Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-14 / 190. szám

AZ MSZMP BORSOD-ABAC J-ZEMPL ÉN MEGYEI BIZOTTSÁG A N A K LAPJA ír? VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESQLMflEJŰ XXXVI, évfolyam, 190. szám Ara: 1,80 forint Csütörtök, 19S0. augusztus 14. A leÉsltBÉii snip Az ősszel vagy a télen T íz. esztendeje, a szovjet diplomácia ki tartó erő­ieszi lései nek ered me­nyeként megszületett száza­dunk egyik legfontosabb egyezménye, az úgynevezett a lotn.sorom pó-szerzötlés. E n - - nek lényege az. hogy nem­zetközi megállapodással ve­szi elejét a nukleáris fegy­verek tömeges elterjedésé­nek. vagyis leereszti a jó- zanság és felelősségérzet so­rompóját egy olyan folya­mat előtt, ami beláthatatlan következményekhez vezet­hetne. Sajnos, a megállapodást nem minden nagyhatalom irta alá. Megtagadta az alá­írást Franciaország, bár Pá­rizsban kijelentették, hogy „enélkíil is tartják magukat az egyezmény szelleméhez”, valamint a Kínai Népköz- társaság, amely még sz.óbeli ígéretet sem telt és magát a megállapodást is nyíltan el­lenezte. Az egyezmény fontos pont­ja volt, hogy ötévenként a konferenciák svájci városá­ban, Genfben összeülnek az érdekeltek és megvitatják, hogyan valósultak meg a megállapodás előírásai és mit kell tenni a jövőben á ma­radéktalanabb megvalósulá­sért. Genfben most másod­szor került sor ilyen tanács­kozásra. Az összkép megle­hetősen vegyes. 114 állam alairta az egyezményt, amelyről megállapítható, hogy lényeges szerepe volt a nemzetközi feszültség eny­hítésében. Problémák azon­ban bőven maradtak — és nemcsak azok miatt, akik kí­vül maradtak ezen az egyez­ményen. Ä z aláíró nagyhatalmak közül — mint erre Genfben a perui de­legátus most újra rámuta­tott — csak a Szovjetunió vállalt olyan kötelezettsé­get, hogy nem alkalmaz atomfegyvert az atomfegy­verrel nem rendelkező or­szágokkal szemben. Sajnos, ugyancsak egyedül a Szov­jetunió tesz meg mindent ' valamennyi aiomkísérlet tel­jes betiltásáért a nagyhatal­mak közül és ez a törekvése enyhén szólva, nem talál igazán pozitív visszhangra több. nukleáris arzenállal rendelkező hatalom részéről. Nincs minden rendben a szerződés el.sőrehdü célja, az atomfegyverek elterjedésé­nek megakadályozása kö­rül sem. A megállapodás ér­telmében nukleáris techno­lógiát valamennyi állam csak a nemzetközi atbmener- gia ügynökségen keresztül, tehát e szervezet ' ellenőrzé­sével kaohat — természete­sen kizárólag békés célra. Bizonyos nyugati cégek. sőt. államok ezt a kulcsrende’- kezést kerülik meg azzal, hogy támogatják az egyes országok atomfegyverszerzési örekvéseit. Izraeltől kezdve lél-Afrikán át egészen a pa­kisztáni katonai diktatúráig növekszik azoknak az ag­resszív rezsi mek nek a szá­ma, amelyek nyugati — Pa­kisztán őseiében kínai —se­gítséggel megkerülik a most tízéves megállapodást. M dig a sorompó azért sorompó, hogy min­denki megálljon elöl­te. Ez alól nem lehet kivé­tel semmiféle, önmagában is gyanús politikai indíték. Helmut Schmidt nyugir.:, met kancellár arra számit, hogy késő ősszel vagy télen megkezdődnek a hivatalos tárgyalások Kelet és Nyugat között a fegyverkorlátozás aktuális kérdéseiről. A kormányfő a Nürnberger Nachrichten című lapnak adott interjújában konstruk­tívnak nevezte Leon vid Brezsnyev tárgyalási javasla­tát, amely júliusban a moszk­vai szó v j el—n yugatn ém eí csúcstalálkozón hangzott el. ..Ezeket a javaslatokat — és ebben egyetértünk az Egye­sült Államokkal — a nyuga­ti szövetségben gondosan és építő szellemben kell tanul­mányozni” — jelentette ki az NSZK kancellárja. Schmidt szerint a Varsói Szerződés tagországainak jú­Paud Warmke, az amerikai fegyverzetellenőrzési és le­szerelési hivatal egykori igazgatója kedden felszólí­totta a demokrata párti el­nökjelölő konvencióját, hogy a választási programba fog­lalják bele az MX-rakéía- rendszer telepítésének elve­tését. New Yorkban megtar­tott sajtóértekezletén Wairn- ke másrészt „szégyenteljes­nek” minősítette azt, hogy az új amerikai nukleáris stra­tégia kidolgozásába nem von. ták be a jelenlegi külügy­minisztert, Edmund Muskiet. Lengyelország gazdasági helyzetéről, bel- és külpoli­tikájáról .adott áttekintést kedden délután Jerzy Luka- szewtez, a Lengyel ügyesül t Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja a KB titkára. Varsóban működő külföldi tudósítók kérdéseire vála­szolva a többi között el­mondta: a 70-es években az ország gazdasága na fej­lődésen ment keresztül, lét­rejött a korszerű ioiri po­tenciál. mégpedig 40 száza­lékban saját «.-rónái. A kül­földön felvett hitelesei jól használták fel. de két ténye­zővel nem számoltak. Az egyik: a lökés piacon bekö­vetkezett árrobbanás volt. a másik: nem számítoltak ar­ra. hogy I /engyelországnak évi hal-ki lene millió fsoinna takarmányt kell importálnia. Az idei esztendőben .jelen­tős hiteltörlesztések esedé­kesek. ezért volt szükség az exportterv júniusban történt módosítására — mondotta Lukaszewicz. es hozzátette: a kiviteli terv módosítása a legszükségesebb import biz.- tosílását is szolgálja. ..us 1 U-i. a becsi haderöcsök. ken lesi tárgyalásokra vonat­kozó új javaslata ..elébe megy bizonyos nyugati meg­fontolásoknak. A NATO fel­adata most. hogy kidolgozza a választ erre a javaslatra”. A kancellár szerint ugyan­akkor változatlanok a két fél nézeteltérései a Köz.ép-Euró. pában állomásozó haderőket érintő adatvitában. Edward Gierekkel és Erich Honeckerrel küszöbönálló találkozóiról szólva Schmidt utal azokra a megbeszélések­re, amelyeket Belgrádban Tito temetése alkalmából folytatott a lengyel és az NDK-beli vezetővel. Kiemel­te. hogy a szocialista partne. rek elhatározott szándéka az európai enyhülés és együtt­működés folytatása a beke szolgálatában. Edmund Muskie Mil ügy - miniszter a minap kifogásol- 1a, hogy az új nukleáris stra­tégiáit szentesítő 58. elnöki direktíváról, csak az újságok­ból értesült, ót nem vonták be a tárgyalásokba. A Fehér Ház azzal igyekezett védeni magát, hogy az atomháború stratégiai célpontjai átérté­kelésének gondolata és fo­lyamata már évekkel ezelőtt megkezdődött, és hogy a tár­gyalásokba annak idején a külügyminisztérium is be­kapcsolódott. A memgazdaság idén — a kedvezőtlen időjárás, a sú­lyos árvizek ellenére — a ta­valyinál várhatóan másfél millió tonnával több gabonát takarít be. áru még ez is mintegy kétmillió . tonnával kevesebb g tervezettnél. Sürgető feladat — mon­dotta Jerzy 1. ikaszewicz — a guzd'-txudás hatékonysága- nak növelése, ezen beiül a nyersanyagQkkgl és a mun­kaerővel való takarékosko­dás. továbbá az. hogy a ter­melékenység gyorsabban nö­vekedjék’. mint a bérek. Lukaszewicz szolt a július­ban lezajlott — és főként a gépipart érintő — egyes mim!.a buszún' elésekről is. Ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta a lengyel dolgozók alapvető érdekeit, és ismer­tette a kormányzat állás­pontját. Beszámolt arról is. hogy a gépiparban az idei év harmadik negyedére ter­vezett béremeléseket ,r gon­dok megoldása céljából előbb­re lioyt” v MSB Paul Warnke felszólítása Vessék el az MX-rakélarendszer telepítésé? r Épül a, miskolci húsáruház Miskolcon, a Sréchenyi ú’on magasodik a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat húsáruházának épülete. A kivitelező vállalatokkal kötött szerződés alapján, a tervek szeritrt december 3-án nyitja meg kapuit a 13 millió forintba kerülő korszerű üzletház. A tőkehús és hentesáru készítmények árusításán kívül az áruházban helyben is fogyaszthatják a vásár­lók a közkedvelt hot-dogol, a forró virslit és főtt kolbászt. Ismét hátráltat az időjárás — Nyújtott műszakokra készülnek — A tarlómunkákat is gyorsítani kell Tegnap megyénkben már közel ezer kombájn arathat­ta volna a kalászos terület még mindig lábon álló (az­az részben már jócskán megdőlt) több, mint egyhar- madát. de a betakarítás nagy gépezetét isinél tétlen­ségre kényszerítette az. idő­járás: A szerdára virradóra lehullott 18—20 millimétemyi csapadék, majd napközben az újabb kiadós záporok mi­att nemcsak a közel 900 borsodi kombájn, de a Fe­jér. Pest. Bács-Kiskun, Haj­dú és Szolnok megyékből, valamint az IKR taggazda- Rúgaiból segítségként érke­zett 102 arató-cséplőgép kényszerült további várako­zásra. Megyénk mezőgazdasági üzemei, amelyek mindent el­követnek, illetve elkövetné­nek a nyári betakarítási munkák meggyorsítása ér­dekében, de az esőzések új­ra és újra keresztülhúzzak tervezgetéseikét, e hét kö­zepéig az összes kalászos te­rület még csak 64 százalékát tudták learatni. Ezen belül a búzavetések 62,5, a tavaszi árpának pedig 66 százaléka került biztonságba. A rue gyobb kapacitású kombáj­nokkal rendelkező állami gazdaságokban valamivel jobban áll a betakarítás. A tsz-ek 62,1 százalékos ered­ményével szemben az álla­mi gazdaságokban a kalá­szosok 68,7 százalékát sike­rült learatni. Az elmúlt esztendőben a«­gusztus 13-ra már egesz me­gyénkben befejeződött az aratás, csak az északi terü­leteken volt még aratatlair 300 hektárnyi, későn érő zabvetés. Most még jó né­hány napi munka vár a kombájnokra. A bekecs! Hegyalja Tsz-ben — amíg az időjárás lehetővé tette —az esti órákban, néha éjfélig is dolgoztak a kombájnok. Amint felszárad, hasonlóan nyújtott műszakokra készül­nek a megye inás gazdasá­gaiban is. Azok a nagyüze­mek. ahol a szomszédoknál néhány nappal előbb sikerül befejezni az aratást, máris mintegy 120 kombájn átcso­portosítását, segítségül kül­deset ígérik. A^kesznyéteni Szabad ság Tsz-böl már e he­ten indulnak a kombájnok Harsányba, a vilmánvi tsz- ból pedig Hidasnémetibe. A megyénkben az egyik legnagyobb. 3144 hektárnyi kalászos területtel rendelkező hernádnémeti Hernádvölgye Tisz-ben e hét végére már befejezték volna az aratást, ha nem zúdul kedd estétől újabb jelentős csapadék a területükre. Ebben a gazda­ságban már így is 2617 hek­tárról sikerüli magtárba jut­tatni a termést, s jó ütem­ben végzik az. aratás járulé­kos munkáit is. Amim a reiszáradáx lehe­tővé tesz.i. nemcsak a kom­bájnok küzdelmes munkáját kell inegyeszerte azonnal folytatni, de a tarlómunkák gyorsítására is /szükség van. A szalmát a learatott ’ab­lak mintegv felérő' si'.-rü'* eddig csak letakarnám -az ,összes tarlóhántás. nyári szántás sem több 24 ez.e-r hektárnál. —.. ................. nmii ii L engyeigrszÉfj oazílssiií lseidéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom