Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-25 / 224. szám
1979. szeptember 25., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egyenletes, magas színvonalú termelés ző export ifP*9; Megjavították a pvc-por zsákoló berendezését. Az 'esztendő első felében kétmilliárd !)34_millió forint társadalmi termék előállítását tervezték a Borsodi Vegyikombinátban. A számok szerint több mint hárommil- liárd 200 millió valósult meg, s ez a nagyarányú növekedés a gyárak és a gyáregységek összehangolt,. céltudatos, a lehetőségekkel ,iól gazdálkodó tevékenységére utal. Valamennyi kulcsfontosságú gyárban, üzemben teljesítet-^ téli a tervben előirányzott feladatokat, így 'jó , eredményeket értek el a nitrogénműtrágya-gyárban, a kapro- laklám gyáregységben, de külön is örvendetes az új pw- gyár egyenletes, magas színvonalú termelőmunkája. Elsősorban ennek a gyárnak köszönhető az első fél évben elért, kiemelkedően jó termelési eredmény. A kombinát vezetői örömmel nyugtázhatják azt a lényt, hogy helyes, volt a gyárépítés kezdetén meghirdetett stratégiai célkitűzés, amely azt tartalmazta, hogy minden erőt és energiát -az új pvc-gyár építésére, valamint a próbaüzemeltetés megkezdésére keil koncentrálni. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy el- sősorbah ez a korszerű, világszínvonalon álló termelő- egység, az ott gyártott kiváló minőségű pvc-por piacon váló elhelyezése biztosíthatja a, kombinát gazdálkodásának hatékonyságát, ami alapul szolgál az egész kombinát további fejlődéséit qz is. « ' * A számok szerint,- csaknem 300 millió forinttal teljesítették túl az első féléves árbevételi tervet, ugyanakkor kedvezően alakult az exportértékesítés. A jó minőségű pvc-por kedvező 'fogadtatásra talált a legrangosabb .nyugati íeldol^rzó vállalatoknál is, hiszen —amint azt a vélemények bizonyítják — a BVK-ban gyártott pvc-por feldolgozása során mintegy 20—25 százalékkal, növekedett a feldolgozógépek termelőkapacitása, minden különösebb beruházás és fejlesztés nélkül. Ez tetté, már ez évben is lehetővé a tőkés eyport nagyarányú növekedését, hiszen a tervezett 20,0 millió dollárral szemben 20,0 millió dollár tőkés export teljesült, forintra átszámítva 1,1 milliárd forint értékben. A tervezett nyereséggel szemben, csaknem 300 millió forint értékű Fotó: Kóproi János többlet valósult meg. ebből 181 millió forint az export- árnyereség, míg 51 .millió forint a fajlagos anyag- és energiamegtakarí fásból adódik. Figyelemre méltó a kombinát kereskedelmi tevékenysége, a piackutatással foglalkozó szakemberek kiemelkedően jó munkája. «Jól használták ki az exporttermékeknél mutatkozó konjunktúrát, s így jelentős exportnyereségre tettek szert. Az eredményekben — s ez pillanatig sem kétséges — döntő része van az új pvc- gyár termelőmunkájának. Ez a termelőegység az elmúlt esztendő áprilisában kezdte meg a próbaüzemelést, s azóta megszakítás nélkül, folyamatosan működött. Augusztus 24-én előállították a 150 ezredik tonna pvc-port az új gyár termelőberendezései, s ebből több mint 100 ezer tonna került külföldi piacokra. A magas szintű termelőmunka nagy érdeklődést váltott ki a pvc-gyár- tással foglalkozó szakemberek körében, s a jó ered-, menyhez az elsők között gratulált dr. Simon Pál, nehézipari miniszter a gyár munkáskollektívájának. Szeptember -elsején, reggel 