Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 19S0. július 13., vasárnap „Dilié Dpi • eliisÉL” Az idei nyár sem maradt színházi esemény nélkül megyénkben. Igaz, ez a fajta, amelyet most láthatunk majd mintegy három hétig — eléggé szokatlan még itt nálunk. Fiatal színészek együttese — a volt 25. Színház, a jelenlegi Népszínház és más társulatok tagjai — július 11-én érkeztek Borsod-Aba- új-Zemplénbe, s aznap Ernődön, tegnap pedig Baktaké- ken mutatták be „Duda Gyuri elindul” című előadásukat. Magukat „Nyílt Szín” névvel jelölik, utalva ezzel előadásaik körülményeire is. Ma, vasárnap este 7 órakor Forrón lépnek fel, ezt követően az alábbi településekre látogatnak el bemutatójukkal : Ócsanálos, Bor- sodnádasd, Izsófalva, Riese, Pácin, Hangács, Hollóháza, Füzérradvány, Tiszapalko- nya, Kelemér, Szőlősardó, Bogács, Tokaj, Bocs és Le- ninváros... E hónap végéig tehát kedves vendégeket üdvözölhetünk megyénkben. Tartalmas sikereket kívánunk a játszóknak — s tartalmas szórakozást a nézőknek ... («'a iM* *~f'1 0 Koffón Károly grafikája Gondolatok Kazincbarcikáról Július 2-a és 6-a között ötödik alkalommal rendezték meg Kazincbarcikán az amatőr színjátszó fesztivált, amely kétévenként az ország legjobbjainak ad találkozási és bemutatkozási fórumot. Az idei eseményről több alkalommal is közöltünk már tudósítást, mindenekelőtt a tényekre szorítkozva. Most — természetesen ezúttal is a tényszerűség medrében —, amikor már valamennyien alhattunk néhányat erre a fesztiválra: szükséges végiggondolni és felidézni néhány momentumot legjobb (vagy annak hitt) amatőr színjátszóink kazincbarcikai seregszemléjéről. Mindjárt egy „mesével” kell kezdenem. Történt pedig, mint már mások is szóvá tették, hogy a budapesti Nyílt Színház „Psyché” című előadását a kíváncsi résztvevőknek csak kis hányada láthatta. Kevesen fértek ugyanis be a két előadás színhelyére. A rendező kazincbarcikaiak felkérték az együttes vezetőjét: mutatnák be — az eredeti programon túl — még egyszer az előadást. Az együttes vezetője a következőt válaszolta: „Lehet róla szó, de csak abban az esetben, ha ezért 2000 forintot fizetnek a rendezők” ... Mindezt nem tudták vállalni a helyiek, vállalta viszont a művelődési központ igazgatója, hogy a fentieket elmondja a vasárnap délelőtti — utolsó — szakmai tanácskozáson, hozzátéve azt is, hogy amennyiben a nézők „összedobják” a kétezret, a művelődési központ minden egyéb kötelezettséget — terembiztosítás, berendezés és egyebek — felvállal. Végül is: nem lett harmadik előadás... Kérdezhető, miért kell ezzel az „aprósággal” kezdeni a visszaemlékezést. Nos, úgy vélem: ennek az esetnek a kapcsán több, erre a kazincbarcikai fesztiválra jellemző dolog elmondható. Vegyük például a reagálásokat. Az első megszólaló „döb- bentségének” adott kifejezést; volt, aki már-már végletesen fogalmazott, körülbelül így: ez a kétezer forint olyan bukfenc, amire Kazincbarcikán még nem volt példa ... micsoda önfertőzés ez?!”... Az együttes vezetője kifejtette: „Felejtsük el, hogy az amatőr színészeknek hálásaknak kel] lenniük, hogy előadhatnak. Ha a »gatyájukat« adják rá, hogy játszhassanak: akkor megtegyék össze a kezüket is?1 Nekünk nincs társadalmi fenntartónk.volt ugyan, de felmondtunk neki ...” Végül is a zsűri elnöke kért szót, niondvan: „Hagyjuk ezt a problémakört... mindenkinek meglehet a maga véleménye ... foglaljon állást ki-ki saját megítélése szerint .. Ne feszegessük hát mi se tovább ezt a problémakört, térjünk át tartalmasabbra: a szakmai megítélés (zsűrizés, bírálás, útmutatás stb.) kérdésére. Már két évvel ezelőtt is többen megkérdőjelezték egy-egy együttes fesz- tiváli meghívásának jogosságát, Bizonyára ezért is történt, hogy az idén minden bemutatott produkció