Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
Augusztus 17—20: Hűsölés a habokban . Több.mint,kétszáz iparmű- vész, népművész és kisiparos jelentette már be részvételét az idén 15. alkalommal, augusztus IV. és 20. között meg- ' rendezendő hortobágyi hídi- vasárra. A Hortobágyi Intéző Bizottság a régi nág.V pusztai eseményt eleveníti tél e vásárokkal. 106 eszten- 1 dővel ezelőtt tartották az első vásárt a kilenclyukú híd lábánál. Akkor tőként a Hortobágyon tartott és nevelt állatokat adtak el, de nagy keletje volt a Idrakóvásár portékáinak- is. A környékbeli községek lakói itt szerezték be téli ruhájukat. KOJÁL-ellenőrzés után Bezárták a Kupa éttermet r A Magyar Televízió a Hét című augusztus 10-i műsorában a K Ö.TÁL-el len őrzés során bemutatta a kőbányai Kupa étteremben tapasztalt a higiénia követelményeivel összeegyeztethetetlen állapotokat. A Belkereskedelmi Minisztérium és a Fővárosi Tanács V. B. kereskedelmi főosztálya intézkedésére a Kelet-pesti Vendégiálóipari Vállalat igazgatója elrendelte az üzlet bezárását, az azonnali nagytakarítást és a több alkalommal megismételt rovarirtást. Az üzemeltető vállalat a- KÜJÁL-ial egyezteti az étterem újbóli megnyitásának féltételeit. Heti időjárás-előrejelzés Változékony nyári ii Az elmúlt hét folyamán meleg, nyári idő jellemezte hazánk időjárását. Nyugatról. délnyugatról több hullámban. meleg, száraz és bűvösebb, nedves levegő érkezett a Kárpát-medence fölé. A hét közepén egy meleg léghullám okozott kánikulát. A legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen meghaladta a 30 fokot. Pénteken este azonban heves zivatarok kíséretével hűvösebb levegő érte el az Alföldet, erős széllökésekkel. Több helyen rövid idő alatt jelentősebb mennyiségű csapadék hullott. A zivatarzóna átvonulta után ismét napos, száraz idő alakult ki, az érkező hűvösebb levegő azonban a nappali felmelegedést mérsékelte. Az elkövetkező időszakban térségünkben időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Záporeső. zivatar több alkalommal is várható. A hőmérséklet kora délután 24’ —29. hajnalban 12—17 fok között alakul majd. a következő hét elején már napos, száraz, meleg idő várható. A hőmérsékleti csúcsok 26 és 31 fok között várhatók. TELEX HALÁLOS ÍTÉLETEK GVERMEK- KERESKEDELEM A gyermekkereskedelem elterjedi és jól jövedelmező foglalkozás Thai földön és évente több ezer gyermek látja kárát — állapítja meg az emberi jogok bizottságának a hátrányos megkülönböztetések problémájával és a kisebbségek jogaival foglalkozó albizottsága Genf ben nyilvánosságra hozott jelentésében. A világ- szervezet rabszolgasággal foglalkozó, az- ENSZ Emberi Jogok Bizottságának keretében működő munkacsoportja augusztus 15-ig tartó ülésén a gyermekkereskedelem kérdésén kívül a gyermekek dolgoztatásának problémájával, valamint az arab nők helyzetével is foglalkozik. A MAGAS-TATRA ÁLDOZATAI A hirtelen melegebbre fordult időjárás sajnálatosan megnövelte a hegyi mentők dolgát a Magas- Tátrában. Augusztus első hetében összesen hét alkalommal. volt szükség a mentőszolgálat közbeavatkozására, és két esetben már nem tudtak- megakadályozni a tragédiát. Az egyik alkalommal egy 19 éves lengyel hegymászót ért baleset: lezuhant egy Késmárk melletti csúcsról, és .a sziklagörgeteg maga alá temette. Szomorú figyelmeztető a Magas-Tátrát járó turisták számára a másik tragédia is: egy tizennégy esztendős pozsonyi fiú eltévedt a lomnici nyeregben. Mire a hegyi mentők háromnapos kutatás után rábukkantak a Lom- nici-esúcs keleti oldalán, már hatott volt. Az év eleje óta összesen 16 áldozatot követelt a Magas-Tatra. A Polgári Háziipari Szövetkezetnek egy kosárfonó részlege működik Mezőcsáton. A kis üzemben 25 nö dolgozik, ahol főleg üvegballonokat fonnak be vesszővel. A bevásárlókosarakat exportra készítik. Fotó: Laczó József A Lenin Kohászati Művek kollektív szerződése minden évben 500 ezer forintot biztosít a nagycsaládos és, a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek tanszerek vásárlására. A segélyt csak azok vehetik igénybe, akik legalább egyéves munkaviszonnyal rendelkeznek és az év folyamán igazolatlan hiányzásuk nem volt. A vállalatnál tegnap fizették a tanszersegélyt: akik három, vagy több gyermeket nevelnek gyermekenként 150. a gyermeküket egyedül nevelő szülők 25U forintot kaplak. 81-re emelkedett az augusztus 2-i bolognai pályaudvari bombamerénylet áldozatainak száma: Gondos orvosi kezelés ellenére belehalt sebeibe Antonio Mon- tanari 86 éves bolognai férfi — jelentették kórházi források. Öt további személy van még kritikus állapotban. A rendőrség közlése szerint egy embert továbbra sem sikerűit azonosítani. A 20 és 30 közötti szakállas férfi zsebében csupán egy párizsi metrójegyet találtak. Szorgos „cseniiorik”. ixjéhány napja, reggeliüllyj estig egyfolytában a szokottnál sokszorta zajosabb a Sajtóház környéke. .a Bajcsy-Zsilinszky út. Nem tudnám megmondani, hogy hány decibellel kopog a dobhártyánkon az aszfalt- vágógép zaja, sistereg a kompresszorból kifúvó levegőmennyiség. Bizonyosan meghaladja az optimális szintet, a „tűrhetpségi" határt. Egy-egy kolléga fenyeget is öklével kifelé, mert a zaj bizony nem a legjobb múzsa az írómunkához. Nem. mondom, magam is jobban szeretem a csöndet (már amilyen csönd az aszfaltvágó nélkül a mindennapi villamos- és autóbuszforgalom mellett van), de valahogy engem nem idegesít ez a folyamatos kopogás. — Tudjátok, szerintem ez az igazi szorgalom mintazaja — mondom, s hallgatom a választ, amit kapok... — Nincs igazatok. Ez a zaj azt bizonyítja, hogy ezek az útépítők rácáfolnak arra, hogy nincs munkafegyelem, hogy rendszeres a lógás, hogy az emberek nem dolgozzák ki rendesen a munkaidejüket. — Inkább ne dolgoznák ki, hanem én dolgozhatnék, kopogás nélkül — vágnak visz- sza. — Ám hiába teszik, s én mosolygok magamban. Most az egyszer juszt is igazam van a szorgalmat illetően. A zaj ugyanis szakadatlan. Hiába indul csepergés- nelc az őszt idéző felhőzet, s hiába váltja fel harmincfokos hőség a hűvösebb időt, a. vágógéppel dolgozó ' ember pihenés nélkül szegezi neki a. széles vágóéit a repedezett aszfaltnak, s vágja szakadatlan. miközben vitus láncot járnak barna vállai. Nem tudom a nevét, de az én szememben ez az ember a szorgalom mintaképe. Hiszen, ha valakit bánthat a zaj, akkor az elsősorban ő, aki okozza, akinek fülétől kétméternyire tör. vág, zakatol a széles acélpenge, s társai, akik szorgalmasan szórják a vontató pótkocsijába a sérült burkolatot. Utánuk pedig aszfáltkeve- rögép jön, a munkacsapat második „lépcsője”, s teríti az új. fekete anyagot, hogy sima legyen az út, akadálytalan a közlekedés, kevesebb a gödör, a zökkenő, eső után a kerék alól gyalogost fröcskölő viz. Szorgos .,csendháborítók” — mondom róluk, s erre napok óta fnem cáfolnak rá. Ahol leláboroznak, szakadatlanul jár a gép. sistereg a sűrített levegő, ég a kezük alatt a munka. Zajosak, de ritka szorgalmas emberek'... B. S. Teheráni jelentések szerint a ramadan vallási hónap idején 259 haialos ítéletet hajtottak végre Iránban. A ramadan július. 