Észak-Magyarország, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-06 / 286. szám

JftLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJELEK! \ Törvényesített mértékhitelesífést 1876 óta végemet hazánkban, így Miskolcon is. A megyénk székhelyén levő hivatalban 25-en dolgoznak, de tényleges méríékhitelesitéssel csak 17-en foglalkoznak. Működési teiüleiiik a Dunától kelo'ie húzódó országrész. A méiiókhitelesitök hatósági feladatot látnak el. Felvételünkön: Hajdú Gáboiné mustfokméröt hitelesít. (Riport .17 5. oldalon.) fi Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek találkozója Jó Henkelt ipil u észak-déli itielréveea! Mértékhitelesítés ÉSZAK MAGYMOISZIIG AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZKMPLÉN MÍG Ybl BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 280. szám Ara: 1,20 forint Szombat. 108(1. december A tervezettnek megfelelő ütemben épül o fővárosban az észak—déli metróvonal Arany János úti állomása. A Fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat, valamint az Országos Szakipari Vállalat dolgozói a szakipari munkákat végzik, a KÉV pedig a lejtaknát betonozza Képünkön: a vá­gányok betonágyát készítik. Gyorsan összeszerelhető Mindössze 5 hónap alatt készült el az az 1300 négy­zetméter alapterületű. két­szintes épület, amelyben az Epílögépgyártó Vállalat dol­gozóinak öltöző-, mosdóhe­lyiségeit. éttermét helyezik el. Az épületet újfajta köny- nyűszerkezetekbői — kizáró­lag hazai elemekből és anya­gokból — ereile össze a Fémmunkás Vállalat, s még az év vége előtt átadja ren­deli elésének. A vállalat fontos törekvé­se. iiogv a lehető legmaga­sabb színvonalon álló. kor­szerű építési rendszerekkel szolgálja a hazai építőipart. E cél érdekében vásárolták meg a francia Fillod-cég li­cence! is. ennek alapján ké­szítették az" építőgépgyártók szociális -épületét. Az új könnyűszerkezetes építési rendszer hazai alkalmazása mintegy 400 'millió forintos beruházást tett szükségessé, melynek, során a vállalat kiskunhalasi gyárában 6000 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek, Kecskeméten pedig új gép­sort helyeztek üzembe. A Fémmunkás—Filled épí­tési rendszer egyaránt al­kalmas földszintes és emele­tes közösségi épületek — konyhák, éttermek óvodák, iskolák. ABC-áruházak. iro­daépületek, tornatermek —• létesítésére. Nagy előnye: az ily módon készített épületek igen rövid idő alatt szerel­hetők össze, továbbá azok rendkívül sokoldalúan fel- használhatók. söl az igéin ek változása szerint menet köz­ben alakíthatók — a belső válaszfalak elmozdításával különböző funkciókra alkal­massá tehetők. Mindezeken túl a létrehozott építmények — mivel tartós felületvéde­lemről gondoskodtál? — host- szú évekig nem igényelnek karbantartást, felújítást — ez jelentős költségmegtaka­rítást eredményez. Ülést tartott a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozótestiilete. Képünkön: az MSZMP delegációja, élén Kádár .János elvlárssal. A Varsói Szerződés tag­államainak párt- és állami vezetői pénteken Moszkvában találkozót tartottak. A talál­kozón részt vettek: A Bolgár Népköztársaság­ból — Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtaná­csának elnöke: Szlanko To- dorov, a BKP KB PB tagja, a BNK Minisztertanácsának elnöke; Petr Mladenov, a BKP KB PB tagja, a BNK külügyminisztere; Dimitr Me- todiev, a BKP KB tagja. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságból — Gustav Húsúk, a CSKP KB főtit­kára. a CSSZK elnöke: Lu- l>(jinir Slrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZK kormányának elnöke; Vasil Bilálc. a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára. A Lengyel Népköztársaság­ból — Stanislaw Kanin, a LBMP KB el.sö titkára: Józef Piiikówski. a LEMP KB PB tagja, az LNK Minisztertaná­csának elnöke: Kazimierz Barcikowski. a LEMP KB PB tagja, a KB titkára: Stefan Olszowski. a LEMP KB PB tagja, a KB titkára; VVoj- ciccíi Jaruzelski, a LEMP KB PB tagja, az LNK nem­zetvédelmi minisztere; Józef Czyrek. a LEMP KB tagja, az LNK külügyminisztere; Miroslaw Milewski, a LEMP KB tágja, az LNK belügy­minisztere. A Magyar Népköztársaság­ból — Kádár János, az MSZMP KB első titkára; Gyenes András, az MSZMP KB titkára; Borbándi János. az MSZMP KB tagja, az MNK Minisztertanácsának elnökhelyet l ese. (Folytatás a 2. oldalon) Illést tartott az Elnöki lanács A Minisztertanács határozata személyi kérdésekben ß nicarapai küldöttség Losonczi Pálnál A hivatalos, baráti látoga­táson hazánkban tartózkodó nicaraguai párt- és kor­mányküldöttség pénteken délelőtt Jaime Wheelock Ko­mán. a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Orszá­gos Vezetősége Politikai Bi- zolb.cjánaic tagja, mezőgaz­dasági miniszter vezetésével, budapesti városnézésén vett részt. A vendégek — Xcpjr Gá­bornak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága külügyi osz­tálya helyettes vezetőjének társaságában — először a Gellérthegyről Budapest pa- ' norámáját nézték meg. In­nen az útjuk a budai várme­gyédbe vezetett, áltól fetlke- j-esték a Budai Várpalotát, s megtekintették a Nemzeti Galéria több kiállítását. (Folytatás a 2. oldalon) r Újabb havazás Szórják, sózzák az utakat Borsodban Hét közben csak a hegyek­ben esett említésre erdemes mennyiségű hó, így a Bükk- ben csütörtökön a legmaga­sabb pontokon elérte a 40 centimétert is. Pénteken elő­ször Nyékládháza, majdSza. Ionná térségéből jelentettek erősebb havazást a délelőt­ti órákban Borsodból. A KPM Közúti Igazgatóságá­nak miskolci hóügyeletén később sorra kaptak a je­lentéseket a többi tájegysé­gekről is. délig csupán a sá­toraljaújhelyi járásban nem esett a hó, de délutánra már az egész megye területén erősen havazott. A lehullott csapadék azonban a késő délutáni órákig még nem okozott gondokat Borsod út­jain, ugyanis szélcsend volt és a leesett hó vastagsága nem haladta meg a négy-öt centimétert. A havazás újabb munkát adott a Közúti Igazgatóság üzemmérnökségeinek, a dél­utáni órákban harminc gép­jármű volt úton, ezek több­sége a síkosság elleni szó­rást végezte, a főúton sót, a mellékutakon salakot szór­tak a behavazott ntafcrai Három hómaró is dolgozott, egyik a 3-as főút korábban hótorlaszokkal teli szakaszán küzdött, a hófalakkal, hogy a jármüvek számára minél szélesebb utat biztosítson, a másik a bükki utakon vég­zett ugyanilyen munkát, míg a harmadik a Szendrő— Abod—Edelény közti úton tisztította az etat a hótól. A hét elején még hófúvá­soktól korlátozott forgalmú utakon tegnap, tegnapelőtt a jégbordák megszüntetésén dolgoztak. Ezek ugyanis a frissen esett hó miatt külö­nösen veszélyessé tehetik az utat, hiszen a járművek ve­zetői nem számolnak a hó alatti jeges szakaszokkal, ami fékezéskor. kanyarodásnál jelent balesetveszélyt. Hevesi Ferenc a KPM Közúti Igazgatósága hóügye­letén arról tájékoztatta la­punkat. hogy a havazás mi­att éjszaka is készenlétben állnak a gépek, a síkosság elleni szórást folytatják és ha szükséges, megkezdik a hóekézést is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken «lést tartott. Az Elnöki Tanács törvény­erejű rendelettel létrehozta az Ipari Minisztériumot, ez­zel egyidejűleg megszüntette a Kohó- és Gépipari, a Könnyűipari és a Nehézipari Minisztériumot. A miniszté­riumok felsorolásáról szóló törvény az előzőeknek meg­felelően módosul. Az iparirányítási szervező, ti intézkedések következ­ményeként az Elnöki Tanács •— érdemeik elismerésével — felmentette tisztségéből Ke­serű Jánosné könnyűipari, Simon Pál nehézipari és Soltész István kohó- és gép­ipari minisztert, továbbá dr. Rabi Béla kohó- és gépipari, dr. Bakos Zsigmond köny- nyűipari és dr. Juhász Ádám nehézipari minisztériumi ál. lamtitkárokat. Az Elnöki Ta­nács — a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa együttes javaslatára — Mé­hes Lajosi ipari miniszterré megválasztotta, továbbá dr. Juhász Ádámot, dr. Kapolyi Lászlót és dr. Rabi Bélát ipari minisztériumi államtit­károkká kinevezte. A szervezeti és személyi intézkedések 191)1. január 1- vel lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács Kovács Antalt államtitkárrá kineí vezte. * A Minisztertanács 1980. december 31-i hatállyal fel­mentette tisztségéből Gábor András kohó- és gépipari, dr. Kapolyi László nehéz­ipari, L ittvai István kohó­és gépipari és dr. Szabó Im­re könnyűipari miniszterhe­lyetteseket, s egyidejűleg 1981. január 1-i hatállyal Gábor Andrást, Körtvélycs Istvánt, Littvai Istvánt, Sol­tész Istvánt és dr. Szabó Imrét ipari miniszterhelyet­tessé kinevezte. 1980. december 31-i ha­tállyal a Minisztertanács Csépányi Sándor kohó- és gépipari, Sárost Sándorné könnyűipari és Szili Géza nehézipari miniszterhelyette­seket, érdemeik elismerése mellett, tisztségükből fel­mentette és kérésükre nyug­állományba helyezte. 1980. december 31-i hatállyal .tisztségükből, érdemeik elis­merése melleit, felmentette (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom