Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-09 / 186. szám

'*'v\ ll /'& i. * »\ T iá'1™ ■ (- H VILÁG PROLEIAW\f;.EGV£^ET£KI AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGINAK LAIMA XXXVI. évfolyam, 18(i. szám Ära: 1,20 forint Szombat, 1980. augusztus 9. léiiielli Káróly fogadta a Mertiiilque-i KP fftfitkárát Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB •titkára fogadta Armand Nicolast, a Martinique'-i Kommunista Párt főtitkárát. Magyarázkodások Jeruzsálem ügyien Egyiptom pénteken tizen­öt oldalas levelet kapott Me- nahem Begin izraeli kor­mányfőtől, válaszul arra, amelyet Szadat elnök küldött a múlt vasárnap, a Jeruzsá­lem bekebelezéséről hozott iz­raeli döntést követően. A •Szudalnak szóló levelet a Si­nai-sivatagba elvonult állam­fő helyett Hoszni Mubarak alelnöknek adta át Eliahu Ben- Elisszár, Izrael kairói nagy­követe. Az aletnük és a nagykövet megbeszélése után, Mubarak, kijelentette, hogy Egyiptom nem fogad el előzetes felté­telt a ^tárgyalások felújításá­ra. Ugyanakkor mindketten derűlátóan nyilatkoztak ar­ról. hogy a két ország kap­csolatai nem fogják megsjny­leni az izraeli parlament Je­ruzsálem státusát megvál­toztató döntését. Mubarak közölte, hogy Be­gin levelét a hét végén meg­vitatja több vezető politikus­sal, s azután számol be majd róla a Kairóba héttőn visszatérő Szadat elnöknek. Egyiptom közben nagy diplomáciai kampányt indí­tod álláspontjának ..megma­gyarázására”. Szadat üzene­tet küldött Giscard d’Estáing francia köztársasági elnök­nek Jeruzsálem ügyében. Üzenetet kapott Kairóból többek között az amerikai, a kínai, a brit és a nyugatné­met kormány is. Butrosz Ghali pedig az egyiptomi fő­városban működő nagyköve­tek csoportját tájékoztatta. Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken n KB székhazában fogadta Armand Nicolast. a Martinique-i Kommunista Pari főtitkárát, aki az MSZMP KB meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkö­rű, megbeszéléseken tájékoz­tatták egymást pártjaik munkájáról és áttekintették a nemzetközi élet fontosabb eseményeit. Véleményt cse­réltek a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről és a két párt kapcsolatainak erösíté- .séről. A találkozón részt vett Bércei János, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője. Pén t eken korma nyk ü Időt t - ség élen Budapestre érkezett Bernard Coard. Grenada mi­niszterelnök-helyettese. Tár­gyalásokat folytat Faluvégi Lajossal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, az Orszá­gos Tervhivatal elnökével, valamint a magyar állami és társadalmi élet más veze­tőivel a hazánk és Grenada közötti államközi együttmű­ködés fejlesztésének lehetősé­geiről, és a két ország tár­sadalmi szerveinek kapcsola­tairól. A grenadai vendégek -ezen k i v ü 1 tan u 1 má ny ózzák Magyarország politikai, gaz­dasági és társadalmi éleiét. Megyénk északi részein Felgyorsult az aratás [g Kombájnok érkeznek a déli megyékből Isii Siettetni kell a tarlómunkákat 8lí Másodvetésekkel pótolják a kiesést Az utóbbi néhány napon megyeiig nagyüzemi gazua- ságaiban jelentősen növeke­dett a mar learatott terület. Az északi részeken, a domb­vidékeken, így a Hegyköz­ben is leigyorsult az ara las üteme. A sok helyen erősen megdőlt, egyre inkább gyo- mosodo, s jelentős területe­ken meg mindig sáros, süp- pedős táblák nagyon megne­hezítik a kombájnosok és a szá 11 í tó j arm ti vek vezetői n ek munkáját. A betakarításban részt vevők szorgalmának, erőfeszítéseinek köszönhető, hogy megyénkben e hét vé­gére már több volt a tarló, mint a lábon álló gabona. Amennyiben az időjárás le­hetővé teszi, megyénk gaz­daságai úgy tervezik, hogy szombaton és vasárnap is valamennyi kombájn' aratni fog. A Borsod megyei Ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak felmérése szerint, va­sárnapig várhatóan a búza vetésterületének már több mint 60 százalékáról kerül biztonságba a termés. A ta­vaszi árpának is megközelí­tően 40 százaléka kerül mag­tárba. Mivel a gyomosodós egyt'e leien Kisebb, s az aratási szem veszteség is növekszik, szükség van az időjárás mi­att nagyon megkésett beta­karítási munkák további gyorsítására. Az aratást már befejező déli országrészekből érkező kombájnok nyújthat­nak ehhez nagy segítségei Péntekig már 80 ilyen ..ven­dégkombájnt" igényeltek a borsodi gazdaságok, s ezek­ből 59-et visszaigazoltak. Pest megyéből' 27. Szolnok és Fejér megyéből 16—16 kom­bájn érkezését várják már a napokban megyénk- nagyüze­mei. A még mindig vízben álló. vagy elmoesarasodolt kalászos táblák termésének megmentésére, összesen már 25 rizskombájnt kért segít­ségül megyénk, s ebből az első tízet útnak indították. Tovább kell gyorsítani a learatott területeken á tarló- munkákat is. A .szalmalehú­zást a tarlók mintegy 85 szá­zalékán. a tarlószántási pe­dig csak a learatott terüle­tek 25 százalékán sikerült elvégezni. A gazdaságok zö­mében nagy gondot fordíta­nak a szalmák jó minőség­ben való összegyüjlésére. tá­rolására. Különösen az árpa- szalma sokai enyhíthet a l.á- karmányhiánnyal küzdő gaz­daságok gondjain. Az ár- és belvízkárok okozta kiesések pótlására löbb borsodi gaz­daság tervez másodveléseket. Eddig 480 hektárnyi tarlóba vetették főleg lömegtakar- mánynak alkalmas növényt. Ahol csak mód van rá, élni kell a másodvetések kínálta á i*i i termelési tehiUns^Srap], Új szakmunkásképzőt építenek... Új szakmunkásképző intézetei építenek Miskolcon, az Avas-déli lakótelepen. A 24Í) millió fo- liniba kerülő beruházás meg alósításához tavaly tavasszal láttak hozzá. A terveket az ESZAK- TERV szakemberei készítették, a generálkiviielezö a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat. A létesítmény tantermi és kollégiumi tömbjét ősszel, a tanműhelyt és az éttermet a jövő év első részében adják át rendeltetésének. A 24 tantermes, korszerű, új szakmunkásképzőbe a 101. számú Intézet költözik majd át, s 1981 szeptemberében kezdődhet meg a tanítás. Miskolci piac Javuló ii - tilt áru A miskolci piac összessé­gében drágább, mint az or­szágos átlag. Ezt a munkát (a piacok, boltok áruellátá­sát) lehet jobban csinálni, de teljes megelégedésre nem le­het. Mindkét mondát Miskolc város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülé­sén hangzott el. természete­sen bővebb fejtegetések köz­ben. de mondhatnék úgy is: a fejtegetések sommazása- ként. Az első mondat — ha szabad így fogalmazni — a fogyasztó részéről, a második pedig a ZÖLDÉRT részéről. Ez a párhuzamba állítás ön­kényes ugyan, de talán mégis jól érzékelteti a helyzetet, mivel valójában „mindkét félnek” igaza van. Akár elég is lehetne ennyi a miskolci piacról, de. hogy mégis bő­vebben esik szó róla. annak egyszerű az oka. Hangulatun­kat. ama bizonyos, sok min­denre érzékenyen reagáló közérzetünket befolyásol ia. alakítgatja. Meg: zsebre megy. A termelőkére, az árusokéra, a fogyasztókéra. A rizikófaktor A ZÖLDÉRT Vállalatnak bizony nagy a rizikófaktora. És ezt még csak nem is a vállalat igazgatójának kellett megfogalmaznia — beszámo­lójából ez mindenképp ér­zékelhető — hanem a vb egvHr tan i áriak* ■ Na gyüzem a ZÖLDÉRT, a nyári hónapok­ban, a megye lakosságának több. mint a felét, a téli hó­napokban pedig körülbelül 90 százalékát ez a vállalat lát­ja el burgonyával zöldség­gel. gyümölccsel. És tényleg ellátia. Amennyire a lehető­ségek engedik. Ezekbe a le­hetőségekbe pedig — hiába, újra és újra szükséges utal­ni rá! — beletartozik nélriá- ul mesvénk északi fekvése, az érési idő kéthetes kés^sn. az öné'látás hiánva. ebből eredően a szállítási költse-- gek és beletartozik persze mint mindenütt az időiárá.s is. És beletartozik, a vállalat egész belső rendje, anyagi,' technikai bázisa, felszereltsé­ge. A Saiö-oarti lelep. mely a forgalomnak körülbelül felét bonyolítja le. telies fel­újításra vár. Pénz viszont nincs hozzá. Ha mégis len­ne. a későbbi évekre ez a rekonstrukció sem hozna megnyugtató megoldást, Mis­kolc gyorsan fejlődik, öl-tíz év múltán már szükség lesz egy új városellátó nagyke­reskedelmi bázisra, ennek létrehozásán már most kell töprengeni, de pénz erre sincs, A ZÖLDÉRT nyere­ségszintje rendkívül alacsony. Amit viszont korábban még­is fejleszteni tudtak, annak túlnyomó része — tavaly 90 százaléka — Miskolcra ke­rült. A vállalat boltjainak 40 százaléka is Miskolcon található. így is kevés. A városrendezéssel kapcsolatos munkák miatt löbb egységet meg keltett szüntetni, ezeket még nem pótolták. Hiányoz­nak boltok az Avasról, a Vörösmarty . lakótelepről, a Bábonj’i-bércről és általában a peremrészekről. Sok százezer ember, köz­tük a nagy iparváros. Mis­kolc lakóinak áruellátása ért­hetően sok munkával, gond­dal jár. Ha például a miskol­ci boltokba egyszerre, a ko­ra reggeli órákban akarnák kiszállítani az árut — friss, ép árut —, ehhez legalább száz gépkocsi kellene. Ennyit egyrészt nem is kapnának, másrészt megrakni sem tud­nának. A vállalat ezért ter­mészetesen lépcsőzetesen szállít. (Nem mellékes: a szakmán belül ez a vállalat szervezte meg elsőként az éj­szakai szállítást.) A maszek rugalmassága A vb-ülésen többen is szóvá tették: nemegyszer ta­pasztalható. hogy a diósgyő­ri boltokban drágábban lehel kapni ugyanazt az árut. mint a belvárosban. Azt is: időn­ként a magánkereskedő nem­csak szebb árut kínál, hanem olcsóbban is. mint a ZÖL­DÉRT. A magyarázat a magánke­reskedő rugalmasságában rej-í lik. De lehet így is monda­ni : a ZÖLDÉRT rugalmat­lanságában. Ha nem megy a bolt a maszek rögtön enged­het néhány forintot az árból.' A ZÖLDÉRT alkalmazottja ezt nem teheti tmeg, csak ha a vállalati ellenőr odaér és engedélyezi. ' Nyilvánvaló, hogy keresni kell és főként megtalálni a módját a gyor­sításnak. a rugalmasságnak. Valószínű, hogy ennél keve­sebb munkai igényéi annak elérése: a ZÖLDÉRT minden boltjában az aznapi '■iW'sk le­gyenek érvényben. Erről a híradás ne érkezzen egy nap­nap későbben a peremré­szekre. Dömping előtt A rugalmasság egyébként pejoratív értelemben is szó­ba került a vb-ülésen. Ér­keznek jelzések arról, hogy a magánkereskedők megvásá­rolják a vállalati boltostól az áru javát, amit aztán pár méterrel arrább. a saját standjukon 60—70 százalékos felárral adnak tovább. Mon­dani is fölösleges: az ilyes­fajta rugalmasságnak jó len­ne elejét, venni. Még akkor is. ha nehezen megy. A kedvezőtlen időjárás piaci hatását régóta szenved­jük már. de remény van rá,' •hogy hamarosan ..csökkennek az árak. Dömping előtt ál­lunk. ami megérkezvén nyil­ván próbára teszi majd a termelőket, a szállítókat, áz (Folytatás a 2. oldalon) A megváltozott időjárás máris érezteti hatását a miskolci piacé­kor! is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom