Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1979. augusztus 5., vasárnap Mindenkinek igaza van? . Etistellkedünk, mert a haragos feiere kis híján előttünk kapnak hajba. Mindenki kiabálva, élénk taglejtésekkel próbálja bizonyítani a maga igazságát, s közben reménykedve te- kintgetnek felénk: legyünk mi a bírók. Háborúság dúl itt a Kabar utcában, ahol mindenkinek igaza van. és mégsincs igaza. Melettünk dohognak, robajlanak'a gyárak, s azok az emberek, akik most egy karámsoron vitatkoznak, ott dolgozták végig jóformán az egész életüket. Egymáshoz kötné őket a munka, a mindennapok azonossága, ha ... Részlet egy levélből: „A volt munkáskolónián a különböző' lakáscserékkel ma már nagyon „sokféle” ember lakik. Az ember nem hogy egy motort, még egy ásót sem hagyhat kinn, de még egy rossz mosófazekat is elvisznek az ajtó elől. A „létesítményre” így feltétlenül szükségünk van. Véleményünk szerint, nemcsak a karámsor, hanem az egész lakónegyed rontja a városképet”. Mint falusi portákon, úgy törnek ránk a kutyák. Hajlott hátú ember néz ki az ajtón, s csendesíti őket. Bitó András is a levél 14 aláírója között szerepel. — Nézze meg, — mondja — a házakon nincs padlás. A kamrákat rrtellékhelyisé- gekből alakították ki,’képzelheti, mi fér el bennük. Nyolcvan mázsa szenet írattam a télre, mondja meg, hová tegyem, ha lebontom a kamrámat? — Mind kisnyugdíjasok vagyunk — folytatja a felesége. — Az a pár csirke, aprójoszág nagyon elkel a háznál. Mi legyen velük? Másik részlet a levélből: „1978 decemberében felszólítást kaptunk a III. kerületi Tanács műszaki osztályától, hogy 30 napon belül bontsunk, mert feljelentettek bennünket, hogy rontják a városképet e létesítmények. Aztán újabb felszólítást kaptunk, amennyiben a megadott határidőn belül nem bontunk, úgy 5000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtanak, esetleg további büntetést rónak ki ránk.” — Két rosszindulatú lakóbizottsági tagunk van, azok ás Kálódnak ellenünk — így Bitó András. Megnézzük a feljelentés tárgyát, valóban ütött-ko- pott roskadozó építmények. De — sajnos — nem egyedülállóak a városban. A rosszindulatúnak titulált lakóbizottsági elnököt, Török Jánost is odahaza találjuk. Az előszoba, a konyhában a sparhert, a sezlon, a kredenc egy előző emberöltő életformájáról tanúskodnak. A mondatot be sem fejezhetjük, máris tudják miről van szó. — Nekem a szemétdomb szúrt szemet a telep végén — sorolja a kálváriát Török János. — A bejelentést valóban megtettem a kohászatnak, de csak a szemétdombról. Ók ki is jöttek, meglátták a városképet rontó kamrákat, s a műszaki osztályon határozatot hoztak a lebontásáról. Csak az a nagy baj, hogy az én nevemben kézbesítették. El sem tudja képzelni, mekkora lavina zúdult ! rám miatta. Mór hagynám az egészet, vissza akartam vonni a bejelentést, de a tanácson azt mondták, hogy nem lehet. — Ügy hallottuk, egy pofon is elcsattant ... A sértegetések már idáig is elfajultak. Meguntam, belefá- sultam az egész herce-hur- cúba és le is mondtam a lakóbizottság elnökségének tisztségéről. Felesége közbevág: — Higgyen nekünk, mi csak a rendet, tisztaságot szeretnénk. Nem bánnánk mi azokat az ólakat, csak tartanák tisztán. Mi is nyugdíjasok vagyunk, becsülettel ledolgoztuk a magunkét, nyugalomban szeretnénk élni. Törökék is megmutatják a kamrákat, s azt a porolót is, amelyet egyik lakótársuk készített, s állított fel, .társadalmi munkában. Útközben találkoztunk a Bitó házaspárral, s megtörténik a már említett hajbakapás. Kínosan feszengünk: nem tudunk igazságot tenni. Mit mondanak a tanácson ? A III. kerületi hivatalban a hasonló akták tömegéből keresik elő a mienket. A papírok bélyeggel és pecséttel újra ismételik az ügyet. — Különféle rendeltetésű, és szabálytalanul összetákolt épületekről van szó — szögezi le Kiss Zoltán műszaki főelőadó. — A bejelentés véleményem szerint, jóindulatú volt, a városkép és a tisztaság érdekében történt. — A kamrák mór több éve ott állnak. Miért csak most született, meg a bontási határozat? — Osztályunk meghatározott időszakonként bejárja a hozzánk tartozó területet, s ha városképet rontó, vagy egészségtelen építményt találunk, hivatalból kiadjuk a bontási határozatot. Sajnos, kevesen vagyunk, mindenütt mi sem lehetünk ott, ezért is mond-"' tam, hogy jószándékú bejelentésről van szó. Ebben az ügyben már jogerős a határozat, s ha nem hajtják végre, nekem munkaköri kötelességem intézkedni, azaz bírságolni. Ha újra és újra nem tesznek eleget felszólításainknak, egészen ötezer forintig is eljuthatunk. A „disznósori” (valamikor így nevezték ezt a területet) kamrasor léte tehát megpecsételtetett. Az emberek viszálykodása azonban — mint. az ilyen ügyekben általában — még nagyon sokáig eltarthat. Megoldás? Talán a kohászat — a telep gazdája —segíthetne. Kibővíthetné az eredeti kamrasort, s esetleg megszűnnének az ellentétek. Ne felédjük, olyan emberekről van szó, akik a GYÁR (így mondják) nyugdíjasai, életük java részét ott töltötték. S mostani napjaikat egy kamrasor léte, nemléte keseríti meg... Udvardy József Sárospataki váriészlet. Kiss Attila rajza Felnőttek vagyunk... CÁ gyerekek hat-nyolcévesek lehetnek, s amelyikük ügyesebb, egykettőre feltornássza magát a villamos- lépcsőn. A gyámoltalanabbak azonban hótramarad- nak. Félrelökik, tolják őket — a felnőttek. Á tisztes külsejű férfiak, s szelíd arcú nők. Feltehetően ők is szülők . . . Amikor aztán a nagyok, az erős felnőttek feljutnak, a lépcsőn marad még hely a vékonyka kislányoknak. az apró termetű fiúknak. Végül is. hogy nem támad különösebb bonyodalom, a tanárok figyelő szemének, és a villamosvezető türelmének köszönhető. Az eseten azonban gondolkozzunk el egv percre. Nyár van. a vakáció, a kirándulások. a táborozások ideje. Utaznak a gyereke!:. Es utaznak a felnőttek is. Sietős, fontos a dolguk. De semmiképpen sem lehet annyira sürgős, hogy a gyerekek vallják • kárát. Ellenkezőleg. Segítő karnvújtás, óva intő szó' a megfelelő gesztus, mint ahogyan azt nagyon sokan teszik. Elvégre felnőttek vagyunk... (mikcs) „Vörös arany”, emberi mértékkel Hatvannyolc dolgozó, 600 négyzetméter alapterület, jó néhány eszköz és évente 8,5 ezer liter vér. Egy mondatban így jellemezhető a miskolci Vértranszfúziós Állomás. A közpl 25 éves múltra visszatekintő egészségügyi intézmény szerényen húzódik meg a Semmelweis Rendelőintézet alagsorában, a lépcsőnél nyíllal ellátott tábla: „Véradó Állomási”. Az éltető „vörös arany”, a vér mindig foglalkoztatta az emberiséget. * Magyarországon 1876-ban Gyergyai Árpád végzett először embervéri’el vérátömlesztést, és a módszer a XX. század elején vonult be az orvosi gyakorlatba. A vérkonzerválás módja 1916- ban vált ismertté, ezeknek az eredményeknek következtében szervezhették meg a különböző rendszerű vé)-. ellátó szolgálatokat. Az első ; magyar „Országos Vérellátó Szolgálat” 1949-ben alakult meg, az ötvenes évek elején szerveződött a Miskolcon működő Vértranszfúziós Állomás. — A hőskorban jött létre ez az intézmény — mondja dr. Mády János állomásvezető orvos. — Akkoriban még kevés vérátömlesztést végeztek, a vérkészítményekről. pedig csak a 60-as évektől beszélhetünk, amikor a szovjet Petrovszkij professzor segítségével kidolgozták a vérkonzerválás módszerét. Megyénkben a miskolcin kívül Kazincbarcikán, Ózdon és Sátoraljaújhelyen működnek területi állomások, igy gyorsan, biztonságosan segíthetjük a gyógyító munkát. Az elmúlt évben 41 500 volt a megye véradóinak a száma, itt, Miskolcon körülbelül 16 ezren adnak vért évente, a lakosság számához viszonyítva az arány jobb, mint Budapesten. Az állomás elég kicsi, legalább 1600— 2000 négyzetméter lenne az ideális, nagyon szoros hely- kihasználással dolgozunk. Hetente körülbelül 500-an adnak vért, hiszen nőnek a friss vér-, illetve vérkészítmények iránti igények. Ma már nem „karból karba” kapják a betegek a vért, igyekszünk a számukra a legmegfelelőbb vérkon- centrátumokkal segíteni gyógyulásukat. A hűtőkamrában borzongatóan hideg van, a laboratóriumok és a folyosó enyhe hőmérséklete után. A polcokon szállításra váró palackok sorakoznak. — Hová kerülnek ezek a készítmények ? — Legnagyobb mennyiséget a kórházak általános sebészetei, a szülészetek, a baleseti sebészetek, a koraszülött és a gyermekosztályok „fogyasztanak”. Természetesen sürgős műtéteknél, nagyobb baleseteknél, ritka vércsoportú eseteknél más megyék állomásaival is felvesszük a kapcsolatot, elengedhetetlen a velük való, jó munkaviszony. Különböző betegségek és sérülések más-más koncent- rátumot igényelnek. Például az égési sérülést szenvedett beteg fehérjekészítményt kap, hogy az elveszett fehérjét pótolva, ha nincs különösebb szüksége a vér egyéb alkotórészeire gyógyulásához. A laboratóriumokban az egyik 'legfontosabb eszköz a centrifuga, a különféle vérkoncentrátu- mokat ezek segítségével készítjük el. Kétnapos munka eredménye az a vérkészítmény, amelyet a hemofili- ás (vérzékeny) betegek kapnak. Vannak, akiknek a vére nem, vagy csak nagyon nehezen alvad meg, igy a legkisebb sérüléstől is órákig vérezhetnek. Számukra speciális koncén t rá tu m mai pótoljuk az esetlegesen elvesztett vért, hiszen egy műtét, egy foghúzás is nagyon sok Vérveszteséggel jár esetükben. A folyosó enyhe levegője melegnek tűnik a benti hideg után. — Mivel foglalkoznak még a vérvételen és kon- centrátumok elkészítésén kívül ? — Bár ezek adják munkánk legnagyobb részét, természetesen szeretnénk minél jobb, és az emberi szervezet számára minél értékesebb segítséget nyújtani készítményeinkkel, ezért jó néhány kísérletet is végzünk ennek érdekében. A kazincbarcikai állomáson olyan bőrpólló anyaggal foglalkoznak, amely sebfedésre alkalmas, itt. Miskolcon ellenanyagkutatási módszerrel foglalkozunk, RH-yércsoport új meghatározási módszerével, és még jó néhány, aprpbb-nagyobb, házi kutatást végzünk. * Idén ünnepeljük a véradás harminc, és a térítés- mentes véradás húszéves évfordulóját. Megyénkben a véradók 90,7 százaléka térítésmentesen ad vért. Köpöczi Edit — Kocsi keli a ház élé — sóhajtott egy napon Tavasi- né és Tavasi — mint húszéve egyfolytában — helyeselt: — A ház elé nem más kell, mint gépkocsi — mondta keményen. 