Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-17 / 193. szám
ESZAK'MAGYARQRSZÄG 4 1980. augusztus 17., vasárnap Csendes beszélgetés — Olvastam a minap, hogy a MOKÉP igazgatóhelyettese a mozilálogatollság további csökkenéséről nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. Elmondta, hogy a statisztikai adatok 13 százalékos visszaesést mutatnak az előző év azonos időszakához képest, azaz az idén az első fél ■évben ennyivel esett a látogatók száma. Igaz, hozzátette, hogy ez nem általános, mert Budapesten például jelentéktelen volt. Vajon mi az oka ennek az újabb csökkenési tendenciának? — Kezdhetnénk azzal, ami az említett interjúban is szerepel, nevezetesen, hogy a mozi vonzerejének lassú mérséklődése világjelenség. És folytathatnánk azzal, hogy míg egy NSZK-lakos évente átlagosan háromszor megy moziba, Magyarországon egy lakosra hét mozilátogatás esik egy évben. Természetesen ez gyenge vigasz, mert az, hogy máshol még rosszabb, az nem jelenti, hogy nálunk jó. És hiába magyarázzuk lassan két évtizede a televízió térhódításával, újabban meg a művelődési és szabadidőszerkezet átalakulásával, a csökkenés továbbra is csak, csökkenés, és különösen bántó, hogy a magyar filmek iránti érdeklődés is megcsappant, és ennek oka a nyilatkozó szerint sem írható már egyértelműen a korábbi csökkenési folyamatnak a számlájára. — Önt a. magyar filmek nagy barátjaként ismerem. Mivel tudja ezt a csökkenési tendenciát magyarázni? Mi az oka annak, hogy egyik-másik külföldi filmhez hajlamosak vagyunk akár zugforgalomban, akár drágábban is jegyet venni, esetleg többször is sorba állni a mozipénztárnál, a magyar filmek közül nem egy pedig szinte kongó nézőterek előtt pereg? — Azt hiszem, rendkívül összetett kérdés ez. A magyar filmek gyenge látogatottságának nagyon sokféle ólra van, és hogy az első fél évben erősebben megcsappant az egyéb filmekhez képest a látogatottság, a sok-sok külső tényező mellett a magyar filmek elmúlt hónapi sorában is keresni keld az okokat. Nem volt túl szerencsés az esztendő eddigi részének magyar filmkínálata. Bár erre az időszakra esett a hosszú évek óta nem tapasztalt közönségsdkarű Kojak Budapesten című bűnügyi vígjáték bemutatása is, de ugyancsak ebben a fél évben került közönség elé egy-két megérdemelten bukásra ítélt gyengébb film és több, jobb sorsra érdemes dokumentum-játékfilm. A Harcmodor, a Békeidő, a Korkedvezmény, mind-mind nagyon értékes filmalkotás, tagadhatatlan azonban, hogy távol esik attól, amit az átlagnéző mozifilmként és mozibeli szórakoztatásként elképzel. Ezeknek a látogatottsága sajnálatosan alacsony volt, rontotta a statisztikát, de tegyük hozzá, nem is igen mérték fel elég jól, hol, milyen körülmények között kell bemutatni, be lehet-e egyszerűen úgy osztani a rendes heti műsorba, mint egy könnyed francia vígjátékot. — Ezzel áttételesen tulajdonképpen azt is kimondta, hogy ezek a filmek nem szórakoztatók. Vagy legalábbis annak a nézőnek, aki két órát kacagni akar a moziban, nem találkozik az igényével. — A mondat második felével egyetértek. Ezek a filmek minden erényük ellenére nem szólnak még nagy tömegekhez. A dokumentum-játékfilmek és a moziban hahotázást kedvelő néző igénye sosem fognak találkozni, bár el kell mondanom, hogy ezeknek a filmeknek több vetítésén részt vettem, sőt ott voltam az ankétokon, ahol ezeket megvitatták, és határozottan állíthatom, van ezeknek és az ilyenfajta műveltnek közönségük, csak meg kell keresni azt, jobban meg kell szervezni a mű és a befogadó találkozását. Nem egyszerűen két vígjáték közé műsorra osztani, vagy még ráadásul vele párhuzamosan egy Piedone-filmet, vagy hasonlót vetíteni a másik moziban. — Korábban többször emlegették, most ritkábban hallani szót az úgynevezett társadalmi forgalmazásról. Gondolom ez azt jelenti, hogy bizonyos filmeket a rendes moziprogrammal párhuzamosan, meghatározott közönségrétegek számára mutatnak be klubokban, kis mozikban, s ezeket a bemutatásokat különféle gondolatcserékkel is ösz- szekötik. Bizonyára az említett filmeknek ebben a forgalmazási formában nagyobb lett volna a sikerük és gyenge látogatottságuk nem rontotta volna a magyar film egészének a statisztikáját. — Ne legyünk igazságtalanok, mert egyes „hagyományosabb” játékfilmek, hadd ne említsek most itt címeket, sokkal jobban rontották a statisztikát. Ezek a filmek, ahol megszervezték, legalább a megcélzott rétegnél találtak jó fogadtatásra. Tagadhatatlan viszont, hogy a magyar társadalmi drámákat kevesebben kedvelik, mint a kaland- filmeket, a vígjátékokat, s ezekből készül Magyarországon kevesebb. Éppen a napokban jön viszont egy ilyen: a Ki beszél itt szerelemről?, amelyet Bacsó Péter rendezett. — A magyar filmdrámák mindegyikében meg lehet találni szerintem is azt a gondo- tma szálat, azt a mai valóságunkhoz kapcsasé<7 sorvadásáról 3 lódó vonulatot, amelyért viszont érdemes megnézni. Mi az oka, hogy mégis idegenkedik tőle a magyar közönség? — Tagadhatatlan, hogy számolnunk kell a magyar filmmel szemben egy bizonyos megalapozatlan, de mindenképpen jelenlevő ellenérzéssel. Sajnálatos, hogy nagyon sokan ellenpropagátorai a magyar filmnek azok közül is, akik évtizedek óta nem láttak magyar alkotást a moziban, vagy egyáltalán nem járnak moziba, és bizonyos mértékig divat is lett a magyar filmek lebecsülése; rossz kabarétréiák, humoros szándékú írások is gyakran tűzik céltáblájukra, figyelmen kívül hagyva, hogy az import külföldi filmek nagy többsége nem haladja meg a magyar filmek átlagának színvonalát. De el nem hallgatható ok, hogy közönségünk nem szereti a tükröt, amelyben önmaga arculatát láthatja meg. És mert könnyen megharagszik a tükörben látható valóságra, nem azon igyekszik változtatni, hanem beiesújt a tükörbe, a tükröt töri össze. Azaz, lebecsüli, nem nézi, mellőzi a mai magyar valóságot tükröző filmet, és inkább otthon, a tévé mellett kényelmesen azon szórakozik, hogy a Párizs külvárosaiban lakó és belvárosi munkahelyre járó fiatalok milyen kalandokba keverednek, milyen az ö életük. A mások élete, a mások társadalmi valósága jobban érdekel, mint a sajátunké. — Ez a gondolkodás kicsit rokon a magyar ipari termékeket, ruházati cikkeket, a hazai gyártmányokat eleve lebecsülő és minden külföldi terméket annak elébe helyező felfogással is. Mondhatnánk, ez népünk egyik betegsége. A magyar filmnél ez a szembenállás rendkívül szembeszökő és káros. De vajon biztos-e, hogy nem alapvetően a filmekben van a hiba? — Nem először és bizonyára nem is utoljára kell tisztáznunk, hogy „a” magyar film nincs. Az évi húszegynéhány magyar film között van ilyen és van olyan, van valóban több gyengén sikerült ás, ám vannak kimagasló értékek és van a szürke középszer. Éves filmtermésünkhöz viszonyítva az értékes alkotások aránya semmivel sem rosz- szabb a nagy és tömegében is sok filmet gyártó országokénál. Legfeljebb azok filmtermésének egészét nem ismerjük, s a megismert kis hányadból közönségünk azt a helytelen következtetést vonja le, hogy a többi film is olyan lehet, holott rendkívül alapos válogatás, többszörös rostálás után kerül a filmpiacon felkínálásra az ottani termés java, amiből mi ;még válogatunk, s így ez a kis választék tulajdonképpen nem is reprezentálhatja az adott ország filmművészetét. Viszont a hazai húszegynéhány filmmel szemben olyan igény mutatkozik, hogy legyen mind kiváló, szórakoztató, de még akkor eldöntendő, vajon kinek mi a szórakoztató. Mert van, akinek a Kojak Budapesten a szórakozás netovábbja, és mint a statisztikák mutatják, van akiinek Kovács András Októberi vasárnap című alkotása jelenti azt. — Mindez így nagyon szépen hangzik, de a nézők mégis más filmekhez állnak sorba, más filmeket néznek meg. Mit lehet hát tenni, hogy a magyar filmek közül az arra érdemes megkapja ne csak a szakma, ne csak a külföld, hanem a közönség teljesebb elismerését