Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

- ÉSZAK-MAGYARQRSZAG 2 Hetvenöt éve ieient meg fiz Ifjúmunkás Befejeződött a Varsói Szerződés katonai tanácsinak ütése 1979. november 1„ csütörtök Kitüntetések, jutalmak pÉÉiisiM lézel igazgatóhelyettese; Tir­i A szazadlorduló éveiben J kezdett bontakozni a ma- i gyár ifjúmunkás-mozgalom 1 is. 1899-ben , a szervezkedő i tanoncok már lapot is ki- 1 adtak. A havonta megjele- ! nő újság az Előre, majd i később a Munkásif júság ci- J met viselte. Az Előre már i pontos programot fogalmaz [ meg a fiatal munkások és i a tanoncok számára: ' ..Küzdjünk, mert nincs mit i vesztenünk, nem veszthe- > tünk ostobaságnál és meg- • aláztatásnál egyebet, de ! nyerhetünk egy szebb jö- 1 vöt, melyben a becsületes | munka valóban nemesit". i A munkásmozgalom éle- J lében egyre fontosabb sze- i repet kaplak az úgynevezett 1 réteglapok — ezek eísösor- i ban a munkásifjúság és i munkásnők megnyerését, I szervezését voltak hivatot- i lak elérni. A már említett J Előre után — melyet Mig- i ray József, 17 éves kőmű- ' vestanonc szerkesztett — i némileg jobb előkészítéssel, ' 19U4. november elsején je- J lent meg a tanoncok moz- i galmának új lapja: Az 11- | júmunkás. Szerkesztői kö- i zölt volt többek között a [ baloldali ellenzéki szociál- i demokrata Alpári Gyula, a i roman ti ku s -h á borúéi 1 e n es ! Feldmann Pál, a korán el- i hunyt Barna Gyula, vala- I mint Wojticzky Gyula. i A havonta nyolc oldalon [ megjelenő újság a tanon - i cok érdekvédelmét képvi- 1 selte, síkraszállt politikai I jogaikért, így követelte • szervezkedési szabadságu- ] kát is. Határozott háború- ! ellenessége tőként Alpári és j Feldmann vezetése alatt i nyilvánult meg, s ekkori­Kádár Janus, az MSZMP KB első titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke. Aczól György. a ..Minisztertanács elnök- helyettese és Péter János, az országgyűlés aleinöke búc.sú­A Mugyai' Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottsága ma délelőtt ölest tartott. Adam Józsefné, a végrehajtó bizottság tagja, a tanácskozás elnöke köszön­tötte a részvevőket. A tes­tület megvitatta a nők po­litikai, társadalmi, gazdasá­gi és szociális helyzetére hozott központi bizottsági határozat alapján készített előterjesztést. Or. Kocáéi László, u városi pártbizott­ság titkára, a napirend elő­adója szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy az el­múlt 9 esztendőben alapve­tően megváltozott a nők tár­sadalmi helyzete, fokozódott felelősségvállalásuk és rész­vételük a munkában, a ta­nulásban és a közéletben. Jelentős mértékben javultak élet- és munkakörülményeik. Ugyanakkor szólt arról is, hogy a kedvező összkép mel­lett némely területen elma­radás tapasztalható, illetve a fejlődés velejárójaként új el­lentmondások is tapasztalha­tók. Ezután részletesen szól! azokról a tényezőkről, ame­lyek elsődlegesen meghatá­rozzák a nők társadalomban elfoglalt helyét, és azokat a jelenségeket, amelyeknek megváltoztatása felgyorsítha­tó a helyi pártszervek és kommunisták tevékenységé­vel. A városi pártbizottság titkára elmondta azt is. hogy sajnálatos módon a kedvező tendenciák ellenire is akad­nak újratermelődő gondok. Ilyen például az. hogy a gondolkodásban. szemlélet­ben és a szokásokban tó­ba is keveredtek a Népsza­vával. és a hivatalos párt­vezetéssel. Mindeneseire: Az Ifjúmunkás jó szolgála­tot lelt azzal, hogy cikkei a fiatal munkások nyelvén íródtak, s az ideológiai- politikai írások felvilágosí­tó, népszerűsítő funkciót is betöltőitek a szocializ­mushoz közel álló fiatalok körében. A század elején született baloldali diákmozgalom, a fiatal forradalmi értelmi­ség hamar utat talált a munkássághoz, s már az el­ső időkben jelentős segítsé­get nyújtott a fiatal mun­kásuk öntudatra nevelésé­ben. Ez természetesen a baloldali lapok szerzőgár­dáján is érződött. A ható­ságok' nem nézték jó .szem­mel a forradalmi mozgoló­dást. s 1907-ben rövid idő­re beszüntették Az Ifjú­munkás című lap megjele­nését. Az ifjúmunkás-moz­galom a hatósági elnyomás itatására, a szervezkedési szabadság tilalma miatt visszaesett, s 1910 elején — mintegy hatéves működés után — a lap is megszűnt. Az 1.911 végén — a szak- szervezeti tanács segítsé­gével — megindított Ifjú­munkás már új lapként je­lent meg. Első szerkesztője Somogyi Béla volt. s ebben a lapbán jelent meg —; Ré­vész Mihály tollából — az első munkásmozgalom-tör­téneti cikksorozat. Az első világháború az ifjúmunkások mozgalmát lapjukkal együtt, valóság­gal kettétörte — a kormány a háború esetére szóló ki­vételes törvények alapján ellenőrzése alá vonta a saj­látogatáson fogadta Vltomir Casp)iroviesot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki vég­leg elutazott Budapestről. vábbra is erőteljesen hat a múlt, ami kétségtelenül las­sítja a nők helyzetének ja­vulását. Előfordul, hogy a női munkát még mindig 'le­értékelik. Van olyan nézet is, hogy a nők nem képesek a férfiakkal azonos teljesít­ményre. Ezek a nézetek meghúzódnak az indokolat­lan bérarányokban, csakúgy, mint az előléptetések elmu­lasztásánál. vagy a szociális ellátás elhanyagolásánál. Ép­pen ezért nem volt könnyű bebizonyítani, hogy a nő, a maga sajátosságaival is egyenértékű munkaerő: hogy az egyenlő munkáért, egyen­lő bért elv a mi elosztási rendszerünk törvénye, a nők munkakörülményeinek javí­tása pedig a szocialista em­berséget és a fejlődés érde­keit egyaránt szolgálja. A városi pártbizottság ülé­sén tájékoztató hangzott el a vállalati, üzem- és mun­kaszervezés korszerűsítésére indított- mozgalom politikai feladatainak végrehajtásáról és a két pártbizottsági ülés között végzett munkáról.. Szervezeti és személyi kér­désekben is döntött a testü­let. Rábai Istvánt, akit ko­rábban megválasztottak a Lenin Kohászati Művek párt- bizottsági titkárának, fel­mentette osztályvezetői tiszte ■ 11ól és a városi pártbizott­ság gazdaságpolitikai osztá­lya vezetőiének Fülöp Pé- •ter't. a Miskolc városi KISZ- bizotlság első titkárát vá­lasztotta meg. — j>á — Befejeződött a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai taná­csának október 29-r-31. kö­zött Bukarestben megtartót! ülése, amelyen Viktor Kuli- Lott,, a Szovjetunió marsai 1- ja, a Varsói Szerződés tagál­lamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka elnö­költ. A tanácskozás munká­jában részt vetlek az egyesí­tett fegyveres erők katonai tanácsának tagjai, a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a magyar néphadsereg, továb­bá a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphad­serege. a Román Szocialista Köztársaság hadserege és a szovjet hadsereg képviselői. Tegnap délután Miskolcon, a Hazaíias Népfront megyei bizottsága termében megala­kult a HNF megyei elnök­sége mellett működő telepü­léspolitikai társadalmi mun­kabizottság. A bizottság el­nöke, Hrabóczki Sándor épí­tészmérnök tartott előadást a munkabizottság- feladatairól, a közösségi értékek megóvá­sát szolgáló országos és me­gyei kezdeményezésekről, a társadalmi munkaakciók, példát a December 4, Drót­müvek dolgozói. Emlékezte­tőül álljon, itt _ néhány adat, amelyek módosulásából ki­derül, nem a tervek és vál­lalások csökkentését tűzték ki célul, hanem gyors, ügyes üzletpolitikával nagyobb eredmények elérésére töre­kedtek. Amikor nyilvánvaló­vá vált,' hogy szerződéseket kell törölni, s ezáltal üüü millió forint hiányozna, is­mertették a szocialista bri­gádokkal a megváltozott helyzetei, akik augusztus ele­jén pótvállalásokat tettek. Ezek szerint a termelési ér- - téktervet, amely eredetileg 1 milliárd 750 millió forint volt. s ennek korábban 10 'millió forintos túlteljesítését vállalták, most újabb 10 mii. lió forinttal kívánják emel­ni. A 8.3 millió dollár érté­kű tőkés exportot újabb tíz százalékkal, így összességé­ben 20 százalékkal fokozzák. . san ennyi foguk van azok­nak a gyerekeknek, akik a miskolci Szabó Lajos utcai gyermekfogászaton kezelte­tik a fogaikat. így szomorú dolog lenne, ha ezek a fogak mind rosszak lennének, de sajnos azt is el kell ismerni, hogy nagy százalékuk való­ban kezelésre szorul. Nyolc felnőtt. Három or­vos és öt asszisztensnő dol­gozik az iskolafogászaton. November — fogászati hónap. Dr. Bánfalvi Sarolta gyer- mekfogász főorvos: — Sajnos egyre fiatalabb korú gyerekek is fordulnak hozzánk fájó. vagy egyéb kezelésre szoruló fogaikkal, apróságok rossz fogsorát is kell kezelnünk. Mi, lesz ve­lük később, ha már most problémáik vannak? Ezek­nél az egészen kicsi gyere­keknél a picikori cukros- teáztatás kezdi meg ja nö­vekvő lögak rombolását, már csecsemőkorban. Szinte min­den gyerekkocsin ott van a cumisüveg, és sajnos nem minden esetben egészséges, frissítő, Hanem alaposan A katonai tanács összegez, te . az 1979. évi hadműveleti és harcászati felkészítés eredményeit, megvizsgálta az 1980. évi feladatokat. Az ülé­sen megvitatták az egyesi- lett fegyveres erők tevékeny­ségének néhány időszerű kér­dését, s ezekkel kapcsolat­ban egyeztetett ajánlásokat fogadtak el. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben, a Varsói Szerződés tagorszá­gai szoros egységének jegyé-, ben zajlott le. A katonai tanács ülésének magyar résztvevői Csémi Ká­roly vezérezredes, honvédel­mi minisztériumi államtit­kárral az élen szerdán dél­mozgalmak hasznáról, ered­ményeiről, a környezetvéde­lem érdekében végzett és vé­gezhető munkákról. Az - ülésen Inzsel Ottó, a HNF Országos Tanácsának osztályvezetője a településpo­litika legfontosabb kérdései­ről szólt, a bizottság első ülé­sén. Ezt követően a • miskolci agglomeráció került a bizott­ság napirendjére. A szocialista exportot mara­déktalanul akarták teljesíte­ni, s a piackutatás révén 10 százalékos túlteljesítés var­ható. Anyag- és energiataka­rékossági tervüket 20 száza­lékkal emelték a, vállalások­kal. A hazai megrendelések visszavonásával termelői ka­pacitások szabadullak föl a drótgyárban. Mindenképpen dicséretes az a gyors reagá­lás, ahogyan pozíciókat sze­reztek • és erősítettek meg a külföldi piacokon. Irakban, Norvégiában, Svédországban, Lengyelországban. Ezeknek eredményeként az első hú­rom negyedév mérlege: 7,5 millió dollár és 1,5 millió ru­bel bevétel. Ugyanakkor a jö­vő évi tervek is kialakulnak, egyre több szerződést sikerült előkészíteni, aláírni. Ennek az esztendőnek a gazdálkodásá­val 255 millió forint nyere­séget tűzlek célul, amely le­hetővé teszi a jövő évi 4,2 százalékos bérfejlesztést. megcukrozott tea csillapítja a gyerek szóraját. Az iskolalögószaton keze­lik a 6—14 éves korú gyer­mekek fogait. Pontosabban nemcsak őket (a fenti 28 ezer tőhöz viszonyítva kevés lenne), ugyanis a városban nem, megoldott a 6 éves korig és a 14—18 éves ko­rúak fogászati ellátása, mert a városban nemcsak a fel­nőtt-, a gyermekfogász' is ke­vés (4!). Tavaly kísérleteztek a gyermekek ellátásának ér­dekében — az „5+1” mód­szerrel — felnőttfogászok a héten egy napot gyermek- fogászattal töltöttek — idén új akció indult, az iskolafo­gászaton váltott rendszerben dolgozik egy-egy felnőltfo- gász naponta. Ez az új mód­szer még csak pár napos, • így egyelőre kevés a tapasz­talat, jó-e ez a megoldás. Dr. Bánfalvi Sarolta: — Odáig kellene eljutni a s:""'1'"'-nek és a gyerekeknek is. hogy ne csak akkor' for­duljanak orvoshoz, amikor nagyon fáj a fog: A megelő­zéssel, különlele kezelések­kel megakadályozható lenne a fogak pusztulása. Április­tól bevezettünk egy új meg­Évről évre visszatérő je­lenség, hogy Budapesten a Magyar Néphadsereg Műve­lődési Házában, bensőséges ünnepség keretén belül ad­ják át a hivatásos katonai pályára irányítás szervezé­sében, eredményes végzésé­ben kitűnt pedagógusok ré­szére a honvédelmi minisz­ter kitüntetéseit és jutalmait. Tegnap, október 31-én me­gyénkből az alábbi kitünte­téseket és jutalmakat kap­ták pedagógusaink: A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát dr. Kálmán András, a miskolci Zalka Máté Gépipari Szakközépis­kola igazgatója: Páricsi Vik­tor. a sátoraljaújhelyi Mező­gazdasági Szakközépiskola igazgatója. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem ezüst fo­kozatát Búzás Bálint, a le- ninvárosi Kun Béla Gimná­zium és Szakközépiskola igazgatója-; dr. Gyimesi László, a miskolci 104. sz. Ipari Szakmunkásképző In­to ttak tegnap, október 31-én, szerdán Mezőkövesden, az I. László Gimnázium és Szak- középiskola diákjai és tanárai az NDK megalakulásának 39. évfordulója tiszteletére. Az ünnepségen megjelent Énein Skeib, az NDK Kultúrcenl- rum igazgatója, dr. Claus Sleineche. az NDK Kultúr- eentrum vezető lektora. Chris­ta Sleineche, az NDK Kultúr- centrum munkatársa, vala­min! Kövér Árpád, a Borsod megyei Pártbizottság osztály­vezető-helyettese. A vendégeket Nagy István, a gimnázium igazgatója fo­gadta és köszöntötte, akik e program keretében először az évforduló tiszteletére rende­zeti kiállítást telein tették meg. A dokumentumokban, fotók­Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Szervezete szerdán Mis­kolcon. Budapest. Csongrád és Komárom megye után,.ne­gyedikként megyénkben is megalakult a területi reklám- szövetség. A miskolci helyi- ipari vásáron megalakult szövetség első összejövetelén Mátyás Lajox, a megyei szer­előző módszert, a fiuorecse- telést és az eredmények biz­tatóak. Természetesen elen­gedhetetlen az otthoni fog- ápolás. A rendelő udvarán lega­lább ötven gyerek játszik, beszélget, hangoskodik. — Reggel héttől kezeljük a visszarendelt gyerekeket, 9—10 órától pedig az osztá­lyok jönnek ellenőrzésre. Ennyi, gyerek mindennap áll az Udvaron, mert folya­matosan érkeznek. — Mit terveznek a fogá­szati hónapra? — Egy alkalommal vetél­kedőt rendezünk a gyere­keknek, s azok a gyerekek (osztályok), akik itt vannak, a vetélkedő után kezeltetik is a fogaikat. Minden évben nagyon jól sikerülnek a ve­télkedők, a gyerekek jól ér­zik magukat — játékos al­kalom —, hogy gyakorol­ják a tanultakat, az egész­séges táplálkozást, a fogak rendben és tisztán tartását. — A közelmúltban Mis- • kolcon rendezték az orszá­gos slomalológiai ankétot. Milyen volt az érdeklődés? — Az egészségügyi ifjúsá­kala Ferenc, a leninvarosi 106. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet igazgatója. I-IonVédelmi miniszteri dicsé­rő oklevélben és jutalomban részesüli Hódi Éva, a ka­zincbarcikai Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese: Porkoláb Albertné, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium es ,Egészségügyi Szakközép­iskola igazgatóhelyettese; Pusztafalvi István, a mis­kolci Kossuth Gimnázium és Egészségügyi Szakközépisko­la igazgatóhelyettese. A hon­védelmi miniszter külön 'em­léktárgy-jutalomban részesí­tette a miskolci Kilián György Gimnáziumot. Az emléktárgyat Bariba István, az i skulk igazgatója vette át. A honvédelmi miniszteri kitüntetéseket, jutalmakat, emléktárgyakat Kovács Pál altábornagy, miniszterhelyet­tes adta át. ban gazdag kiállítást, amely az NDK eleiének fontosabb állomásait örökíti meg, Eper­jesi József, a Mezőkövesd já­rási-városi Pártbizottság tit­kára nyitotta meg. Ezt köve­tően kezdődött meg a ma­gyar és német nyelvű ünnep­ség. műsor és riport az AUTÓ- VILL mezőkövesdi gyáregy­sége Eyerman szocialista bri­gádjának tagjaival. Évek óla baráti kapcsolatban vannak egy Bad Sabamgen-i gyár Ki­lián György nevét viselő bri­gádjának tagjaival. Az. ünne­pi műsor végén a kultúrcent- rum lektora értékelte és ju­talmazta azokak a pályamű­veket. amelyeket az iskola tanulói készítettek az elmúlt esztendőben, ugyancsak az évforduló tiszteletére meghí­vott pályázatra. vezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, ismertette a szövetség idei és jövő évi programját. / Ezután került sor a „Hirdetés helye és sze­repe Borsod- A baúj-Zemp lén megyében” című ■ előadásra, melyet Kiss Béláné, a Ma­gyar Hirdető Vállalat mis­kolci kirendel tségvezelöje tartott. gi napok keretében szervez­tük a 35 éven aluli fogásza­ti dolgozóknak, az előadók a budapesti, pécsi, debrece­ni klinika fogorvosai, vala­mint a miskolci és buda­pesti rendelőintézetek fog- szakorvosai voltak. Tizenhat előadás szerepelt a prog­ramban, és a visszajelzések: szerint jól sikerült. A közel­múltban a csanyiki K1SZ- iskolában országos rendezvé­nyen — egészségügyi KISZ- esek — a jelenlevő egészség- ügyi vezetők és a KISZ KB képviselőinek dicséretét kap­ta szekciónk. — És a fogászati hónapon kívül .1.. ? — A rendszeres ellátás nein kampány, permanens munkát kíván, ezért nem szabad csak elszigetelten foglalkozni vele. Nagyon jó és nagyon szoros kapcsola­tunk van a gyermekgyógyá­szokkal. együtt kell dolgoz­nunk a gyerekek érdekében. Például a miskolci Gyermek- egészségügyi Központban rendszeres fogászati ellátást biztosítunk. A munka meny- nyiségét az eredmény kár- oótolja. Ha minden gyerek együtt mosna fogat legalább az es­ti mese macijával ... Knpöczi Mit I tótermékeket. Ülést tártén a Miskolc városi Pártbizottság után hazaérkeztek. Teíepiiiéspoülai társadalmi munkabizottság alakult Kongresszusi munkaverseny (Folylátás az Izoldáiról) Vetélkedő fogakért Harminckettő és 26 ezer szorzata: 832 000. Maximáli­Az NDK megalakulásának évfordulójára ■ ■ Ünnepség Mezőkövesden / Bensőséges ünnepségei tar­II reklámszövetség programja Első rendezvényét tartolta a Magyar Reklámszövetség fi jugoszláv nayykövet lí silogÉsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom