Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-23 / 18. szám
VTLÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 18. szám Ára: 1,20 forint Szerda, 1980. január 23. AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A szovjet—francia együttműködés bővítéséről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a Kremlben fogadta Jacques Chaban-Delmast. a francia nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A megbeszélés alkalmával a felek kölcsönös érdeklődésre számottartó nemzetközi problémákkal és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseivel foglalkoztak. A beszélgetés őszinte és baráti légkörben folyt le. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa mindkét házának elnöke kedden villásreggelin látta vendégül a francia nemzetgyűlés elnökét. Cha- ban-Delmas a villásreggelin hangoztatta, hogy ő. mint Franciaország érdekeinek elkötelezettje és De Gaulle eszméinek híve, az enyhülés politikájának folytatására törekszik. Rámutatott, hogy a nap folyamán hasznos párbeszédet folytatott szovjet parlamenti képviselőkkel. Alekszej Sityikov, a Szövetségi Tanács elnöke válaszában kijelentette, hogy az SZKP és a szovjet kormány igyekszik előbbre vinni az enyhülés politikáját, szilárdítani a nemzetközi biztonságot és együttműködést. Utalt rá, hogy annak idején a Szovjetunió és Franciaország az elsők között tisztogatta az utat az enyhülés politikája számára. Reményét fejezte ki, hogy a két ország együttműködése jelenleg is a helyes irányban fejlődhet. Az értelmiség a békéért lÉÉÉleri Selívadkerírff! A MEDICOR Művek öt évvel ezelőtt a Bócs-Kiskun megyei Soltvcidkertre telepítette az inkubátorokat gyártó üzemrészét. Az egykori kisüzem 1980 januárjától új gyártócsarnokba költözött, ahol sokkal kedvezőbb környezetben végezhetik az egészségügyi berendezések gyártását. A KGST-orszá- gok közül egyedül Magyarországon, a soltvadkerti üzem gyártja a koraszülött csecsemők számára nélkülözhetetlen inkubátorokat,r évente mintegy 3000 darabot. A hazai igények kielégítése mellett termelésük 90 százalékát exportálják. A képen: az elkészült inkubátorokat gondosan ellenőrzik. .• számunkból sszori iái (2. oldal) mii nem? (.3 oldal) (4. oldal) t ni bi *S (5. oldal) II ltomé (8. oldal) Az OBT tudományos bizottságának országos konferenciája „Értelmiség, társa lyettese A né r | r| f Mairól Az új év elején kezdő- ezúttal is köszönetét mor>Jelen tűsen megnőtt az utóbbi években a magyar békemozgalomban a tudomány. a kultúra művelőinek cselekvő részvétele: hazánkban a szellemi munkával párosult aktív közéleti tevékenységnek érzékelhető hatása van a béke érdekében kifejtett tömegpolitikai munkában. E fő gondolatok jegyében és egyik konkrét megnyilvánulásaként rendezeti. kedden — egész napos programmal ■— békemozgalmi konferenciát Budapesten az Országos Béketanács tudományos bizottsága, közösen a TIT-tel és az MTESZ- ezel. Az értelmiség feladatai a béke és a társadalmi haladás szolgálatában — így Az elmúlt év utolsó napjaiban kikötőbe terelte az ország legnagyobb kavicsbányájának flottáját a keményre fordult tél, a napról napra vastagabbra hizó jégpáncél. Mert a húsz, huszonöt fokos hidegben már csak a dokk állandóan hullámzó. vibrátorral mozgatott vize óvja meg a hatalmas uszályokat, kotrókat a jc?> roppant 'szorításától. A fagynak ugyanis nem ellenfél a több ezer tonnás fém- alkotmány sem. ha igazán beköszönt a nagy hideg. Már jóval a léli kikötőbe húzódás előtt megkezdték a téli tárolók, a depók feltöltését, ahonnan folyamatosan szállíthatnak az építővállalatok, betonelemgyárak, házgyárak nyers és osztályozott kavicsot. A hideg közéledtével egyébként elsőként a szállítószalagoknál akadt el a kavics, odafagyott, megcsúszott, lehetetlenné vált az osztálvo- zás. Mindenesetre a nyéklád- házi kavicsbányában jó előre felkészültek a téli szállításokra. Fogadták is a Volán kocsijait sorban, mindjárt az , új év első munkanapjától. Á húszfokos hidegben viszont a vagonba való rakodással nem is próbálkoztak. A hosszú úton — több éves gyakorlat alapján — egyetlen tömbbé fagy az építőanyag, és a kibányászása több munkát, időt rabol el, mint két- három kocsiforduló a köztien. adtaik címet és választottak közérdekű témakört a tanácskozáshoz, amelyet a TIT budapesti stúdiójában tartottak. Dr. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus, az OBT tudományos bizottságának elnöke megnyitójában — egyebek között — abban jelölte meg az értelmiségiek békeanunkájának kulcskéi dúsét: segítsék eligazodni az embereket a korunkban szinte hömpölygő információk áradatában, különösen a világpolitikai történések értékelésében, az emberiség sorskérdéseinek értelmezésében és megoldásuk lehetőségeiben. Dr. Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtit.kárheMint általában más években, most is nagy hajijára volt szükség ahhoz, hogy te! jesítsék az éves tervet: millió 588 ezer köbméter ka vicsot termeltek ki a víz alói illetve a partról. Mert a par ti kotrók — most is dolgoznak, az előkészületi munkák dalmi haladás, béke” címmel tartott vitaindító előadásának az volt — történelmi tapasztalatokkal, tényekkel. adatokkal is alátámasztott — fő gondolata, hogy a békés egymás mellett élés politikájának nincs alternatívája Sokat tehetnek az értelmiségiek — tudásuknál. társadalmi állásuknál, munkakörüknél fogva — azért, hogy az emberekben tudatosodjon: nem elég a háborút elítélni, a humanista eszmék jegyében védeni a békét, hanem keresni kell azokat a valóságos társadalmi-politikai erőket és eszközöket. amelyek révén ténylegesen elkerülhető a háború. után, amint feltörik a fagyott talajt előttük, hártyaként ütik át merítőkanalukkal a tizenöt, húsz centiméteres jeget a lavon, és kaparják a meder kavicságyát. A nagyobbik parii kotró markolója két és tel tonnás súlyával úgy bontja a jég tükrét, mintha leCsíkos-Nagy Béla Moszkvában Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal el nőivé kedden — Nyikolaj Gluskov miniszternek, a Szovjetunió Állami Árbizottsága elnökének meghívására — Moszkvába utazott a két hivatal közötti további együttműködés módozatainak megtárgyalására. Csikós-Nagy Béla részt vesz a KGST anyagi-műszaki ellátási és együttműködési bizottság 10. ülésén, ahol a heletnyi üveg, karácsonyfa- dísz roppanna darabokra. Aztán dói a szakálla alól az iszapos, dermesztőén hideg víz, és csörög, hullik alá a markoló állkapcsa alól a temérdek kavics. Ha kell, ezek a gépek a rakodásban is segítenek, mégpedig könnyedén forgolódva a depó és teherkocsik fölött. Ilyenkor mégis a műhelyekben a legmozgalmasabb az élet. Jóllehet, sem a kotrókat, sem az uszályokat nem lehet fedél alá vinni: Kisebb, javításra szoruló alkatrészeiket viszont igen. Ami rég bevált: a javításban részt vesz teljes odaadással a flotta minden tagja. Igazából ők tudják pontosan, mivel volt év közben a legtöbb baj, hol prüszkölt a kotró, mit kell kijavítani az uszályokon, hogy aztán később egész évben fennakadás nélkül menjen minden. Azok, akik a hóval fedett, magasba kapaszkodó szállító, szalagok félújítását végzik, a mínusz húsz fokos hidegben csak percekig tudják végezni a munkájukat a szerszámokkal. Cserélik a görgőiét, átnézik a gumiszalagokat és (Folytatás a. 2. oldalon) dött hazánkban a népszámlálás. Januárban megyénkben is sorra kopogtattak az összeírok, a lakások ajtaján, hogy az évtizedeket elválasztó, úgynevezett „eszmei időpont” valós adataihoz eljussunk. -Áz 1980. évi népszámlálás Borsod megyében befejeződött. Az összeírás tapasztalatairól, eredményéről dr. Rohács Gyula, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács V. B. igazgatási osztályvezetője adott tájékoztatást. A számlálóbiztosok, felülvizsgálok. a helyi népszámlálási felelősök eredményes munkát végeztek. A nép- seamlálás anyagának összegyűjtése után, most a fel- dolgozási munka kezdődik. Az összegyűjtött adatok, minden valószínűség szerint eredményesen járulnak majd hozzá megyénk társadalmi, gazdasági életében bekövetkezett fejlődés felméréséhez. Nemkülönben segítik a következő ötéves tervek programi á n a k előkészí lését Ez az összeírás is jól szemléltette a megye lakosságának életében, gondolkodásában történt alapvető változásokat. Hiszen általános tapasztalat, volt. hogy a lakosság ( messzemenően igyekezett a Számlálóbiztosok A szénbányászok helytállásának. áldozatkészségének eredménye, hogy munkával töltött szabadnapjaikon tavaly 920 ezer tonna szénnel — 15 napi átlagtermeléssel — járultak hozzá a terv teljesítéséhez és 460 ezer tonnás túlteljesítésével pedig jelentős importmegtakari- táshoz. Az idén előirányzott 25,5 millió tonna hazai szén felszínre hozásában sem nélkülözheti az ország azt az energiát, amit a szabadnapi termeléssel adhatnak. A kőolaj- és földgázbányászoknak is növelni kell eröfesziféseídunk. Ugyancsak köszönjük azoknak a pedagógusoknak, nyugdíjasoknak, tanácsi és nem tanácsi dolgozóknak, akik részt vettek a népszámlálásban, hogy pihenő idejüket is feláldozva, segítették megyénkben e nagy feladat megoldását. A szigorú időjárás és számos körzet széttagoltsága komoly feladat elé állította a közel négyezer számláló- biztost és felülvizsgálót, akiknek több. mint 800 ezer embert kellett összeírniuk; lakáskörülményeikre nézve, hitelt érdemlő adatokat ösk- szegyűjteni és mindezeket egységes rendszerbe foglalni. A népszámlálási anyag gyors összegzését követően az is megállapítható: minden igyekezet ellenére vannak megyénkben olyan személyek. akik esetleg rajtuk kívülálló okokból. — betegség, családi okokból való távoliét. külföldi út. stb. —. a legjobb szándék mellett sem tudtak a számlálóbiztosok rendelkezésére állni. Ezért az a kérésünk, hogy mindazok. akiket a számlálóbiztosok nem tudtak összeírni, jelentkezzenek bármelyik, hozzájuk legközelebb eső, helyi tanácsnál, ahol január 31-ig, a pótösszeírás keretében. adataik rögzítése megtörténik. . két, hogy a kimerülő szénhidrogénmezők kiesésének pótlásával, másodlagos termelési eljárásokkal megakadályozzák a termelés csökkenését, fenntartsák az előző évi szintet. Ezekről a feladatokról és a termelést segítő szakszervezeti munka fejlesztéséről tárgyalt keddi ülésén a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége. Kapolyi László nehézipari miniszter- helyettes tájékoztatta az ülés résztvevőit a legfontosabb tennivalókról. Ezekben a napokban, amikor vastagon fedi a hó a nyékládházi kavicsbánya osztályozójának szállítószalagjait, az éves felújítást végzik a műhelyekben, a kotrókon és a kikötőkbe vontatott uszályokon. magyar delegációt vezeti. Kikötőben a nyéki flotta E larti kotrók liláét a téllel munkáját segíteni; amiért Helytállnak a szénbányászok