után — a szakmai tanácskozáson — az előzsüri. egyik tagjának meg kellett indokolnia: miért tartották érdemesnek a produkciót a kazincbarcikai országos bemutatóra. Ezt a döntést alapvető helyeslés fogadta. Bizonytalanság akkor támadta résztvevőkben, amikor — s ez nem kevésszer fordult elő — a beajánlás, a „felvezetés” által kidomborított erényekből a fesztivál zsűritagjai alig-alig fedeztek fel egyet is... Ez nem egy esetben idegességgel fűtötte fel a megnyilatkozásokat, s így történhetett, hogy olykor- olykor kellemetlen és haszontalan személyeskedés felé tolódott el a tartalmi kérdések megvitatására hivatott szakmai tanácskozás iránya. Nem mindenkinek tetszett a zsűri tagjainak megnyilatkozása, véleményalkotása vagy éppen a mód, ahogyan ezt előadták. Ez persze általában már csak így szokott történni. A bírálat, az „élveboncolás” sohasem tartozott a legörvendetesebb dolgok közé. Kívülállóként azt gondolom: helyes volt a zsűrinek az a hangoztatottan vállalt magatartása, hogy kertelés nélkül és kritikusan nyilatkozik az együttesek előadásairól. A négy nap során azonban többekben felvetődött a kérdés: vajon nem túlságosan magasra állított-e a mérce az amatőr csoportok előtt? Nem túlságosan is „profi” a zsűri értékelése? „A színháznak megvan az a kegyetlensége, hogy a nézőt nem érdekli milyen és menynyi munka, kínlódás van egy-egy produkció mögött” — mondotta egy alkalommal a zsűri egyik profirendező tagja. Megoszlottak a vélemények a fesztivál zsűrijének munkáját illetően, s ha nem is az alábbi megfogalmazásban, de bizonyára többen vélekedtek hasonlóképpen, mint az a felszólaló, aki az utolsó napon ezeket mondotta: „Soha ilyen rossz nem volt a közérzetem, mint ezen a fesztiválon. Olyan feszültséget érzek, mintha vizsgálótáborban lennénk, atiol a «Falhoz!» bármikor elhan- .gq^St”,., .És az ,is, valószínű, hogy ismét mások meg azzal értettek egyet, amit mondója az előbbi felszólalóhoz intézett: „Valamit te nem értesz ... az általad említett zsűritagok éppen a hazugság- ra-érzékenységük okán voltak »kegyetlenek«. S ha problematikusnak érzed a zsűrizésnek a mozgalomra gyakorolt hatását, akkor én meg azt mondom, hogy nincs is mozgalom. Ne hazudjuk, hogy van!” ... Sok volt a bizonytalanság ezen a fesztiválon. Sok kérdőjel maradt. Túlságosan is „ki-ki megítélése szerint” raktározhatja el a tapasztalatokat Igazat adhatnánk annak a zsűritagnak, aki egy esetben ezt mondta: „Évek óta itt vagyok Kazincbarcikán. Évek óta mondjuk a magunkét, s tapasztaljuk azt, hogy semmit nem hasznosítanak belőle a csoportok. Egyre inkább úgy érzem, hogy értelmetlen munkát végzünk”... Túlságosan általános dolgokat mondtak maguk az előadások is. Talán most történt először, hogy igazán emlékezetes, minden részletében kidolgozott és így nagyhatású produkciót, előadást nem láthattak a nézők ... Apropó ... nézők ... Évek óta mondjuk, mondogatjuk, mondták néhányan ezen a fesztiválon is: nem egészen jó az, hogy egymásnak játszanak az amatőr színjátszók. Hiányzik a „valóságos” közönség ... Most persze azt lehet mondani: ha még a résztvevők és a vendégek is csak közelharcok árán juthattak — ha bejuthattak — egy-egy előadásra; -akkor minek hiányoljuk még a közönséget. .. Sok hiányról szóltak a kazincbarcikai fesztivál bíráló bizottságának tagjai, meg az együttesek képviselői is. Ebből néhányat egyesek megpróbáltak Kazincbarcika „nyakába varrni”. Mint például a Nyílt Színház vezetője is..., akiről ugye, a bevezetőben már „meséltünk” ™ Ténagy József Kipipálandó témák — így jegyeztem be több mint másfél évvel ezelőtt a noteszomba azt a megírandót, hogy mennyire csak bizonyos programpontoknak a „letudása” játszik szerepet különböző kpzművelődési rendezvények szervezésekor, és mennyire