is? — Igényeken, Éléseken változtatni adminisztratív eszközökkel lehetetlen. De nem is kívánatos. A szemléleten kellene változtatni, több szeretettel és érdeklődéssel közelíteni a magyar fűmhez mindenkinek, aki bármilyen vonatkozásban kapcsolatba kerül vele. A filmízlés fejlesztésén is többet kellene munkálkodni. Borzasztó nehéz a mai magyar valóságot tükröző filmdrámákhoz szoktatni a közönséget, amikor a televízió hetenként féltucatnyi kommersz import tévékrimit és egyéb, a kultúra és művészet pereméről való televíziós terméket kínál, amelyért még csak el sem kell menni a moziba,-s amely szellemi együttműködést sem kíván a nézőtől. Mái- az iskolában, a tanulóifjúság körében, a leendő mozinézők között kell az ízlésfejlesztést, a filmbaráttá nevelést megkezdeni. Azt; hiszem, erre na-, gyón jó példa lesz a KISZ Központi Bizottsága és a MOKÉP közös munkaprogramja, amely a Művészet és ifjúság akció keletében most elsősorban a filmművészet megismerésére, az ifjúság politikai nevelése, művelődése érdekében való felhasználásra ösztönöz, különböző rendezvények formájában. Egy gondolattal még érdemes visszatérni a televízióhoz: jókora késéssel a televízió is bemutatja a magyar játékfilmeket, nem érdektelen hát annak megemlítése, hogy nem egy olyan magyar film, amely a mozikban gyakorlatilag megbukott, a televízióban nagy siker lett. Pedig ugyanaz •a film volt, ugyanahhoz a közönséghez kívánt szólni. De ekkor már nem kellett érte elmenni a moziba. Benedek Miklós Színházi liérletEzés A Miskolci Nemzeti Színházban — jóllehet még tart a nyári szünet és az épületben is javában folynak a belső felújítási munkák — már az új évadon munkálkodnak. Mint a szervezési irodától hallottuk, elkészültek a jövő évad bérletei és azoknak árusítását már augusztus 18- töl, hétfőtől megkezdik. A jegyiroda hétfőn délelőtt tíz órától áll a korábbi bérlettulajdonosok és a most bérletet váltani kívánó érdeklődők rendelkezésére. 1560-1910 Négyszázhúsz évvel ezelőtt, 1.560-ban kezdte meg működését Miskolcon, a ma múzeumként használt, öreg, 'Avas-aljai épületben az egykori református gimnázium Hajdani diákjai. mintegy harminc évfolyam érettségizettjei a 420. évforduló alkalmából találkozóra gyűlnek össze augusztus 23-án, szombaton. A találkozó délelőtt 10 órakor Lévay József szobrának megkoszorúzásával kezdődik a Palóczy utcán, majd 11 órakor a Nehézipari Műszaki Egyetem 1. sz. előadótermében tartják a találkozó ünnepségét. Délután osztálytalálkozók lesznek, este pedig az evangélikus templomban tartandó orgona- és gordonkakoncert zárja a napot. A találkozó kapcsán emlékkönyv megjelentetését és a volt diákok baráti körének megalakítását is tervezik. „Hazai pályán” Nagy sikert arainak fellépéseikkel Mezőkövesden a Matyó Népi Együttes tagjai. Legutóbb hazai „pályán" arattak fergeteges sikert. Fotó: Laczó J. A pedagógusok nyári továbbképzéséről Kimutatások, jelentések, statisztikai összesítések között, nagy munkában találtam Gédra Ferencet, a Borsod megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet igazgató- helyettesét. A megyei tanács művelődésügyi osztályának készítette a jelentést a nyári továbbképzésekről. A tanévindító megyei tanácskozáson, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napjaiban tartanak meg, szokás szerint a továbbképzésnek is szentelnek egy fejezetet. A mi beszélgetésünknek is ez adta a témáját. Az iskolai munkának, a nevelésnek, az oktatásnak — főleg ezekben a mostani, igazán mozgalmas években, amikor lépcsőzetesen újabb és újabb osztályokban, iskolatípusokban lépett életbe az új tanterv — egyik fettétele, hogy a pedagógusokat felkészítsék a rájuk váró új munkára. Ahhoz, hogy eredményesen tudjanak dolgozni az új tantervi követelményeiének megfelelően az új tankönyvekkel, mindenekelőtt először nekik maguknak kell megismerkedni vele. Az elmondottakból következik — s ezt megerősítette a Pedagógus Továbbképző intézet igazgatóhelyettese —, hogy a továbbképző tanfolyamok döntő többsége „tan- tervfeíkészítő” jellegű volt. Ami persze, korántsem jelentette azt, hogy az új Iskolai dokumentumok nevelési vonatkozású feladataival nem foglalkoztak. Csak a nyáron 87 megyei szervezésű tanfolyamot szerveztek a pedagógusoknak — legnagyobb létszámban az általános iskolai tanítóknak, tanároknak. Ebből az iskolatípusból 2750 pedagógus vett részt háromnapostól két hétig tartó, különböző jellegű továbbképzésen. (Talán nem felesleges azért megjegyezni, hogy a megyék között is igen előkelő helyen áll a borsodi intézet, ami a továbbképzésben részt vevők számát és a tartalmi munkát illeti, noha a személyi feltételek egyáltalán nem rózsásak. Évente több mint 7700 pedagógus vesz részt a különböző formájú továbbképzéseken.) A nyári továbbképzés rendkívül fontos láncszem a felkészítésben — de korántsem az egyedüli. Már csak azért sem lehet az, mert — ahogy az igazgatóhelyettes is elmondta — a nyári időszakban csak az elméleti felkészítésre, továbbképzésre van lehetőség. Hiányzik a továbblépés egyik fontos feltétele: a gyerek. Így hát a tantervfelkészítő ' továbbképzések hatékonyságának egyik legfontosabb következő .lépése, hogy a pedagógusok ne elégedjenek meg az elméleti tájékozódással. Az iskolai munkaközösségekben a tanév során a gyakorlattal kell szembesíteni az elméletet: azaz, a módszertani felkészülés, a tapasztalatcsere iskolai keretekben kell. hogy megvalósuljon. Egyébként erről az igazgatók számára tartott továbbképzésen meglehetősen sok szó is esett... A pedagógus-továbbképzés évek óta neuralgikus pontja az oktatásügynek. Országosan az. Nem kisebbítve ugyanis a gondokat, azért jó érzessél mondhatjuk el, a megyében valamivel jobb a helyzet, mint általában. Annak idején például mindenkit megelőzve kezdődött , meg az új általános iskolai matematikára való felkészítése a pedagógusoknak, s ez a lépéselőny azóta is tart. Ami nem jelenti persze, hogy a megyében nincsenek másmilyen gondok. (Igaz, ezek sem tipikusan borsodi problémák!) Megyei keretek között roppant szűk lehetőség van például arra, hogy az új tantervek vonzatúként „belépő” új eszközök használatára is felkészítsék á pedagógusokat. Egy-egy tantárgy eszközmódszertanára a központi, országos tanfolyamokon kellene felkészíteni a szakfelügyelőket (akik azután továbbadhatnák megyei szinten). de sajnos, az ilyen kezdeményezések még az idén is ritka hollónak számítottak. Pedig az eszközhasználattal ma sincs még minden rendben, a tényleges előrelépés ellenére sem. Nyilvánvaló, hogy az évközi, munkaközösségi jellegű tovább-; képzéseken, a hospitálásokon, a bemutató tanításokon lehet és kell átadniuk egymásnak a tapasztalatokat! Ebben a munkában egyébként számítanak az egyre eredményesebben, hatékonyabban működő alkotó munkaközösségekre is. A nyári továbbképző tanfolyamokat szervezők és résztvevők általában jónak tartották. (Magunk is meglátogattunk néhány tanfolya- mot a nyáron, így «hát a résztvevők nevében is nyugodtan nyilatkozhatunk.) S nem egészen mellékes körülmény, hogy már az 1981—82- es tanévre készítették fel a résztvevőket. Így hát — s ez a korábbi években is bevált gyakorlatnak bizonyult — van idő és mód arra, hogy a gyakorlati tapasztalatokkal is szembesítsék az elhangzott elméletet. Az oktató-nevelő munka eredményessége szempontjából ez rendkívül fontos! Nem véletlen, hogy a megyei Pedagógus Továbbképző Intézet távlati feladatai között is a tapasztalat- csere jelleg erősítése, a módszertani viták kapnak mind nagyobb hangsúlyt. S ez találkozik maguknak az érdekelteknek. a pedagógusoknak a véleményével is. Az elmúlt évben, a továbbképzés korszerűsítését tartalmazó javaslat megyei vitájában éppen ők fogalmazták meg: szükség van — kötelező jelleggel! — a pedagógus folytonos megújulására. Adni, lóvább- adni csak úgy lehet, ha közben fel töltődnek. S ehhez kapniuk is kel] 1 Csutorás Annamária \
