Észak-Magyarország, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
T98Ö. novemHer 2., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG 7 Számadás Mezőnyárádon Pótmamák... A közelmúltban tartottak falugyűlést Mezőnyárádon. A csaknem kétezer lakost számláló községben mór évek óta hagyomány, hogy ezeken az estéken telt ház előtt adhat számot a falu vezetősége az elvégzett munkáról, a tervekről. Ám az is jellemzi e találkozókat: előbbre vivő párbeszéd alakul ki az együttléteken. Hiszen a község lakói elképzeléseiket, javaslataikat mindig is egy kisebb-nagyobb közösség érdekében mondják el, legyen szó akár a kisegítő és háztáji gazdaságok segítségéről, a környezet- védelemről, az utak, járdák építéséről. Egy falu jelene Mezőnyárád azon kevés községek közé tartozik, amelyeknek időről-időre növekszik a lakossága. E tény említése azért érdekes, mert a faluban, helyben tulajdonképp kevés a munkalehetőség. Ipari üzem nincs, a termelőszövetkezet mindössze ezer hektáron gazdálkodik, 12!) dolgozót foglalkoztat. A megyeszékhely viszont csupán 35 kilométer innen, s közel van Mezőkövesd, Leninváros is. A lehetőség egyfelől tehát csábító, hogy elköltözzenek a lakók a közeli városokba; ugyanakkor e községnek itt-tar- tó ereje is van. Éppen, mert nincsenek messze a városok, ahol találnak munkát a nyárádiak, s mert jó a busz- és a vonatközlekedés. Persze, egy falu akkor válik igazán otthonává az embereknek, ha helyben terem lehetőség a kor követelményeinek megfelelő életre. Mezőnyárádon ma is kedvezményesen, négyszögölenként harminc forintért vásárolhatnak telket a családok. Ez önmagában is ösztönözhet i a magánerős építkezésre. A községi tanács biztosítja a víz, a villany bevezetését, s hogy sokan t élnek az építkezés lehetőségével, lemérhető a tényeken. Húsz évvel ezelőtt négyszáz családi ház volt Mezőnyárádon, ma számuk meghaladja a hatszázat. Ám nem lebecsülendő az sem, hogy a lakások közel hetven százaléka közművesített, legnagyobb részük három- négyszobás. A nyárádon élőknek pontosan a fele nő. Ideális lehetőség számukra a bedolgozói munkakör, hiszen így otthon, a család, a háztartás ellátása mellett végezhetik munkájukat. Az idei falugyűlésen mondták el az asszonyoknak a mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet újabb 500—600 nő foglalkoztatását, tudja ilymódon biztosítani. Építő öt év Stefan János tanácselnök az október végi falugyűlés után nem kis örömmel summázhatta: a község életében a legeredményesebb öt évet zárták. — A lakók valamennyi fórumon a kommunális ellátás fejlesztését sürgették, — mondta. — A jelentősebb eredmények közé sorolhatjuk, hogy bővült a villanyhálózat, három és fél kilométer utat korszerűsítettünk, s több mint háromezer méter járdát építettünk, újítottunk fel. Jórészt a lakók társadalmi munkájának köszönhető, hogy bővítettük az óvodát: ma már kilencven kisgyerek elhelyezését biztosítjuk. Megújultak az általános iskola épületei, tantermei; a politechnikai műhely, a sportpályák minden tekintetben megfelelnek céljuknak. Felújított épületbe költözött a könyvtár, elvégeztük a kultúr- ház épületének belső tatarozását, korszerűsítését. Mindezek együttes értéke megközelíti a hét millió forintot. A községi tanács vezetői, a Hazafias Népfront községi Bizottsága a falugyűlésen számot adtak az idei év eredményeiről. Ám e számadás során „szóhoz jutottak” maguk a falulakók is, méghozzá nem kis eredménnyel. Hisz október elsejéig társadalmi munkájuk értéke meghaladta a 800 ezer forintot. Munkálkodtak az óvoda épületének átalakításán, az iskolai sportudvar elkészítésén, a járdák felújításán. Novemberben pedig megvalósul az orvosi rendelők korszerűsítése, a csecsemő- gondqzó tatarozása. Rajzolódik a jövő A falugyűlés részvevői nem kis