Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1981. június 7., vasárnap Kiváló pedagógus: Sváb Antal i Rövid életrajz: Az 56 éves Sváb An- tál pedagóguspályáját tanítóként 1945-ben kezdte a Bihar megyei Üjirázon. Egy tanyasi iskolában. A szikszóiak 1958-tól ismerik. A Móricz Zsig- mond nevét viselő általános iskola tanára, igazgatója — időközben tanári diplomát szerzett magyar—történelem szakon — egy időben az Encsi járási Tanács elnökhelyettese volt A járási tanácsok megszűnésekor került vissza Szikszóra, az általános iskola igazgatójaként. Csütörtökön átvette a Parlamentben a Kiváló Pedagógus kitüntetést. Ebből az alkalomból beszélgettünk hivatásról, gyermekszeretetről, az iskola és a közélet kapcsolatáról. ♦ — szeretet nem zárja ki, hogy követelményeket állítsunk íei. Az egyénnel és a közösséggel szemben is. Tapasztalatom szerint a diák sem szereti a vadulásig szabad életet Olyan iskolát szeret, amelyben a gyenge is jól érzi magát, nemcsak az erős. A követelő, az esetenként szigorú, de igazságos tanárnak van becsülete a diák szemében is. — Érvényes ez az igazgató és a tantestület viszonyára, kapcsolatára is? — Meggyőződésem, hogy az iskolában a tanár—diák kapcsolat úgy alakul, ahogy a tantestület maga is átéli a közösségi életet. Az igazság az, hogy a neveléstan nem fejlődött annyit, mint amennyit kellett volna fejlődnie. Így hát természetszerűleg kell, és nemcsak a nevelési értekezleteken — ilyen kérdésekkel foglalkozni. — Sokat beszélnek mostanában a pedagógusok túlterheltségéről, esetenként rossz közérzetéről... — Én másként fogalmaznék. Az oktatásügyben bekövetkezett változások kétségkívül igen erőteljesen igénybe veszik a pedagógusokat. De vajon egyértelműen elmarasztalható-e a pedagógus, ha kétkedik abban, hogy az új tanterv jobb, mint a régi? Engem magamat is „nyúztak és nyúznak” tanáraim a maguk kétségeivel. De a kétségekből, a gyötrelmekből születik meg végül is a siker. Az eredmény. Az, hogy — hadd mondjak konkrét példát — a globális módszer ugyan erőteljesen differenciálja az osztályt az írás-olvasás tanításánál, de mégis eredményesebb, mint a régi. Ha megküszködik az eredményéért, akkor az azt is jelenti, szívvel-lélekkel dolgozik a gyerekekért. Nem a mindent azonnal elfogadó pedagógust tartom jó pedagógusnak. — Ezek szerint a kritikus szemléletű pedagógia és pedagógus az ideálja. — Igen. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó tantestületnek tartom a miénket, de igazi kritikus légkörről még nem beszélhetünk. Csak kezdetekről. — Mondana példát? i — Hogyan lesz a pedagógus? — Azt hiszem, biztos, hogy nem születés, nem elhatározás és még csak nem is * á diploma megszerzésének kérdése. Ah- 1 hoz, hogy valaki ne csak besorolás alap- j ján legyen pedagógus, kellenek a gyakorlat évei. öt esztendőre, igen, azt hiszem f legalább ennyire, mindenkinek szüksége j van, hogy igazán pedagógusnak vallhassa I magát. És persze van, aki még több év- £ vei a háta mögött is csak tanító vagy ta- l nár marad. Óraleadó.. .Valami hiányzik á belőle .,. ? — Mi az, amit a legfontosabbnak tart 1 ahhoz, hogy valakiből a szó szoros és ne- i. mes értelmében pedagógus legyen? í; — Azt hiszem, frázist mondok: szeresse '.j a gyerekeket Nap'on szeresse! A pedagó- 3 gusban legyen közlési vágy. De ez a köz- ij lési Vágy nem lehet öncélú: a gyerekekért ' akarjon tenni. S ne csak az ismeretek át- í adásában. Olyan értelemben is, hogy pró- J bálja megközelíteni őket S ne csak a legjobbakat, a legvásottabbakat is kísérelje meg megérteni. Ne tudjon elmenni egy síró gyerek mellett... Az osztály világa : sajátos világ. A rendbontók sem csak maguktól rendbontók. Néha az osztályban í elfoglalt helyük olyan, ami kiváltja ezt a ? magatartást. Az okokat kell felfejtenünk, 5 hogy segíteni tudjunk. S a másik: a leg- J többet a legjobbakról és a legrosszabbak* ról tudunk. A többségről, a „középszerűekről”, a visszahúzódóakról szinte semjj mit. Pedig ők a többség! A mindennapos V, kontaktusban ilyen apró momentumokból fejlődik ki a pedagógia. Erre épül a pedagógus hatni tudása. S ez a mi munkánk I nehezebb, de szebb része is. Mert minden gyerek saját világ, saját egyéniség. — Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem: tantestületünk egy véleményen van, ha az oktatásügy 16 feladatait fogalmazzuk meg. De nem ezt akarja hallani. Nos, én ugyan vallom, hogy a gyerekkel szemben a dicséret pedagógiáját kell alkalmaznunk, de sokszor elfelejtem a kartársakkal szemben. Pedig, s ezt az egyik tanárnő épp a közelmúltban fogalmazta meg nekem: néha az is elég, ha csak észreveszi a felelős vezető a mindennapi tisztes, lelkiismeretes munkát. Igaza volt. A kritikus légkör persze nemcsak ezt jelenti, de ezt is. Nézze, a gyerekeket mi szocialista embereszmények nevében próbáljuk nevelni. A pedagógusnak viszont meg kell felelnie ezeknek az eszményeknek. Akkor is, ha a társadalmi ellentmondások egyre jobban begyűrűznek az iskola falai közé. Munkára nevelni például csak munkával lehet A tanár munkájával és a tanulóéval; mert a tanulás is munka... — ön hozta teáéba a társadalmat Mit tart fontosnak m iskola, a pedagógusok és a közösség, a lakóhely közössége kapcsolatában? — Ügy gondolom, e kapcsolat egyik eleme lehet, hogy törekszünk valamilyen presztízs kialakítására. Hogy mindig és mindenütt az iskolát a lakóhelyünket próbáljuk képviselni. A nyitottsággal azért még nem vagyok elégedett. Ügy érzem, nemcsak szóban kell deklarálni a kapcsolatok szükségességét az elismerést, mindkét félnek teljes egészében kell felvállalnia a legfontosabb feladatokat. S ebben a felvállalásban csak egy, hogy az oktatásügy területén dolgozók, mi mind, megpróbálunk közösen, együtt is dolgozni. i f — Ez igaz. De nem túl általános eaígr? (Cswtorásj Eddig is tukttam, hogy a veréb is madár, de ezt a tényt sohasem gondoltam át.... Most miért is jutott eszembe a verébről ennyi badarság?! Elmondom tüstént, mert a gondolat is elszáll. Az udvaron ültem, valaI mi rozsdás csavart járattam, amikor egy veréb leszállt hozzám. Hozzám jött és ezt onnét tudtam, hogy jól célzott kő sem repülhet pontosabban. Egészen közel szállt, elém. Mintha valami elintézetlen dolga lenne velem, tekintetét rám szegezte: csip-csip — mondta, bele az arcomba. Mint, aki bátor, és most megmondja. Meg ám! Ejnye?! Mi bajod velem te madár. Fészkedet én nem bántottam, eledeled ott a porban, el nem loptam. Csip-cstö-csip, pöröl a szürke madár. A jóságát! Mintha beszélne hozzám. Óvatosan körülnéztem: nincs-e egy másik madár is mögöttem. De nincs. Hozzám szólt, mégiscsak hozzám... Nahát! Felpattantam gyorsan, s most már tudtam. Varázslat. Verébbé változtam. Csip-csip — szórta rám az áldást, még táncolt is hozzá. Megijedtem és futottam, hogy a tükörben megnézzem magam ... Lám. a tükörben én vagyok. Én! És pironkodtam. Hogy is hihettem, hogy verébbé változtam. Ebédre harangoztak és az agyamon most villant át. Biztosan az anyósom —. aki sokszor verébnek tart — gondolt rám... Mezey István rajza DOBOG BÉLA: PARÁZS ISTVÁN: A csillagok is l Éjszaka Körém • van fekszenek a csillagok is Éjszaka van kék ruhát öltenek Csörömpöl a sötétség tömbösödnek a fák Ráncolódnak a mosolyok lombjuk kérges tenyér Szél hömpölyög háncsaik alatt ragacsos könnyű massza rőf viharra készül s összegurulva szaporodik a hói nap 1 a tengerig érnek a könnyek A lakótelepeken verebek élnek. Télen olykor varjak is „sétálgatnak” a hóval borított parkocskákban, s az ablakokba kirakott etetőket meglátogatja egy-egy cinege. Csapatostól mégis a verebek ülik meg a bokrok; a fák ágait, őik költenek fiókákat a házgyári panelok réseiben. A házgyári lakások szel- lőztetői viszik a hangot. Többnyire este persze, amikor erélyes anyai parancsok hangzanak el a fülmosásról, s amikor a sampon csípi a szemet. De a délelőttök csendesek. Délelőttönként dolguk után mennek a lakók, munkába a felnőttek, iskolába a gyerekek. Ilyenkor a halkabb beszédet is továbbsodorják a szellőztetők. — Gyere csak! — Na mi van? Miért nem fested? — Nem lehet. — Viccelsz? — Eszem ágában sincs. Nézd, fecskefészek. — Micsoda? — Fecskefészek. Ide rakta. — Na és? v — A fiókák miatt nem lehet. Majd visszajövök augusztusban. — Megbolondultál? De nélkülem.., — Hát akkor nélküled ..1 — A te dolgod. — Az enyém ... Léptek és csend ... A szellőzőnyílás teteje alá fészket rakott egy fecskepár. Azóta időnként hallgatózom. S már sikerült egyszer látni is, amint rásiklott a panelház tetejére. (cs. a.) /a/ssj* M/í j iA-jJ j; * tÍJ Ai Az ügyvéd fogadószobájában ketten ülnek. Jobbra egy bordó kosztümös nő, sikkesen átvetett lábakkal. Gyöngyházlakkos körmei idegesen dobolnak a bőrfotel karfáján. Időnként lopva az asztal másik oldalán feszes tartásba merevedett férfira pillant, aki fémkeretes szemüvege mögül kitartóan néz egy pontra. — Milyen mulya — állapítja meg. Bongyor haj, nyerges orr, szögletes allén gödröcske, mérsékelt ádámcsutka... A térdnél felcsípett nadrág szára alatt kivillan vékony, fehér bokája. — Nem szedret napozni, ülőfoglalkozáI sú. Unalmas fickó lehet — könyveli el magában és türelmetlenül hangosan • sóhajt. — Szintén Patváry ügyvédet várja? — szólal meg váratlanul a férfi. — Igen — válaszol meglepetten az asszony, s közben ezt gondolja: egész kellemes a hangja. Arcán látszik, szívesen folytatná a társalgást. Nyílik az ajtó. Kontyos lány dugja ki fejéit; H9R3S ! p| W. ff IfJ^j ' . O fV f 1 Á $ p' pV f» !3j í $ *V] wl m V&sr- iíi) — Az ügyvéd úr ebédel. Csak félóra múlva jön vissza. — A titkárnő eltűnik, csattan a kilincs. Újból egyedül maradnak. — Én megvárom — mondja a férfi, s kinyitja a cigarettatárcáját. — Bocsánat, dohányzik? — nyújtja az asszony felé. — Nem, köszönöm — hárítja el finom kézmozdulattal, majd átcseréli lábait szándékosan úgy, hogy a formás ívek előnyös helyzetet kapjanak. Nem rossz. Sőt! Bár az alakja kissé telt, viszont a feje érdekes, a hamvasszőke haj kiemeli ápoltsá- gát — analizál a férfi és újból kérdez: — Ha nem sértem meg, szintén válik? — Igen, de én adtam be a válókeresetet — mondja enyhe fölénnyel az asszony. — Én is felperes vagyok ... — Ne mondja? — csúszik ki a nő száján, s hogy jóvátegye a baklövést, gyorsan folytatja. — Eny- nyjre harcias természetű? — Csak egyetlenegy dologban. Máskülönben az is merőseim túlságosan v- jámbornak tartanak. — Kíváncsivá tesz ... Elárulná az okot? — Az ok: szenvedély. De találja ki —, s félszegen mosolyog az asszonyra. — Alkoholista ... Kártyás? — A világért se! — Hát akkor... csak nem a „Keresd a nőt!” elmélet? — Ugyan, örök hűséget esküdtem! — Szabad a vásár. — Félek, hogy megbot- ránkozik. — Mondja nyugodtan, sorstársak vagyunk, nem ? — biztatja elórehajolva a nő. — Hát, jó. Tízéves koromban kezdődött. Apámtól névnapomra kaptam egy bélyegalbumot, s attól kezdve egyre lázasabban hódoltam szenvedélyemnek. Ma már több mint háromszázezer forint értékű a gy ű j teményem. — Nem mondom! Evs már egy jó nyugati kocsi ára — szalad ki a nő száján. A férfi hökkenten mered rá. szemei hidegen tapadnak az asszonyra. Melléfogtam — gondolja a hetedik érzékével a nő, $ pillanatok alatt átvált:
