alapja az lehetett a mende-mondá- nak, hogy a ravasz betyár régi sodronyinget viselhetett a ruhája alatt. Erről talán még a társai sem tudtak, s a sodronyingen valóban nem hatolt át a távolabbi lövésből fáradtan becsapódó golyó. A nép képzelete azonban , meg tovább bonyolította a mesét. A hiedelmek szerint titokzatos erő által oltalmazott emberek mindegyike sebezhető valahol vagy valamivel. Mészáros Palit történetesen csak sörgyepus- kából kilőtt golyó fogta. A sörgye tájszó és savanyú- meggyet jelent, ennek kemény fájából csinálták hajdanán a pipaszárat. Nos, a hagyomány szerint a betyárt sörgyepuskából kilőtt golyó sebezte halálra, mégpedig olyan fából való, amelyet hétéves bokorról metszettek, és hét évig használták pipaszár gyanánt. Innen tehát a sírfelirat rejtélyes utolsó sora: „.— Akii megölt a pipaszár”* A történet egyik változata szerint a titkot egy halálra ítélt cigány árulta el a szigetvári szolgabírónak és cserében kegyelmet kapott. A másik változat úgy hangzik, hogy Mészáros egyik komája beállt pandúrnak és ismervén a s5r- gyepuska titkát, maga lőtte le a betyárt, s ennek fejében nagy jutalmat kapott a vármegyétől. Amikor a halálos lövéstől porba • hullott a rablóvezér, állítólag ezek voltak az utolsó szavai: — Meg fognak bosszulni. Meg fognak gyászolni... Ami a mondat első részét illeti, lehetséges, hogy így is történt. Mészáros Pali halála után 'több felderítetlen gyilkosság esett meg a zselici tájon, és ezeket kapcsolatba hozták a betyár halálával. Ami a mondat második felét Illeti, abból egy máig élő legenda lett. Vagy talán nem is legenda. Mint a legtöbb betyárnak, Mészáros Palinak is volt kedvese. Mégpedig kettőről szól a fáma. Az egyik a tótszentgyörgyi csárdás lele- sége, a másik egy somogyi grófnő. Akárhogyan is volt, tény, hogy a vitorági erdő- szélen árválkodó sírt valaki vagy valakik titokban gondozták. Valaki mindig rendbe tette a halmot, valaki mindig rakott friss virágot a fejfához, valaki mindig készített új sírkeresztet, ha a régi elkorhadt. Még ma is minden évben a halottak napján egy titokzatos kéz felújítja, feldíszíti a sírt, és olykor gyertyát is gyújt a 120 éve holt betyár emlékére. Talán valamelyik kedvesének ma is élő leszármazottai tartják kegyeletes kötelességüknek a megemlékezést? Mindenesetre tény, hogy most is virágok díszlenek Mészáros Pali sírján. S. Z. Parázs István Érzem a szél tova szárnyal Arccal a hús fuvalonrmak Itthoni tdio Hallom a honbeli hangok yt Himnusz! dalt dudorásznak Látom a hajladozó fák ölbe veszik a vidéket Mondom: a létem e földön itthoni tájon a legszebb Szóváltás az árkádban Honismereti pályázót Harmadik alkalommal . hirdetik meg Ózdon a város | es a járás területére vonatkozó témákban a honisme- ; réti pályázatot, amelyen 1 eredeti munkákkal bárki i részt vehet. Ifjúsági és felnőtt kategóriában hirdetik meg, jeligés, a dijak odaíté- J léséről szakbizottság dönt. Mindkét kategóriában három-három díjat adnak ki. A pályamunkák beküldési határideje 19Ö2. február 10., az eredményhirdetésé 1982. április 4. A pályamunkák újabb bírálat után részt vesznek a jövő évi megyei Istvánffy Gyula néprajzi és helytörténeti pályázaton is. Az ajánlott témakörök között találjuk a KMP ‘ és a Magyar Tanácsköztársaság helyi emlékeit, az interna- _ cionalisták és partizánok, kiémelkedő munkásmozgalmi személyiségek életútjait, a mezőgazdasági termelést, az ifjúsági mozgalom életét, a szorosabban vett helytörténetet, népszokásokat, üzem- és iskolatörténetet, egyebeket. Részletes tájékoztatást az Ózdi Népművelési Intézmények igazgatósága és annak honismereti köre ad. Páhi Péter Miért a vers? A vers, a vers egy őrült lobbanás. Éheztetett szavak és élni akarás. Miért a vers? ha játék, ha istenünk? Ököl vagy tenyér, de mind a két kezü-nk. Belépek az Astoriánál az árkádba, kilep a divatlapból egy barna fiatalember és kérdi: — Csejndzs?! Dollár, pezó, schilling, frank, márka, líra, gulden, drachma, jen, escudo? — Nem váltok! — mondom, mielőtt a cruzeirót, a fontot és a pezetát is említené. — Ja, maga nem dzser- mán, maga hungaris! —: fogja meg erre bizalmasan a kabátujjamat, nehogy továbbmenjek. — Igen, magyar vagyok! •— súgom bizalmasan a tűiébe, miközben megkapaszkodik a szemem egy negy- venkilences villamosban, hogy tényleg magyar tóidon jáyok-e az Astoriánál, és tényleg magyar vagyok-e. —Forint?! — kérdi most már anyanyelvemen barna arcú kortársam. — Az van ... — Mennyi? — csillan a szeme. — Huszonkilenc ötven, kis címletekben — próbálom meg lerázni. — Na, én nem tréfát vagyok itt csinálni, hanem üzlet! — fojtja belém az el- menést. — Akarsz te szép nőt tőlem olcsón, aki van tudva egy kicsit magyar?! — Köszönöm, már megvettem az e hetit! — rebeg- tem, nehogy azt higgye, hogy a szép nő nálunk hiánycikk. — Akkor akarsz ugye tőlem arany, mert'a ti üzlet mostan nincs!? Mennyiken? Egy kiló, két kiló? Hirtelenében nem is tudom, hogy hol vagyok. Szerencsére arra jön egy bet- vennyolcas autóbusz, és ennek látványa visszahoz a magyar törvények közé. — Vagy akarsz öt kiló?... De akkor telexeznem kell üzlettársak, bátyám München, unokatestvér Becs, hogy itt jó kuncsaft! — Takarítást, parketta- csiszolást nem vállalnaK?! — igyekszem véget vetni a szóváltásnak. — Nejn! Az van piszkos munka nálatok. De ha van elintezetlen haragos neked, akkor talán! Kezdek megroggyanni, mert a szívembe talált. — Nem fél, hogy megüti a bokáját? — Nem vagyok félve, én ebben a bjutiful városban vagyok nagyon jól! Van sok wandeful tervem, mert itt iz a gud bizniszben még lenni sok szervezetlenség. — Ne mondja!? — De én sej! Én lenni mondva, hogy az utcai tiltott kosár-, kendő-, paprika- és fokhagymaárusokat beszervezem egy érdekvédelmi szakszervezet. Mert én tudni, hogy maguknál mi törvény! Meg a jegyüzére-, két is én menedzselni ha- maros! Hátam kezd borzongani, mintegy nyomozókutya szőre, ha enyves lábnyomot szimatol. Izgalmamban idézeteket mormolok a Koránból. De ö folytatja: — Látom, hogy te be vagy rézéivé! Félsz itten üzleti Na, akarsz gépkocsit Jegy a Mikroszkóp Színpad? Protekciót tőlem az egyetem?! Csakhogy én nem vagyok, akarva, mert meg vagyok szédülve. Párizs, Róma, Tokió forog tengelyem körül, de aztán meglátom a Nemzeti Múzeumot, és mégiscsak rá kell jönnöm, hogy ez itthon történik velem. Ezért elökotorászok egy forintot a metróhoz. Szóváltó partnerem rámered a forintosra, és kérdi: — Csejndzs? Azonban nem váltom fel az egyforintosomat centavó- rá, p fenni ngre és centre sem, mert akkor nem tudok lemenni az árkádista üzletember elől a föld alá! Tormái László Asperján György; Minden a helyén volt Koroknai Emil 35 éves, jó kedélyű és szelíd kisiparos szűcs, szeretett vacsora után az ötszobás, 230 négyszögölön épült családi villája étkezőjében üldögélni és eltűnődni. Sose gondolta ki előre, hogy aznap este az emésztéséhez segítségül milyen íantáziálásokat szeretne. Éppen az volt jó ezekben a gondolatcsapon- gásokban, hogy teljesen váratlanul bukkantak fel. Nemegyszer igen elcsodálkozott, hogy őt, aki harmonikus családi életet él, és elégedett sorsának alakulásával, olyan gondolatok foglalkoztatják, amelyek majdnem nyugtalanná teszik. Ezek soha nem a szakmájával voltak kapcsolatosak. ■ Megszokta már, hogy bizony nálunk a jobbacska szőrme beszerzése ügyeskedés, nemegyszer áldozatok árán történik. Éppen ezért kompromisszumokat kell kötni. Persze hogy jó volna csak nutriával, sarkirókával, tehát csupa borzongást kiváltóan gyönvö- rű szőrmével dolgozni. Kiteríteni a vörhenyes, a gyöngéd simogatástól elektromosan felborzolódó rókaprémet, és hosszan vajúdni, hogyan lehet az összeillesztésnél a legtöbbet megmenteni belőle. Ez mindig az alkotás izgalmát váltotta ki. És megszokta már az adóhivatal okvetetlenkedését is. Eddig kétszer jelentették fel a „jóakarók”. De nála vizsgálódhattak! Minden a legnagyobb rendben volt. Tény, hogy az üzlethelyiség, a villa, az 1500-as Lada, a felesége bundái, vagyis az életnívója ellene látszott szólni. De hát mindehhez semmi köze az adóhivatalnak. Mindez van. Az adóhivatalnak az a dolga, hogy megnézze, rendben van-e a könyvelés. Ha igen, akkor ne okoskodjon, mert az embernek önérzete is van, és nem kell sok biztatás, hogy beadja az ipart. És akkor csinálják ők! Vagy keressenek egy jó bolondot, aki fillérekért hojlandó magát agyonhajtani. Mert az irigyek nem látják, mennyi rátermettség, kapcsolat, ló- tás-futás van az eredmények mögött. És mennyi munka! Szezonban a feleségével gyakran egész éjszaka dolgoznak. Bezzeg mások! Nem hajtják agyon magukat, mégis mindenük van. De nem irigykedik. Ez soha nem volt rá jellemző. Beéri azzal, amit a két keze munkájával meg tudott szerezni. Itt van például ez a villa, vagy egyszerűbben családi ház. Tíz éve háromszázötven ezerért vette. Azóta persze sokat költött rá, legalább hét-nyolcszáa ezret, meg az a rengeteg munka, amit végzett. Most adnának érte vagy két és fél milliót. Egyetlen dolgot fájlal: nem Jutott elég ideje a nőkre. A felesége tün- déri, szóval szorgalmas, és nyugodtan mondhatni, csinos is. De hát hol van ahhoz a kis vörös nőhöz ké-, pest, akivel minap az azúit ságíró jött be. Micsoda lerobbant pasi! Közben hófehér sarkiróka kucsmát vesz a nőnek. Vagyis énnyi az ara a kicsikének. Ha meggondoljuk, nem veszélyes. Csak az idő, a lefektetéséhez szükséges idő sok. Abban ugyanis nincs semmi érdekes, ha pénzért; kucsmáért, vagy bármi el- érhetőért lefekszik egy nőj Az izgalöm, a szépség a ragyogásában van, az elérhetetlennek látszó szó villogásában. A majdnem igazi fellobbanásában. De ezek a vágyak sem nyugtalanított ták, tudta, hogy gyorsan enyésznek a munkában, a végső soron a feleségével az ágyban. Már semmi nem volt, amit feltétlenül el akart érni, amiért idegesítette volna magát. Ezt az egészet, ami itt van, mármint vele kapcsolatosan, nem tartotta i