figyelemmel hallgatták, mit szeretne megvalósítani a községi tanács az elkövetkezendő öt évben. A tervek, természetesen, még körvonalazottak. Ám, ha az elképzelés szerencsésen találkozik a társadalmi munkakedvvel, mindenképpen ígéret rejlik benne. Hisz a falu lakosságáért épül meg az új, 90 férőhelyes óvoda, s újulnának meg a szolgálati lakások. A mezőnyárádiak bíznak abban: a község valameny- nyi utcája kővel borított, korszerű lesz öt éven belül. A községi tanács a csecsemőrendelő és váró építésén kívül két új cél- csoportos lakás építését is tervezi. S természetesen jelentős pénzösszeget szánnak a parkok építésére, a sportkör és az ifjúsági szervek támogatására is. Mikes Márt» Bizonyára sok, fiatal házaspár szívesen venné, ha lakóterületükön a mezőkövesdi példához hasonlóan, ugyancsak bevezetnék a pótmamaszolgálatot. Igaz, a példa jelen esetben már nem éppen követésre méltó, hiszen a gyakorlat azt igazolta, valami miatt nem vált be. Ez év januárjában kezdeményezték ugyanis Mezőkövesden, a városi tanács végrehajtó bizottsága és a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda javaslatára, hogy az óvónői KISZ- alapszervezet tagjai, óránként húsz forintért, egy éves kortól felügyeletet vállaljanak az éppen magvakra maradt gyermekekért. Az elején volt is jelentkező bőven, a kezdeti sikerek után azonban, ma már alig veszik igénybe a pótmamaszolgálatot. Az okok között elsősorban az szerepel, hogy inkább a nagyszülőket, a keresztmamákat és közeli ismerősöket kérik meg a szülők gyermekük felügyeletére, mint az általában idegenként érkező, ámbár szakképzett óvónőt. Arról most nem is szólunk, hogy jó- néhány szülő természetesen elfogult saját gyermekével szemben, és fel sem merül bennük a gondolat, hogy rajtuk kívül más is, megközelítőleg hasonló ellátásban és bánásmódban tudja részesíteni a kicsinyeket. Igaz, a mezőkövesdiek kezdeményezése nem vált be. Mégis elgondolkodtató, hogy más városokban, különösen a nagyvárosokban, mint Miskolcon, miért is nem talál követésre, eme kezdeményezés? Hiszen a város több mint kétszázezer lakosból több száz fiatal házaspár, teljesen idegenként, rokonságát esetleg messze a Dunántúlon maga mögött hagyva telepedett le, kezdte, vagy folytatta életét. Közülük soknak van kisgyermeke. És mint fiatalok természetesen maguk is szeretnek szórakozni, társaságba járni, amelyet gyakran az a tény akadályoz, hogy gyermekük megfelelő felügyeletére nincs vállalkozó. (monos) amikor átkönyökölt a léckerítésen, hogy az öreget azok a némberek vitték sírba, akik hajnalonként kiszökdöstek hozzá, hátukra akasztott rőzsehordóval. Kérdeztem apámat, miért forralnak ilyen gondolatokat az öregről? Legyintett. Majd dühösen dohogta, hogy a szomszéd csak ne kövesse a vénasszonyokat, mert az bizony pletyka- beszéd, hogy nagyapámhoz némberek jár- - tak 'ki. Még hogy özvegyek, feleségek, lányok ?! A népművelőlány oda-od apillantott a mesélő fiú arcára, amely már sötétbarnára sült, hiszen tavasz óta szabadban dolgoséit, az állami gazdaság telepén teherautókat javított. A rövidre vágott, szőke kis bajusz nem volt éppen férfias. — Nagyapám csudálatos illatú virágokkal csalta ki a nőket. Ahogy mondják, a rétek legszebb szirmait kötötte csokorba. A virágok színét én kéknek képzelem, de sárgák vagy pirosak is lehettek. A tarka mezők bódító illatát most is érzem, csali egyszerűen nem tudom megnevezni. A könnyűruhás asszonyokat aztán olyan tisztásra vitte, ahova más istenfia nem ismerte az ösvényt. A szénégető kunyhóban a limlomoktól, a szerszámoktól különben sem volt hely, meg a döngölő és a horog nem a legjobb vendéglátó. Meg ki is feküdne egy sötét, bakszagú kalibába. A lombok alatt váratlan látogatótól se kellett félni, ott a test és a lélek lerúghatta felesleges gönceit. A virágokhoz az öreg feloldó szavakat is mellékelt, ettől a szorongások és gátlások elszenesedtek. Állítólag ebben volt a legnagyobb ereje: meghallgatta az asszonyi fájdalmakat, és a nyugtató szavakhoz gyengéd simogatásokat adott. Mesélik, az öngyilkos lemondott önpusztító szándékáról, a válni akaró asz- szony rámosolygott iszákos férjére, amikor a tisztásról megtisztulva visszatért. Hihető a legenda, mert az öreg csendesen, költőien tudott beszélni. Egyszer a fitos orrú szomszédasszonyt véletlenül kihallgattam a kútnál, amikor kendőjét igazgatva sóhajtozta húgának, hogy mindegyik asz- szony visszakívánkozott a tisztásra, akit nagyapám egyszer már fogadott a boksánál. amelyet hiába fedett be lehullott levéllel és földdel, mert az izzó hasábfák gőze áttört a burkon. Az öreg talán nem is különbözött az éjjel-nappal égő boksától, csak nem árasztott mileszagot. Nem is tudom eldönteni, mi volt leginkább, szénégető vagy gyóntató, titokzatos hegyi isten vagy csak egy jó bika. — A felesége tudott erről? — kérdezte Anna, s közben újra megborzongott; vágyak ébredtek benne, észrevétlenül. — Nagyanyám szegény korán meghalt, nem állt a terjedő monda útjába. Lánya is mosolyra nyílt szájjal mesélte, hogy nagyapám nagy természetű férfi volt. Ha az asszonyok maguk közt pletykáltak róla, mindnek furcsán csillogott a szeme. Ki tud rajtuk eligazodni, talán jártak a boksánál is. Nem tudom. Olyan mendemondát is terjesztettek, hogy az öreg azért kötötte fel magát, mert cserbenhagyta a férfiassága. Nem hiszem. Még az is elképzelhető, hogy valamelyik megcsalt férj állt bosszút. — ilyen kegyetlenül. Én úgy képzelem, talán az okozta vesztét, hogy túl sokat álmodozott. Többet ígért, mint amire lelke volt. Talán már csudálatos illatú virágokat sem talált. A szeme ugyanis elég hamar megromlott, a forró gázok ártottak a látásának. A vadakat mégis mindig meglőtte, a tisztásra vakon is eltalálhatott, de a szép szavakból kifogyhatott. A falu már nem látszott mögöttük, a templom tornyát is eltakarta egy sziklafal. A népművelőlány karcsú derekán kioldódott az öv — nem kötötte meg. — Miért költöztetek el? — Apám nem beszélt erről. Talán a szégyen miatt; a legenda igazsága űzte el. Titok ez is. Én nagyon vágyom a városba, de egy nyárra visszamennék szénégetőnek. Néha elképedve veszem észre, hogy hasonlítok nagyapámra: tele vagyok érzésekkel, megértem mások fájdalmát, s egyszerre több lány után is vágyakozom. András az utolsó mondatot már úgy mondta el, mintha bolondozna. Mintha nem is lenne egészen úgy. Ügy kerékpároztak, hogy mindegy volt, merre mennek. Hajtottak automatikusan, vasárnapi függetlenségben. Csak félszemmel lesték az utat, hogy ne bukjanak fel valamelyik mélyebb gödörben. Amíg András beszélt, fojtott hangja úgy perzselt, mint a boksában szenesedé fa. Először szenvedélyesen tagadta, hogy visz- szavágyik a hegyek közé, majd a végén elárulta, hogy szívesen folytatná a legendát. Anna biciklizés közben maga előtt látta a füstölgő, kék gőzű. földdel betakart halmot, és lelke új érzésekkel, álmokkal telítődött. Két héttel később csak kelten kerékpároztak arra. Ugyanazon az úton. Kékesdér után letértek a köves útról, szűk ösvényen kerekeztek felfelé, a hegyek közé. A fiú most nem mesélt, szíve a torkában dobogott. Nemsokára állva hajtottak, így is visszavisszacsúsztak. András hátrapillantott: a lány erőlködött, levegő után kapkodott, melle le-fel hullámzott. A fiú induláskor már észrevette, hogy nincs rajta melltartó. A boksákat nem találták, füstkígyók sem gomolyogtak. De a tisztásokat nem nőtte be az erdő. Az egyiken fűbe fektették a kerékpárokat, a fiú zavartan zsebre dugta a kezét, a lány — kihívás nélkül — mosolygott. — Na lássam — mondta —, milyen szép szavakat tanultál nagyapádtól?