2. Tavasi és felesége a jópénzű állampolgárok közé tartozott. A családfő hivatali munkát végzett, de vasárnaponként vidékre járt kutat verni: az asszony esténként pulóvereket kötött egy titokzatos külsejű kötőgépen. Két fenntartásos, két nyeremény-, és két gépkocsi-takarékbetétkönyvük volt, szerényen éltek, keveset költöttek, sokszor csak nyers tojást vacsoráztak ... S Tavasiné egy napon ráébredt, hogy márMINDEN- KI-nek van gépkocsija, nekik is kell egy (vagy kettő). Elosontak az autószalonba, ahol hivatalos hangú férfi magyarázta el, hogy „minimum” két év múlva várható a Zsiguli szállítása: addig is be kell fizetni 4 a vételár húsz, azaz már ötven százalékát. Tavasiné büszkén tipegett hazafelé férje oldalán. „Minden oké”, gondolta, „még jó is, hogy a kocsi csak két év múlva érkezik”, hiszen az árának csupán 31,5 százaléka jött össze a családi kasszába. „Takarékoskodni fogunk”, dörrent ' a férjére, s mire hazaértek, Tavasi leszokott a dohányBólya Péter: zásról, megvetette a piát, s beleegyezett, hogy a felesége fogyókúrázni fog, úgyis hájas a dereka. Fél év sem telt el, egy nyári napon értesítés érkezett a kapu alatti repül ö- gépszínű iádikába: megjött a kocsi, Tavasiék szíveskedjenek ekkor és ekkor, itt és itt átvenni, természetesen a hátralevő összeg befizetése után. Tavasiné el akart ájulni, Tavasi pedig elsápadt, és légkalapácsos gyorsasággal törni kezdte az agyát, számba vette a rokonokat, ismerősöket, cimborákat, sőt. a volt katonatársakat, a futó barátnőket, és jószívű nyugdíjasokat, akik hailandók lennének neki pénzt kölcsönözni arra a célra, hogy a korán érkezett autót kiváltsa, hiszen nem embernek való állapot ez, hogy a kocsi — „milyen színűt is kértem?” — ott álljon a többi között, árván, gazdátlanul, „ja, istenem, még valaki elviszi”, és mindez csak azért, mert az árának csak egy része található meg a közös kasszában, beleszámítva természetesen az előre befizetett százalékot. — Irány a zálogház — adta ki Tavásiné a jelszót. Taxit hívtak, a csomagtartót, meg a hátsó ülést telerakták a legkülönfélébb holmikkal; televízió, rádió, konyhaszerszámok, szőnyegek töltötték meg a gépkocsit, s Tavasiné csak úgy fért el, hogy a televízió tetejére hasalt. Hamarosan megérkeztek a Kinizsi utcai nagyüzembe. Néhány órás sorbanállás következett, s éppen delet mutatott egy- zálogba adott falióra,' amikor Tavasiék holmija került a dagadt becsüs elé —, aki komoly hangon értékelte a Tavasi család tárgyait, és alig fel- lebbezhetően állapította meg a lehetséges árakat. A televíziót becsomagolt állapotban kérte, így ajánlott érte kétszáz forintot, a perzsaszőnyegért hatvan forintot és egy ott felejtett töltőtollat kínált, a( rádiót pedig csak úgy vette be, ha Tavasi megkeresi rajta a Vatikán adását. Mire majd’ minden, amit hoztak, az üvegablak másik oldalára került. Tavasiékról tavakban csurgóit a veríték, s a becsüs elégedetten mondta: — Hja kérem, az elzálogosítás olyan, mint egy vizsga, arra fel kell készülni!... Tavasiék félrevonultak, és két nyugdíjas között számolni kezdték á kapott pénzt, „az anyi, mint any- nyi”. Tavasiné rutinosan számolt, kicsit kattogott is közben, ahogy az irodában hallotta az összeadógéptől, aztán kijelentette: még mindig nem elég, hat egész nyolel ized százalék hiányzik ' a kocsi árából, pedig a kocsi már ott toporzékol a csepeli pusztán! Tavasiék agyán gyorsvonat sebességgel száguldottak át az elzálogosítható tárgyak képei. Bútor? Csak akkor kapják meg az árát, ha vevő akad rá. Könyvek? Egyetlen kódex sincs köztük. s a többségét már visz- szaadta néhány alkalommal a komoly pofájú antikvárius. Ruhák? Alis érnek valamit. Óra? Áll. Mi van még? ... Tavasiné pillantása — oldalról, laposan — a férjére csúszott. /
