Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

rc*!>(iHRVEi9r"nmvii!«J!ü!

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

T979. december 2., vasárnap

7 ávvezérléscs képzés Miskolcon

ATI-stop!

A rádió-lávvezérléres képzés feltalálói (balról jobbra): Kovács György, Sólyoni Gyula, Tóth János.

íme, a vevőkészülék, amellyel a tanuló kapcsolatot tart az oktatóval —ÍV'-1 tctijacu

íULtvélődésügyi osztálya 1980-ig elkészítette a szervezés, az irányítás programját; a földrajzi nevek gyűjtői között ott találjuk a pedagógusokat, népfrontaktívákat, könyvtárosokat, termelőszövetkezeti tagokat.

A Hazafias Népfront Borsod megyei Elnöksége a legutóbbi ülésén számba

s hamarosan elkészül a kiadás számára a kézirat. Az első kötet gondozását a Magyar Nyelvtudományi Társaság vállalta. A mezőkövesdi és a mezőcsáti járásban várhatóan ebben az évben elkészülnek a gyűjtőmunkával; a szerencsi és az encsi járásban pedig a jövő év első negyedében ér

Egy centit nem csúszott előre. Azzal talán még nem árulok el „hadititkot”, ha kifecsegem, a távvezérlés hatótávolsága 100—150 méter. Ismeretes, hogy egy „köldök- zsinór’-módszert már alkalmaztak a képzésben, de annál az oktató a gépkocsi melleit haladva volt kénytelen ellátni az irányítást.

Közben megérkezett a tanpályára a másik két feltaláló: Kovács György cs Tóth János is. valamint az ATI helyi igazgatója. Horváth István, aki az újítás felelőse.

— Évente megközelítően ötezer ember vesz részt igazgatóságunk tanfolyamain. Érdemes lenne összesíteni, az országban hányán részesülnek ilyen-olyan képzésben, ,s hányán kerülnek ki a forgalomba? Nekünk az a feladatunk, hogy tökéletes uralomra a gép fölött, biztonságra készítsük föl a tanulókat. Az ember és a gép közötti kapcsolat kialakítását segíti elő a tanpályás képzés. Tanterv és utasítás teszi lehetővé, az oktató bizonyos feladatoknál elhagyhatja a gépkocsit, s a tanuló önállóan „dolgozik '. Ezzel a módszerrel egy oktató két jelöltet is képes irányítani.

— Mennyi idő alatt lesz valaki ..tanpályaéfetí”? Mert ú'iv tudom, érettségi vizsgál 'kell tenni . . .

— Korábban 10—12 óra szükségeltetett. A rádiótáv- vezér’éssgl 0—8 óra vezetés után. sikeres vizsgával kimehet. a tanuló a forgalomba.

— Jelenleg hány készülékük üzemel — kérdeztem Kovács Györgytől, aki u-iir nvu'V'lon^iak e.Lottsáá közel

CVpf-p 1 ó| " I.

remÜKÖdését kérte a gyuj K tőmunka helyi ösztönzésé-^ ben, segítésében. Mezőcsái too és Encsen a járási hon-s ismereti-helytörténeti társadalmi bizottságok fejtetlek Id értékes munkát; e két, tájegységen kívül 8. mezőkövesdi, a szerencsi és a» ede’ényi járási hivatalok nyújtottak jelentős támoga-,

biztatót mondani neki, vagy valami vicces vidámságot, hogy földerüljön, de hát én is csak porolni, meg duhog- ni tudtam, mint az öreg, s nem jutott eszembe semmi.

— Mit bújsz ide? — hüp- pögte. göbös ujjaival hajam közé túrva. — Mit figyelsz te mindig? Kúrálsz örökké, te kopasznyakú!

— Nagyi, én megvédelek — öleltem át.

— Kitől? Kitől akarsz megvédeni, mondd?

— Hát tőle. — böktem hátra.

— Nem bánt ő engem — •melte föl fejét.

— Dehogynem. Idehurcol minden vacakot.

— Biztosan kell neki.

— Kell a fenét. Nem csinál vele semmit.

— Na menj csak, segíts neki — tolt kifelé.

— Nem — nyomakodtam vissza.

— De, menj csak.

— Hogy fejbe csapjon?

— Na, menj már! —pirított ram.

Rossz kedvvel mentem ki. Az öreg még mindig ott állt, kezében a kerítéssel. Ügy szorongatta, mint aki sosem akarja elengedni. Állt és nézett. Rám bámult.

Sapkáját tartotta, hogy fejbe verjen.

— Üssön, na üssön, ha ;~

akar! sMegemelte kezét, összébb ; húztam magam. Szemeimet vl behunyva, njeglapulva vártam az ütést. De nem ütött.’ Fejembe nyomta a sapkát, ' - aztán megbokszolt. ni

— Na, segíts. -c_

Alig mertem kinyitni a

szememet. Egészen lehúztam a sapkát, onnan hu- é- nyorogtam rá. m

— Talán a fal mellé kéne ,|. tenni — nyögtem halkan.

— Talán oda. Aztán majd " kerítünk vele.

— Mit, evvel az ócskával? 5

— A halált. Bekerítjük, hogy ki ne jöjjön.

— Kibújik az a résen, meg át is ugorja, ha kell. Nem fél az tőlünk, meg a maga ócska kerítésétől sem.

— Azt te honnét tudod?

— Tudom. Maga azt hiszi, én semmit sem tudok. Nagyon téved.

Ram nézett. Hosszan, mintha fürkészne bennem. Nem szólt. Ha valamitakar, sosem szól, csak néz. Engem is egészen összezavar. Mit akar. még hogy a halált bekeríteni?

Levettem a sapkát, feléje nyújtottam.

— Tartsd meg — mondta.

— Akkor mivel ver?

— Ha kell, itt a szíj is ...

— Akkor sem kell — nyomtam a kezébe. — A maga fejére való.

Megfogta, szorongatta, hogy aztán egy hirtelen mozdulattal fejbe csapjon.

— Kapd már el azt a kerítést, mert kettéhasítalak! — kiáltotta mérgesen.

A volt miskolci vásárcsarnok épülete az 1944. június 2-i légitámadás után. (A felvételt a miskolci Herman Ottó Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.)

A bunker

A bunker súlyos,

«Sb szürke, ormótlan betantestként uralkodik a vasgyári kolónia földbe bújó négylakásos házai felett. Ám annyira

megszoktuk már jelenét itt, Miskolcon, a piac szomszédságában, hogy szinte észre sem vesszük, s mégcsak egy pillantást sem pazarolunk ködszürke valóságára. A háborúk — bar mindennap látunk. hallunk róluk valamit — nagy távolságokban zajlanak tőlünk. Mint ahogy az a három és fél évtized előtti néhány hónap is már-már az őszi ködbe vész, amikor ez a bunker valóságos funkcióját teljesítette — vastag falai mögött az akkori Diósgyőri Vasgyárak munkásai, és a hozzátartozók menekítenék életüket.

A második világháború első éveiben láttak hozzá építéséhez. Munkaszolgálatosok, hajszolt, gyötört századai kezdték meg a földmunkát. demagógiával fertőzött .leventék keverték hozzá a betont. hadiüzemi, gyári munkásokat vezényeltek ki a szakmunkák elvégzésére. A bunker mégsem készült el teljesen, sohasem szolgálta azt a célt. amit eredetileg szánták neki. Födémszerkezeiének teljes kialakítására, befejezésére 1944-ben már nem jutott idő. A háború akkor átsöpört felette.

Mi reménykedünk, mások a tárgyalóasztalok mellett a tudomány műhelyeiben, a laboratóriumokban, a laktanyákban. a nap minden pillanatában eget kémlelő loká- lorállomásokon. a rakéták mellett, repülőtereken az.un dolgoznak, örködnek, hogy most már sohase legyen belőle újra légoltalmi óvóhely. És ezért, hogy a már több mint emberöltőt megért generációnk ne ismerje meg sohasem a szirénák hangjában a bunkerek sötétségében a torokszorító, szivdoboglató halálfélelmét.

/•V

A városi, Miskolcot tulajdonkeppen elkerülte a háború. vagy , ha pontosabban akarunk fogalmazni: szinte csak megsuhintotta, átugrott felelte. Hogyan is hasonlíthatnánk az itteni harcokat a világháború hatalmas csatáihoz? A borzalmakat, a háború borzalmát azonban itt is megismerhették az. emberek. A várost, 1944 második felében öl nagyobb légitámadás érte. A legsúlyosabb talán az. első. a június másodikul volt. amikor az angolszász légierő elvétette a célpontot, és a pályaudvar helyett az. akkori vásárcsarnokot bombázta porig. A szomorú mérleg; közel ötszáz ember

megsebesült, és közülük több mint kétszázan meghallak. A száz bombavető gép gyilkos terhétől löt) ház teljesen elpusztult, míg 600 épület megrongálódott, vagy hasznavehetetlenné vált. A rosszul felszerelt magyar hadsereg légvédelme tehetetlen volt, de nem úgy a jobboldali (akkor már csak a reakciós Magyar Élet jelénhetett meg) sajtó, amely a következő szavakkal kommentálta már másnap az eseményeket:

..Napsugaras reggelre virradt pénteken Miskolc. A megszokott reggeli munkát csak a rádió műsorsugárzásának megszűnése zavarta meg. Az ügyeletes légószol- gálatosok még idejében hívták fel a házcsoportok lakóit a veszélyre, így nem ért senkit váratlanul a pontban háromnegyed kilenc órakor a sziréna megszólalása. Fegyelmezetten vonult le a lakosság az óvóhelyekre, az Avason találkozott a tömeg, mindenki teljes nyugalommal foglalta el a már megszokott helyét. Az utcákon pillanatok alatt megállt a forgalom, a lovakat kifogták a kocsikból. Kilenc óra után tíz perccel jelent meg városunk felett az első gép. majd utána a többi. Alumínium testük csak úgy csillogott a magasban ...”

M.t.jU a vezércikkben:

..Most az első légitámadás után érezzük csak, hogy milyen erősek vagyunk, menynyivel különbek, és mások vagyunk annál az emberfajtánál amit az Angolszászok Európába képzeltek.”

A Vörös Hadsereg csapatai. alig öl hónap múlva felszabadították Miskolcot...

☆

Res/.let egv volt miskolci bányász emlékeiből, aki akkoriban a vasgyári piac me'- letti bunkerban vészelte át az eseményeket:

— Milyen is volt az élet ezekben az óvóhelyekben? Olt is megvolt a hierarchia. Ki- nek-kinek beosztása szerint járt vaságy matraccal, szalmazsák. vagy csak egy la- priccs. A hierarchia az idő múlásával úgy fogyott, úgy csökkent, mint a gyertya. Ahogy közeledtek á szovjet katonák, úgy lettek kisebbek. akik azelőtt a nagyok voltak. De ez nem jelenti azt. hogy a kincstári .szabályzat szerint ennek megfelelően növekedtek volna a kisebbek . ..

— Főztünk, amikor a bombázások. és frontharcok szünetében tüzet lehetett s'Tij- tani. és főztünk akkor, amikor volt miből. Krumpli! puliszkát, babot. Aztán, amikor újra felvijjogott a sziréna, es mar egeszen közelről

hallottuk a közeledő front zaját, újra a bunkerba menekültünk. Ott. bent a sötétben soha nem lehetett tudni, mikor van nappal,' mikor van éjszaka. Aram nem volt odabennt, mert már nem tudták bevezetni. Emlékszem, egyszer botorkáltam ki a vécére, és ráestem egy hordágyra. amin egy öregember feküdt. Olyan mélyen aludt, hogy azt hittem meghalt, eltalálta egy bombaszilánk .,.

— Sok gyerek, öreg, és beteg ember volt ott. Rájuk mindenki vigyázott. Azok voltak a' legnyúgöselpbek. A felnőtt ember megérti a rabságot. ha arra ítéli a történelem. A gyerek ugyanúgy szabad akar lenni, mint máskor.. És a víz... Azért utóbb már mindig ki kellett járni. Amikor már bel evések voltak már nagyon veszé'.vés volt elhagyni a biztonságét nyújtó vastag betonfalakat. De a vízért menni kellett, mert az jelentette az életet. ...

— Amikor december második éjszakáján elhallgattak végre a fegyverek, és másnap először kijöttünk a szabadba, a hosszan tartó homály, gyertyafény és a sötétség után mindnyájan hunyorgat- tunk. Könnyezett a szemünk ... Mi akkor nem tudtuk még, hogy mi történik ebben a nagyvilágban, ebben a kis országban, meg ebben a vacak bunkerben. Csak sejthettük, hogy valami nagyot fordult a világ.

☆

„Most újra helyreállt minden magyarban a sorsközösség érzése — írta dagályos mondataival a Magyar Élet — és az eddig csak sejtelem- szerúen erzett együvé tartozás most már h&ngos. minden mozdulatunkban, minden tettünkben megnyilvánuló érzése ... Egyszer maid számot kell adniok a terrortámadások elrendelöinek. És nem lesz mentség számukra ..

Nem is lett ... A véres háború kirobbantói, s magyarországi kiszolgálói népbíró- ságnk eiö'.t felellek bűneikért. A háború okozta sebek azóta behegedtek. A lövészárknk. ovóhelvek. lágerek egy részét Európában betemette már az idő. benőtte a fű. A vasbetonból készült bunkerek közül azonban tó iv'hánv megmaradt. ho°v figyelmeztessen benníink»' on'’fujla időt á’ió em,A'-’ssMVúnj

A bunker mellett .—

£ '15 év múltán —

minden nap ott zsibong a piac. Ott járnak a vi'lnmósok. Virágot, krumplit, húst vásárolnak, moziba járnak környékén az t emberek és talán senki” zk. sem jut eszébe, hour ebk -u i csúf. szürke betpuko"1"!- ban emberi élvek ivo-Ht \ meg vagy éonen szűk'ihe!lek újjá. s kezdődhetett meg az . új élet ...

I rivarriy József