Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

ESZAK-WAGYARQ85ZÄG 6 T981, január 11», vasárnap Klist keresek • Egyszer rengeteg szabad időm volt, ezért elhatároz­tam, hogy belépek egy klubba. Az elhatározás után rögtön le is mentem az ut­cára, hogy a lakásunkhoz legközelebb l'ekvőbe lépjek bele. mert manapság már minden ötödik házban mű­ködik valamilyen időtöltő egyesület. És valóban, az ötödik ház szép nagy volt, majdhogynem az égig ért, akár tíz klub is jól meg­tért benne, s különféle táb­lákra volt kiírva a bejá­ratnál magyarul, meg kül­földiül, hogy mi minden működik odabent. Na, gondoltam magam­ban, ez a klub pont jó lesz nekem a szabad időm hasz­nos eltöltésére, nem tudom lefordítani a táblákra írt neveket magyarról magyar­ra, de így legalább a klub­tagságom is előkelőbb, és nem kell hozzá autóbusz- bérlet. De nemcsak én gondol­hattam ezt így, hiszen men- I tek is befelé az emberek vastagon, s én is egy szép nő lába után szorosan, mert jó, ha az ember elöl- ről-háiulról megnézi, hogy ' kinek lesz a klubtársa. A megnézésből a portás zökkentett ki, aki senkitől sem kérte a klubbelépőt, senkinek sem köszönt, mert nem a belépőket, hanem a Sportfogadást nézte. Na, mondtam magamban erre, ez csudára jó klub, ha do­bom a szép formájú nőt, akkor ide másformákat is behozhatok észrevétlen. Egyelőre azonban belép­tem az esztétikus lábú nő után egy nagy szobába, ahol mindenféle klubtagok ültek mindenféle íróaszta­lok mellett. Na, töpreng­tem azért egy picit magam­ban, ez elég furcsán beren­dezett klub. .de aztán én is leültem egy üres íróasztal mellé, hogy lesz, ami lesz, jöjjön a vidám klubélet. És nemhiába. Nem szólt hozzám senki, hogy ki fia­borja vagyok, meg mi a hobbim és egyáltalán, mi­vel mindenki kezdett elmé­lyedni a szobában a saját hobbijában. A kecses vonalú klubtár­sam például elővett öt de­ka párizsit vékonyra szele­telve. s aranyos fogacskái- va, harapdálni kezdte. Na, futott át • bennem, ez egy diétasklub, fogyókúrázóknak és parázna gyomorbetegek­nek, csakhogy ekkor rá­néztem egy másik klubtár­samra, aki az íróasztalára könyökölve órákig bámult maga elé, mint egy kitö­mött bagoly. Na, ítéltem hirtelen erre, ez egy magá­nyosok klubja megtört sziveknek és gátlásos ke­zeknek, csakhogy ekkor ki­vette fiókjából a limonádé­kellékeit a velem szemben ülő klubtársam, miközben a citromillattól hosszan nyal­ta a nyála szélét. Na, vil­lant belém erre, ez egy an­tialkoholista klub a kísér­tésen túllévőknek, csakhogy ekkor bekapcsolta a rádió­ját egy távolabb hülyülő klubtársam, majd elkezdte táncoltatni a gondolatait a zenére a semmibe. Na, ro­hant át rajtam a sejtés er­re, ez egy táncklub a két- ballábas bofcfülóeknek, csakhogy ekkor a taktusok vonaglásba vitték az egyik női klubtársamat a saobá- ban, mire a ruháját is meg­bontotta, én pedig azt gon­doltam, hogy ez egy szép­ségkondicionáló klub a szépségen túllévőknek. Igen ám, de ekkor nem hagyták, hogy én is elő­vegyem a saját hobbimat, mert ekkor bejött egy mor­cos klubtársam a szobába, és letett az íróasztalomra egy csomó munkát, mint egy új fiúnak. Néztem is ezért megrökönyödve a cso­mó munkát, hogy miféle klub ez, ahol ilyet is kö­vetelnek a klubtagoktól, amikor egyébként akarja hasznosan eltölteni az ide­jét. Na, rohantam át erre a saját gondolataimon egy­helyben, én se fizetem itt tovább a klubtagságit, s ezzel a főbejáraton keresz­tül gyorsan kiléptem, igaz, ez" se tűnt fel senkinek. Azóta keresek magamnak valami olyan nappali klu­bot, ahol nem zavarják ha­sonló morcos klubtársak a vidám klubéletet. Állítólag, minden ötödik utcában van már manapság egy ilyen ... Tormái László Forgácsok 1 Az ambiciózus emberek­nél az a legrosszabb, hogy maguk sem tudják ponto­san, mi az, amit akarnak. ☆ Ahhoz, hogy egy ország élhessen, a törvényeknek is élniük kell. Ebéd után mindenki kis- pé konzervatív lesz» Ha megszabadulunk egyes gondoktól — újabbakat csinálunk helyette. Ritkán lehet olyan kör­hintát látni, amely ellenke­ző irányba forog. Az álom a saegénjíefe ktn­Éj kollégiumok Az elmúlt öt esztendőben számottevően javultak az oktató-nevető munka tárgyi fettételei. Országszerte szá­mos új tanintézetet adtak át, csökkent az iskolák kö­zötti színvonalbeli különb­ség, a diákotthoni helyek ezrei teremtettek jobb le­hetőséget a talun élő fia­talok továbbtanulására. A társadalmi igényekkel össz­hangban az óvodák, az ál­talános iskolák és a szak­munkásképzés intézmény­hálózat-fejlesztésére fordí­tották a művelődési beru­házásra szánt összegek leg­nagyobb részét. Ezt nem­csak a pedagógiai munka tartalmi és módszertani korszerűsítése indokolta, hanem az is, hogy az utób­bi években a korábbinál jóval népesebb korosztá­lyok lepték át először az iskola kapuját. Csaknem 40 százalékkal teljesítették túl az óvodai ellátottság javítását célzó előirányzatokat. A tervidő­szak során épült új óvo­dákban 83 ezer kisgyerme­ket helyezhettek el és egyéb bővítések révén további 43 ezer hely létesült részükre. Jelenleg 6200-zal több ál­talános iskolai osztályte­remben folyik a tanítás, mint a tervidőszak elején. A tantermek fele új isko­laépületekben létesült. A középfokú oktatás fejlesz­tése során több új szakkö­zépiskolában, illetve szak­munkásképző intézetben kezdődhetett meg a tanítás. Modern tanműhelyekkel felszerelt szakközépiskolák épültek, ötmilliárd forintot fordítottak a felsőoktatás intézményhálózatának bő­vítésére. Üj kollégiumokat vehettek birtokukba az egyetemisták és több peda­gógiai főiskola is kapott új kollégiumot, illetve gya­korlóiskolát 1 Szendröi hegedős-estei* A középkorban hazánk­ban sem számítolt ritka­ságnak a várról várra, vá­rosról városra vándorló énekmondó, a hegedős Ezek a szegény, könnyel­mű, tekergő hegedősök, akiknek a neveltetés lehe­tett a legtöbb céljuk és tel adatuk, kevésbé voltak szemérmesek. Nemegyszer már-már groteszk szána- lomkeltéssel. vaskos, népi­es tréfálkozással próbáltak hallgatóságuk érzelmére és főleg zsebére halni. Hazánkban a XVI. szá­zadból — az említett gya­koriság ellenére is, mind­össze csak — négy ilyen hegedős-ének maradt. fent írásban. Közülük az egyiket Szendröi hegedős-ének né­ven tartja nyilván az iro­dalomtörténet. A kézírással megörökített verset a körmendi Baty- thyány levéltár anyagai kö­zött találták meg. Első is­mertetője Takács Sándor a Rajzok a törökvilágból cí­mű mű harmadik kötetében (1917-ben jelent meg) kö­zölt belőle négy versszakot. Később a Régi idők, régi emberek című kötetében is tesz említést róla. Takács azt írja, hogy a vers kéz­iratát a levéltár missilisei között találta, innen azon­ban azóta kiemelték. Mivel a kézirat levéltári környezete semmi útbaiga­zítást nem adott a vers ke­letkezésével kapcsolatban, jogos a kérdés, honnan tudjuk, hol és mikor kelet­kezeti, sőt egyáltalán azt, hogy a vers úgynevezett hegedős-ének. A válaszok a versben rejlenek. Stoll Bé­la is ilt kereste a megol­dást, mint az kiderül az Irodalomtörténeti Közlemé­nyekben 1953-ban közzé tett rövid tanulmányában. A vers 15-ik versszaka tartalmazza a megoldás egyik kulcsát. Így hangzik: t Egészségűm tudjátok. Hu krónikámul halljátok. / Szendéiről gallyában, / be- bek be re ne hazában.) A vers keletkezésének ne lye Szendörő, vagyis Szend rő. Hogy egyértelműen a Borsod megyei Szendröről van szó. arra Bebek Ferenc neve a bizonyság. Beoek Ferenc a felvidék hatalmas és hírhedt birtokosa, á Borsod megyei Szend ró vá­rának is ura volt, egészen 155ü-ig, akkor ugyanis Iza­bella királynő lefejeztette. Ez a tény arra is utal, hogy — bár a versben évszám nem szerepel — keletkezé­sét 1558 előtti időre keli tenni. ’ Az irodalomtörténészek véleménye, érvelése sze­rint a Szendröi hegedős­ének keletkezése az 1540-es évekre tehető. Hogy mi tá­masztja'alá ezt a feltevést? Üjra a vershez kell fordul­nunk. A 17-ik strófa, amelyben a szerző Bebek Ferencet üdvözli, ekképpen hangzik: / Isten lássa ja­vával, j Az két szép mag­zatjával, / És il asszon tár­sával, / Vitézlö jámborok­kal. / A „két szép magzat” Be­bek Ferenc két gyermeke György és Kata. Az utóbbi Perényi Ferenc felesége lett. Pontosan nem tudjuk melyik évben születtek, de 1550-es években már mind­ketten felnőttek. Kata — mint öl gyermek anyja — löö2-ben hunyt el. György pedig részt vett apja erő­szakosságaiban, cselszövé­seiben. Ezért logikus a fel­tevés, hogy az ismeretlen versszerző még akkor írta és énekelte el szerzeményét » nagyúrnak, rrpkor az egész család együtt volt, tehát az 1540-es évek tájáé. Irodalmi barangolásunk egy korábbi fejezetében már foglalkoztam a Szend­ééi Névtelennel, aki Szilá­gyi Mihály és 1-Iajmási t-aszio históriáját irta meg. természetes, hogy lelvelu- mk az a kérdés is, a Két müvei nem ugyanazon sze­mély szerezle-e. A válasz nemleges, ugyanis a ver­sek hangja, stílusa homlok- egyenesen ellér egymástól. A Szendröi hegedos-enek- ben az enekmondó saját nyomorúságos sorsát énekli meg, illetve a rajta mula­tókra mulatságos átkokat szór, mégpedig pattogó rit­musú jó hangzó strófák­ban. Íme: / Talpolc silce- lUljenek, / Könyökben va­kok legyenek, / Kényérőli has lével legyön, / Italjok piros bozza legyön / ... vagy ... / Mert gain óját mankómnak. / ígértein Szent Farkasnak, / Meglát­ja. ha találom. I Bízón hoz­zá hagyiloin, /. A vers tartalmi mozzana­tai arra utalnak, hogy a szerző az alacsony rendű énekmondók sorához tarto­zott. Sőt ezt mutatják a vers formai sajátosságai is. A szerző a XVI. században elég ritka népies jellegű hetes (4-j-3) szótagszámot használja, bár a verssorok egyötöde (14 sor) nyolc, sőt kileneszótagos. Mint Stoll Béla írja, néhol egé­szen kitűnő ritmust ad, s figyelemre méltó, hogy a versszerző a XVI. század műkőitől gyakorlatában szinte alig előforduló páros rímeket alkalmazza. / Az illőket zengettem, / A nó­táját pengettem, / Issza Bebek jó borát, / Törölgeti tarkóját. / összefoglalásképpen el­mondható, a Szendröi he­gedős-ének a középkorban igen elterjedt nemzetközi műfajnak csak mutatóban megmaradt magyarországi emléke. Értékét leginkább ez a ritkaság adja! Hajdú Imre A Szépvölgyi és a Zöld­máli út kereszteződésénél két perc alatt összetorló­dott a forgalom. Egy fehér Skoda állt az út közepén, tetején tanulóvezető tábla. A volánnál szőke asszony ült, mellette Tass, az ok­tató. A kocsi bal hátsó gu­mijában lehetett volna egy kicsit több levegő. Négy óra tíz volt. A Skoda mögött olajfol­tos Fiat várakozott, abla­kában zöld overallos fickó könyökölt. A Fiat mögött kékszemű férfi ült egy Volkswagenben, borostás állát tapogatta és a tanuló- vezetőt nézte. — Akár egy ölommadár — morogta. Az overallos elvigyorodoü, és behúzta a kéziféket. Mindenki a sző­két bámulta, még a bal oldalon épülő társasház te­tőfedői is: egyikük töröl­közőt csavart a fejére a nap ellen. Hátul dudált valaki. Az asszony égy pillanatra az oktatóra nézett. — Csak nyugodtan — mondta Tass. — A sarok után balra fordulunk. Az asszony gázt adott. — De eressze ki a kézi­fékét — morogta Tass. Az asszony kiengedte, a kocsi gurulni kezdett hátrafelé. — Ez mindjárt elgázol minket — vigyorgott az overallos. Ö is kiengedte a kéziféket, hagyta a kocsit hátra gurulni — a kéksze­mű ugyanúgy. A harmadik kocsiban szemüveges ta­' rtámő ü!t, áld mozdulatla­nul figyelte az eseménye­ket — Csak nyugodtan — mondta Tass. Egy pillan­tást vetett az