figyelmen kívül marad azok hatóereje, azaz a tervezett program megvalósításának dokumentálása mellett mennyire háttérbe szorul azok hatásfoka. Például az egyik nagyüzem közművelődési bizottságában elhatározták, hogy a dolgozók filmművészeti ismereteinek növelése érdekében a mai magyar filmről ankétot rendeznek. A meghívott előadó közvetlenül az ankét előtt akaratlanul fül- tanúja volt annak a beszélgetésnek, amelyben a köz- művelődési bizottság munkatársa egy alacsonyabb beosztású valakit felelősségre vont, mert igen kevesen jöttek el a vitára. Az mentegetőzött és sorolta, melyik üzemrész „hány embert ígért”, sajnos nem jöttek el mind. Az ankét tulajdonképpen az előadással véget is ért, mert az egyes üzemrészek által delegált „érdeklődők” egyike sem látott az utóbbi fi—8 évben új magyar filmet, nem tudott semmihez hozzászólni, de a közművelődési bizottság kipipálhatta e programpont teljesítését, a meghívó, a plakát és a műsorfüzetben erre vonatkozó tétel az utókornak hitelt érdemlően dokumentálta azt Vidéki ipari üzemben is történt valami hasonló. Brigádok részére vetélkedőt hirdettek, többek között színház- és filmtörténeti ismeretekből. A meghívott előadókat felkérték, hogy kérdéseket is állítsanak össze, amelyek az ő előadásaikra támaszkodnak, s majdan ezekre a kérdésekre kell válaszolniuk a vetélkedő résztvevőinek. Magyarán: a résztvevők meghallgatnak egy előadást és kizárólagosan annak anyagából kell vizsgázniuk. Ez is szerepelt plakáton, meghívón és sokszorosított műsorfüzetben. A dokumentáció biztosított volt ez esetben is. Számos példa sorolható az emléklapok és egyéb dokumentációk aláíratásáról, azaz amikor a részt nem vevők számára is írásos igazolás adódik, hogy ott voltak valamilyen ankéten, előadáson, kiállításon. Persze a példákat nagyon sokáig lehetne még sorolni. De a közművelődés zászlaja alatt szervezett programok, dokumentációk és a hatásfok ellentmondásait igen sokféle érvvel lehet még bizonygatni, Minden valamirevaló közművelődési intézményben jó kiállítású műsorfüzetek, plakátok, meghívók dokumentálják az utókornak, hogy az adott helyen mit terveztek. Egy-egy tervezett rendezvény több helyen is nyomtatásba kerül, nem egyre az újságok is felhívják a figyelmet jó előre, kevesebbszer adódik rá alkalom, hogy utólag is olvassunk róluk. Ezek a meghirdetett programok többségben meg is valósulnak, a realizálódás mikéntje azonban nem mindig lesz köztudott. Mert, ha történetesen egy koncertről olvasunk utólag, rendszerint a művészi produkció értékelését kapjuk, ritkább esetben kapcsolódik hozzá azaz észrevétel, vajon miért csak 70—80 ember vett részt az értékes eseményen. A mozikban vetített filmekről is megjelenik a kritika, mielőtt a közönség látta volna, dicséri, vagy elmarasztalja az adott művet, de kevés alkalommal esik szó a film nézettségéről, s például az idén is volt néhány kitűnő film az év első felében, amely vitákat is kavart, s egy-egy előadáson 8—10 néző üldögélt. Olvashatjuk a lapokban, milyen nagy tömeg vett részt egy-egy kiállítás megnyitásán, de azt már nem dokumentálja semmi, hogy »utána három hét alatt alig ment be valaki a kiállítóterembe. Különösen áll ez a kisebb településeken rendezett kiállításokra. A már említett nyomtatványok, amelyek fennmaradnak — tehát a plakátok, meghívók, műsorfüzetek, a lapok tudósításai megnyitó ünnepségekről stb. —, az utókornak hamis képet adnak. Vagy legalábbis igen nagy mértékben fennáll annak a veszélye, hogy az utókort. tévedése ejtsék. E dokumentáció ugyanis nem tükrözi, nem tükrözheti a különféle rendezvények köz- művelődési hatásfokát, nevelőerejét, így a kép csalfa. Például egy mai témájú magyar film ünnepi bemutatóján az egyik kismoziban mintegy 250-en vettek részt. Ez így