Észak-Magyarország, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

■ ,Vb '• 2L- •• '* V Mi 7 VTLÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 58. szám Ara: 1,60 forint Vasárnap, 1380. március 9. Megyénk dolgozói maradéktalanul teljesítik feladataikat Megkezdte munkáját a megyei pártértekezEct sikerei, elvi szilárdságunk és elkötelezett külpolitikánk ál­tal kivívott nemzetközi tekin­télyünk hatékony hozzájáru­lás lehet a béke ügyéhez. Ezért * mi itt megyénkben jobb munkával, a béke, a szolidaritás szellemének meg­őrzésével vállalunk részt az emberiség sorsát eldöntő nagy küzdelemben. Pártunk veze­tésétől pedig azt kérjük, hogy továbbra is munkálkodjon (következetesén az envhülé- jsért. a béke fennmaradásáért. Kedves Elvtársak! Az elmúlt öt esztendőben megyénkben is tovább erő­södtek a szocializmus pozí­ciói. Lakosságunk politikailag egységesebb lett. tudatosab­ban (vallja rendszerünk esz­mei alapját, u marxizmus— lenini'zmust. Számottevően gyarapodtak a termelőeszkö­zök. a társadalmi tulajdon. Nem a tel vezeti mértékben ugyan, de nőtt a lakosság életszínvonala, jav 't szociá­lis ellátottsága. Megyénkben a politikai helyzet nyugodt, kiegyensúlyozott. A törvényes rend biztosított, az állami szervek eredményesen te'ru-.o- tik megbízatásukat. Az erő­södő oolitikai egvsé" legfőbb alapia az itt élő munkások, parasztok, értelmiségiek alap­vető érdekeinek 'azonossága, szoros egvül(működésük. Politikai közéletünk meg- határozóía a nagyüzemi mun­kásság Állásfoglalása, terme­lőtevékenysége. életmódja döntően befolyásolja meavénk egész lakosságának szemlé­letét. magatartását. Az el­múlt években tovább iavul- tak a munkások életkörülmé­nyei. emelkedett szakmai, po­litikai és általános műveltsé­gük Osztályöntudatuk erősö­dése — örvendetesen — nem (Folytatás a 2. oldalon.) Orosz Károly szóbeli kiegészítője Miskolcon, a megyei párt- bizottság székhazában teg­nap, március 8-án megkezd­te munkáját a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei pártérte­kezlet. A megye, több mint 60 ezer kommunistáját kép­viselő 400 küldöttet, a több mint száz meghívott vendé­get Grósz Károly, a megyei pártbizottság első titkára kö­szöntötte. Javaslatot tett a tanácskozás tisztségviselőire a munkabizottságok vezetői­re. tagjaira, amelyet a kül­döttek egyhangúlag eltogad- tak. A pártértekezlet levezető elnökeinek választották: Da­me Lászlói és dr. Havasi Bé­lát. a megyei pártbizottság titkárait, dr. Kállai Lászlói. a megyei pártbizottság fe­gyelmi bizottságának elnökét, Monos Jánost, a megyei párt- bizottság tagját, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak elnökét, Újhelyi Tibort, a megyei pártbizottság tit­kárát. A pártértekezlet elnöksé­gében foglalt helyet Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke. Banyák Bála. a munkásmozgalom ve­teránja. dr. Bodnár Ferenc, az MSZJVIP Központi Bizott­ságának tagja. Deine László, a megyei pártbizottság titká­ra, Grósz Károly, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Havasi Béla, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Kállai László, a megyei pártbizott­ság fegyelmi bizottságának elnöke, dr. Koleszár István rendőr vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány, Körtvélyes István, a Borsodi Vegyikom­binát állami díjas vezérigaz­gatója, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Ma- zsaroff Miklós, a Képzőmű­vészeti Szövetség területi tit­kára. Mohos János, a Haza­fias Népfront megyei elnö­ke. Nagy János, az Ózdi Ko­hászati Üzemek hengerésze, Nagy József né, a szikszói termelőszövetkezet állatte­nyésztési brigádvezetője, Sol­tész István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Szocialista Munka Hőse, frontbrigádvezető, Szabó Pál. a KISZ megyei bizottságá­nak első titkára, Tóth Jó­zsef, a Szakszervezetek me­gyei Tanácsának vezető tit­kára és Újhelyi Tibor, a me­gyei pártbizottság titkára. A pártértekezleten részt vesz Csépányi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, kohó- és gépipari miniszter- helyettes, Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja. dr. Dabrónalá Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Herczegh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Vas- Fém- és Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének főtitkára, dr. Papp La­jos, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tag­ja. államtitkár, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának elnöke. Ezután Monos János el­nöklő társai nevében üdvö­zölte a megye párttagságát képviselő küldötteket, a meg­hívott vendégeket. Külön kö­szöntötte Lázár Györgyöt, a Politikai Bizottság tagját, a Minisztertanács elnökét, dr. Dabrónaki Gyulát, aki a kö­zelmúltban vette át 41) éves párttagsága alkalmából a Központi Bizottság emléklap­ját. Köszöntötte a párt és a munkásmozgalom veteránjait, valamint a pártértekezletre meghívott párton kívülieket: dr. Borossy Lászlót, a SZOT Társadalombiztosítási Főigaz­gatóságának megyei igazgató­ját, Feledy Gyula Kossuth- dijas grafikusművészt, Hegyi Imre. országgyűlési képvise­lőt, Magyar Ernőt, a megyei tanács ipari osztályának ve­zetőjét és dr. Zambó János akadémikust. a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökét. A 70. nemzetközi nőnap al­kalmából külön köszöntötte a nőküldötteket, s rajtuk ke­resztül a megye valamennyi nödolgozóját, lányait, asszo­nyait Elmondotta,' bogy a beszámoló, majd a vezetőség­választó taggyűlések után eredményesen folytak le me­gyénkben az üzemi, intéz­ményi. a városi és a járási pártértekezletek. A megyei Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Pártunk XII. kongresszusa csaknem egybeesik hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulójával. Ilyen óriási mér­tékű haladásra, ilyen gyöke­res — embert, társadalmat a .alakító — változásra, mint ebben a 35 esztendőben, még soha nem került sor hazánk­ban. Ezért most, amikor ennek az időszaknak a legutóbbi öt esztendejét mérlegeljük, ami­kor az eredményeket, gondo­kat számba vesszük, egy pil­lanatra sem feledkezhetünk meg azokról, akik életük ér­telmét a nemzet felemelke­déséért kifejtett áldozatos munkában látták, akik dolgos életüket ennek az ' ügynek •zenteltek. Ezért e'helyről is tisztelettel hajtjuk meg le­jünket mindazok előtt, akik­nek munkája lehetővé tette számunkra, hogy ma itt bé­kés körülmények között, gaz­daságilag. politikailag szilárd ország állampolgáraiként, fe­lelős és nagy tapasztalatok­kal rendelkező kormányzó­párt tagjaiként ülhetünk össze számvetésre. Kedves Elvtársak! Pártunk XII. kongresszu­sára az utóbbi esztendőkhöz mérve szokatlanul éles, el­lentmondásokkal teli nem­zetközi viszonyok között ké­szülünk. Az elmúlt nqháVty hónapban különösen felgyor­sultak a . világpolitikai, ese­mények. Szemtanúi lehetünk a. fegyverkezési verseny fel­újítására való amerikai tö­rekvésnek, a katonai szem­benállás fokozódásának. Ag­gódva figyeljük: mi lesz az enyhüléssel, a két világrend- szer békés egymás mellett élésének reményteljes jövőjé­vel. Ügy látjuk, az emberek­ben erősödik az enyhülést féltő aggódás. Egyre többen és egyre többször kérdezik, mi váltotta ki a nemzetközi helyzetűek ezt a nem várt. kedvezőtlen fordulatát? Grósz Károly szóbeli kiegészítőjét tartja Mind többen felismerik, hogy a hidegháború legrosz- szabb napjaira emlékeztető légkör kialakulásáért az Egye­sült Államok, kormányát ter­heli a felelősség, hogy a fe­szültség’ az imperializmus szélsőséges köreinek érdekeit szolgálja, kárt okoz az em­beriségnek és árt a szocia­lizmus’ ügyének. cialista országokkal, a hala­dó erőkkel. Tisztában van az­zal, hogy csak e szoros ba­ráti kapcsolat, a politikai, a gazdasági és a katonai együtt­működés képes biztosítani .építömunkánk alapvető nem­zetközi feltételeit, A megye folytatja eddigi békepolitiká- iát, mindent elkövet a világ­béke megöléséért. Tudjuk, hogy hazánk — méreteinél fogva — nem ké­pes a világpolitikai esemé­nyek alakulásának meghatá­rozására, de építömunkánk A pártértekezlet elnöksége pártértekezlet küldötteinek felelősségteljes tanácskozását nagy figyelemmel kíséri a megye lakossága, minden dolgozója, hiszen a tanácsko­zás megvonja a borsodi kom­munisták, dolgozók két kong­resszus között végzett mun­kájának mérlegét; számot vetnek a megye politikai, gazdasági, társadalmi és kul­turális életének fejlődésével, a tapasztalatokat elemezve jelölik meg a jövő legfonto­sabb feladatait. Ezt követően a megye, kom­munistáinak a XI. kongresz- szus óta végzett munkájáról szóló írásos beszámolóhoz és a XII. kongresszus irányel­veiről kialakított állásfogla­láshoz Grósz Károly, a me­gyei pártbizottság első titkára fűzött szóbeli kiegészítést. ' Nagyra értékeljük, hogy me­gyénk lakosságának döntő többsége támogatja pártunk, kormányunk külpolitikáját. Helyesli szilárd szövetségün­ket a Szovjetunióval, a szo­közvéleménye örömmel, he­lyesléssel fogadta a Szovjet­unió vezetőinek állásfoglalá­sát, mindenekelőtt Leonvid Iljics Brezsnvev elvtárs kije­lentését, hogy a Szovjetunió

Next

/
Oldalképek
Tartalom