Észak-Magyarország, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 4 1986. május 1., esírforlők Több alkalommal is módom nyílt a közelmúlt időkben, hogy fiatalokkal — elsősorban fiatal munkásokkal — beszélgessek, és egy- egy frissiben látott filmalkotás nyújtotta élményekhez kapcsolódva, történelmünk agy-két jelentős mozzanatáról gondolatot cseréljek. Érdekesek, izgalmasak voltak ezek a beszélgetések, hiszen jó néhány esztendeje napirendi téma a felnövekvő ifjabb generációk történelmi tudatának nem kevés fogyatékossága, történelmi ismereteinek szakadékossága, ami nem elsősorban az érintettek érdeklődésének hiányából, vagy nem kizárólag abból, hanem legújabbkori tör- fónelemtanításunk egynémely hibájából adódik. A forradalmi ifjúsági napok keretében rendezett filmviták során több olyan film is a'fiatalok gondolat- cseréinek napirendjére került, amely alkalmas volt a történelmi ludat felvillantására, általánosabb következtetések levonására. Ilyen volt például. a diósgyőri vasas fiatalokkal megvitatott Élve, vagy halva, Rényi Tamás filmje, amely egy, az 1848—49-es szabadságharc bukása utáni kisebb epizódot dolgozott fel kalandos formában. A másik a Fábri , Zoltán rendezte Fábián Bálint találkozása istennel, egy szegényparaszt 1918—1920 közötti, tragédiába torkolló drámája, amelyet a Borsodi Állami Építőipari Vállalat fiatal munkásai elemeztek, míg harmadikként Gábor Pái immár világsikerű Angi Vera című, egy fiatal lány drámáján keresztül az 1948- as esztendő légkörét felidéző filmje szolgált vitatémául; ezt a minap néhány lenin- városi, TVK-s fiatal beszélte meg. Nemzeti történelmünk három igen jelentős szakasza, eseménye került így vitaszőnyegre. A három ankét jó ismeretében bizton elmondható,' hogy munkásfiataljainkban igenis van érdeklődés történelmünk iránt. Legalábbis azokban, akik részt vettek az említett gondolatcseréken. És hisszük, hogy a távolmaradtak jelentős részében, is. Róluk, persze, nehezebb beszélnünk, de akik a vitákra eljöttek gondolatokat cserélni, azok is mai munkásfiatalok, az ő magatartásukból, hozzáállásukból is levonhatók következtetések. A három vita — a történelmi témák eltérő jellegénél fogva — természetesen sok tekintetben különbözött egymástól. Közös vonásuk volt viszont az érdeklődési a megismerés vágya, a korábbi ismeretek újakkal bővítésének szándéka. A vasas fiatalok roppant izgalmas, pezsgő tanácskozásán — az Élve, vagy halva történetére, támaszkodva — többek között arról beszéltek, vajon a Noszlopy Gáspár vezette kis csapat átgondolatlan, oktalan önfeláldozása elszigetelt jelenség volt-e, vagy mintegy miniatürizálva tükrözte-e az 1848—49-es szabadságharc néhány főbb jellemvonását; vajon a Kossuth képviselte szabadságharcos, gondolat — akár most, százharminc év múltán is — okkal szembesíthető-e racionálisabb gondolkodással. Érdekes volt megfigs'elni, hogy e mai, igen sok tekintetben nagyon is racionálisan gondolkodó fiatalok mennyire tisztelik 1848—4!) emlékét, s mennyire fájó számukra az oktalan és megalapozatlan hősi epizódok logikus bukásának elfogadása, s ebből adódóan mennyire meggondolkodtató e történelmi kalandfilmből a mához szóló mondandó, vagy szólni akarás kikövetkeztetése. Hetven évvel későbbi történelmi esemény, az első világháború vége, a polgári, majd a proletár-forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság és a Horthy-ellenforradalom korának kezdete képezi a hátterét a Fábián Bálint találkozása istennel című filmnek. A BÁÉV fiataljaival folytatott nagyszerű vita egyik legalapvetőbb tanulsága volt, hogy ezek a mai fiatal építőmunkások — függetlenül iskolázottságuktól, marxista felvértezettségük- től — már nem képesek, de nem is akarják elfogadni azt a nincstelen magyar parasztot, aki, illetve amilyen Fábián Bálint 1918—1920-ban volt; legfeljebb egyedi példának, de semmiképpen sem az akkori magyar parasztság történelmi tudatának hordozójaként. Ugyanakkor a vita azt is elárulta, hogy ezek a fiatalok tanultak ugyan az ábrázolt korról, de a tanított anyag igen nagy lépésekkel fogta át a kort, fonala meg-megszakadt és e kisebb-nagyobb tudati szakadékokban tévhitek is fészket rakhattak. Angi Vera története ugyan mindössze harminckét évvel ezelőtt játszódott, de a le- ninvárosi fiatal vitapartnereimnek ez bizony már történelem. Igen érdekes és izgalmas volt ennél — a résztvevők számát tekintve talán túlzottan is szűk körű, de annál meghittebb — vitánál, hogy a fiatalok milyen keveset tudnak erről a korról. A felszabadulást követő évek, a koalíciós idők, a munkásegység megteremtésének kora, a hároméves terv csupa bizakodás kezdete, az államosítások éve, meg jó néhány más fontos esemény e. korból néhány átfogó jellegű, meglehetősen elnagyoltan tanított történelmi adalék számukra iskolai tanulmányaik nyomán, s a kitűnő történelem-vallató film nyitotta rá szemükét néhány kevéssé ismert vonásra; például arra, hogy a csupa bizakodás légkört miként fagyasztotta meg az eluralkodó bizalmatlanság, a kezdeteiben már jelentkező személyi kultusz immár érezhetően jeges fuvallata. E leninvá- rosi fiatalok viszont felismerték a történelmi fejlődés ívét, amely az ötvenes évek elejének kibicsaklásai és kilengései ellenéi-e is úgy folytatódott az ötvenes évek második felétől, ahogyan 1948 első , felének bizakodó levegőjét az Angi Vera című filmből megismerhették, s azon is meditáltak, vajon inára mi lett Angi Verából, illetve mi lehet az akkori háromhónapos pártiskola egykori hallgatóiból, hogyan alakult sorsuk, életútjuk az eltelt, változásokkal teli évtizedekben. Három — filmre épülő — eszmecseréről jegyeztem fel élményeimet, gondolataimat. Ismétlem: meggyőződésem, hogy fiataljaink, s köztük munkásfiataljaink igénylik az iskolai tananyagon túli történelmi ismereteket, s az ilyenfajta gondolatcserék ez igények kielégítésében sokat segíthetnek. Ez pedig nemcsak az ö érdekük, nemcsak nekik hasznos. Benedek Mikié* Újabb 300 forrásanyag Megjelent a Források c borsodi és miskolci, munkásmozgalom történetéhez című forrásgyűjtemény-sorozat harmadik kötete, amely az 1930 és 1938 közötti időszakról ad közre — a kialakult hagyomány szerint — háromszáz forrásanyagot. A kötetet Beránné Nemes Éva és Román János állította össze, ők ketten írták a nagyszabású bevezető tanulmányt is, a szerkesztést Román János látta el, a kiadás gondját Miskolc megyei város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága vállalta. A kötetben olvasható első forrás a hajdani miniszter- elnök 1930. január 3-án kelt felhívása Miskolc város főispánjához tizenöt-húsz munkásmozgalmi kapcsolattal rendelkező munkás címének bejelentésére, az utolsó, a háromszázadik pedig 1938. november 11-ről való, s a Rámamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatósági ülése jegyzőkönyvének megállapításait tartalmazza a munkásviszonyokról és a munloabé- rekről. A két forrásanyag keletkezése közé eső kilencesz- tendőnyi időszakot elemzően bemutató kötet méltatására még visszatérünk. Virslit eszem. Létől ragacsos kézzel puha kenyeret majszolok hozzá, apám sört kortyol. A virslit egy jegy ellenében kaptuk, a jegyet meg reggel, a gyülekezőnél. 1951-et írtak vagy 1952-őt? Ma már nem tudnám megmondani, de annak a sósle- vű virslinek az íze itt van a számban, amit ott Kiskú- ton, a felvonulás után, a jegenyék alatt járó szélben ettem, a körhinta kavargásával a háttérben. És annak a reggelnek a fényei is! A gyár betonútjai nedvesre sikáltak, a hangszórókból indulók szólnak, harsányan. Hétközben, műszak előtt, meg műszak után is mindig ugyanazok a slágerek ömlenek a környező utcákban, ahol lakunk, s ha becsukjuk * az ablakot, akkor is beszivárognak a szobába. Gyülekezünk. Táblákon felirat, melyik üzem. Az újonnan jöttek szeme rámvillan, van, aki vállonvereget, apám meg csali ennyit mond: „A kisebbik.” Aztán elindulunk. A sor hullámzik, van aki lemarad, de nem sokáig, mert a sodrás magával viszi, újra felveszi a lépést. Egy idő után elfáradok, de elragad a menet ritmusa. Fogom apám kezét, érzem tenyerében a fúrószilánk dudorát — vagy tíz évvel, azelőtt ment bele, s azóta a bőre alatt bujkál, vándorol a fémdarab. A gyerekkor lenne felejt*> art* örnköa ó ünnep zsítoskenyeres hetek után a virslievés aznap eljött ünnepe? Az is, bizonyosan. De inkább az, hogy örülni lehet a világ leghétköznapibb dolgainak is. A tiszta levegőnek, a testet átjáró napfénynek, a hideg sörnek. Annak, hogy együtt vannak, akik egy éven át csak a hűtőfolyadék leheletét őrző munkaruhájukban, a fémforgács pörkölődésszagával orrukban találkoznak a le- pattogzott festésű gépek közt. Az ünnep ünnepélyesség nélkül is az: a lengő, csattogó zászlók is megteszik drapéria helyett. S a nagy szavaknál többet mondanak az egymásra nyíló, fénylő, felszabadult arcok. Felnőtt fejjel olvastam arról, hogy május 1. dátumára a munkásság a legtermészetesebb módon talált rá: a pogány és más tavaszünnepek századokon keresztül, ilyentájt zajlottak szerte a világon. S ha a majálisra legalkalmasabb időt már kitapasztalta az emberiség, miért ne élvezhetnék azok, akikről József Attila azt írta, hogy helyt kell állniuk „az emberiségért az örök talajon”. De ez — bár igaz — megint fennkölt ünnepélyesség. S nekem a május már a természetes érzések hónapja véglegesen. Nem földhözragadt, de földönjáró ünnep. M. la. Miről nem beszéltek!?” Ez alkalommal nem kaptunk ruhatári jegyet. — Száz közül is megismerem a sajátomat — nyugtattam meg az ott ténykedő nénit, aki viszont biztatott, hogy azért jegyezzem csak meg a számot.. Két óra múltán határozottan indultam a ruhatári fogasokhoz. Azonnal nyúltam is a ballonomért.. ., amikor télovaság fogta visz- sza kezemet: ez nem lehet az enyém . .. Ennek akasztója van, rendesen... azon lóg, szépen ... Valaki tréfál velem!?. .. ... nem tréfált óm senki. Csak csendben, láthatatlanul — míg mi „színházat néztünk” — valaki tüt lógott, cérnát: mert hát hogy néz ki egy kabát akasztó nélkül?!. .. Miért mesélem el mindezt, így, az elején? Mert ami tévedés’ nélkül, teljes bizonyossággal állítható a Gyöngyösön e hét elején véget ért országos monodrámaszemlé-. ről: az a város vendégszeretetének lépten-nyomon megnyilvánult kifejeződése volt...-k Ami továbbá — bár már nem ilyen kézzelfoghatóan — még kérdőjelek nélkül elmondható erről az első ízben megrendezett országos monodrámaszemléről, az az, hogy a gyöngyösiek szeretik a színházat. Nemcsak „epe- kednek” utána-érte. de meg is nézik az előadásokat:. A szemle hét estéjén százak ültek a Mátra Művelődési Központ színháztermében. Hogy monodrámákat nézzenek meg; színházat lássanak „testközelből”, színházat éljenek meg... És beszéljenek róla. A szemle utolsó napján tartott szakmai tanácskozáson egy „élőben végzett” mintavétel tapasztalataiban hallhattuk, hogy közügy, napi téma lett a városban ez az esemény; „az ember csak azt vette észre egy szép napon, hogy miről nem beszélnek az emberek?!... otthon, a munkahelyen. az utcán: a monodrámáról, a színházról beszéltek” — mondotta az önkéntes közvélemény-kutató... •k Persze, nem csupán azért kapott a monodráma-műíaj zöld utat egy országos meg- ■ mutatkozásra —. hogy spontán beszélgetések (netán egy város érdeklődésének) középpontjába kerüljön. Utólag elmondható: nagyon is szükség volt már a hazánkban, az utóbbi másfél évtizedre tett születés megméretésére, színházi életünkben való jelenlétének koordináta-meghatározására. A téma fontosságát már a tanácskozáson egybegyűltek „hovatartozása” is jelezte; ezen ugyanis a Kulturális Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség képviselői éppúgy jelen voltak, mint a színpadi tnono- dráma alkotói és a közművelődésben dolgozók... Erről a tanácskozásról azonban korántsem lehet már kérdőjele'! nélkül szól-, ni. Hisz’ maga a bevezető előadást — vitaindítót — mondó dr. Béchy Tamás is e szavakkal kezdte mondandóját: „Az a tisztem, hogy a .monodrámáról szóljak, elméletileg ... ami teljesíthe.." í K ertész Ákos elbeszélése, illetve annak nagy sikerű, korábban Miskolcon is műsoron volt színpadi változata — a Névnap — munkáskörnyezetben játszódik, és története egy névnap, egy baráti-családi ünnep köré csoportosul. A darabban szereplő házaspár úgy készül erre az alkalomra minden évben , mint egyetlen. említésre méltó, igazi eseményre. Ez az ünneosés azonban a vitetlek”. .. A közel háromórás eszmecserén aztán kiderült, hogy nem szónoki fordulattal — nem amiatt — kellett így kezdeni előadását, hanem mert Magyar- országon alig-alig találhatók: fogódzók a monodráma — mint irodalmi, s mint kívánkozó színpadi — műfaj elméletéhez; a szükséges elméleti tisztázás követelményeihez. S ne tessék ez szójátéknak: ezen a tanácskozáson több, figyelmet érdemlő — s gondolatot megmozgató — monológ hangzott el a magyar monodráma-termés- ről, s a színpadi bemutatókról. Ami ezekből — ugyancsak bizonyossággal — kidér ült: a monodráma nem tévesztendő össze a monológgal. (Ámbár mindkettő felfogható egyszemélyes játéknak.) Ki keli zárni, továbbá, a megszerkesztett műsorokat is a monodrámák: köréből. Mindebben teljes egyetértés mutatkozott a tanácskozáson. Vannak azonban további, tisztázásra váró kérdések, úgy a mono. dráma-szöveg (az írói munka), mint a monodráma-játék (színpadi-színészi munka) körében ... Vannak tehát kérdőjelek. A jelenlegi, Gyöngyösön; megrendezett első országos monodrámaszemle jelentősége éppen abban áll, hogy alkalmat adott az áttekintésre, a közös gondol kodásra - inspi - rációra ahhoz, hogy a .monodráma .megtalálja az őt megillető helyet színházi életünkben. k „A monodráma görög eredetű szó, egy személy által előadott színjátékot jelent. A dráma hőse önmagával vívja meg a küzdelmet valamely konfliktusos helyzetben” — olvashatták a gyöngyösi szemle résztvevői naponta az előbbieket, az alkalomhoz , összeállított, s hazánkban eddig bemutatott monodrámákat dokumentáló kiállítás nyitótábláján... S aztán beültek esténként a nézőtérre, ahol — minden elméleti előkészület nélkül — naponta színházi élményt kaptak. Persze, ismét mesz- szire vezetne, ha csak jelzésszerűen is megpróbálná az ember kideríteni: mi hozta az előadásokra az embereket; mi tartotta ott őket estéről estére; ml maradt meg, gondolatokban, érzelmekben őrizve, tovább is mint a szemle maga ... Lehet, hogy első fokon a kitűnő művészek; Bánffy György, Cser- nus Mariann, Sinkovits Imre, Sütő Irén, Pécsi Ildikó, Spányik Éva, Bessenyei Ferenc és Kovács János ... Hihető, hogy ennél többről volt szó Gyöngyösön egy hétig. Mégpedig színház és közönség egymásra találásának egy újabb formájáról- módjáról. Nem véletlenül esett szó éppen e műfajnak a közművelődési vonatkozásairól. lehetőségeiről — mind magán beszél getésekben. mind a már említett szakmai tanácskozáson ... Egy hét tapasztalata összegezve azt re- ményelteti: nem csupán beszéltek egy hétig Gyöngyösön a monodrámáról, remélhetjük, hogy mindennapi folytonosságban találkozhatunk szerves, színházi életünkbe épülésének eseményeivel ... (1. n. j.) dám eszem-iszom és önfeledt duhaj nótázás helyett ti lelepleződések. az árulások, a csalódások és a keserű esg- mélés estéje tett. A színműből most, Zsámbéki Gábor rendezésében tévéfilm készül, a főbb szerepekben Koltai Róbert Molnár Piroska, Pécsi Ildikó, Kozák László. Demeter Hedvig alakításaival A forgatás a na- ookban fejeződött be. .j A Névnap a képernyőn Mohácsi Regős Ferenc rojza