6 órakor rendkívül nagy figyelmet kívánó, fontos munka kezdődött meg az új gyárban. A több mint egy évig tartó folyamatos üzemeltetés után, leálltak a ter- melöberendezések és megkezdődött a nagyjavítás. Ott- jártunkkor Pászti György gyárvezető elmondotta, hogy a nagyjavítás jó minőségben való végrehajtása megteremti annak a lehetőségét, hogy a jövő évben az új gyár már. elérje a tervezett 150 ezer tonna termelőkapacitását nyereség Neúi a Határidő, hanem a pontosság, a gondos munka az elsődleges követélmény a nagyjavítás során, mert itt egyetlen szerelési hibának rendkívül súlyos következményei* lehetnek. A gyárvezető örömmel beszélt arról, hogy mindhárom technológiai egységben, így az elektrolízis*, a monamer- és a polimerüzemben fegyelmezetten. s rendkívül • gondosan végzik munkájú-, kát a karbantartók, az tize mel tetők. Különösen nagy figyelem kíséri a polimerüzemben folyó hiúnkat, ahol a még jelenlevő japán szak emberekkel együtt, a számítógépes folyamatirányítás részletes ellenőrzésére kerül sor a nagyjavítás alkalmával. Most jár le ugyanis az egyéves működési garancia, ezért rendkívül fontos, hogy ennek a rendkívül bonyolult aútomatikának sok ezernyi bérén dezését meg vi zsgál ják. Szerencsére, van elegendő jól képzett szakember, akik korábban Japánban sajátították el a kezelés, az irányítás tennivalóit; s most kamatozik az a tudás, amit a Hitachi cégnél szereztek. Ami pedig az üzem működtetését illeti, azt eddig is önállóan végezték a polimerüzem szakemberei, nem kevés sikerrel. — Számítógépes folyamatirányítás nélkül a polimerüzemet nem lehetné működtetni — mondja Gazdag Sándor, üzemvezető. — A számítógép elvégzi azt, amire az ember nem lenne képes. Ez garantálja ugyanis a pvc-por egyenletes, jó minőségét, s emiatt keresett, jól értékesíthető termék a legigényesebb piacokon is. S hogy mennyire keresett termék a BVIC-ban gyártott pvc-por, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy jelenleg egyetlen zsák pvc-port sem tartanak raktáron, mindent kiszállítottak a megrendelőknek, mint a pvc-gyárbam mondják: „Tisztára söpörtök a padlást”. — Mikor keedödük meg « termeié&? — Amint mér említettéin, a pontosság, a jó minőségű munka elsődleges követelmény a nagyjavítás során — mondja Pászti György. — A nem kevésbé gondos előkészítés, próbajáratás után, ma: szeptember 25-én megkezdődik a termelés a pvc- gyárban. Szarv«« Dezső Vajon melyik a hibás? — töpreng Granyecj Béla. Nagy Lajos a liftaknában. A liftnek sitid Gyalogolni jó! — állítják sokan, a mozgást szeretők. Ám. aligha bizonygatják ugyanezt, ha a hatodik, a nyolcadik, vagy a tizedik emeletre kell, naponta többször is felmenniük. — A miskolci liftek ? Rosz- szak, állítom rosszak! A mi házunkban kéthetente elromlik. Aztán három napba telik, mire ismét elindítják. Mondom, elindítják, de nem megjavítják! — A miskolci liftesek? Uram, az nem komoly tár-1 saság! Képzelheti, utcai ruhában járnak dolgozni... Mintha szívességet tennének vele, úgy jönnek ki a bejelentésre. A kocsmát biztosan hívatlanul is hamarabb megtalálják! Két vélemény, a téma kapcsán. Igazak, túlzóak? Tény: az elromlott liftre érzékenyen reagálunk, hiszen oda a kényelem. Az is igaz, hogy nem ismerjük a liftesek munkáját, gondjait Bánhegyi Gyula, a Ganz- MÁVAG Felvonógyára Északmagyarországi Üzemegységének vezetője mondja: — Összesen száztízen vagyunk, s új liftek beszerelésével, a régiek karbantartásával egyaránt foglalkozunk. Dolgozunk Miskolcon kívül Gyöngyösön, Éeninvá- rosban, Kazincbarcikán, s a szomszéd megyékben, Egerben, Salgótarjánban. Évente nyölcvan-száz( új felvonót szerelünk be lakóházakba, irodákba, ipari létesítményekbe. Megközelítően négy- százötven lift karbantartása a feladatunk, ennek kétharmada Miskolcon üzemel. Szűkösen, szanálásra ítélt épületben van berendezkedve az üzemegység Miskolcon, a Hadirokkantait utcában. Rgvid időn belül mára harmadik gazdájuk a jelenlegi. mert az előző két munkáltatót, a VIMELUX-ot és a Vasipari Vállalatot magába olvasztó MEDICOR Műveknek nem kelleti a felvonórészleg. A cserék bizonytalanságot szültek, sokan, elsősorban a régi, jó szakemberek kiléptek az üzemegységtől. Jelenleg a dolgozók 80 százaléka rendelkezik a speciális képzettségű felvonószerelő szakmával, a többiek kisegítők. — Miért rosszak a miskolci liftek? A kérdés kissé meghökkenti az üzemegység-vezetőt, töprengve válaszol. — Szerintem nem annyira rosszak. Igaz, sok a régi lift, típusuk eléri a tizenötöt. Az olasz, svájci licenc alapján készülő Schindler-lifteket akarjuk elterjeszteni, ezek minden igényt kielégítenek, s továbbfejleszthetek. Egyébként mi csak az ingatlan- kezelő vállalatokhoz fartozó épületek liftjeinek üzemeléséért vállalhatunk garanciát, mert a szövetkezeti lakások berendezéseit háziszerelők javítják. A liftek mindenkori állapota jelentős mértékben függ a használók viselkedésétől, gondosságától. Ha ideje futja, nézzen szét a városban, s láthatja, mennyi a szétberhelt, megcsonkított lift. Munkaterületre megyünk Oláh Bélával, a karbantartók művezetőjével. Csatlakozunk két fiatal csoportvezetőhöz, akik,a SZOT-sz.ékház.- ban elvégzett javítást, ellenőrzik. \ , , — A szereloállvanyban volt elköive a „zóna” —magyarázza Granecz Béla, miközben társával, Molnár Vilmossal a tervrajz alapján átvizsgálják a sok száz villamos bekötést. Kipróbálják a lifteket is: zavartalanul üzemelnek. Nem sikerült tehát tetten érnünk a karbantartókat, jól dolgoztak. Megkezdőit! a próbaüzemeltetés a Tiszai Kőolajipari Vállalat kőolajfeldolgozó üzemblokkjában A nehézipari tárca területen folyó nagyberuházások egyik legjelentősebb eseménye -1979-ben a Tiszai Kőolajipari Vállalat köolajíel- dolgozó üzemblokkjának üzembe helyezése. A Tiszai Kőolajipari Vállalat a lenin- városi komplex ipari beruházások 'részeként állami nagyberuházásként épül fel, mintegy 7,5 milliárd forint költségelőirányzattal. Az új kőolajfinomító alapvető feladata, hogy alapanyagot és fűtőolajat szolgáltasson a Le- ninváros térségében üzemelő nehézipari létesítmények számára és hozzájáruljon a fogyasztók szénhidrogén-termékekkel történő ellátásához! A kőolajfinomító tárolótartályai és termékforgalmazó létesítményei már az elmúlt években jelentős mértekben kiépültek, így a vállalat évek óta Bekapcsolódott a motorhajtóanyagok és fűtőolajok hazai tárolásába és forgalmazásába. A térség energiaellátásának b i zto nsá - ga azonban 1979-ben minden korábbinál nagyobb fel - adkt elé állította a Tiszai Kőolajipari Vállalatot és ,a nagyberuházás 'kivitelezői 1. Az Állami Tervbizotlság határozata értelmében ugyanis meg kell kezdeni a Barátság- kőolajvezetéken , a Szovjetunióból érkező kőolaj feldolgozását. Mintegy 3 milliárd forintot tesz ki azon építmények, gépek, berendezések értéke, amelyeket a kivitelezési munkálatok befejezése »tán ez évben üzembe kell helyezni e funkcionális feladat -érdekében. • Jelen időpontig befejeződön a vállalat energiaszolgáltató és segédüzemi berendezéseinek kiépítése. A sikeres üzempróbák után a kőolaj feldolgozáshoz szükséges villamos áram. víz, gőz és egyéb szolgáltatások rendelkezésre állnak. Felépült a Szovjetuniótól megvásárolt kőolajfeldolgo- zó üzemblókk, amely a legkorszerűbb elvek alapján, a nagyfokú energiatakarékosság szem előtt tartásával állítja elő és finomítja a kereskedelmi forgalmazásra szolgáló kőolajtermékeket. A Tiszai Kőolajipari Vállalat szakemberei szovjet üzemindító szakértők közreműködése mellett végrehajtották «c .üzembe helyezést • megelőző géppróbák jelentős részét és az üzemblokkot a kőolaj fogadására és feldolgozására felkészítették. A több éves beruházási tevékenység eredményeként szeptember 23-án a kőolaj atmoszférikus és. vákuum lepárlásával az üZemblokk próbaüzemeltetése megkezdődött. Az ütemterv szerint a létesítmény október első napjaiban már a tervezett üzemviteli körülmények között működik és. év végéig mintegy 800 ezer tonna kőolaj feldolgozásával járul hozzá a népgazdaság energiaigényeinek kielégítéséhez. — Tegyük fel — mondom Oláh Bélának, az avasi lakótelep felé robogva —, hogy , elromlik a liftünk. Mennyi idő múlva javítják ki a bábát? — Nálunk az év minden napján reggel hét órától este tíz óráig ügyeletet tartunk. Ä bejelentés után legkésőbb ■ pégy órával elindulnak a szerelők a helyszínre, s elvégzik a munkát Előfordulhat persze, hogy nincs alkatrész. A sokféle lifthez szükséges alkatrészeket k ugyanis kisipari munkával gyártják, a beszerzésük nehézkes. A 234. számú házban »vár csaknem befejezték az' írj lift beszerelését. A 43 éves, a felvonónál több mint nyoik éve dolgozó A’agy Lajos éppen a közel tizenhat mázsás ellensúlyt köti fel a drótkötélre. Áfra László vezet őszereíö mondja: —, Négyen dolgozunk effr csoportban, s most hárem« liftet szerelünk. Nehéz * munkánk, sokat kell oipe- kednünk. A motor kétszáz- nyolcvan, a hajtómű négyszázötven kilogramm, s ezeket is kézzel kell a helyükve emelni. Télen az aknába« tíz fokkal hidegebb va®, mint odakinn. Fabódéban öltözködünk, lavórban raosak- szunk, még szappant, kézmosót sem kapunk a vállalattól. — De bizonyára magas * fizetésük — vetem közbe. — Én hazaviszem havonta az ötezer-ötszáz, hatezer forintot — válaszolja Nagy—, de ő — mutat a 22 éves Zdjnbó Lászlóra — talán a íeljet sem. Egyösszegű az „utalványozás: kilencezernyolcszáz forint jár egy lift beszereléséért. Ha a normaidőtől hamarabb elkészülünk vele, kaphatunk 30 százalék prémiumot. Ha mindent rendben talál a meó ... lsihet a földön állunk. Oláh Béla magyarázza: — A li fiszerel esnél első a biztonság. A kőiéi, a gép tízszeres túlterhelésre készül. Havonta valamennyi liftet letéemkáZunk. negyedévenként felügyelői, félévenként szakértői, évente ÉMI-vizs- gálatot végzünk. Mi is azt akarjuk; amit a lakók: a liftnek működni kell! Megyek haza, erre rossz a" lift! Fáradt vagyok, s most tessék, gyalogolnom kei!. Mérgemben szidom a lifteseket : a gyártókat, a karbantartókat. Aztán szép lassan elindulok« fel, a hatodikra... Kolaj I.ásztó Fotó: 1, <*<•*« József