14- én kezdődött, egy hónapon át tartott és ez idő .alatt folytak a kivégzések elsősorban a fővárosban, de több vidéki, városban is úgynevezett iszláméi lenes bűncselekményekért, amelyek közé sorolták a kábítószer-csempészési és -kereskedelmet. A legtöbb halálos ítélet a július 10-i ösz- szeesküvés leleplezését követte. amikor 50 személyt, köztük számos tisztet végeztek ki. Színes NAGY TELJESÍTMÉNYŰ GOZMOZDONY 44 130 000 lóerős kilowatt gőzmozdonyt készítettek a Moszkva környéki Kolonenszkj Vagongyárban. ilyen nagy teljesítményű gőzmotort először készítettek a Szovjetunióban. A mozdonyt teherszelvények vontatására használják zord klimatikai viszonyok között, a Baj kai—Amur vasút körzetében. A BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉR E A Jereváni Rüntgenológiai es Onkológiai Intézet munkatársai olyan speciális műszert hoztak létre, amelynek a segítségévei néhány másodpere alatt / sikerül a belső szervek lappangó megbetegedéseit tel- deríteni. A betegségek megelőzésének és korai feltárásának ez az új módszere még a legkisebb rejtett elváltozásokat is ielzi. Az egyes patologikus helyekről a pontos képet egy szinkron felvevő készíti, amely a filmkockát különböző vetü- íetekben nagyítja fel. Az új diagnosztika segítségével a be- legségek már korai stádiumban is gyorsan és hatásosan gyógyíthatók. Az utóbbi hét évtizedben, a világon megjelent íöldrenges- tanulmányők kétkötetes, rövid ismertetővel ellátott bibliográfiái gyűjteményét az Azerbajdzsán SZSZK Tudományos Akadémiájához tartozó Geológiai intézetben adták ki. Ez a kötet amely rendszerezi az eddig napvilágot látott valamennyi, szeizmikus, geofizikai. elektromágneses és egyéb feltárási .módokról szóló közleményt — egyedülálló a maga nemében. A fenti terület egyik világszerte elismert szaktekintélye — egy japán tudós, doktor HamadUx kadzuo vállalta a kötet angol nyelvre való fordítását, valamint ja- nán. amerikai és egyéb veze- iö tudományos központokban dolgozó, kiemelkedő szakemberek közötti terjesztését. FÜRDŐKÁD A SELYEMLEPKÉKNEK A selyemlepke növekedésének meggyorsításában az Üzbegisztán! gazdaságoknak a mágneses tér segít. A selyem- lenke petéit speciális elektromágneses medencékbe helyezik. Az elektromágneses hullámok azzal, hogy aktiválják az. életműködést, a hernyókat intenzív növekedésre serkentik. A kísérletek tanúsága szerint minden egyes petésdoboz hozama 3—9 kilogrammal növelhető. Az ukrajnai Gottwald város gépgyárának munkatársai különféle segédeszközökkel felszerelt sportcsarnok tervét dolgozták ki. A bordás faltól az ökölvívó szoritóig minden felállítható. Egyszerre tízen gyakorolhatnak a teremben, amely gyorsan szét- és összeszerelhető, s szállításkor csak kis helyet foglal el. A szétszedhető csarnok sokféle sportág igényeit elégítheti ki. UTAK — MŰANYAGBÓL Az új műanyagból, a dór- nitból. a nyugat-szibériai Vaszjugano Olajbányászat! Felügyelőséghez tartozó, elmocsa- rasodott szakaszon építették az első utat. A helyszínen terítették ki a rugalmas hártyagöngyöleget, és beszórták kavicsréteggel. Az ilyen út építése az eddig alkalmazott ,,talpgerenda” módszernél háromszor gyorsabb. A müanyag-úthoz nem kell faanyag, amelynek beszerzése és szállítása sok időt igényel. Ezenkívül a dor- nit tartósabb. mivel vízálló. KIK ÉS MIKÉPPEN JELZIK A FÖLDRENGÉST? SZÁLLÍTHATÓ . SPORTCSARNOK ÉSZAK-MAGYAR ORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527J Postacím: Miskolc. PL: 351 Telefonok: jtözpont: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049. levelezési rovat,' panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. PL: 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY, Telefon: 36-131 Fiirdetésíe)vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17, — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlapkézbesftőknél. A* •dófizet,és díja egy hónapra 30 Ft. negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. I