Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-09 / 236. szám

A Fővárosi Távfűtő Müvei« a fütőenergia gazdaságosabb kihasz­nálása érdekében a höközpontokat fokozatosan felszereli fütés- szabál’/zókkal. E készülékek a külső hőmérséklet függvényében szabályozzák a lakásokba jutó fütőviz hőfokát. Képünkön: szerelik a fütöszabályzó vezérlőegységét az egyik óbudai höközponíban. Hét végi balesetek A Iiét végén tizenöt közúti baleset történt Borsodban a köz­lekedés szabályainak megszegé­se. illetve figyelmetlenség miatt. Mád határában Solymosi Mik­lós nyiígclíjas, tiszaladányi lakos Iligy segédmotorral szabálytalan előzés következtében összeütkö­zött egy balra kanyarodó erő­géppel. Solymosi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Komjáti ás Tornanádas ka kö­zött Lintner József bóüvaszilasi lakos Trabant kocsijával az árokba borult és nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Center és Bánszállás között Vályi Sándor ipari tanuló veze­tői engedély nélkül hajtott mo­torkerékpárra). és az árokba bo­rult. Vályi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Utasa, a motorkerékpár tulajdo­nosa. Jurácsilc 'Tibor ugyancsak putnoki lakos, nem sérült meg. Sajószentpéteren Csontos Jó­zsef né miskolci lakos figyelmet­lenül lépett, ki egy személygép­kocsi mögül, és egy másik jár­mű elütötte. Csontosné könnyű sérüléseket szenvedett, Miskolcon a Győri kapu és a Gyula utca kereszteződésében Szkiresák István miskolci la -cos személygépkocsival nem . adta meg az elsőbbséget egy másik személygépkocsinak melyet Ma­kár Tivadar miskolci lakos ve-, zetett., A balesetnél Makár Ti va­damé könnyű sérüléseket szen­vedett. Perecesen az autóbusz, mögül akart átszaladni az úton Szukup Ibolya általános iskolai tanuló, és egy másik autóbusznak ütkö­zött. A kislány csak könnyű sé­rülést szenvedett. Translader-79 TELEX A DUNÁBA DOBTA A napilapokban megje­lent felhívás nyomán — a lakosság segítségével — a rendőrség elfogta Stepan- cev Rúzsa 20 éves, Ma­gyarországon tanuló, jugo­szláv állampolgárt, aki 1979. augusztus 18-án két­hetes leánygyermekét a Dunába dobta. A rendőrség az anyát őrizetbe vette, és emberölés bűntette miatt eljárást indított ellene. KIGYULLADT A REPÜLŐGÉP Az athéni nemzetközi re­pülőtéren vasárnap este — leszállás közben —■ kigyul­ladt a Swissair légitársaság Zürich és 1 Peking között közlekedő egyik gépe. A DC—8-as típusú repülőgé­pen, amely menetrendsze­rűen Athénban és Bombáy- ben szakítja meg útját, 142 utas és, 12 főnyi személy­zet volt. Nem végleges ada­tok szerint- a légi szeren­csétlenségnek • 14 halálos ál­dozata és mintegy 10 sebe­sül tje van. ÖTKILÖS KARALÁBÉ Pécsett ötkilós karalábé termett az idén. A kertek óriásai közé tartozik az, a 93 dekás, paradicsom is, amely egy siklósi kert re­kordere. Több helyütt ta­láltak szokatlanul nagyra hízott krumpliszemeket; akadt közöttük egy csak­nem másfél kilós is — elegendő egy egész család ebédjéhez. Hirdén egy kör-' tefáról 60—70 dekás gyü­mölcsöket szedtek. HÁROM GYERMEK HALÁLA Súlyos tragédiához veze­tett a szülői , gondatlanság' Szolnokon. Gábor Mihály felügyelet nélkül hagyta a. 4 éves Krisztina, az 1 éves Mihály és az ugyancsak 1 évas Róbert nevű gyerme­keit. A családi házhoz épí­tett udvari szobába zárt gyermekek közül a kislány gyufával játszott, s tüzet fogott a szoba berendezése. Az állami tűzoltóság a ké­sedelmesen jelzett tüzet rö­vid idő alatt eloltotta, a három gyermek életét azonban már nem lehetett megmenteni. NAGY KÁRT OKOZOTT Nagy kárral járó tűz ke­letkezett Budapesten, a Mirköz és Hőtechnikai Szö­vetkezet udvarán. Égtek a fenyőfaládákba csomagolt műszaki berendezések, s meggyulladt a raktárépület üvegszálas poliészter tető­zete és oldalfala is. A kár pontos nagyságára, és a ke­letkezési ok megállapításá­ra a rendőrség és a tűzol­tóság — szakértők bevo­násával — folytatja a vizs­gálatot. Ezüst.. E egy negyedszázad úgy repül el, mint a pil­lanat. Huszonöt év há­zasságban — jóban, rosszban — már jóval, lassabban mú­lik. A sodródó élet, a gon­dok, bajok kesernyés íze mellett számos szép és ösz- szekapcsoló emlék gyökerét ülteti el a fáradó; vénülő szívekben. Emlékek, melyek arány­úidként ívelnek' át egy. em­berpár és családja között és amelynek íve az elmúlt szombaton apró igazgyön­gyöket. könnyeket csalt ti­zennyolc házaspár szeme- sarkába. Egyiküknél talán még mindig ott ragyog, má­sikuknál legördült az élet­barázdálta arcon. És ott csil­log lent talán újabb huszon­öt évig. Október 6-án, szombaton 16 órakor, Sajószentpéteren, a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban tizennyolc házas­pár újította meg huszonöt éve tett házassági fogadal­mát — száznyolcvan vendég — és Jak kel Béla, a nagy­községi tanács vb-titkára előtt- Az ünnepélyes, meg­hitt perceket vidám kultúr­műsor, vacsora követte. • i — ért — A fénykép t vékony kis öregember /i sapkáját gyűrögeti. To­porog, félszegen, ta­nácstalanul. A fényképész­műterem előszobájában egy­másnak adják a kilincset az emberek. Az öreg vár, vár, előszed pénztárcájából egy igazol­ványkép forma fotót. For­gatja, nézegeti, leteszi az asz­talra. — Ezt szeretném ... Ebből szeretnék egy szépet, egy nagyot. Olyat, mint az ott, ni — mutat a falra egy ki­nagyított képre. — Szóval nagyítás. Csalz- hogy ebből nem lehel olyan­formát — néz vissza az öreg­emberre az asztalnál ülő nő. — Fizetek érte többet is, ha kell. Én olyan .szép na­gyot szeretnék. Mindegy, mennyibe kerül. — Szívesen megcsinál­nánk, de sajnos kicsi/ hozzá ez a kép. — Kicsi? De csak ez van. A falra tenném, ha lehetne, egy szép nagyot.,. — Hm. Tudja mit? Csi­nálunk agy levelezőlap nagy­ságút, rá egy nagy .fehér ke­ménypapírra. Azt még be is lehet keretezni. — Igen megköszönném. Tudja, a fiam ... Külföldön dolgozik, építkezésen. Már nagyon hiányzik. A kis fényképről meglett ember mosolyog az apjára. (mm) %• ................. m * A Kecskeméti Konzervgyárban az idén előreláthatóan min­den eddiginél több, mintegy tízezer tonna csemegekuko­ricát dolgoznak fel. A termesztő gazdaságokból éjjel-nap­pal folyamatosan napi 200 tonna csöves csemegekukorica érkezik, amelyből a legkorszerűbb vákuumzárásos techno­lógiával csaknem 300 ezer félkilós konzerv oz egy napra eső termelés. A termék jelentős része exportra kerül. Megfojlotia feleseiét, majd feilcsófevele! írt Szomorú családi tragédia végére került pont ez év má­jusában Ózdon, amikor Hor­váth István helybeli lakos egy gumírozott övvel meg­fojtotta feleségét. A bűncse­lekmény elkövetése után otthonában öngyilkosságot kísérelt meg, s a kusza kéz­zel' — búcsúlevelében — írott sorokban azt kérte szü­leitől, hogy feleségével kö­zös sírba temessék el. Hor­váth István felett a napok­ban ítélkezett a Miskolci Megyei Bíróság dr. Koharek József vezette büntetőtaná­csa, s az ítéletben megálla­pította,. az. alig harmincéves fiatalember tettének közvet­len oka az volt,, hogy a fe­lesége kijelentette: elhatáro­zása végleges, mindenkép­pen el akar válni. A tragédia' előzményeit egészen a házasság megkö­tésének pillanatáig tárhat­juk fel. Horváth István 1975- ben vette el feleségül J. Ilo­nát. A férjnek „csak” . áltaf lános iskolai végzettsége Debrecenben Translader—79 címmel nemzetközi rakodásgépesitési kiállítást és gépbemutatói rendeztek 20 hazai, szocialista és tőkés cég részvételével. A kiállításon autódarukat, önjáró-emelöberen- dezéseket. nagy teljesítményű homokrakodókat és speciális szál­lítóeszközöket mutaltak be. — Hányszor, megmondtam neked, hogy ne verekedj! Min­dig ;</ okosabb enged! — Hiszen én engedtem papa, de ez a fiú utolért engem. — A maga hobbiját nem ki­fogásolja a feleségé? — Dehogy, ellenkezőleg! — Es mi a hobbija? — Mosogatás és' takarítás. A lányom síel, lovagol, autót vezet, és nagyszerűen táncol. A vömmel viszont unja magát. — Miért? — Tudja, szomszédasszony, a vöm csak a háztartásnak cl. Állandóan csalc főzne, mosna, vasalna és takarítana. — Miért veszi már 10 éve ugyanazt az ajándékot a fele­sége . szül etésnap.i á ra ? — Mert már 10 éve mindig a 33. születésnapját ünnepli. — Az utcán kiáltás hallat­szik. éjszaka: — Segítség, segítség! — Mi történik itt? — kérde­zi az' odasiető reader. ' — Megtámadtam ezt a hap­sit, és ő az erősebb! A futballmeccs szünetében a hazai csapat edzője odamegy a rádióriporterhez, aki a mérkő­zést közvetíti, és ezt mondja neki: — Kérem, nem tudná egy ki­csit lassabban közvetíteni a meccset? A fiúk nem tudnak ilyen tempóban játszani! A 'Scotland Yard emberei a helyszínre érkeznek, ahol a betörés történt, es munkához látnak A háziasszonyhoz for­dulnak : — Először is levesszük a tettes ujjlenyomatait. — Salnos. azt már nem lehet. — Hogyhogy nem 1 ehet? Nyilván hagy.ott maga után ujjlenyomatokat! — Igen. csakhogy én közben már lezuhanyoztam^.. A csinos Gitta dicsekszik a barátnőjének: — Végre már megkaptam a lakáskulcsot is! — Ez remek! Tehát van la­kásod . . — Nem. ez a főnököm la­kásának a kulcsa ... volt, míg a fiatalasszony érettségivel rendelkezett.' Éz gyakori súrlódásokra, nézet­eltérésekre adott okot, mint ahogyan az anyagi gondolt is. Bár nem kerestet rosz- szul, mégis kevés volt a pénz a háznál-, mert magas OTP-részletet, albérleti dí­jat fizettek, s ugyancsak a családi kasszát terhelte- az az 1Ü0U forint is, amelyet a nagyszülőknek fizettek há­rom és fél éves gyermekük eltartásáért. Az asszony un­ta a házaséletet, többször el­költözött hazulról, s kijelen­tette: el "fog válni. Májusban J. Ilonát be­utalták a füzérradványi sza­natóriumba, ahol megismer­kedett egy fiatalemberrel, akivel elhatározták, hogy egybekelnek. J. Ilona május •23-én érkezett meg a gyógy­kezelésből, szüleihez. Más­nap este a férjével a Kék Acél étteremben szórakozz luk, majd hazafelé tartva, az úgynevezett „száz lépcsőnél” közölte férjével megmásít-' hatatlan szándékát. Azt any-. nyi)-a megrendítette a hír, hogy mint búcsúlevelében írta: nem látott más meg- * oldást, mint a gyilkosságot. Hazatérve, először egy veze­tékre akarta magát felakasz­tani. majd amikor ez nem sikerült, nagy mennyiségű gyógyszer! vett -be. A hely­színre erkezö rendőrök a padláson találták meg. s on­nan szállították a kórházba. A bíróság a vádirattal egyezően emberölés bűntet­tében találta bűnösnek Hor­váth Istvánt. Ezért őt tízévi, börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte, annak le­töltése után pedig 8 évre el­tiltotta a•közügyek gyakor­lásától. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vád-, lőtt és védője enyhítésért fellebbezett. <u) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: MIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bojcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, PL: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579; titkárság: 16-836; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450; kultúrrovat: 16-007: sportrovat: 16-049: levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út. 15. — 3527 Postacím: Miskolc. PL: 178. felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlap­kézbesítőknél. Az előíizétés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom