Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
CSZttJttGYARQRSZÄG 6 '1980. január 6., vasárnap A kövek között minden évben kinő a fű. Tavaszelőtől hóesésig pené-szzöl- den. de dacol mostoha talajával. Az udvar lakói, ha belénnek az utcáról a tártnyitott fakapun, nem is látnak egyéb üde színt. Szürke és barna itt minden. A macskapiszkos dufart betonja, oldalt a rozoga padlásfeljáró, középütt a rácsos kanális. Szürkék és barnák az ajtók, szám szerint mind a . hét, amely mögött a házfalakkal határolt élettérben mindennapjaikat számlálják az embereit. * Többeknek közülük kedves az udvar. Hozzánőtten, megszokottan kedves. R. úr a kanálistól tíz lépésre lakik, fájós dábú feleségével; szeptembertől júniusig albérletes diákok laknak udvari belső szobájukban. Iskolakezdés előtt fél órával nap, mint nap rányitják az öregekre az ajtót, hálószobájukon át lépkednek felöltözötten a külső ajtóig. R. úr és a felesége olyankor még fekszik. Az éppen soros iskolaévben itt lakó diákok bérelt négyzetmétereiket használhatják tanulásra, evésre, öltözködésre, mosakodásra. A szentkép alatt fehér asztalka, rajta a lavór. A vizet pléhkan- csóban még délután bekészítik másnap reggelre. R. úr napi teendője a bevásárlás. Töpörödött alakja kilenc óra után tűnik fel az udvaron. Maga is nehezen jár, közel a nyolcvanhoz. Ha megtér, szatyrából felesége elé rakja a viaszosvászon asztalra a kelkáposztát, a kolbászt, a zsírt Olykor késik. Sok az ember az utcán, bizonytalan a járás. Felesége megragadja két botját, lecsúszott zoknival, hálóingre terített pongyolában kibotorkái a dn- fart alá. Remegve várja R. urat. Aztán, ha meglátja a •kapu előtt, visszafordul. Lassan; jár mindkettő. Mégis, egyszerre érnek az ajtóhoz. Ilyenkor, ha becsukódik mögöttük, szitkok hallanak az udvarra. * A galambok mind idegyűlnek. Kiöntött ételmaradékra, mosogatólére. De Alfonz bácsi eteti is őket. Szereti a galambot. Kenyeret áztat, kis gombócokat gyúr, oly óvatos mozdulattal hinti közéjük, hogy szürke barátai szét se reb- . bennek. A galambok, bár szeretik a kenyeret, állítólag nem tesz jót nekik. Felfúvódnak tőle. Alfonz bácsi mégsem fosztja meg magát attól az élvezettől, hogy délben leguggolva maga köré gyűjtse őket. Megsimogatja emezt, amazt, düny- nyög is a madártársaságnak: Tenyeremen hordlak, dömdöm, hm, hm ... Néha aztán éppen úgy telik kedve, hogy elkap egyet, belőlük. Kihűlt tűzhelyét bedurrantja, fazekában főzi estig az áldozatot. Szereti a galambot. A galambnépség hálátlan. Fűrészpor ízű, száraz hússal szolgál a jó kenyérgalacsinokért. * A G. családnak annyi a gyereke, mint égen a csillag. Apró termetűek, mint az apjuk, égő fekete szeműVégállomáson ek, mint az anyjuk. Eleven, életrevaló teremtés mindahány; kezdve a hétéves legnagyobbtól a másfél éves cseppig. A gyerekek a fagylaltot és a tüzet szeretik legjobban. A fagylaltot, ha szüleik otthon vannak és pénzt dugnak maszatos kezükbe, a tüzet, ha apjuk, anyjuk dolgozik. Egy szép délután hátralopakodtak a Szinva partján húzódó fáskamrákhoz. Jó ideig gyanús csend honolt az udvaron. A vékonyan kígyózó füstre figyeltek csak fel a szomszédok. Ott, a szélső fáskamra kellős közepén raktak máglyát a lókötők, körülállták, villogott szemükben a tűz sárgás fénye. Az eset után sokáig hétbaj volt az udvarban, a gyerekek úgy rebbentek szét, mint a megzavart galambok, ha csak meglátták mord, öreg szomszédjukat. Aztán lassan elült a harag. A hangos kezicsókolomokra már szelíd morgást kapnak válaszul az apró termetű, égő fekete szemű gyerekek. * Spulni bácsi becsületes foglalkozására nézve szabó. Csakhogy már nagyon régen volt, amikor az utolsó kuncsaft nadrágján az utolsó öltést is elvarrta. Öregségére ő az udvar éjjeli baglya. Napközben hétszámra zárva az ajtaja, újságpapírral leterített ablakpárkányain félig bontott konzervek, aszott cserepes- vjrágok, eldőlt butéliák sorakoznak hevenyészett öszpogó lépéseket, a bedagadt ajtó rángatását. A szabó hazafelé jövet még egy nyitva tartó kocsmát talált. * Hátul, hová a nap is már ; csak kegyes jókedvében süt be, az Idős Tanárnő lakott. Egyetlen, teremnyi szobáját, amelynek ablaka épp a kanális meg a padlásfeljáró látványát szeli ki az udvarból, négyzetméterenként I osztotta be külön lakosztá- I lyokra. A csöppnyi tereket j hálónak, szalonnak, olvasónak, mosdónak, házi kápolnának nevezte ki, s úgy járt-kelt makacsul álmodott j birodalmában, mint várúrnő járhat fényűző kastélyában. Világéletében magányos } volt. Már tizenöt éves ko- | rában is, amikor asztmás édesapja még élt, s ő az öreg Baumeister úrtól hozta mindennap kettejük szerény ebédjét. A leánynevelő ] intézetből hazakerülvén, j mint okleveles tanárnő oki- ! tóttá hosszú éveken át a süldő lányok százait. Kézimunkára, háztartási gyakorlatra. S hogy eljött a nyugdíj rémként fenyegető éve, sokszor hónapokra 1 egyedül maradt. Ünnep előtt egy-egy volt tanítványa, — maga is nagymamakorban íj 1 mái — rákopogtatta az ajtót, mézet hozott, töltött j j- kekszet, házi zserbót. Az Idős Tanárnő, ember- ji j öltőnyi időben számítva, | |i nem olyan régen rosszul 1 « lett. Ágyában fekve, egy könyvvel épp elérte az ablakot, azzal kopogtatott az jj § üvegen. Alfonz bácsi a szenet cipelte a kamrából, , Hajnali 2 óra 30 perc... Reviczki Béla diósgyőri lakásán berregni kezd az egyik, majd vele versenyre kelve a másik ébresztőóra. A középmagas, mokány férfi szeméből kiröppen az álom, katonásan a padlóra huppan. Az időjárást próbálja megszemlélni, de a ködös sötétség nekitapad az ablaknak. Ma is nehéz nap lesz. — Húsz éve kalauzként kezdtem, aztán 61 óta vezetem az MKV autóbuszát. Szeretem-e ezt a munkát? Jó, csak egy kicsit idegesítő. Hivatásomnak tekintem. A rosszat az ember hamar elfelejti, s igyekszik a jóra emlékezni. Mi a rossz? A csúszós út, a zsúfoltság. A „csúcsban” 10—16 perc kell, amíg a Tiszaitól a Tanácsház térig érek, pedig ez idő alatt a Marx térhez kellene érnem. A Majális-parkig van, amikor egyetlen úton ötszázszor is kell kuplun- gozni. Az utasok? Mostanában, hogy sűrűbbek a járatok, nyugodtabbalc, megértőbbek. Akad, aki fizetésnapkor hőzöng, de én még azokkal is szót értettem eddig. — Nem akarok-e elmenni? Ugyan! Aki itt 10—12 évet lehúz, az már ittragad u nyugdíjazásig. 750 ezer kilométert „daráltam” le balesetmentésen. Lassan a milliomodik kilométernél tartok, mindössze egyetlen koccanásom volt. A vállalattal elégedett vagyok. Korábban 220 órát is elért a havi szolgálati idő, most az oktatással együtt 192-nél tartunk. Havi hat-hét szabadnap, hét-, hét és fél ezer forint a borítékban ... Adamcsik József Hejő- csabán lakik, de ő is pontosan fél háromkor kel. Érdekes a miskolci közlekedéshez való kapcsolódása. — Verpeléti vagyok, de itt voltam katona, itt nő| sültem meg. Előzőleg egy pesti vállalat tehergépkocsiját vezettem, azzal is itt dolgoztam a városban. Húsz éve jöttem ide. Ma az 1-es autóbusszal járok. Én csak jót tudok mondani. A mi szakmánkban sportszerűen I kell élni; józannak lenni, sok mindenről le kell tudni mondani. Az utasok? Szűk beszédű ember vaI gyök, nem szoktam velük vitatkozni. Sok a rendes, a megértő utas, s törődni kell velük. Az ember, ha megvár egy szaladó utast, . kijön a köszönöm is, s akkor is, ha sikerül pontosan, menetrendszerűen haladni. Néha, mint most is, csúszós az út. Ilyenkor az utasok érdekében óvatosabban vezetek, de akad, aki a kocsiban, vagy megállóban feltűnően nézegeti az óráját. 750 ezer kilométeren át vezettem balesetmentesen, 2— 3 év, bejön a millió kilométer. Bárdos Pálné, Hernádné- metiből vonattal jár be Miskolcra. Derűsen meséli; gyakran előfordul, hogy akikkel egj'ütt jön a MÁV- szerelvényen, azokat is ő viszi műszakba. — Mindig az volt a vágyam, hogy gépkocsi-, vagy villamosvezető leszek. Ez az utóbbi sikerült. 1952- ben jöttem ide kalauznak, s két év múlva már vezettem a villamost. A mai szolgálatban? Egy műszakban hét Diósgyőrt „csinálok”, most a 2-essel járok, nyolc forduló. Szeretem a munkám, szeretem az embereket, az utasokat. Sokan Ismerősként üdvözölnek, én is őket. Eperjesi József főellenőr segítségével a végállomáson, a Tiszainál, két forduló közötti röpke idő alatt beszélgettem a „pilótákkal”. Az ifjú Birincsik József esetében még ennyi szerencsém se volt. Alig állt be az 1-es számot viselő csuklós autóbuszával, 2 perc múlva már indulnia kellett. Döbbenetes a Tiszainál a forgalom — főleg csúcsidőben —, hiszen percenként két-három járműnek kell indulnia. — Mi a tapasztalata, van- e sok „bliccelő”? — kérdezem a végállomásra érkező Sándor László ellenőrtől. — A 34. évet töltöm a vállalatnál. Voltam kalauz, kocsivezető, de ez a legnehezebb foglalkozás. Van sok régi ismerősöm, ha meglátnak, rámmosolyognak: hogy vagyunk Lacikám, Laci bátyám, régen találkoztunk. Az emberek általában természetesnek tartják az pénzről van szó. Naponta 20 —25 embernél van gond a jegyekkel, az nagyrészt ab- bcl adódik, hogy az utas otthon felejtette a bérletét, j tennivalóin, családi gond- jain rágódik, s elfelejtette j kezelni a jegyét. Az ember ezt megérzi, s e szerint is intézkedik. Vannak bliccelők. a „csövezök” közülük . ma hármat, tegnap 11-ot j „csíptem el”. Tőlük sok sértést kap az ember. Sze- | rencsére a számuk csők- ken. Irány a jegypénztár. Ke- j resztesi Istvánná, aki más- j Cél évtizede dolgozik az j MKV-nál. elmondja, hogy j hárman egy műszakban 15 —18 ezer jegyet adnak a i Miskolcra érkezőknek. Szer- j dán a piac. vasárnap a kórházlátogatás miatt 30 ezer jegyet adnak el. Ez ; nem ad pontos információt \ a végállomásról induló ; csúcsforgalomról — ez reg- gél 4 óra 50 perctől fél 9-ig' tart — hiszen ez idő alatt a különböző napoktól függően 25—40 ezer ember ér- : kezik Miskolcra vonatokon, j s a mindennap bejáróknak természetesen bérletük van. Eperjesi főellenőr 32 éve j van a vállalatnál. Végigjárta a fejlődés „létrafoka- ; it”. Hozzáállására jellemző, hogy egy ízben éjszaka be- teg volt, orvost kellett hivatni hozzá, de hajnal 3- í kor már útbaindult. Igaz, baj lett belőle, mert utána í operációra került sor. fél s évig betegeskedett. Nos, ő azon örvendezik, hogy az MKV egyre eredményeseb- ; ben végzi munkáját ..Csak” az autóbuszok 780-szor fordulnak — 1-es. lD-s. 101- í es. 21-es. 10-es — s piaci na- pokon 8—10-el többször. Az utasok nagyon kedvelik a gyors járatokat. A villamosvezetők 60 százaléka, s az autóbuszvezetők fele ifjú ember, így biztosított az,? utánpótlás. A nagy gondokról nem beszélünk. Minek is? A Ti- * ! száltól induló járatok ' na- i ponta több mint 300 ezer. embert szállítanak oda, s vissza. Csúcsforgalomban a végállomáson az autóbuszok nem fémek egymástól. Mindez Miskolc jelenlegi i adottságaiból származik — éppúgy, mint a főutcái zsúfoltság — s ezen egyhamar , szevisszaságban. Az öreg Spulni átalussza a félnapokat, délután bedagadt szemmel, kiszáradt szájjal lép be az udvar életébe. Egyszer közlékeny hangulatban volt. Kitette a küszöb elé festett sámliját, körülményesen elhelyezkedett, s míg a szembenlevő lakó mosógépét zúgatta a dufart alatt, hajdanvolt elegáns zakókról, finom szövetekről, megrendelő urakról beszélt. De hogy a mosógép csak egyre zúgott, az asszony meg ki-be szaladgált. ölében a ruhákkal, Spulni sértődötten visszavonult. Aznap éjjel piég későbben hallották a rosszalvó lakók a bizonytalanul ko~ meghallotta. Az ajtó, mint mindig, most sem volt kulcsra zárva. Nem telt belé sok idő. már ott állt az ágy körül az udvar apraja- nagyja. Az Idős Tanárnő kezét ekkor már az ágyhuzaton nyugtatta, beesett szemében egyre fáradt az élet. Az Idős Tanárnő folyamatos, ütemes, zúgó tapsot hallott. A tanítványai állták körül; nem Spulni, nem a gyerekek, nem R. úr és a felesége. A tanítványai ünnepelték, hosszan, utoljára. A temetés ügyében Ál- \ fonz bácsi kezdte meg az intézkedést Mikes Márta ellenőrzést, hiszen a közaligha lehet változtatni. Cs. B. • Álltunk a galopp-pályán az Ür 1952. évében mesteremmel, Déry Tiborral, szelíden és tanácstalanul. Ezt a pályát szépnek mondják. Kiváltképpen a nyerők. (Mert itt egyszer-két- szer mindenki nyer; ez nógatja a további játékra, s a korábbi nyerésnél jóval nagyobb vesztésre.) Egyáltalában: a táj mindig belső állapotunk függvénye. Most, hogy pénzünknél voltunk, többé-kevésbé elégedetten sétálgattunk a szende fasor közepeit, nyugtató zöld színek koszorújában, még csak nem is erőltetve az elhatározást, hogy tovább játsszunk; lesz, ami lesz, létezünk, szemlélődünk, megy az idő. Alikor hirtelen megörült Tibor bácsi egy illetőnek, akit eddig sosem láttam. — Kellér Andor barátom — mutatott az úrra. — Jeles újságíró. Déry mindig szívélyes volt, de érdemtelenül .nem osztogatta az ordókat, s legfőbb erkölcsi elvének a fogalmazás pontosságát tartotta: ha barát, hát barát, ha jeles, nyilván jeles. Ehhez még tudni való volt — ezt már életünk első beszélgetésekor közölte —, hogy az újságíróktól több- nyire ódzkodott. Meg kellett szemlélnem a jeles újságírót. A fiatalok legtöbbször képletekben, előre gyártott elemekben gondolkoznak. Jómagam is megformáltam az újságíró képét: fürge, izgékony, leleményes. Tapasztalataim nem lévén, ez állt össze olvasmányok, hírek, egy-egy önmagánál többet nem jelentő pillanat nyomán. Kellér azonban más volt. Képletembe nem illeszthető. Nem kifelé tekintett, kíváncsi világfelfedezők módjára, hanem valamiképpen befelé, egy belső világ törvényeit irányítva, fürkészve. Mintha mindig „valamiről” töprengett volna, olyasmiről, amit nem kíván megosztani méltatlan környezetével. Miről? Készült valamire? Valamire, ami éppen csak dolog, Abody Béla: vagy egyenest a csodára, az önmegváltó, mutatványra ? — Tudod, mit, Tibor? — javasolta. — Mondj egy lovat te, mondok egyet én is. (Én e tárgyban lel sem vetődtem.) Játsz* szűk meg őket oda-vissza. — Kitűnő — örült meg Déry. Ez az együttműködésük — már nem emlékszem rá, hogy mint kirekesztett, örültem-e, vagy éppen csak tudomásul, vettem, mint a természet kicselezhetetlen törvényeit — nem sikerült. — Ilyen az élet — bölcselkedett Déry. — Nem ilyen — mondta komoran Kellér. — Másmilyen. — Megtudhatnék egy-két részletet is? — érdeklődött Déry derűsen. — Másmilyen — ismételte Kellér. — Az ember többször pusztul el, tehát többször támad fel. — Tisztelet a matematikának, éppen •> eggyel többször pusztulsz el, mint támadsz fel — zárta le az ügyet Déry. — Na, most mit játsszunk? A jó kapcsolatot — tapasztalom — a rossz helyzet szervezi. Hogy én milyen rosszcsont voltam az ötvenes években, I