dokumentálható az eladott jegyekből. De itt nem a bemutatás volt a cél, hanem az utána való vita, amelyre már csak vagy 40- en maradtak. Az igaz, hogy 40 emberrel jobban el lehet beszélgetni, mint 250-nel, és a szűkebb körű beszélgetésnek bizonyára nagyobb a hatóereje is, de nálunk még mindig él egy bizonyos mennyiségimádat. Az eltávozott több mint 200 emberre nem gyakorolhatott az adott mű és a vita olyan hatást, amint azokra, akik maradtak. Nehéz még felmérni és a legtöbb esetben nem is igen. lehet még, mennyire jut el egy-egy művészeti vagy közművelődési rendezvény mondandója a résztvevők mindegyikéhez, milyen a befogadó és a mű találkozása. Ezért — jóllehet vannak különféle felmérési kísérletek — a legtöbb rendező szerv igyekszik a rendezvény megtartását, az azon résztvevők számát valami módon dokumentálni. Kimutatják a színházban, hogy egy évad során hányán váltottak jegyet és bérletet; a mozikban már tovább mennek, ott nemcsak azt mutatják ki, hányán váltottak jegyet, hanem azt is, hogy milyen nemzetiségű és milyen kategóriájú filmekhez váltottak; a tárlatoknál szabad belépéses napokon strigulákat húznak, hányán jöttek be, mindenütt összegezik a látogatók számát, s így éves összegezésekben jó, vagy kevésbé jó látogatott- sági mutatókat nyernek. Kimutatások születnek, hogy a programnak megfelelően rendezlek filmankétot, képző- művészeti kiállítást,- kamarakoncertet, író—olvasó találkozót, meg ki tudja még, mi mindent, és azokon ennyi meg annyi érdeklődő vett részt. (Az olyan fajta kö- zonségszervezési’ől, amikor kiróják az egyes üzemrészekre, hogy hány embert kell delegálniuk, még zárójelben sem készül jelentés).1 A program és a dokumentáció rendben van hát, s hogy ezekkel a hatásfok nincs szinkronban, hát ez bizony még megoldatlan kérdés. Mi kellene, hogy a következő lépés legyen? Mindenképpen kevesebb erőt fordítani az adminisztrálásra, a rendezvények dokumentációjának előzetes biztosítására és többet azok közművelődési hatásfokának emelésére. Az eddigi gyakorlatunkban az előzőben, azaz az adminisztrálásban, tervezésben, dokumentálásban már nagy jártasságunk van. Most az- utóbbit kellene már jobban megtanulnunk. Benedek Miklós Olimpia ’80 A XXII. nyári olimpiai játékok kulturális programja mesterkoncertlal kezdődött az olimpiai faluban. A kialakult hagyományokhoz és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályaihoz hűen az olimpiai játékokat ezúttal is nemzeti kulturális seregszemle teszi ünnepélyesebbé. Az Olimpia ’80 kulturális műsora azonban minden eddiginél nagyobb méretű lesz. Georgij Agadzsanov, a műsor igazgatója elmondotta, hogy a nemzetközi verseny idején tizenkét vezető drámai és hat zenés színház, valamint öt szimfonikus zenekar műsoraival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Moszkvában június 28. és augusztus 8. között 144 balett-, opera- és mintegy 500 színielőadást tartanak. A kulturális programban a 15 szovjet szövetségi köztársaság legjobb társulatai vesznek részt, a többi között a híres Moszkvai Nagyszínház, a „Nyírfácska” táncegyüttes, a „Romen” Cigányszínház, a doni kozákok ének- és tánckara és a Bábszínház művészei. Az Olimpia ’80 idején a külföldi résztvevőknek és vendégeknek alkalmuk lesz megismerkedni a Moszkvai Nagycirkusz manézsának mestereivel is. Az olimpia idején a múzeumok gazdag kiállítási anyaggal várják látogatóikat — a többi között közös kiállítást rendeznek a le- ningrádi Ermitázs és a moszkvai Puskin Múzeum mpresszionista kincseiből is. Nem kevésbé érdekesnek ígérkezik a népművészet mestereinek kiállítása sem. Az olimpiai játékok tiszteletére két kiállítás nyitja meg kapuit: „A sport — a béke követe” és „Az Olimpia ’80 plakátjai” címmel. Trojka. A Nyírfácska együttes műsorából.