asszony fehér sportjára, amely megfeszült Jenekén- aa-eróiködéstől, és látszott alatta az asszony bugyija. Lila, gondolta. Na persze mindegy. Nekem is mindegy, meg ezeknek is ott hátul. Tudta, hogy mindegyik ide képzeli ma­gát most az ő helyébe, és találgatják, mit mond az asszonynak, aki már tizen­két órát vezetett, de nem tudott többet, mint más az első napon. Azért se mon­dott neki semmit. — Ide figyeljen — kezd- 'te az asszony; gyorsan be­szélt, de minden második szó után beszívta az alsó ajkát. Fehér volt a foga, és úgy harapta vele az ajkát, hogy az is elfehéredett. — Nem vinné át a kocsit a kereszteződésen ? — Nem — mondta az ok­tató. — Maga viszi át. — Elegem van az egész­ből! Nem akarok levizs­gázni ! — Dehogynem akar. A sarok után megállunk. A tetőfedő röhögött oda­fent. A turbános előre ha­jolt — közben meglökött egy tucat egymásra rakott palát. A lábujjával fogta meg, amely kilógott a tor­nacipőjéből: egy pala így is lecsúszott és a járdára pottyant. A kékszemű még mindig az asszonyt nézte. — Fantasztikus! — mo­rogta. Hátul ismét dudál­tak. A szőke asszony rán­gatni kezdte a biztonsági övét, ki akart szállni a ko­csiból, de Tass megfogta a karját és visszahúzta. Olyan vékony csontja volt, hogy átérte ujjával a könyöke felett. — Induljon! — paran­csolta. Az asszony engedel­meskedett. A kocsi elin­dult, de három méter után »»át megállt Csörsz István: — Én is elbajlódnék vele — mondta az overallos a kékszemünek. — Imádom a szörnyű feladatokat. Ismertem egy ilyen asszonyt, új Audi.ia volt, ezerhetes. Azt mesél­te, hogy a barátja küldte neki Rómából. Nem hittem el egy szavát sem. Soha egy büdös szavát, el tudja képzelni? Másfél évig vele jártam, és azalatt soha egy szavát el nem hittem. A Skoda végre keresztül­jutott a kereszteződésen. — Itt megái lliat — mond­ta Tass. — Iszunk egy ká­vét, jó? Az bsszony a fejét ráz­ta. — Akkor iszik egy szőlö- lévet. — Ügy kéne beszélni vele, mint egy gyerekkel, gondolta Tass. Amit az is­ten se fizet meg. Ebéd után 'legurított egy fél barackot, mert úgy érezte, romlanak az idegei. Nézte az asszony kezét. Hosszú, barna ujja volt, a körme holdalakú. Nyaka és a válla nagyon barna. Víz mellett volt a nyáron, gondolta Tass. Biz­tos, hogy nem dolgozik. Ak­kor vette csak észre, hogy az asszony sír; behúzta a kéziféket, kikapcsolta a motort, és a volánt marko- lászta, Tass pedig arra gondolt, milyen vidám volt reggel, ruganyosán lépke­dett, és vissza-visszanézett a válla felett. Ügy ment a kocsi felé, mint aki vezet­ni akar. Tass mindjárt ész­revette a változást, és egy­általán nem • örült neki. Nem szerette a váratlan dolgokat, különösen nem a nőknél. Egyébként sem sze­rette a szőke nőket, már repülős korában ugratták ezert a többiek. Nézte ki­csit az asszonyt, várta, hogy leié fordul, vagy mond va­lamit. Ha megint hisztizni kezd. letolom, gondolta. Ha kétszer egymásután ráha­gyom, akkor ezt csinálja egész nap. Lehet, hogy én is az oka vagyok, gondol­ta. Szombaton, amikor ugyanígy megálltak ke­resztben a villamossínen Újpesten, és kiszállt a vil­lamosvezető, Tass leteker­te az ablakot, és elküldte a fenébe a fickót. Az tovább kiabált, erre Tass kiszállt a kocsiból, és megindult, felé. A villamosvezető vísz- szaugroft a peronra, és volt valami furcsa az arcán. Tass maga sem értette a dolgot. Éppen eléggé utálta ezt a szakmát ahhoz, hogy bárkivel is veszekedjen mi­atta. Utoljára akkor for­dult elő ilyesmi vele, ami­kor még repült, és meg­mutatta a szerelőnek azt a rozsdás karabinert. A sze­relő visszapofázott, mire Tass felvett egy pajszert » földről, és kihajtotta a fickót a hangárból. Végül is1 ő húzta a rövidebbet, mert a szerelőnek valami kapcsolata volt a parancs­nokságon — egy hét múlva# Mfei

Next

/
Oldalképek
Tartalom